Gondolatok!

Az életben az a legjobb, hogy ha rájövünk a hibáinkra, akkor kiküszöbölhetjük őket. Legalábbis nekem.

Én, minő meglepő, folyton ezt teszem.

Nos ez nekem egy folyamat rész, vagyis az utolsó állomása. Kiborulok, fáj, aztán emésztem. És megoldódik, megkönnyebbülünk, elgondolkodom.

Mintha újjászületnék. Mint egy főnixmadár. A rossz érzések elégetnek, de hamvaimból újra feltámadok a tisztító tűz segítségével.

Nos, kompromisszumot kötöttem magammal. Az élet lényege, hogy figyeljek, és tanuljak belőle. Ezért megpróbálom megtanulni, hogyan lehet egy másik ember mellett léteznem, úgy, hogy ne az ő érzelmeit vegyem át, ne legyen olyan hatással rám az, amit tesz, és amit gondol, hanem magam generáljam a SAJÁT érzéseimet. nehéz tanulófolyamat lesz, addig még sok fájdalmas dolog fog történni, de ha elszántan figyelek, rá fogok jönni, hogyan tudom megoldani a helyzetet, mert nem akarok függeni másoktól érzelmileg. És azt hiszem, ha jól változtatok magamon, akkor az érzékenységem, sé a "terézanyai" lelkem sem fog változni. Csak kevesebb elfojtott érzés, és több, teljesebb érzelem.

Azt hiszem sikerül.

Fáj.

Mondták már, hogy ne játszam a terézanyát. Nem megy. Nem tudom nézni, hogy jó magyar szokás szerint, aki hülye, haljon meg! Nem megy. Mert nem így kell lennie.

Nem tehetek róla, de ha valaki rosszul érzi magát a közelemben, én attól szenvedek. Fáj látni, és tenni akarok ellene. Ha ő nem is.

Mondják, hogy idegesítő.

Hogy körmömszakadtáig próbálkozom bármilyen eszközzel, hogy más egy kicist jobban érezze magát. Akinél úgy érzem. Aki rászorul, és nem csak megjátssza magát.

Akit szeretek.

Megalázó? Néha nagyon. Őrülten és fájdalmasan.

Értelmetlen? Mindig.

Akkor mégis miért csinálom? Mert ez vagyok. És ezt nem akarja senki megérteni. Ez a lényem lényege. És mindennel, ami ez ellen irányul, a lényemet vonják kétségbe.

Nem ez emészt fel. Nem az, ha nem örülnek neki. Nem az, ha nem sikerül. Nem az, ha sikerül, és valaki jobban érzi magát, vagy megmentem önmagától ( Ó nagy szavak, Istenem, most drámai vagyok nagyon)

Az emészt fel, ha falba ütközök.

Nem kell már sok, és tényleg felőröl. Egyre jobban érzem.

Fáj, és megalázó. Nagyon.

Gondolatok!

Pont ma jutott eszembe, mennyivel jobban ismerne valaki, ha elolvasná a blogomat, mintha csak simán beszélgetnék vele.
Arra jutottam, hogy bár nem ismerhetem meg magam úgy, ahogy szeretném, mások is csak felületes részleteket látnak belőlem, mégis azért a blog a legjobb eszköz arra, hogy az ember az igazán benne, a személyiségében kavargó dolgokat visszaadja.
Már ha van affinitása rá.

Én is irkálom a magamét, igazán nem is tudom, mennyit lehet leszűrni belőle, de azt tudom, hogy hasznosabb, mint valakivel cseverészni fél órán keresztül.

Hát mit tegyek, ha egyszer nem tudok magamról beszélni. Ha más emberekkel találkozom, ők rögtön ráharapnak a hallgató énemre, mert sajnos az a tapasztalatom, hogy sok ember nem hallgatja meg a másikat, ezért logikus, ha örülek, hogy olyan embert találnak, aki figyelemmel hallgatja őket. Csak a másik oldala az, hogy ők meg sem próbálnak figyelni, érdeklődni a másik ember iránt. Hát ugye az ember azt kapja vissza, amit tud adni. Logikus.

Én meg...

Hát szóval van egy falam. Ez a fal adja, hogy nem szoktam sok embernek beszélni magamról. Mert nem érzem úgy, hogy egyáltalán beszélnem kellene, mert nincs miről, vagy nem érzem fontosnak, érdemlegesnek arra, hogy a másik tudjon róla. Sajnos abból szoktam kiindulni, hoyg a másikat nem érdekli. És sokszor igazam van.

Hát persze, hiszen miért érdekelne bárkit is az én absztrakt, elvont világnézetem. Ez részint nem érint, másrészt nem érint meg senkit. nem tudnak hozzászólni, érdekelni nem érdekli őket. Mondjuk ezt nem értem, mert engem minden érdekel. na mindegy.

Szóval ha a személyem nem érdekel másokat, hacsak rá nem kérdeznek, én nem szoktam beszélni a dolgaimról. van, hogy rákérdeznek. Van, hogy megkérdezik, "mi van veled?" és ÉRDEKLI is őket! Ritka. De van ilyen. Általában mindenki el van magával foglalva. Én meg másokkal. és ez így van jól.

Ha valaki nem kérdezi, hogy hogy érzem magam, mit gondolok a világról, akkor nem omlik le az a fal, ami ezeket rejti. Nem derül ki, van-e humorom, vannak-e ép gondolataim a világról. Mert ha valaki nem kérdezi, akkor gondolom nem is érdekli. Akkor én sem beszélek, inkább őt beszéltetem, az sokkal érdekesebb. :-)

Érezz!

Hmm... Halu írta nekem:

...azok a fránya érzelmi kitörések... Az érzelmekkel mindig csak baj van.... :-)



Akár vicc volt, akár komoly, nem értem. De hát nem ez a legjobb dolog az életben? Az érzelmek! Hiszen miért élünk? Hogy szeressünk, hogy szeressenek. Jó, valaki a sok pénzésrt, hírnévért, de az is érzelemalapú.
Annyira jók, én le nem cserélném semmire azt, hogy így meg tudom becsülni a z életben az érzelmeket.

Például én néha majd meghalok azért, hogy valaki csak úgy magához öleljen, és azt mondja, hoyg fontos vagyok neki.
Vagy úgy szeretem látni, ha egy másik ember mosolyog. Vagy nevet. És akkr látom, hogy jól érzi magát.

Azt már kevésbé szeretem nézni, ha valaki sír, de az is érzelem, meg kell élni a rossz dolgokat is, ahogy a jókat.

Érzelmek nélkül nem élet, az élet! Világos? :-)

Ha valaki arra jár, amerre én vagyok, lécci ölelgessen, meg mert mostanában ez nagyon jól esne. Olyan simogatnivaló plüssállatnak érzem magam, amelyiknek kell a babusgatás. Köszi. :-)

Élet?

Tegnap, hazafelé a vonaton egy nő ült velem szemben. Olyan kedvesen beszélt a férjével a telefonba, hogy összeszorult a szivem.
Azt mondta, " szerbusz kedvesem, nemsokára otthon leszek". De valami olyan gyönyörű hangsúllyal.
Számítani fogok valakinek az életben annyira, hogy majd átélhessem ezt én is? Tudom, közönséges, de én is csak arra vágyom, hogy valaki hozzám bújjon esténként, magához öleljen, és ne kelljen egyedül befeküdnöm az ágyba, és hallhassam a másik szívverését, vagy érezzem, ahogy a lélegzete a tarkómnak ötközik. Mert néha azért elbizonytalanodom.

Helyesbítek. Nem valaki kell. Hanem olyan ember, akivel szerelmesek vagyunk egymásba, és önszántunkból vagyunk együtt, akkor, amikor eljött az ideje, hogy összekössük az életünket, és nem a kényszer dominált.

És... és... és azt is szeretném, hogy reggelente kávét főzzön nekem. :-) Azt hiszem akkor igazán boldog lennék. Persze nem a kávé miatt. ;-)

ShopPING!

Mivel megkaptam a fizetésem, elmentem, és megvettem a nadrágot, amire már régóta vágytam. vagyis ilyenre, csak sehol nem találtam ilyen olcsón. Hiába, kispénzű lány a leárazások réme. :-)
És vettem egy szép szövet kabátot is, aminek eredeti ára 19500 Huf volt. De leszakadtak a gombjai, úgyhogy 4800 Huf volt. Vicces. Megláttuk egymást, köszönt nekem, és közölte, hoyg márpedig te most engem hazaviszel. Hát mit mondhattam volna erre.

Anyu itthon a nadrágra vállrándítással és grimaszokkal válaszolt. Szerinte túl szűk. Hüpp. Olyan rossz, amikor az öltözködésemet bírálja, és tuti, apának sem fog tetszeni. Nem tudom sokáig elviselni, amikor lenézik azt a stílust, amit én szeretek. nem érzem jól magam egy lötyögős nadrágban na. És igen, igazad van Halu, feszes, a fenekemen és a combjaimon is, és reményeim szerint stírölni fognak a pasik. :-) Ha majd tavasz lesz, addig nem.

Hát ez az. Erős csontú, izomos, úszógumis töltött galambocska vagyok. És nem tehetek róla, hogy olyan cuccokban érzem jól magam, amit nyeszlett libákra terveztek. Feszül a gatya, nekem ez kell. Ha másnak nem, és esztétikai környezetszennyező vagyok, akkor bocsi. Ha sok embernek nem jön be, akkor írjatok kérvényt, és akkor máshogy öltözöm jó?

Tény, hogy akkor is jól éreztem magam, amikor nyáron vékonyabb voltam, és a farmerom nem vágott be úgy csípőben, hanem a testem vonalát követte, és nem volt pocim sem. Hát ez van, én már nem leszek vékonyabb, úgyhogy engem így kell szeretni. De ami fő, így kell elfogadnom magam. csak ne lenne mindig az a hülye megfelelési kényszer. Mert ha anyám arcára gondolok, amikor meglátta, hogy áll a nadrág, elmegy a kedvem az élettől.

Az ilyet hogy lehet túlélni?

Stb...

Tegnap értelmetlen sulis napom volt. Emlékszem, tavaly még meg volt a kedv, és a lelkesedés. Valamelyik útközben elveszett. De talán jobb is így. A tanulás annyira nem volt sikeres, és nincs is sok értelme, kicsit előkészít, hogy ne a semmiből rázódjak bele a főiskolai hajtásba, de ennyi.

A haszna nem is ebben állt. Hanem abban, hogy jó fej embereket, intelligens, érdekes tanárokat ismertem meg. A vizsgázás helyetti világmegváltó beszélgetések nekem ezerszer többet érnek nekem mindennél. A suli utáni kávézások és teázások Zoskával szintén.

És ilyenkor néha szembesülök azzal, hogy milyen véleménnyel vannak rólam az emberek. Szinte mindig elfelejtem, hogy nem csak én alkotok véleményt másokról, de ez néha fordítva is igaz. (hogy őszinte legyek, ez kissé megíjeszt) Zoska mondta, hogy én olyan ember vagyok, aki figyel másokra, és ezt tiszteli bennem. Kriszta, aki mindenre figyel, mindent elintéz. :-) Valóban, itt ezt a szerepet vettem fel, persze azért nem vagyok mindenben ilyen buzgómócsing, de azért érdekes volt valaki véleményével szembesülni. Már a véleményével magamról.

Pontosan tudom, hogy a legtöbb ismerősöm nem szentel szinte semmi figyelmet nekem, és a személyiségemnek, és ez így tökéletes, így van jól. Így nyugodtan figyelhetek másokat, másokra. Vizsgálgathatom őket, akiknek ez borzasztó jól esik.

És hogy én milyen vagyok, azt én tudom a legjobban.

Gondolatok!

Asszem van ebben az időben valami, ami rosszat tesz az embereknek. De jót is. Csak nem mindegy, milyen sorrendben.
Vlem először rosszat. Megint belesüppedtem egy depreszív szürke masszába. A "miért én? már megint miért jött elő? nem történhet megint ez velem, hiszen elmúlt már! miért nem tudok most is felhőtlen, kedves és vidám lenni?" és egyéb kérdések. Én sem értem. Ez olyan, hogy egy hónapig tök jól érzem magam, és nem kell az aszthma gyógyszerem használnom, aztán meg egyik napról a másikra begöcsöl a hátam, meg a vállam, és nem kapok levegőt. A lelkem olyan, mint a testem. Néha jól megy minden, néha meg varázsütése elromlik.

A héten telihold volt. És nem csak nálam volt ennek hatása. Máson is látszott, hogy rosszul érzi magát, nyomasztják dolgok, csak nem beszél róla. Mások idegesítőbbek voltak számomra, és a környezetük számára, megint mások kivetkőztek önmagukból.

Én olcsón megúsztam, mert a fenti kérdések mellett elgondolkodtam azon is, hogy " na jó, de hogyan tudom megoldani?"

Nem világrengető kérdésekről van szó, olyan dolgokról, amik sok embert nyomasztanak, ez kétségtelen. Nem célom, hogy a problémáimmal tűnjek ki a kritikus tömegből. Hasonulni sem akarok, csak megérteni magam. Ezárt figyelek másokra. Öncélú ez is, de legalább segít másokon. Magamba programoztam. Ha figyelek másokra, megértem magamat is. És közben ez másoknak is jó.

Csak ilyenkor nha úgy érzem egyedül vagyok. Mert amíg figyelek, addig a figyelem nem rám összpontosul. Ami nem is baj, mert hogy őszint legyek, kinek kell az olyan ember figyelme, aki magán kívül nem tud mással foglalkozni, és akit én abszolút nem is érdekelek? Dögunalom.

Momentán 2 ember van a világon, akit valóban érdeklek, és ismer, illetve meg akar ismerni. lehet, van több is, de én csak erről a kettőről tudok. És jó. melegséggel tölt el, hogy ketten is vannak. Szerintem ez igenis nagy szám.

Lám, már megint eltévedtem a gondolatok útvesztőjében. Azt hiszem lassan megnyugszom, vissza találok ahhoz, aki eddig is voltam. Nincs olyan zaklatottság, vagy ha mégis, akkor rövidebb, mélyebb persze, de hamar kitalálok belőle. Jó ez. Jó normálisnak lenni. És ebben a két emberből az egyik nagyon segít. Önmagamnak lenni. Figyelem őt, miközben önmagam vagyok. Mélyen zakatol a szívem, mert tudom, hogy mindig számíthatok rá. Mindig. 20 év múlva is, lehet, hogy már fel sem ismerjük majd egymást, de tudom, hogy akkor is számíthatok majd rá. Mert ő része lett az életemnek.
Önmagamnak. A részem lett, belém épült, és ez nagy dolog. Világraszóló. És nem hiszem, hoyg sok ember átélné ezt.

Látjátok, ezért jó a másik emberre figyelni. Mert abban is önmagad találod meg, ha jól fegyelsz.
Ott vagyunk mindenben. Csak észre kell venni. És meg is éri, ha észreveszed.

És ez a jó, amit tett velem az idő. A hét elején a telihold hazavágott, szó szerint. És ugyanaz volt, aki ezeket a gondolatokat megfogalmaztatta velem. Azzal, hoyg akkor nem ilyen oltam, hanem más. Mélyen voltam, és ez vezetett oda, hogy belegondoljak, ki kéne kerülni. És hogy ki is tudok, ha akarok.

Jó és rossz. Fordítva persze. Ez történt velem a héten. És tudom, hoyg csak jobb lesz. Remélem másnak is ebben a sorrendben történt.

folyt. köv.

Hallgass zenét!

Ma reggel le lettem szólva apám által, hogy Whitney Houston hallgatok. Azt mondta, persze viccből, hogy nem sok kell, hogy ne álljon velem szóba. :-) Jó, hogy a "normális" emberek azért néznek ki maguk közül, mert általuk nem ismert és elvont zenekarok zenéjét hallgatom, a családom, meg néhány haverom azért, mert a populáris zenét is meghallgatom, és nem is titkolom el. Szép az élet, ilyenkor azt érzem, hogy minden szempontból, minden érteg peremére szorulok. Ez azért kicist szándékos is, mert túlságosan sok dolgo érdekel ahhoz, hogy egy szeleténél leragadjak a világnak. Erről majd később.

Nos az említett zeneszám az Én a babád leszek ma éjjel című szám, Whitney előadásában. Nyeresn és röviden megfogalmazva a számot egy olyan nő énekli, vagy egy olyan nő mondanivalóját tartalmazza, aki meglát egy pasit, és első perctól kezdve iszonyatosan kívánja, és nyíltan meg akarja dugatni magát vele. Ezt taglalja az egész számban, belecsempészve egy kis drogos beütést is a "You've given me ecstasy", a "We can fly all night baby", és az
"I feel like an angel, who just started to fly" tartalmú mondatokkal. nem csodálkozom rajta, tekintettel Whitney heroinista kicsapongásaira. Nem is olyan könnyű zene ez ugye?

Első alkalommal a Több, mint testőr című filmben hallottam a számot, ahol ugye a fekete hölgy részben önmagát játszotta. A jelenet alatt, mint énekesnő adja elő a számot, miközben nagyon szexin vonaglik a kis kifutóval ellátott színpadon. A begerjedt közönség felmászik a aszínpadra, Whitney azonban nem hagyja a testőrnek, hoyg beleavatkozzon, mert ugye mégis potenciális cd vásárlókról van szó. Addig húzza a dolgot, amíg rá nem vetik magukat, tapizzák, "szeretgetik" egy picit, a hölgyemény pedig a nagy szeretet közepette majdnem otthagyja szépséges fogait.

Vannak rejtett dolgok a "populáris" zenében is, figyeljen mindenki oda. Esetleg vehetjük Madonna Like a Prayer című videoklippjét, az is szaftos darab.
No de vissza a fekete dívához, íme a szöveg:

I'm Your Baby Tonight

From the moment I saw you
I was outta my mind
I never believed in love at first sight
But you got a magic boy
That I just can't explain
Well you gotta, you gotta way that your makin' me feel
I can do
I can do anything for ya baby
I'll be down for ya baby
Lay all my cards out tonight
Just call on me baby
I'll be there in a hurry
It's your move now baby,
Baby decide!

Chorus:
Whatever you want from me
I'm givin' you everything
and I'm your baby tonight(Subsequently add"I'm your baby")(no"and"backgrnd)
You've given me ecstasy (Subsequently change to "ecsta-ecstacy")
You are my fantasy (Subsequently change to "You are my fanta-fantasy")
and I'm your baby tonight (no"and"backgrnd)(Subsequently add"I'm your baby")

From the second you touched me
I was ready to die
I've never been fatal,your my first time
I feel like an angel, who just started to fly
Well you got a, you got a way that your makin' me
Feel I can, feel I can, do anything for ya baby
I will fly for ya baby, hold on and enjoy the ride
I'm not in no hurry baby,
We can fly all night baby
It's your move, now baby
Baby let's fly!

chorus

Whatever I do boy
It's all about you baby
And ain't the truth boy
I'm helplessly in love with you
What else can I do boy
But be there for you baby
You got a you got a way that your makin' me
Feel I can feel I can do any do anyooo

yeah yeah

yeah yeah baby

yeahoo

chorus

Now it's like I'm fatal, It's all on the table
And baby you hold the cards, and You got the magic
And I gotta have it, I don't want the pieces
I want every single part, I'll be your angel
I'm ready and able, Whatever you want is fine
Whenever you're ready, just call on your lady
I'll be your baby tonight

chorus

Nézz!

A városban, az Oktogonnál jártam, és belé botlottam:

Vadállati. :-)

Rájöttem, hogy...

• néha elfeledkezem arról, hogy nem mindenki gondolkodik az én fejemmel, és én sem másokéval, ezért van, aki egyszerűbben és kevésbé frusztráltan látja a világot( mi több, segít is nekem, hogy én is így lássam néha, és ezt nagyon szeretem benne)
• nem kell minden embert szeretnem, és nekik sem kell szeretniük engem feltétlenül( igazból azért, mert sok ember annyira primitív tud lenni, hogy nem is igazán vágyom a társaságukra, és hasonló a hasonlót vonzza alapon, barátkozzanak inkább egymással, ha van hozzá türelmük). Nekem elég, ha kevés ember szeret, de azok nagyon, és én is őket.
• mostanában keveset pihentem, és nagyon rám férne. Ezért elhatároztam, hogy egyrészt most hétvégén kielégítő pihenésnek fogok elébe nézni, olvasást meg egy kis esetleges tanulást is beleértve. és azt is elhatároztam, remélem összejön, hogy február vagy március környékén elutazom egy hétvégéra vidékre, egyedül, lehetőleg valami szép helyre, ahol nyugalom és béke van.
• a hold fázisváltozásai eléggé megviselnek

Hát most ennyi

Ünnep!

Január vége van, és kezdősik a Vízöntő szezon! :-)

Boldog születésnepot Ildi barátnőmnek( jan. 22), Halunak (jan.24), volt osztálytársamnak, Ivettnek( jan. 27) és még mindig osztálytársamnak, Adonisznak( jan. 27)!

És még mit tartogat a február! :-)

Ünnep!

Január 22-e a magyar kultúra napja.

Nézz!

Könyvtárból jövet, a Puskin utcában találkoztam vele. Szegény olyan magányos volt. Először arra gondoltam, elviszem magammal. Utána eszembe jutott, hogy egy arra érdemesebbel kéne megosztania értékeit.

Így csak megörökítettem a magányát, és hagytam, hogy a macskakövön tovább árválkodni ezt a ... narancsot. :-)

Gáz!

Szarrá ment a bojlerünk. Gázbojler. Két és fél éves. És úgy néz ki több helyen folyik a tartály, belül iszta rozsda a vaslemez.
Vááááááá
Sikítani tudnék legszívesebben, főleg azért, mert a helyzet tipikus. Minden addig van használva nálunk, amíg ótvar szarrá nem megy. Kivéve az, ami eleve szar...
Na most az idegesít a legjobban, ha nem inkább azt kellene mondanom, hogy dühít, hogy nem tudom, hogy ez két napig fog-e tartani, vagy egy hétig, vagy több ideig. Mert akkor más fürdési módot kell találnom a lavoros helyett.
És nem az idegesít, hogy hozzá kell szoknom, hanem a bizonytalanság. Nem mondhatom, hogy két nap, és vége, mert nem tudni. De azt sem mondhatom, hogy két hét, mire lesz normális, használható bojlerünk, mert az meg túl pesszimista.
Ugyanis ha nem lehet a régivel abszolúte semmit kezdeni, akkor az új csakis átfolyós vízmelegítő lesz. Azt viszont engedélyeztetni kell...
Faszom, tökre elegem van. Főleg akkor, ha anyám még azzal jön, hogy:
" Hát mi régebben ilyen kicsi lavorban mosdottunk"
LESZAROM! NEM ÉRDEKEL! Had legyek már mérges, ha az akarok lenni! Engedtessék meg nekem, hogy jogosan háborodjak fel, ha valami ennyire szarul működik, és hogy legyenek igényeim, és ne beletörődve tűrjek főhajtással már sokadszorra!
Mérges vagyok! Igen! Rohadtul dühös vagyok! Mert az egyetlen alapigényem, amiről nem tudok lemondani, az a normális körülmények között való mosdás!
Bocsánat.
És ez nekem kell.
És most nem tudom, hogyan csináljam.
A fene vinné el ezt a rohadék helyzetet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ja, és utálom a bizonytalanságot.

Türelmes vagyok. Tudok várni. De csak ha tudom, mire.

Tervezz!

Még csak most tudatosult bennem, hogy az év első felére mennyi mindent terveztem be magamnak.

Le kell tennem a szakvizsgát, meg kell írnom a szakdolgozatot újságírásból.

Közben beadom a ZSKF szabad bölcsész szakára a felvételi lapomat, és ha sikerül, akkor ősztől kéthetente pénteken és szombaton újra suliba fogok járni.

Aztán áprilisban, ha minden jól megy, nyelwizsgázni fogok franciából, középfokon.

Ha minden jól megy.

Szeretnék elmenni Tótkomlósra és Pitvarosra, ahol apám a gyerekkorát töltötte. Úgy nyár folyamán valamikor, több mindenre úgysem lesz pénzem.

Szeretnék venni egy laptopot, hogy azon írhassam a házidolgozataimat, és azon netezhessek. A pénzmag már meg van hozzá.

És randzini is szeretnék, nagyokat sétálni a napfényben, meg beszélgetni, meg ilyenek.

Hát ennyi. Azért tervnek nem rossz.

Emlékezz!

Vasárnap, 81 éves korában örök nyugalomra talált Körmendi János humorista.

Nyugodjék békében!

Élmény! Beszámolok?

Élménybeszámolok.

Notehát.

tegnap csendesen, kevés mérgelődéssel a cafetéria rendszer igazságtalanságán, de eltelt a nap munkával töltendő része. Leadtam a suliba a beadandókat, ebédeltem, dolgoztam is keveset, aztán elrohantam fél 4-kor.

Ugyanis Bogi barátnőmmel találkoztam, mert vizsga utáni teázást terveztünk.

Fáradtunk, beszélgettünk, filozofáltunk, infókat cseréltünk. Elmondtam a nagy meló álmomat, szerkesztő riporternek vagy műsorvezetőnek szegődni a Radió Caféhoz. Az a világ legtökéletesebb rádiója.

Aztán kaptam kis piros könyvecskét ajándékba. Marcel Aimé Csudapofa című regényét. Nem ismertem, de meg tudtam, hogy Ő írta a Faljárót is.

Hazafelé már mindketten ájuldoztunk. :-) Hiányzott, kell néha egy ilyen beszélgetős nap is.

Ma suli lett volna, de nem mentem be, csak egy tanárral lett volna óránk, és filmet néztünk volna. A Fahrenheitet otthon is meg tudom nézni a fotelből. Úgyhogy elmentem inkább A.J. Christian előadására. Vagyis mentem volna, mert széééééépen elnétem a dátumot, kb egy hónappal. :-) Helyette sétáltam a Corvinus egyetem környékén, aztán elmentem a Francia Intézetbe, ott is sétáltam egyet. Borzasztó jó hangulata van, ha az ember egyedül sétál gyönyörű házak között, szeli a kis utcákat. És mindenhol felbukkant egy újabb lépcső, és kilyukadtam a vár tövében.

Aztán vissza a macskaköves utcákon a Duna partjára, kis ebédelés, aztán irány a belváros, Hobby Kreatív bolt. Bevásárlás, aztán jöttem haza. Ja, és kifelejtettem, hogy vettem leértékelt könyveket az Alexandrában, úgyhogy most örül a lelkem nagyon, mert imáok könyvet venni.

Most itthon vagyok, ajándékot csinálásba fogok, aztán tanulni, filmet nézni és láblógatni!!!!!!!!!

Holnap vagy barátnőzni fogok, vagy macskát viszek állattorvoshoz. :-(

Night!

AAAAnnnyi írnivalóm lenne.

Bökkenő:

Fáradt vagyok! Ez a hideg és a tél kikészít. Talán majd holnap élménybeszámolok.

Ma megkaptam, hogy jól hangzana a hangom a rádióban. :-) Lesz ebből még valami.

Minderről később.

Aki teheti, aludjon jókat!

Gondolatok!

Ma a felismerések napját élem.

A kezdeti rossz tapasztalataimat próbálom átkonvertálni, és megnézem, hogy mit lehet velük kezdeni.

És valamit csak-csak.

Például megint szembesültem azzal, hogy szeretetéhes ember vagyok. Hát ez van. Nem harcolhatok ellene, mert ha letagadom, vagy ellenkezem vele, annál erősebben jelentkezik később.

Nos viszont most már azt is látom, hogy nem kell erőlködnöm azon, hogy megfeleljek mindenkinek, és mindenki szeressen.

Elvégre aki szeret, nem azért, mert úgymond hízelgek neki, hanem önmagamért. A többieknek meg tök mindegy, hogy milyen vagyok, mert úgysem rám kíváncsiak, megvan egy kép a fejükben rólam, ez ellen nem tehetek semmit.

Akinek kellek, az megtalál. Az igényt tarthat rám, mert adok, segítek, szeretem, törődm vele. Akit érdeklek, az kérdez.

A többiek meg léteznek, és meg vannak nélkülem is.

Hát ennyi.

Mondatok, amelyek nagyon igazak

1. Egy nő ill. egy férfi sem éri meg, hogy sírj miattuk, aki pedig mégis megérdemli, az soha nem fog megríkatni.


2. Csak mert valaki nem úgy szeret, ahogy azt te elvárod, nem jeleni azt, hogy egyáltalán nem szeret minden szeretetével.


3. Az igaz barát az, aki megfogja a kezed és a szived érinti meg.


4. Az a legrosszabb, ha úgy hiányzik valaki, hogy mellette ülsz és tudod, hogy nem lehet a tied.


5. Soha ne ráncold a szemöldököd, amikor szomorú vagy, mert sose tudhatod, mikor szeret bele valaki a mosolyodba.


6. A világnak te csak valaki vagy, de valakinek te vagy az egész világ.


7. Ne pazarold az időd egy férfire/nőre, aki nem akarja az ő idejét rád fordítani.


8. Isten talán azt akarja, hogy találkozzunk néhány rossz emberrel, mielőtt találkozunk az igazival, úgyhogy amikor végül találkozunk az illetővel, tudni fogjuk hogyan legyünk hálásak.


9. Ne sírj azért, mert vége, mosolyogj amiért megtörtént.


10. Igyekezz jobb ember lenni és tudd, hogy ki vagy, mielőtt megpróbálod, ismerj meg másokat, akik téged nem ismernek.


11. Ne erőltess semmit, mert a legjobb dolgok akkor történek, amikor a legkevésbé számítasz rá.


Emlékezz: bármi történik, annak oka van!


(Garcia Marquez)

Gondolatok!

Feltétlenül kellenek az életben a helyezkedések és a kisded játékok?

Megint nem értem az embereket, én látom az egyszerűbb megoldást, a békés együttélések módját, a szeretetteljes életet, az egymással való lojális viselkedésre a módot.

Nekem nincs erre erőm. Ha nekem rossz, legyen jó másnak? Vagy csak azért érzek részvétet, mert a saját nyomorom kisebbnek tűnik?

Hogy csak azért segítsek máson mert tárgyi hasznom van belőle, vagy érdekem? Persze érzelmi érdeke mindenkinek van, de hát az kit sért? Senkit.

Hogy csak azért kívánjak másnak rosszat, mert nekem is rossz?

Miért kell folyton helyezkedni? Véleményt alkotni, címkézni a dolgokat jóra és rosszra, elfogadottra és elfogadhatatlanra? Kritizálni, bírálni? Nem. Én elfogadok mindent, mert sok minden belefér abba, amit én elfogadhatónak érzek. És ez nem baj, akármennyire is így vélik mások. Sajnos nem a legtöbb dolog hatol be az elfogadható halmazomba, mert több is lehetne, de a lehetőségeimhez képest a legtöbb. Nem akarok véleményt alkot. Csak élni akarok zavartalanul, bírálás nélkül, negatív érzelmek nélkül.

Játsszuk a kisded játékokat, hazudozunk, elnyomunk magunkban egy csomó érzést. Miért? Hibás nevelés miatt? Ugyan, arra rá lehet jönni, vagy lázadni lehet ellene, ki lehet nőni, megnevelhetjük magunkat? Akkor mégis miért? Mert félünk különbözni a tömegtől. Mert kinéznek, ha boldogok, elégedettek vagyunk. De miért? Miért jobb az, ha magamhoz alacsonyítom a többi embert, és együtt panaszkodunk, mondjuk 5-en vagy 10-en, ahelyett, hogy megoldást keresnénk, és végre jól éreznénk magunkat. Kis dolgokkal kezdve el lehet jutni a nagyobbakig, és ha a berögzült dolgokat elhagyjuk, egyre nagyobb elégedettséggel tölt majd el, hogy igenis mi irányítjuk a sorsunkat.

Tudom, idealista, naív vagyok, aki túl egyszerűen látja a világot, és higgyem el, van egy csomó ember, akinek sokkal nehezebb, mint nekem.

Mindig ezt kapom. Azok, kiknek el merem mondani, hogy igenis működik az élet irányítása, folyton ott akadnak meg, hogy de a tapasztalat nem ezt mutatja, és hogy nekem biztos sokkal könnyebb.

Nem könnyebb. Csak van pár olyan tulajdonságom, amivel könnyebben veszem az életet. Mert könnyebben akarom venni a nagy részét. Független akarok lenni, főleg szellemileg. De ha úgy kell, tudok alkalmazkodni, és ezzel megkönnyítem mások, és a saját életemet is. Tudom, hogy van más megoldás, és nem csak az, amit mindenki úgy emleget, hogy „ Ilyen az élet”. Van úgy, hogy rájövök, az élet sokkal egyszerűbb, csak mi bonyolítjuk túl.

Hát ez van. Kívülállónak érzem magam. Olyannak, akit kinéznek, mert nem osztja a véleményüket.

De nem ez a baj, hiszen miért ne hagynám, hogy mások ezt gondolják róla. Az a bajom magammal, hogy zavar. Olyan ember akarok a legtöbb ember számára lenni megint, aki nem zavar sok vizet. Nem kéne, hogy mások véleménye hatással legyen rám. Nem kéne zavarni ennek.

Meg akarom tudni, hogy ez miért van. Választ akarok. Tudatosan akarom élni az életem, irányítani akarom, és meg akarom tapasztalni, hogy ezek az érzések miért vannak bennem. Tudni akarok. Az életről. A boldogulásról. És élni akarom. Nem feltétlenül megérteni, ha nem lehetséges, de meg akarom élni, átérezni, tudni, hogy ez helyes-e vagy nem. És nem félrekúszni mellékes ösvényeken, ha azt látom könnyebbnek.

Azt hiszem jól élem az életem, mégis érzem, hogy most valamin változtatnom kell. Valamin, ami továbbmozdít. De most még nem tudom, mia az. Majd remélem nemsokára megkapom a választ.

Irányelv!

Van egy nagy problémám.
Nem hiszek a világ irányelveiben. Vagyis egy darabig igen.
Konkrétan, ha egy közösség érdekeit szolgálja, akkor igen. De ha azt látom, hogy a közösség jobban tudna együttműködni, ha az egyének külön külön tartanák magukat a számukra legmegfelelőbb irányelvhez, akkor kezdek nem hinni az irányelvekben.
Jó az, ha egy országnak, egy népnek, vagy magának a világnak vannak irányelvei. Sőt kellenek, mert a legtöbb ember közösségben, tömegben megváltozik, elveszti az egyéniségét, és akkor csak nagy tömegeknél használatos elvekkel lehet kordában tartani őket. Megfékezni, irányítani, vezetni őket. Hogy ezeken a kereteken belül boldoguljanak.
De kezdek nem hinni az irányelvekben. Mostanában. Mert azt látom, hogy jön egy olyan időszak, amikor más irányelvek kellenek, ha kellenek egyáltalán, mert a mostaniak nem működnek.

A mai emberek között sokan vannak, akik vannak annyira tudatpsak, hogy a saját életüket irányíthassák, hibás nevelés vagy rossz beidegződések miatt mégisem vállalja azért a felelősséget, hogy ő pontosan tudja, neki mi a jó.

Még mindig vannak olyan emberek, akik belekényszerítik magukat egyes helyzetekbe, az általánosan szabott irányelvek szerint, és nem veszik a fáradtságot, hogy gondolkodni próbáljanak, és megvizsgálják, nekik mi a jó.

Nem értem az embereket, hiszen olyan könnyű rájönni, hogy hogyan alakítsuk az életünket, hogy hogyan boldoguljunk, vagy hogy egyszerűen hogyan érezzük jól magunkat.
Egyesek mégsem képesek bevallani maguknak, hogy tudják a módját, és nem veszik a fáradtságot, hogy változtassanak. Még mindig a régi ideákat követik, holott pontosan tudják, hogy van más megoldás, más út.

Nem értem az embereket...
Mondjuk lehet, hogy nem is kell. Legalább én a saját életemben kissé kiismerem magam.

Hallgass! Rádiót!

Pár hónapja hallgattam a Kossuth rádiót. Egy riportműsor ment, autista, fogyatékos, Down kóros gyerekekről, hogyan lehet őket nevelni, mik a lehetőségeik az életben. Nem kedvelem túlzottan az értelmi fogyatékosokat, képmutató lennék, ha azt mondanám sajnálom, szánom vagy bárminemű segítő szándékom lene feléjük. nem tudok velük mit kezdeni, ez az igazság, nem érte igazán, nincs a környezetemben hasonló ember és nem is tudom átérezni.
Viszont amikor a riportot hallgattam, ami érdekes volt, felfigyeltem egy mondatra, és a hozzá kapcsolódó történetre:

Egy férfi, aki egyedül nevelte autista gyermekét, egyik nap, amikor fáradt volt és türelmetlen, rákiabált a 7 éves gyerekre, hogy miért csinál maga körül folyton botrányt?
A kisfiú válaszként ezt írta az apjának:
" Ugye nem bírsz engem elviselni? Akkor gondolj az én életemre egy olyan testben, amely soha nem engedelmeskedik nekem."

Ennél többet azt hiszem nem is kell mondani. Kicsit jobban értem.