És?...

Van egy ember a munkahelyemen, akivel nem tudok zöld ágra vergődni. Régebben úgy éreztem nagyon jóban vagyunk, de mostanában egyre többször fedezem fel, hogy ez a jó kapcsolat hazugságokra épült. Nincs ezzel végülis baj, csak hát ha elhitetek magammal valamit, akkor utána elég rossz rájönni, hogy nem is olyan a helyzet, mint amilyennek képzeltem.
Levonandó következtetés, hogy ne a munkahelyemen keressek barátokat, mert főleg a kényszer hoz össze minket, és nem a szabad döntés, hogy mi most akkor együtt leszünk napi 8 órában.
Persze, ha jól érezzük magunkat együtt, az nem baj, de se többet, se kevesebbet nem várhatok az ilyen kapcsolatoktól.
Nos a lényeg, hogy azt hittem, nagyon jóban vagyunk a lánnyal. Csak aztán utóbb kiderült, amit addig nem láttam, hogy a kényszerbarátság sosem őszinte. Együtt lógunk, mert nincs értelmesebb ember egyikünk számára sem, és valamennyire jól is érezzük magunkat egymés társaságában.
Csak hát az a baj, hogy eléggé jól kiismertem, ráadásul az ember többet is megenged egy barátnak, nem is sokszor azért, mert nem akarja megbántani, hanem azért, mert nem veszi rossz névan azokat a tetteket, amelyeket mások igen.
Viszont, mostanában egyre kevésbé tudom tolerálni azt, amit régebben nem vettem tőle rossz néven. Hatalmas adag kisebbségi komplexusa van, de ezt nem tudja megemészteni, és próbálja kompenzálni azzal, hogy ha valami hozzá nem méltó dolgot észlel, akkor megsértődik, puffog, követelőzik, zsarnokoskodik és felhúzza az orrát.
Nem tudok vele mit kezdeni, és már nem is akarok.

Eljutottam odáig, hogy engem nem kötelező szeretni, ha van valmai, ami miatt engem nem kedvel p, vagy bárki més, akkor ez van. nem tudom, és már nem is akarom megváltoztatni magam mások kedvéért. Ez vagyok, ha kell, akkor tessék, ha nem, akkor nem. Már nem zavar az egyedüllét, és nem keresek csak azért barátokat, hogy ne unatkozzak, vagy ne érezzem magam egyedül. Jól meg vagyok, nagyjából kiegyensúlyozottnak érzem magam, és nem fogok változtatni senki kedvéért sem.

És hát rájöttem, hogy a lány sem olyan, akit nagyon érdekelnék. Sokszor mesélek neki arról, hogy mik történtek velem mostanában, de soha nem érdeklődik magától, vagy csak nagyon ritkán, nem szokottt dolgokra rákérdezni, és egyáltalán, érzem, hogy nem érdeklem igazán.

Mostanában is jól meg vagyunk, csak érzem azt, hogy nem az igazi. Ha elmegyek a munkahelyemről, tudom, hogy ő nem fog majd keresni, hogy találkozzunk. vagy ha igen, és egyszer nemet mondok, biztos, hogy többet nem fog keresni, mert ő olyan, hogy elvárja, hogy mésok keressék őt, és mások érdeklődjenek utána.

Hát ez van, lehet, hogy régen tényleg a barátomnak éreztem. De ma már ez nem az, amit barátságnak tudok nevezni. Vagy az is lehet, én nem vagyok alkalmas arra, hogy baráti kapcsolatokat ápoljak.