Venezia

Nézzétek meg Nia képeit, melyek két évvel ezelőtt készültek a velencei karnevál idején.
Olyan jó volt látni! Nekem már egy ideje minden Velence körül forog, és már azt tervezem, hogy ha oda visszamegyek, akkor merre veszem utamat. Az biztos, hogy az első a halpiac lesz, amit idén kihagytam. :-)

Nia képei Velencéről

Nyelés!

Ha mások társaságában vagyok, valahogy elvesztem az "én ezt akarom" lehetőségét. Sokszor megteszek olyan, amit valójában nem akarok, a fene se tudja miért. De egy a kapocs. Másokkal vagyok együtt. Vagy velük szemben, vagy a társaságukban veszítem el önmagam. A tudatos akarás és nem akarás eltűnik.
Belesodrom magam olyan helyzetekbe, amiket egyedül nem élnék meg, ha bizonyos emberek mellett vagyok.
Miért? Miért van az, hogy egyedül tudok önmagam lenni, mások mellett meg nem? MIért támaszkodom másokra?
Velencében megérzetem és tudtam, hogy az ember egyedül van. Az életemben is tudatosítani kéne, hogy egyedül vagyok, és nem eltérni az önmagam alakította képtől azért, mert van mellettem valaki.
Ha szeretem magam, akkor azt teszem, ami nekem jó, nem azt, amit szerintem kéne. Ki kellene kapcoslnom az agyam, és végre a belső tartalomra koncentrálni.

Csakis a saját magam áldozata vagyok.

Ha pedig nem úgy történik, ahogy elterveztem, akkor nem szabad csak állnom, végig kell gondolnom, hogy mit tehetek, hogy változtassak rajta.

Velence

A hétvégét, miután összeszerveztem az egész hetet, és egy csomó embert megkérdeztem, hogy utána nemet mondjon, végülis egyedül töltöttem Velencében.
Bár voltak utitársak, akikhez csapódhattam, de sokszor leváltam róluk és egyedül fedeztem fel a várost. Jó érzés volt egy idegen helyen egyedül barangolni, egy percre sem bántam meg az utat, még akkor sem, amikor fájó derékkal, átfagyva, a nap utolsó 2 órájában már semmit sem tudtam csinálni. Akkor azt a két órát a fázáson kívül az utcazenészek hallgatásával töltöttem.
Kétféle benyomást szereztem, az egyik amikor Olaszország számomra látható részein végigmentünk autóbusszal, a másik, amikor Velencében töltöttem a napot. Az első az volt, hogy az olaszoknál biztosan nagyon mélyen gyökerezhet a "valami új" és a "valami régi" szoros szimbiózisa.
A valami új az újépítésú házak, autópályák, építkezések és épületek látványában, a velencei turosták és árus bódék látványában ragadott meg. A valami régi a düledező házak romjai, a málló vakolatok, a kanális szag, és a jelmezekbe öltözött figurák képében talált rám. Az új házak a düledezők szomszédságában, a modern olaszok és turisták a jelmezbe öltözött helyi lakosokkal olyan gyönyörű egységet alkotott, hogy egyáltalán nem volt visszataszító, inkább természetes a látvány.
Murano szigetére is ellátogattunk, ahol ugyancsak láttam ezt a régi és új kettősséget, egy téglaház egyik oldala csodásan rendbehozva, a másik oldala düledező romokban heverve. A kettőt egy bejárat kötötte össze, "New Gallery" feliratú táblával megkoronázva. Mindez igazán megkapó látvány volt.
A másik benyomásom inkább önismereti. Rájöttem, hogy nekem a képek helyett a többi érzékszervemmel felfogott élmények sokkal intenzívebben maradnak meg. Egy-egy szagot, amit a piacon éreztem, a hangokat, énekeket az érdes márványt mindennél jobban fel tudom idézni, míg a képek homályosak, elhalványulnak.
Sokmindent átéltem, magamba szívtam a tömérdek embert és most fáradtan de feltöltődve, egy karneváli maszk és egy fülbevaló társaságában táplálkozom az élménnyel.
Az biztos, hogy valamikor nyáron visszatérek ide legalább 2 napra, mert Velence többi részét is látnom kell.

Most pedig íme az albumom, a képek beszéljenek és ne én:

Album Velencéről

Ja, a fülbevaló, amelyet beszereztem. Nehogy már a fülbevaló őrült pont Velencét hagyja ki nem? :-)