ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!

Sikerült!!!!! A nyelwizsgám!!!!!!! 63 ( írásbeli) és 69 ( szóbeli) százalékos lett!!!!!!

Gondolatok!

Folyton gondolkodom, hogyan oldhatnám meg a problémáimat, de nem jutok dűlőre..

De!

Felvillant most is egy időszak, amikor egy elég rosszindulatú kolléganőmmel volt sokáig konfliktusom. A lényeg az, hogy rám szállt. Azért, mert hagytam, hagytam hogy szemétkedhessen, hogy idegesítsen, hogy rossz legyen a közérzetem a megjegyzéseitől. Elég sok rosszat kapott az élettől, a saját hibáiból, és ezt ő úgy akarta kompenzálni, hogy próbálta mindenkinek elrontani a kedvét, hogy a sajátját ne érezze annyira rossznak.

És volt egy pont, amikor azt mondtam, hogy elég. Hogy nem hagyom magam. És onnantól kezdve nem érdekelt, hogy milyen, mert nem volt rám hatással.

Nem arról van szó, hogy nem vettem róla tudomást, bár volt olyan helyzet is. A lényeg, hogy nem engedtem meg MAGAMNAK, hogy rosszul érezzem magam tőle.

Azt hiszem, ez a dolgok kulcsa. A döntés. Az, hogy engedem-e, hogy egy adott dolog bekerüljön az életembe, az érzéseim közé, a lelkivilágomba.

Mert ha igen, vállalnom kel érte a felelősséget. Hogy azt én engedtem be, ezért én vagyok a felelős azért, amit kezdek vele. És ha nem akarom, hogy ott legyen, akkor tudnom kell először is, hogy mit nem akarok, és hogy vagyok-e annyira gerinces, hogy felvállaljam, ha már beengedtem azt dolgot vagy érzést az életembe, akkor engedem, hogy tegye a dolgát.

Ha szomorú vagyok, ha dühös, mérges, akkor tudnom kell, mitől vagyok az, tudnom kell, hogy akarok-e az lenni, és hogy ha igen, akkor tényleg dühösnek kell lennem, nem csak kicsit, hanem ki kell adnom magamból, mert ha elfojtom, akkor csak felemészt. Mert ezek a számunkra negatív érzelmek ebből nyerik az energiájukat. Az elfojtásból.

Nézz!

Szerelem és egyéb katasztrófák

Már korábban láttam moziban, és most megnéztem videón is. Az a meglepő, hogy ugyanolyan jól szórakoztam rajta, mint először. Persze hozzá kell tennem, hogy valami megmagyarázhatatlan "vonzalom" fűz Brittany Murphy-hez, akit még anno duci kis tinédzserként láttam az Emma modern változatában a Spinédzserekben.

Most a filmről. Aranyos, habkönnyű, szórakoztató alkotás, néhol előfordulnak kisebb üresjáratok, de ezt is feledteti a kellemes látvány. Az alkotók nem csak arra figyeltek, hogy a párbszédek szellemesek legyenek, hanem a külsőségekre is. Nem nyomják el a törénéseket, de ugyanolyan szerepet játszanak benne. A színészek kellemesen visszafogottan játszanak, egymás mellett, és nem egymást játszák le a vászonról, ami mellett még így is jól megfér Jacks (Brittany Murphy) kissé hebehorgya figurája. A londoni huszonéves művészvilág laza és visszafogott nyűglődése mellé ajándékba kapjuk a szellemes, sokszor sziporkázó párbeszédeket.
Mindemellett a film fő jótulajdonsága, hogy meg sem próbálja magát komolyan venni. Cinikus megjegyzésekkel, és groteszk helyzetkomikumokkal kerüli ki a mindenkori romkom kliséket.

Példa erre egy jelenet, amikor Jacks, a főhősnő, és Paolo, a szerelmes argentin fotós fiú beszélgetnek egy taxi hátsó ülésén. A háttárben érzelmes zene szól, a lány pedig elmeséli, hogy 5 éves korában elvesztette a szüleit, kicist el is érzékenyül. Paolo szabadkozni kezd, erre Jacks így szól:
"Semmi gond, tényleg nehéz évem volt akkor, de túléltem. Nem akarok egy film főhősnője lenni, aki a kocsi hátsó ülésén hegedűszó mellett meséli el a szerencsétlen múltját."

Vagy a film befejezése, amikor a film főhősnőjének, és élete szerelmének életét filmesítették meg meleg barátja forgatőkonyve alapján. Bár Peter, a meleg író a valóságot akarta ábrázolni, mégis egy Gweneth Paltrow és Orlando Bloom féle nyálas hollywoodi film készül belőle. Jacs a végén megnyugtatja Petert:
"Drágám, az emberek nem a valóságárt mennek el a moziba. Kivéve talán a franciákat."

A gyönyörű önirónia és önkritika, ami miatt szeretem ezt a filmet. És persze a látvány meg a pörgőnyelvú Brittany Murphy miatt.

Gondolatok ( amik mindig aktuálisak)!

Mások hülyeségin sem görcsölök, mert nem nem tehetek róla, hoyg ezekkel pont engem találtak meg. A személyeség az utolsó, amivel az ő viselkedésüket illetem, és nem veszem magamra, mert alapból taplók, és nem csak velem...

Ez milyen könnyű így leírva... :-) Mostantól ez lesz a mantrám!

Gondolatok!

Olyan hulla fáradt vagyok! Most jön ki rajtam a feszültség a vizsgák miatt.
Ilyenkor a többi embert sem nagyon tudom elviselni, feszültebb vagyok, eleve fáradékonyabb stb.

Mindig oda lyukadok ki, hogy az egésznek az a veleje, hogy nem kéne komolyan vennem az életet, magamat, az embereket, más emberek hisztijét, hülyeségeit, mert ez csak egy szerep. Már az élet maga. Ha végre hagynám, hogy normálisan kibontakozhassak a szerepeimben, akkor sokkal könnyebben venném.

Mert a görcsölés mindent elront. Olyankor az ember leblokkol, sikertelen. ha nem görcsölnék az életen, akkor sokkal könnyebben tudnám venni. Ha pedig valaki ellenpéldát mond nekem, hogy azért ez nem minden embernél van így, és hogy nekik igenis nehéz, akkor biztos vagyok benne, hogy bennük is fel tudnám ismerni, hogy mi az oka annak, hoyg nem boldogulnak az életben. A görcsök és félelmek miatt.

Egyik nap a vonaton mentem haza, és egy fiatalabb meg egy idősebb férfi ültek mellettem. Hallgattam a beszélgetésüket, amely a következőről szólt.
Idősebb férfi el akarta adni ősrégi kocsiját, lett volna rá vevő, néhány kisebbségi személyében. Kicsit kikelve magából magyarázta, hogy nem akarja nekik eladni, biztos nem iratnák át, aztán a rendőr majd őt bünteti meg az esetleges kihágások miatt, és járkálhatna a bíróságra.
Utána ezt mondta:
" Egy normális ember mindentől fél. Ezek nem félnek semmitől. Mi még egy megállóra is megvesszük a vonatjegyet, nehogy megbüntessen minket az ellenőr."

Az egésznek a lényege az utolsó két mondat volt. Tehát egy átlagember szerint a többi ember akkor normális, ha mindentől fél, tart. Ez teszi normálissá.

Hát akkor drága barátaim nem akarnék átlagos ember lenni. Felszabadult, görcsök és félelmek nélküli életre törekszem, amibe nem fér bele ezek szerint az átlagosság.

Nézz!

Imádom a Beugrót! Nézzétek itt ti is!!!! :-)

(ÉN)Gondolatok!

Persze, én vagyok. Vagy általában én vagyok. Mert lehet, hogy abban a pillanatban nem én vagyok, csak úgy teszek, mintha én volnék.

Meg van az a bizonyosság, hogy saját bőrben néha nem magam vagyok. Amitől mindig libabőrös lesz a karom.

Meg van az a bizonytalanság, hogy hol én vagyok, hol nem. Vagy én vagyok máskor is, csak nem ismerem fel magam. lehet, ilyenkor köszönnöm kéne, észrevennem, hyg ott vagyok, és bemutatkozni nekem. Kezet fogni, és kicsit hátralépni, mert ha túl közel nézem magam, akkor nem látom az egészet.

Meg van az a félelem, hogy bár már megismertem magam, néha mégsem ismerek magamra.


Létezik az a kényszerítő erő, amely mindig ott dobol a koponyám mögött, és azt tudatja velem, hogy ismerem magam, csak néha félek.

És tényleg, néha félek felismerni, hogy ez is, meg az is én vagyok...

Gondolatok!

Azt hiszem, a legtöbb ember úgy él, hogy vár valamire. Azt hiszem, én is úgy élek. Mindig más oka van, hogy egyes eseményeknek nem engedem, hogy bekövetkezzenek az életemben. Nem mindig érzem ezt helyesnek, de sokszor könnyebb volt így. Ma már egyre többször veszem észre, ha a napom úgy telik, hogy várok valamire. Csak halvány sejtések és próbálkozások lánca enged következtetni arra, hogy ezen változtatni akarok.

Nemsokára menni fog, ha ezeket felismerem. Egyre több olyan alkalom adódik, amikor nem csinálok semmit, és mégis azon kapom magam, hogy jó így, ahogy van. Persze sokszor meg alig várom, hogy hazamehessek olvasni, megnézni egy filmet, vagy elolvasni az e-mailjeimet.

Vannak helyzetek, amikor azokat úgy csinálom, hogy közben teljesen jelen vagyok. ha olvasok, magáért az olvasásért csinálom, és már a tanulás alatt is éreztem, hogy voltak pillanatok, amikor teljesen átadtam magam a tanulnivalónak.

Azt is tudatosítanom kell persze magamban, hogy ne görcsösen akarjak elérni egy idilli állapotot. Ha néha, amikor a piros cukortartóból öntöm a kristálycukrot a kávéba, elmerengek, hogy még mindig nem sikerült egy-egy élethelyzetet megoldanom, tovább kell folytatnom azzal, hogy ez nem is sikerülhet, ha egyfajta elérendő célként tekintek rá.

Ha úgy szemlélem az életemet, mint elérendő célok sorozatát, akkor nem fog sikerülni elérni a valódi célt, amely a célnélküli, boldog létezés. Hinnem kell abban, hogy amit teszek, az maradéktalanul teljes, és nem szabad folyton hibát találnom a múltbeli eseményekben. Legfeljebb olyan felhanggal, hogy tanulok belőle, de semmiképp nem bíráló célzattal.

Néha úgy érzem, egy tanulmány az életem, amelyben én ülök egy üvegszobában, eszem, iszom, alszom, élem az életem, de közben a szoba másik oldalán megint csak ott vagyok, és nézem magamat. Én vagyok a saját kísérleti patkányom, akin kikísérletezem a feltevéseimet, akit vizsgálok, tanulmányozok.

Csak meg kéne tanulnom azt az élvezetet, amikor nem az elérendő célért teszek valamit, vagy nem tudok róla, hogy azért teszem. Ez egyfajta ellazultságot kíván, hogy odaadjam magam az életemnek, és ne várjak tőle semmit.

Igyekszem megtanulni…

Színházalj!

Ezt láttam szerda este:

Káosz az Örkény színház színpadán.

Gothár, filmrendezőként jót csinál majdnem mindig, ami nem jelenti azt, hogy ez a közönség igényének mindig megfelel. A magam részéről kicsit mindig fenntartással állok hozzá olyan alkotókhoz, akik bár nem közönségigényt elégítenek ki, de mégis valamilyen módon nekik szólnak, belőlük élnek. Ez a filmes szakmában annyira nem áll, ott a rendezők kapnak produkciós cégektől és más helyekről pénzt, megengedhetik maguknak (most csúnya szóval fogok élni) az önkényeskedést(örkényeskedést? :-) ).

A színházban ez azért van sajnos máképp, mert ha nekem nem tetszik az, amit nyújtanak a művészek, nem veszek jegyet, lehet, hogy más darabokra sem, és nem telik meg a színház. egy színháznak nívósnak KELL maradnia, lehetőleg a leghosszabb távon, mert különben az ott dolgozók éhen halnak. Ez után az a helyzet áll fenn, hogy a közönség és a színház érdekei ízlés dolgában vagy találkoznak, vagy sem. Ha az előbbi megvalósul, akkor minden sínen van, mert nem csak teli a gyomruk az ottaniaknak, ami elégedettséggel, harmóniával, és ez által jobb teljesítőképességgel párosul, hanem egyfajta visszacsatolást is kapnak, hogy jól végzik a dolgukat. ilyenkor tehetnek kikacsintásokat, amelyekkel eldönthetik, hogy vevők-e a nézők a MÁSRA, és ennek fényében vagy megújulnak, vagy nem.

Ebben a felvezetésben az kapcsolat a nagyon fontos, amely mintegy köldökzsinórként köti össze a színházat a nézőközönséggel. Néha azt akarjuk, bár el lett volna vágva, de mégis ezen kapjuk a létfenntartáshoz szükséges anyagokat. Ha a színház és a közönség érdekei nem találkoznak, akkor persze a köldökzsinór magától leválik, és a művészek vagy életben maradnak, vagy nem.

E mostani példa is egy ilyen kérdőjelet dob fel. Miszerint ha egy félig-meddig önkényességben felnőtt alkotó teremt meg színházi közegben valamit, az vajon eldugaszolja-e a köldökzsinórt, vagy sem. Gothár egy jó rendező. Értő, és tapasztalt, sokan zseniként kezelik. Mégis mit tud nyújtani filmrendezőként a színpadon?

Nekem személy szerint meglepetést. Vérfrissítést, érdekes, izgató elegyet, szép-szimbolista képeket, új látásmódot, álmokat, amelyeknek gátat szab, de fel is szabadítja ezeket a színpad. Ez vagy jó lesz a közönség más tagjainak is, vagy nem. Reméljük ez a fajta újdonság eredményes lesz az Örkény életében, és megfelelő következtetéseket vonhatnak le belőle az ottaniak. Én szurkolok, hogy az élmény, amelyet a köldökzsinóron keresztül kapok, legalább évekig tartson.

Olvass!

Ezeket olvasom, vagy fogom olvasni:

·

·

Vége!!!!!!!

Jelentés a heti eseményekről, fontossági sorrend növekvő. Megjavult a laptopom, BIOS frissítés kellett neki. Olyan, mintha átmostam volna az agyát, de most jobb, mint új korában. a hétközepétől már netezni is tudok majd rajta. Addig Word-be írok, elmentegetem, és felpakolgatom az asztali gépre.

Hétfőn lementem Fehérvárra Zoskához, mert ugye együtt tanultunk. Idegenvezetőt játszott, dumcsiztunk is sokat, de azért mindkettőnkön érződött a feszültség. Kedden reggel elmentünk, láttunk, védtünk, mindketten 5-re, nekem dicséretes lett, mivel a megajánlott jegy is 5 volt. Köszönöm még egyszer mindenkinek, aki közreműködött a szakdoga megírásában. Azt terveztem, hogy kicsit kibővítem, kiveszem belőle az iskolás stílust, meg egy-egy részt, és elsózom valahova drága pénzért.

Kedden este még tanultunk, akkor néztük át a tételek jó részét, majd szerda reggel mentünk a szakvizsgára. Annyira nem vették komolyan, érezhető volt, hogy mindenki ment volna haza, de azért szépen, feleltünk, és mindkettőnknek sikerült. Tehát már papíron is ( igaz, csak OKJ-s, de rajtam múlik, tudok-e vele mit kezdeni) újságíró vagyok. A papír ugyan még nincs a kezemben fizikailag, mert nem maradtam ott szerda délután, de majd szólok nekik, hogy postázzák ki. :-) Köszönöm azoknak, akik szorítottak értem!

Szerda este, bár hol fáradt voltam, mégis elmentem az Örkénybe, ahol évad végére rögtönöztek nekünk egy kis bemutatót, az új Gothár rendezte Mizantrópból (aki nem tudná, Moliѐre klasszicista drámája az említett). Borzasztóan tetszett, arról kicsit később még írok.

Már nem volt nagyon erőm, meg kedvem sem tanulni, utóbb kiderült, nem is volt rá szükség. Csütörtökön már reggel kukorékoltam, délután kettőre mentem a szóbeli nyelwizsgára, ami 10 perc volt. Halványlila segédfogalmam sincs, hogy sikerült-e vagy sem. Izgultam, és néhol leblokkoltam, főleg azért, mert a kiscsaj, aki vizsgáztatott, olyan hihetetlenül cukorfalat volt, hogy ez engem teljesen lebénított. Vizsgán vagy az ellenségességhez, de általában inkább a közönyösséghez vagyok hozzászokva.

Majd meglátjuk, hogy sikerült, kb. két hét, és kiderül. Ezért is köszönöm, hogy izgultatok értem! :-)

Száraz és rövidített beszámolómat azzal zárom, hogy most épp ÁLLATI JÓL ÉRZEM MAGAM!

Elszállt a feszültség, a stressz, a nyomás, meg minden egyéb. Jó, hogy túl vagyok rajta, látom az előnyeit, a hátrányait, és tudom értékelni. nagyon sokat köszönhetek az utóbbi időszaknak, és az utóbbi két évnek is. Most következik egy újabb szakasz. Addig kitombolom magam, persze a magam módján. olvasok orrba szájba, szervezem a mozit, koncerteket, egyéb programokat, és még megvalósítok a nyáron pár dolgot, amíg el nem kezdem a sulit.

A nyugalom, és a kiteljesedés jót tesz nekem. Köszönök mindent, jó veletek!!!!!

Sooooooook, sokk!

Köszi Nia! Meg Nóri! Meg vadcsi! Meg mindenki, aki szorít nekem! :-)

Rám is fér. Náthás vagyok, a laptopom agyát mosom újra és újra, és elegem van. Tanulnom kell, de félek, nem lesz rá elég időm.

A következő 24 napom félig meddig rohanással fog eltelni...

Remélem túlélem. Ha igen, első dolgom lesz egy nagyot aludni, úszni és szaunázni, és végre olvasni...

Tudom, hogy ha felvesznek a fősulira, ugyanezt fogom átélni, de akkor csak nem kell majd 20féle dolgot csinálnom egyszerre...

Laptop egyelőre műkszik. Különböző utánaolvasások és az Acer-es telefonos kevés segítsége alapján rájöttünk, hogy lehet, csinálni kéne egy BIOS frissítést.
Ezt írta vki az edigital értékelési oldalán az én kis észerkémre:

"Beküldő neve Ákos

Erre a típusra mindenféleképp telepíteni kell a legfrissebb biost az acer honlapjáról. Az 1.34-es verzió alatt előfordulhat, hogy hibernálás vagy alvó állapot után a cpu-ventillátor nem indul újra és a gép túlmelegedés miatt hirtelen kikapcsol."

Nálam kb ugyanez ment. Na nekiveselkedtünk tegnap este. Most rápakoltam az összes szükséges drivert, több illesztőprogit és egyszerre mind a 3 USB-be pakoltam dolgokat, másolok, közben játszom. Egyelőre még nem kapcsolt ki. Mondjuk tegnap em, de tegnap nemlett csinálva semmi vele. meglátjuk. Remélem ez bevált.

Holnap utazom Fehérvárra Zoskához, és csak szerdán jövök. Csütörtök nyelwizsga. Pénteken végre pihenhetek, akkor csak dolgozni megyek... :-)