Olyan szépet olvastam Léna oldalán. :-) vers, és nagyon találó.
Dr. House-t szerettem volna nézni, de majd máskor, mert most fejeztem be a szakdogát...
( lógó nyelv)
Még nincs teljesen kész, mert holnap konzultáció, és most már nem tudok gondolkodni, és ha holnap jobb ötletem lesz, akkor még át akarom javítani.
Holnap délután konzultáció, péntek reggel megyek beköttetni. Egy napig lesz a kezemben a keménykötésű szakdoga, aztán leadom a titkárságon, és hajrá, kezdek készülni a francia nyelwizsgára...
( néha úgy érzem, nem vagyok normális... :-) )
2008. március 26., szerda
2008. március 24., hétfő
Hold!
Ennél jobban én sem fogalmazhattam volna meg, hogy mi az, ami egész életemben foglalkoztatott. Nem hittem volna, hogy ilyen hangsúlyos a Hold egyem, de ezek szerint tényleg így van, mert más visszajelzéseket is kaptam, hogy ilyen (is) vagyok.
Itt talátam meg: Nők lapja café Horoszkóp, kivételesen hiteles, asztrológiai magyarázatot írtak.
Hold a Skorpióban
Holdi karmikus feladatod: A függőségi viszonyok felszámolása, az önállóvá válás, és hogy ne kerülj olyan helyzetbe, amikor akár te zsarolhatsz érzelmileg valakit, akár téged zsarolhatnak meg. El kell sajátítanod, hogy az érzelmi biztonság nem másoktól függ, hanem saját magadtól. A legnehezebb feladat az érzelmek kimondása, és a saját érzéseid megosztása azzal, akit szeretsz. Ha elkötelezted magad valaki mellett, akkor ki kell tartanod, és hűségesnek lenni.
Holdi karmikus örökségként kapod: Olyan nagy energiákat kapsz, amivel hegyeket lehet megmozgatni. Képes vagy mások lelkébe bepillantani és a titkaikat kifigyelni. De vigyázz, hogy ne ess az idők folyamán abba a hibába, amikor más titkait erőnek erejével akarod kikutatni, és talán még a mobilját is megnézed, a mailjeit is elolvasod. Szélsőséges érzelmek, hangulati ingadozás, az egyik pillanatban gyűlölsz, aztán imádsz. A két végletet ismered, az arany középutat nem, ezért mindenkinél szenvedélyesebb vagy. Az örök kíváncsi vagy. Téged aztán igazán nem a felszín, hanem a rejtett titkok és tulajdonságok érdekelnek. Ha meg akarsz tudni valamit, akár éveken keresztül kutatsz és ásol. külvilágnak mindenben segítesz, de te sosem kérsz segítséget. Nem azért, mert degradál, hanem mert természetedből fakadóan magad szereted megoldani a gondjaidat. És amíg másokban örömmel vájkálsz és hallgatod meg legmélyebb titkaidat, te sosem beszélsz magadról. ( ez eléggé igaz! :-) )
A holdi karma feloldása: Eltökéltnek kell lenned, ha elhatároztál valamit, akkor azt véghez kell vinned. Ha egy kapcsolatnak lejárt az ideje, akkor azt el kell engedned, nem szabad ragaszkodnod hozzá, mert ez akadályozza a fejlődésed. Amikor a párkapcsolatban megváltoznak az erőviszonyok, akkor érkezik el az ideje, hogy áldozatot hozz, és lemondj valami olyanról, ami nagyon fontos és amit nagyon akartál.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Skorpióban, a Bakban, a Szűzben.
Negatív holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Bikában, az Oroszlánban, a Vízöntőben.
Ezt pedig itt találtam:
Hold a Skorpióban
Erős és elragadó. Misztikus kisugárzása távol tartja a riválisait, lenyűgözi barátait és szerelmi partnereit.
- Hogyan érez? Az Ön érzései a legmisztikusabbak és a legintenzívebbek. Szeretne belelátni a többiek lelkébe, de ritkán adja ki magát. Érzelmileg túlfűtött kapcsolatai tiszta érzésekre épülnek.
- Hogyan cselekszik? Mivel fél, hogy mások megszerezhetik a hatalmat ön felett, reakciói önfejű, makacs emberre utalnak. Állandó szexuális és érzelmi visszajelzéseket igényel. Az idegenekkel szemben gyanakvó.
- Mire van szüksége? Elsöprően intenzív és érzelmektől vezérelt szexuális kapcsolatra. Ha erre épp nincs módja, akkor is ki kell fejeznie Hold-oldalát valamilyen szenvedélyben.
Érzelmi természete, hangulatai, érzései és gondoskodó hajlama tisztán látó, gyanakvó, befelé forduló. Fontos számára, hogy átváltoztassa és eltávolítsa a külső álarcokat.
Itt talátam meg: Nők lapja café Horoszkóp, kivételesen hiteles, asztrológiai magyarázatot írtak.
Hold a Skorpióban
Holdi karmikus feladatod: A függőségi viszonyok felszámolása, az önállóvá válás, és hogy ne kerülj olyan helyzetbe, amikor akár te zsarolhatsz érzelmileg valakit, akár téged zsarolhatnak meg. El kell sajátítanod, hogy az érzelmi biztonság nem másoktól függ, hanem saját magadtól. A legnehezebb feladat az érzelmek kimondása, és a saját érzéseid megosztása azzal, akit szeretsz. Ha elkötelezted magad valaki mellett, akkor ki kell tartanod, és hűségesnek lenni.
Holdi karmikus örökségként kapod: Olyan nagy energiákat kapsz, amivel hegyeket lehet megmozgatni. Képes vagy mások lelkébe bepillantani és a titkaikat kifigyelni. De vigyázz, hogy ne ess az idők folyamán abba a hibába, amikor más titkait erőnek erejével akarod kikutatni, és talán még a mobilját is megnézed, a mailjeit is elolvasod. Szélsőséges érzelmek, hangulati ingadozás, az egyik pillanatban gyűlölsz, aztán imádsz. A két végletet ismered, az arany középutat nem, ezért mindenkinél szenvedélyesebb vagy. Az örök kíváncsi vagy. Téged aztán igazán nem a felszín, hanem a rejtett titkok és tulajdonságok érdekelnek. Ha meg akarsz tudni valamit, akár éveken keresztül kutatsz és ásol. külvilágnak mindenben segítesz, de te sosem kérsz segítséget. Nem azért, mert degradál, hanem mert természetedből fakadóan magad szereted megoldani a gondjaidat. És amíg másokban örömmel vájkálsz és hallgatod meg legmélyebb titkaidat, te sosem beszélsz magadról. ( ez eléggé igaz! :-) )
A holdi karma feloldása: Eltökéltnek kell lenned, ha elhatároztál valamit, akkor azt véghez kell vinned. Ha egy kapcsolatnak lejárt az ideje, akkor azt el kell engedned, nem szabad ragaszkodnod hozzá, mert ez akadályozza a fejlődésed. Amikor a párkapcsolatban megváltoznak az erőviszonyok, akkor érkezik el az ideje, hogy áldozatot hozz, és lemondj valami olyanról, ami nagyon fontos és amit nagyon akartál.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Skorpióban, a Bakban, a Szűzben.
Negatív holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Bikában, az Oroszlánban, a Vízöntőben.
Ezt pedig itt találtam:
Hold a Skorpióban
Erős és elragadó. Misztikus kisugárzása távol tartja a riválisait, lenyűgözi barátait és szerelmi partnereit.
- Hogyan érez? Az Ön érzései a legmisztikusabbak és a legintenzívebbek. Szeretne belelátni a többiek lelkébe, de ritkán adja ki magát. Érzelmileg túlfűtött kapcsolatai tiszta érzésekre épülnek.
- Hogyan cselekszik? Mivel fél, hogy mások megszerezhetik a hatalmat ön felett, reakciói önfejű, makacs emberre utalnak. Állandó szexuális és érzelmi visszajelzéseket igényel. Az idegenekkel szemben gyanakvó.
- Mire van szüksége? Elsöprően intenzív és érzelmektől vezérelt szexuális kapcsolatra. Ha erre épp nincs módja, akkor is ki kell fejeznie Hold-oldalát valamilyen szenvedélyben.
Érzelmi természete, hangulatai, érzései és gondoskodó hajlama tisztán látó, gyanakvó, befelé forduló. Fontos számára, hogy átváltoztassa és eltávolítsa a külső álarcokat.
2008. március 23., vasárnap
Kapcsolj!
Oh én buta. Hiszen folyton arról beszélek, hogy kapcsolatoktól való függetlenedés, de pontosan mégsem mondom el soha, hogy mit is jelent ez. És eddig nem is voltam tisztában vele. Függetlenedni annyi, mint nem megszüntetni, felszámolnia kapcsolataimat, hanem ellenkezőleg. Kiegészíteni, teljessé tenni azzal, hogy az érzelmeim nincsenek rájuk hatással. Ha simán elmenekülök, és azt mondom, hoyg nekem erre nincs szükségem, akkor azzal nem érek el semmit, és csak hazudok önmagamnak. Hazugság, hogy nincs szükségünk emberi kapcsolatokra. De ha nem azoktól teszem függővé magam, hanem azokat teszem függővé magamtól, akkor sokkal teljesebbek lesznek. és akkor nem kapcsolatfüggő ember leszek, hanem igazi ember kapcsolatokkal. Ez számomra nehéz feladat, de meg kell tanulnom olyan kapcsolatokat elengedni, amelyek a mai formámban már nem tarthatók fenn, és a régieket, amelyekre lehet építeni, újraéleszteni, fejleszteni.
Gondolatok!
Milyen érdekes, hogy amikor egy mély pontra érek, mindig olyan emberektől kapok tanácsot, akik félnek az élettől, és félnek lépni.
Es erreföl még olyan tanácsot is kapok tőlük, amit valójában saját maguknak kéne megvalósítani. De csak akkor lesz majd merszük, ha látják, hogy az, amit tanácsoltak, nálam is beválik. mert akkor igazolva érzik majd azt, hogy nekik is menni fog, és biztosan boldogulnak majd.
Nem kérek tanácsot, mert tudom, mit teszek. Velük ellentétben. Ha meg nem, utólag vállalom a felelősséget, hogy hülyeséget csináltam. Velük ellentétben. Azzal irányítom az életemet, hogy tudatában vagyok a cselekedetemnek.
Az a bökkenő, hogy az ember semmiben nem lehet biztos. Az, aki bizonyosségra vár, az nem élni akar, hanem egy filmben akar szerepelni, amelynek is,eri a forgatókönyvét. Csak ez nem jó játék, és nem vicces. Mert nem tudok úgy hitelesen átélni valamit, hogy tudom, mi fog történi.
Mert az életben pont ez a lényeg. Játszani úgy, hoyg nem tudom, a következő jelenetben mi lesz. Nekem legalábbis. De más helyett nem fogok játszani. mert az nem az én filmem.
Es erreföl még olyan tanácsot is kapok tőlük, amit valójában saját maguknak kéne megvalósítani. De csak akkor lesz majd merszük, ha látják, hogy az, amit tanácsoltak, nálam is beválik. mert akkor igazolva érzik majd azt, hogy nekik is menni fog, és biztosan boldogulnak majd.
Nem kérek tanácsot, mert tudom, mit teszek. Velük ellentétben. Ha meg nem, utólag vállalom a felelősséget, hogy hülyeséget csináltam. Velük ellentétben. Azzal irányítom az életemet, hogy tudatában vagyok a cselekedetemnek.
Az a bökkenő, hogy az ember semmiben nem lehet biztos. Az, aki bizonyosségra vár, az nem élni akar, hanem egy filmben akar szerepelni, amelynek is,eri a forgatókönyvét. Csak ez nem jó játék, és nem vicces. Mert nem tudok úgy hitelesen átélni valamit, hogy tudom, mi fog történi.
Mert az életben pont ez a lényeg. Játszani úgy, hoyg nem tudom, a következő jelenetben mi lesz. Nekem legalábbis. De más helyett nem fogok játszani. mert az nem az én filmem.
Azt akarom, hogy...
Nem is tudom hogy, de ezek most eszembe jutnak, és ha beledöglök, akkor is leírom.
Hogy én hogy, de zsigerből, úgy igazán utálom, hogy nincs egy saját helyem....
De ahelyett, hogy panaszkodok, először leírom, mit akarok kiküszöbölni, és mit szeretnék helyette.
Szóval:
akarok egy saját, külön zugot, ahonnan nem üldöznek el, ahol minden, amit használok az enyém, és nem kell fél órát várni arra, hogy megkapjam a másiktól. Akarok egy olyan helyet, ami nem közös, és nem kell szégyenkezve megkérnem a másikat, hogy üljön már el onnan, mert én is szeretnék egy picit kényelemben ülni. Mert pontosan tudom, hoyg erre a másik megsértődik, és akkor én fogom rosszul érezni magam. Szerencsére az esetek többségében tudom kezelni, de van, hogy én is fáradt vagyok, és akkor nem...
Szeretném, ha fáradt vagyok, akkor olyan helyre mehessek PIHENNI, ahol csend, és nyugalom, és béke van. Ahova elvonulhatok, ha nincs kedvem a másik ember lényegtelen fecsegését hallgatni, ha túl hangos a tv, és a másik nem akarja lehalkítani, csak egy kicsit, mert akkor Ő nem hallja, nem tudja élvezni a zenét.
Szeretnék egy olyan helyet, ahol van kilincs a zérban, és be is lehet zárni az ajtót, és nem kell mindig azon izélnem, még a fürdőszobában is, hogy valaki rámnyit, bejön, mert egyedül érzi magát, kell valami neki a szobából.
Szeretnék egy olyan helyet, ahol egy olyan számítógép van, amihez ha felállok tóle, nem ROHAN oda valaki más, mert éppen valami sürgősnek mondott dolgot akar csinálni, és megint mellette kell állnom legalább egy, ha nem 5 percet, hogy felálljon, és végre én visszaülhessek.
Szeretnék egy olyan szobát vagy házat, ahol úgy rendezkedhetek be, ahogy én akarok, és nem kell hallgatnom, hogy az meg az a bútor, vagy használati eszköz miért nem jó ott, ahova én raktam.
Szeretnék olyan emberekkel együtt lakni, akik nem a saját ízlésüket, akaratukat erőltetik rám, akik elfogadják a döntéseimet, az ízléseimet, és nem kérdőjeleznek meg únos untalan, és nem kérdeznek mindenre rá, hogy ez már megint MINEK?
Tehát összefgolalva:
Szeretnék egy olyan szobát vagy házat, lakást, zugot, teljesen mindegy, ahol van döntési lehetőségem, ahol nem kell magamat kisebbségnek éreznem, ahol akkor és azt csinálhatok amit én akarok, vagy úgy kötök kompromisszumot, hoyg a másik is legalább köt velem hasonló súlyút. Ahol azok a tárgyak, amelyeket használok, az enyémek, és a másik legfeljebb kölcsön veszi. Ahol egyedül lehetek, amikor akarok, oda pakolok, ahova én akarok, és csend, nyugalom, béke van. Ahol békémet hagyják, és csak akkor jön be valaki, ha én akarom.
Ezek nagy dolgok. Higgyétek el. És ez csak azért bánt, mert mindig nekem kell alkalmazkodnom, és néha elegem van belőle.
Hogy én hogy, de zsigerből, úgy igazán utálom, hogy nincs egy saját helyem....
De ahelyett, hogy panaszkodok, először leírom, mit akarok kiküszöbölni, és mit szeretnék helyette.
Szóval:
akarok egy saját, külön zugot, ahonnan nem üldöznek el, ahol minden, amit használok az enyém, és nem kell fél órát várni arra, hogy megkapjam a másiktól. Akarok egy olyan helyet, ami nem közös, és nem kell szégyenkezve megkérnem a másikat, hogy üljön már el onnan, mert én is szeretnék egy picit kényelemben ülni. Mert pontosan tudom, hoyg erre a másik megsértődik, és akkor én fogom rosszul érezni magam. Szerencsére az esetek többségében tudom kezelni, de van, hogy én is fáradt vagyok, és akkor nem...
Szeretném, ha fáradt vagyok, akkor olyan helyre mehessek PIHENNI, ahol csend, és nyugalom, és béke van. Ahova elvonulhatok, ha nincs kedvem a másik ember lényegtelen fecsegését hallgatni, ha túl hangos a tv, és a másik nem akarja lehalkítani, csak egy kicsit, mert akkor Ő nem hallja, nem tudja élvezni a zenét.
Szeretnék egy olyan helyet, ahol van kilincs a zérban, és be is lehet zárni az ajtót, és nem kell mindig azon izélnem, még a fürdőszobában is, hogy valaki rámnyit, bejön, mert egyedül érzi magát, kell valami neki a szobából.
Szeretnék egy olyan helyet, ahol egy olyan számítógép van, amihez ha felállok tóle, nem ROHAN oda valaki más, mert éppen valami sürgősnek mondott dolgot akar csinálni, és megint mellette kell állnom legalább egy, ha nem 5 percet, hogy felálljon, és végre én visszaülhessek.
Szeretnék egy olyan szobát vagy házat, ahol úgy rendezkedhetek be, ahogy én akarok, és nem kell hallgatnom, hogy az meg az a bútor, vagy használati eszköz miért nem jó ott, ahova én raktam.
Szeretnék olyan emberekkel együtt lakni, akik nem a saját ízlésüket, akaratukat erőltetik rám, akik elfogadják a döntéseimet, az ízléseimet, és nem kérdőjeleznek meg únos untalan, és nem kérdeznek mindenre rá, hogy ez már megint MINEK?
Tehát összefgolalva:
Szeretnék egy olyan szobát vagy házat, lakást, zugot, teljesen mindegy, ahol van döntési lehetőségem, ahol nem kell magamat kisebbségnek éreznem, ahol akkor és azt csinálhatok amit én akarok, vagy úgy kötök kompromisszumot, hoyg a másik is legalább köt velem hasonló súlyút. Ahol azok a tárgyak, amelyeket használok, az enyémek, és a másik legfeljebb kölcsön veszi. Ahol egyedül lehetek, amikor akarok, oda pakolok, ahova én akarok, és csend, nyugalom, béke van. Ahol békémet hagyják, és csak akkor jön be valaki, ha én akarom.
Ezek nagy dolgok. Higgyétek el. És ez csak azért bánt, mert mindig nekem kell alkalmazkodnom, és néha elegem van belőle.
Én? Maga? Énmagam. Énmaga.
Hogy én milyen hülye vagyok néha. Mindig. Néha mindig. Miért kell nekem mindig mások problémáján görcsölnöm? De szó szerint ám, meg minden.
Miért van az, hogy megismerek x idő alatt egy embert, és amikor már tisztán látom a személyiségét és az őt foglalkozató dolgokat, akkor meg tudom, mit kéne csinálnia.
Hogyan kell megoldani egy problémát? Fordulj hozzám! Ami meg után lesz, az a te felelősséged.
Mintha egy reklámszlogen lenne. :-P
Miért van az, hogy mindig kristálytisztán látom mindenki életét? Persze csak annak, aki egy kicsit közel enged magához. Tudom, mit kéne csinálnia, de ő nem csinálja, pedig ha én tudom, valahol Ő is tudja. Csak vagy gyáva, vagy lusta, vagy nem mer szembenézni vele.
És én meg mit csinálok? Ülök a kádban, vagy olvasok, és azon rágódom, hogy xy miért siránkozik folyton, hanem miért nem tesz már végre valamit, hogy jól is érezze magát a bőrében?
Megoldom helyette a problémát, aztán meg ott van, hogy ezt tulajdonképpen neki kéne csinálnia. És még rágódom, és emésztem is magam miatta. Hát normális vagyok? Miért folytatok gondolatban különböző emberekkel vég nélküli beszélgetéseket, amelyekben megvilágítom, hoyg tegye ezt és ezt és ezt, és akkor jól fogja érezni magát a bőrében? Mondjuk merszem nincs neki elmondani. Mert úgyis tudom, hogy fölháborodik rajta, mert én honnan tudhatnám stb. Csak célozgatok rá, elejtek néha egy mondatot, egy kisebb megjegyzést. De ugye nincsen hatása.
Nincsenek barátaid? Nincs pasid? Nem érzed jól magad a bőrödben? Hát miért nem teszel ellene!!!!!!! Most mondd meg! Vagy ami még jobb, derítsd ki, hogy miért érzed ezt, és tegyél ellene.
Hát miért van az, hogy mindenki csak nyavalyogni meg savanyú, fontoskodó arccal tud járkálni az utcán? Mibe kerül azt mondani, h "jó, elcsesztem, de akarom helyrehozni. Azt akarom, h jó legyen az életem, és tenni is akarok érte"
És egyáltalán miért foglalkozok ilyenekkel. Olyan, mintha már elég régóta kitöltené azegész életemet. Egyes emberekkel sokkal többet foglalkozok, mint azt ők gondolnák. Mégis miért? Hiszen semmi hitelem nincs a szemükben, én nekik senki vagyok, mert én úgysem tudhatom, hát ki hallgatna rám? És miért akarom, hogy hallgassanak rám? Csak az megy, hogy a fülembe nyafognak, hoyg milyen rossz nekik, de maikor megpendítem, hoyg jobb is lehetne, akkor persze meg az ellenkezés.
Miért nem tudom azt mondani, hogy csináljon mindenki azt, amit akar. Nem mások vagyok. Én Én vagyok. Vagy nem? Én nem Én vagyok, hanem más? Más én vagyok?
Úristen tele van a fejem ezzel.
Az a baj ezzel, hogy csak bennem van a hiba.Ha elfogadnám, hogy nem akar mindenki tenni azért, hogy jól érezze magát, akkor minden könnyebb lenne. Élném a kis életemet, közben néha nyugtáznám, hoyg ezt én meg tudnám csinálni. De közben magammal törődnék, és nem mással. A saját problémáimat rövidebb hosszabb időtartam alatt magam is meg tudom oldani. És ha végre tudnám, hoyg elfogadni a másikat úgy igazán milyen, és nem csak a szerelemben, de a való életben is tudnám gyakorolni, akkor már az sem idegesítene, hogy valaki a fülembe nyavalyog, hogy neki milyen szar, de tenni nem akar ellene, akkor...
akkor végre megszűnne a görcs, és tudnék magammal is foglalkozni.
Vagy hogy a fenébe lehet ezt másképp megoldani?
Miért van az, hogy megismerek x idő alatt egy embert, és amikor már tisztán látom a személyiségét és az őt foglalkozató dolgokat, akkor meg tudom, mit kéne csinálnia.
Hogyan kell megoldani egy problémát? Fordulj hozzám! Ami meg után lesz, az a te felelősséged.
Mintha egy reklámszlogen lenne. :-P
Miért van az, hogy mindig kristálytisztán látom mindenki életét? Persze csak annak, aki egy kicsit közel enged magához. Tudom, mit kéne csinálnia, de ő nem csinálja, pedig ha én tudom, valahol Ő is tudja. Csak vagy gyáva, vagy lusta, vagy nem mer szembenézni vele.
És én meg mit csinálok? Ülök a kádban, vagy olvasok, és azon rágódom, hogy xy miért siránkozik folyton, hanem miért nem tesz már végre valamit, hogy jól is érezze magát a bőrében?
Megoldom helyette a problémát, aztán meg ott van, hogy ezt tulajdonképpen neki kéne csinálnia. És még rágódom, és emésztem is magam miatta. Hát normális vagyok? Miért folytatok gondolatban különböző emberekkel vég nélküli beszélgetéseket, amelyekben megvilágítom, hoyg tegye ezt és ezt és ezt, és akkor jól fogja érezni magát a bőrében? Mondjuk merszem nincs neki elmondani. Mert úgyis tudom, hogy fölháborodik rajta, mert én honnan tudhatnám stb. Csak célozgatok rá, elejtek néha egy mondatot, egy kisebb megjegyzést. De ugye nincsen hatása.
Nincsenek barátaid? Nincs pasid? Nem érzed jól magad a bőrödben? Hát miért nem teszel ellene!!!!!!! Most mondd meg! Vagy ami még jobb, derítsd ki, hogy miért érzed ezt, és tegyél ellene.
Hát miért van az, hogy mindenki csak nyavalyogni meg savanyú, fontoskodó arccal tud járkálni az utcán? Mibe kerül azt mondani, h "jó, elcsesztem, de akarom helyrehozni. Azt akarom, h jó legyen az életem, és tenni is akarok érte"
És egyáltalán miért foglalkozok ilyenekkel. Olyan, mintha már elég régóta kitöltené azegész életemet. Egyes emberekkel sokkal többet foglalkozok, mint azt ők gondolnák. Mégis miért? Hiszen semmi hitelem nincs a szemükben, én nekik senki vagyok, mert én úgysem tudhatom, hát ki hallgatna rám? És miért akarom, hogy hallgassanak rám? Csak az megy, hogy a fülembe nyafognak, hoyg milyen rossz nekik, de maikor megpendítem, hoyg jobb is lehetne, akkor persze meg az ellenkezés.
Miért nem tudom azt mondani, hogy csináljon mindenki azt, amit akar. Nem mások vagyok. Én Én vagyok. Vagy nem? Én nem Én vagyok, hanem más? Más én vagyok?
Úristen tele van a fejem ezzel.
Az a baj ezzel, hogy csak bennem van a hiba.Ha elfogadnám, hogy nem akar mindenki tenni azért, hogy jól érezze magát, akkor minden könnyebb lenne. Élném a kis életemet, közben néha nyugtáznám, hoyg ezt én meg tudnám csinálni. De közben magammal törődnék, és nem mással. A saját problémáimat rövidebb hosszabb időtartam alatt magam is meg tudom oldani. És ha végre tudnám, hoyg elfogadni a másikat úgy igazán milyen, és nem csak a szerelemben, de a való életben is tudnám gyakorolni, akkor már az sem idegesítene, hogy valaki a fülembe nyavalyog, hogy neki milyen szar, de tenni nem akar ellene, akkor...
akkor végre megszűnne a görcs, és tudnék magammal is foglalkozni.
Vagy hogy a fenébe lehet ezt másképp megoldani?
2008. március 22., szombat
Gondolatok!
Alapvetően a mester-tanítvány párosítással és kapcsolattal nincs semmi bajom.
Ha valaki abban a hitben él, hogy egyedül, segítség nélkül nem képes tanulni bizonyos dolgokat, akkor a hittel megteremti azt a befalazott tényt, hogy tényleg nem lesz képes. Ekkor, ha nagyon akarja, talál majd egy embert, akit tanítónak, szellemi vezetőnek nevezhet.
Nekem ezzel csak az a problémám, hogy nem érzem úgy, hogy saját magam ne tudnék önállóan tanulni. Mert a hitem az, hogy csak abból tanulhatok, amit ÉN tapasztalok, amit átélek, amit érzek. Mert a kérdés és a válasz is bennem van. A tanító csak abban segíthet, hogy rávezet bizonyos dolgokra, de nem mondhatja meg, hogy mit kell éreznem, átélnem. Mert nem vagyunk egyformák. Tény, hogy az ember, a habitusának megfelelő személyiségű tanítót választ majd magának, de akkor sem tudja Ő megadni azt a választ, amelyet keresek. Legfeljebb segítséget nyújt.
Olvastam nemrég egy könyvet, amelyben a mester és tanítvány kapcsolat hagyományával, fontosságával kapcsolatban írtak le bizonyos dolgokat. Nagyon sírkítottnak éreztem. Mert én úgy gondolom, ami persze nem saját gondolat, hogy nem csak a mestertől lehet tanulni. ha élek, tapasztalok, átélek dolgokat, érzéseket, annak sokkal több haszna van, mintha valakire mankóként támaszkodom. Mert olyan embertől nem fogok tudni elvonatkoztatni, akit istenként tisztelek, és nem lesznek tiszták a tapasztalásaim. Mindig kötni fogom a személyéhez a tapasztalást. És nem lesz meg a sikerélmény édes érzése, hogy egyedül, önállóan fedeztem fel a számomra hasznos tapasztalásokat.
Nem azt mondom, hogy haszontalan, csak nekem nem való. Mert én úgy gondolom, hogy a világ, az élet a legnagyobbmester. Ha az egész környezetemet tekintem annak, sokkal nyíltabban fogokmindent befogadni, mintha ezt csak egy, számomra fontosabb ember szájából hallom.
Ha látok, körbenézek, a világ a mai formájában sokkal több tapasztalatot tud nekem adni.
Mostanában is olyan érdekes tapasztalatokat szereztem. Vannak bizonyos visszatérő, engem foglalkoztató dolgok, amelyeket meg akarok oldani, ezért mindig szétnézek, hátha meg tudom találni rájuk a választ.
Egyik ilyen visszatérő problémám, a másoktól való függés. Sokszor vettem mostanában észre, hogy olyan emberek adnak tanácsot nekem a nem megoldott problémáimra, akik maguk félnek megtenni az élethez, a boldoguláshoz szükséges lépéseket. Tudom, hoyg én is félek sokmindentől, de ez frusztrál, ezért próbálok erőt venni ezen, és nem félni megtenni a lépéseket. Ezek az emberek viszont azt akarják látni, hogy én az Ő tanácsukat követve boldogulja. Mert akkor biztosak lehetnek benne, hogy amit tanácsoltak, beválik, és merhetnek ők is lépni.
Az ő hozzáállásukkal most nem foglalkozom. bennem ott a hiba, hogy nem veszem figyelembe, csak a saját bizonytalanságuk szköze vagyok. Ami nem baj, csak nem kéne komolyan vennem őket. Tudnom kell, hogy amit teszek, amit érzek, ahogyan élek, az helyes. Ne attól tartsak, hogy mások megszólnak. Magamra hallgassak, és a saját erőmből merjek lépni, vagy nem lépni. Vagy ha nem jó, akkor vállaljam a felelősséget érte.
Kezdek azt hiszem a jó úton járni. Addig viszont még egy vagy több fejfájásos, vállgörcsös időszaknak el kell telnie. Sajnos nem vagyok olyan rugalmas, és nem görcsölős, mint amilyen lenni szeretnék. De nesokára az lehetek majd. Ígérem.
Ha valaki abban a hitben él, hogy egyedül, segítség nélkül nem képes tanulni bizonyos dolgokat, akkor a hittel megteremti azt a befalazott tényt, hogy tényleg nem lesz képes. Ekkor, ha nagyon akarja, talál majd egy embert, akit tanítónak, szellemi vezetőnek nevezhet.
Nekem ezzel csak az a problémám, hogy nem érzem úgy, hogy saját magam ne tudnék önállóan tanulni. Mert a hitem az, hogy csak abból tanulhatok, amit ÉN tapasztalok, amit átélek, amit érzek. Mert a kérdés és a válasz is bennem van. A tanító csak abban segíthet, hogy rávezet bizonyos dolgokra, de nem mondhatja meg, hogy mit kell éreznem, átélnem. Mert nem vagyunk egyformák. Tény, hogy az ember, a habitusának megfelelő személyiségű tanítót választ majd magának, de akkor sem tudja Ő megadni azt a választ, amelyet keresek. Legfeljebb segítséget nyújt.
Olvastam nemrég egy könyvet, amelyben a mester és tanítvány kapcsolat hagyományával, fontosságával kapcsolatban írtak le bizonyos dolgokat. Nagyon sírkítottnak éreztem. Mert én úgy gondolom, ami persze nem saját gondolat, hogy nem csak a mestertől lehet tanulni. ha élek, tapasztalok, átélek dolgokat, érzéseket, annak sokkal több haszna van, mintha valakire mankóként támaszkodom. Mert olyan embertől nem fogok tudni elvonatkoztatni, akit istenként tisztelek, és nem lesznek tiszták a tapasztalásaim. Mindig kötni fogom a személyéhez a tapasztalást. És nem lesz meg a sikerélmény édes érzése, hogy egyedül, önállóan fedeztem fel a számomra hasznos tapasztalásokat.
Nem azt mondom, hogy haszontalan, csak nekem nem való. Mert én úgy gondolom, hogy a világ, az élet a legnagyobbmester. Ha az egész környezetemet tekintem annak, sokkal nyíltabban fogokmindent befogadni, mintha ezt csak egy, számomra fontosabb ember szájából hallom.
Ha látok, körbenézek, a világ a mai formájában sokkal több tapasztalatot tud nekem adni.
Mostanában is olyan érdekes tapasztalatokat szereztem. Vannak bizonyos visszatérő, engem foglalkoztató dolgok, amelyeket meg akarok oldani, ezért mindig szétnézek, hátha meg tudom találni rájuk a választ.
Egyik ilyen visszatérő problémám, a másoktól való függés. Sokszor vettem mostanában észre, hogy olyan emberek adnak tanácsot nekem a nem megoldott problémáimra, akik maguk félnek megtenni az élethez, a boldoguláshoz szükséges lépéseket. Tudom, hoyg én is félek sokmindentől, de ez frusztrál, ezért próbálok erőt venni ezen, és nem félni megtenni a lépéseket. Ezek az emberek viszont azt akarják látni, hogy én az Ő tanácsukat követve boldogulja. Mert akkor biztosak lehetnek benne, hogy amit tanácsoltak, beválik, és merhetnek ők is lépni.
Az ő hozzáállásukkal most nem foglalkozom. bennem ott a hiba, hogy nem veszem figyelembe, csak a saját bizonytalanságuk szköze vagyok. Ami nem baj, csak nem kéne komolyan vennem őket. Tudnom kell, hogy amit teszek, amit érzek, ahogyan élek, az helyes. Ne attól tartsak, hogy mások megszólnak. Magamra hallgassak, és a saját erőmből merjek lépni, vagy nem lépni. Vagy ha nem jó, akkor vállaljam a felelősséget érte.
Kezdek azt hiszem a jó úton járni. Addig viszont még egy vagy több fejfájásos, vállgörcsös időszaknak el kell telnie. Sajnos nem vagyok olyan rugalmas, és nem görcsölős, mint amilyen lenni szeretnék. De nesokára az lehetek majd. Ígérem.
2008. március 18., kedd
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Azt a kevés energiámat is, ami volt, eddig a szakdoga írására tartogattam. Hulla vagyok. Ráadásul telihold lesz pénteken. :-(
Ma ilyen hangulatom volt:
Az vígasztal, hogy nemsokára vége!!!!!!!! :-) Aztán már csak a nyelwizsga meg a szakmai+a védés van hátra. De az egyerekjáték lesz, mert produkálni mindig nehezebb valami kézzel foghatót, mint tanulni x mennyiségű anyagot.
Ámen
Ma ilyen hangulatom volt:
Az vígasztal, hogy nemsokára vége!!!!!!!! :-) Aztán már csak a nyelwizsga meg a szakmai+a védés van hátra. De az egyerekjáték lesz, mert produkálni mindig nehezebb valami kézzel foghatót, mint tanulni x mennyiségű anyagot.
Ámen
2008. március 16., vasárnap
Csömör!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Most írom a szakdogát, és már kezdek belefulladni a témába. Órákon keresztül gép előtt ülni, és csak nézni a forrásokat, szerkeszteni az oldalakat. Jájj. Ráadásul front is van.
Kezdek kimerülni és elegem vana témából. Sokkal nehezebb leírni, hoyg mit jelent a blog, mint azt hinnétek!!!!!!
Most írom a szakdogát, és már kezdek belefulladni a témába. Órákon keresztül gép előtt ülni, és csak nézni a forrásokat, szerkeszteni az oldalakat. Jájj. Ráadásul front is van.
Kezdek kimerülni és elegem vana témából. Sokkal nehezebb leírni, hoyg mit jelent a blog, mint azt hinnétek!!!!!!
2008. március 14., péntek
Gondolatok!
Csak az lehet valódi, és az lehet jó, igaz és tökéletes, amit mások annakmondanak? Hiszen honnan tudhatná bárki, milyen tapasztalatokra és érzelmekre van szüksége a másik embernek?
Nem veszem el a boldogság és a tapasztalás lehetőségét másoktól, ha tudom, hogy hatással vagyok rájuk.
Ugyanakkor mások gondolata, véleménye az életemről az övéké. És mivel nem ők élik az életemet, ezért nem tudhatják, hogy nekem mire van szükségem.
Nem veszem el a boldogság és a tapasztalás lehetőségét másoktól, ha tudom, hogy hatással vagyok rájuk.
Ugyanakkor mások gondolata, véleménye az életemről az övéké. És mivel nem ők élik az életemet, ezért nem tudhatják, hogy nekem mire van szükségem.
2008. március 11., kedd
MTI Rövid Hír! :-)
Dohányzás miatti kocsmaszínjáték |
|
A találékony kocsmárosok ezért aztán kinevezték ivójukat kamaraszínházzá, a dohányozni vágyó vendégeket színészekké, a hamutartókat pedig színpadi kellékekké. Több ivó még némi kosztümkészletről is gondoskodott vendégei számára, hogy hihetőbb legyen a színészkedés. Ami a darabokat illeti, igencsak találékonyak az ivók. Az egyikben például azt "játsszák", hogy milyen volt egy kocsma régebben, a szabad dohányzás idején. Előadásuk címe: A tilalom előtt. Egy másik ivóban Dohánymonológok címmel adnak elő összeállítást. |
2008. március 9., vasárnap
Gondolatok!
"A tudatosság azt jelenti, hogy az ember irányítja az életét, és odafigyel rá." - Csernus Imre
Ez a világ legnehezebb dolga. Nem megalkudni, és nem lefeküdni a mindenki által jól megszokottnak, hanem felkelni, csinálni, dönteni, vállalni a felelősséget. Azért, hogy élsz. Mert egy elvárás, hogy ha már élsz, akkor csináld tisztességesen, és ne úgy, hogy cska vegetálás legyen.
2008. március 8., szombat
Gondolatok! Hosszan!
Az utóbbi napokban nagyon nyomott voltam, és régóta elnyomott problémák kezdtek el megint nyomasztani.
Részben az idő volt a hibás, mert megvisel a hideg és a folytonos időjárásváltozás. Másoknál is észre vettem, hogy ingerültek, feszültek és türelmetlenek voltak.
De térjünk vissza rám.
A régi problémám, ami nyomasztott, és nem tudtam megoldani, ami még jobban nyomasztott, elég összetett. Valahogy előjött bennem, hogy nem tudni miért, nem tudom kimondani azt, amire gondolok. Amit érzek. Nem tudom kimondani, hangsúlyozom, ki és nem el, mert a megfogalmazéssal nincs problémám, szóval nem tudom kimondani azt, amit akarok.
Van bennem valami, ami meggátol abban, hogy elmondjam másnak amit gondolok, amit akarok. Egy fal, vagy mi.
Ebből továbbgörgettem azt, hogy nincs meg bennem a tetterő. Csak nyavalyogni tudok, de nem tudok elég erőt összegyűjteni, hogy cselekedjek is. Hogy megkérjek valakit, te, amiről beszéltünk, az érdekes, beszéljünk még róla. Egyszerűen azért, mert lemaradtam a pillanatról.
Vagy hogy abban a pillanatban, amikor mond nekem XY valamit, és nekem eszembe jut róla más, akkor ki is tudjam mondani neki a választ, és ne forgassam a fejemben hetekig, görcsös koncentrálással, hogy aztán addig keressem az alkalmat, amíg ki tudom mondani, és el nem engedtem azzal együtt az adott gondolatot.
Tudom, ez tömény. De nálam napi szinten ez megy, és hülye módon regeteg energiát von el tőlem. Nem tudom egészen átélni, megélni a mát, mert még mindig a tegnap jár a fejemben, és a tegnap reakciót, gondolatait akarom holna megvalósítani.
Hülyeség. És közben lemaradok egy csomó mindenről.
És akkor arra gondoltam, hogy általában azért nem mondom ki, amit gondolok, mert félek, hoyg megbántok vele másokat. Ami nagy hazugság, de arről majd később kicsit.
És aztán előjött, mennyire félek a szakdoga megírásától. Hogy nem tudom rávenni magam, hogy elkezdjem, pedig tudom, és érzem a témát. És félek, hoyg nem készülök el vele időre. És ezzel újra elodázom az alkalmat, és akkor végleg ki fogok csúszni az időből.
Most Csernus könyvet olvasok, és nagyon igaz dolgoat ír le benne. Mármint számomra igazakat. Volt benne néhány mondat, ami telibe talált, pedig nem is arról szólt, amire én később mégis gondoltam.
Haladjunk visszafelé. Miért várom el magamtól, hoyg harmonikus és kiegeynsúlyozott legyek, ha nem megy? Mert most nemmegy. Ez is egy görcsösség, mert olyanra törekszem, ami éppen nincs. De ha törekszem rá, akkor csináljam rendesen. Mert az olyan gyáva dolog, ha belesüppedek abba ahangulatba. ha akarom, ki is tudok onnan törni. De ahhoz teterő kell. És az nincs mindig meg. Vagyis van, csak nem tudom, hogyan kell. Nem szadbad félnem, hogy mit vált ki emberekből az, amit mondok, vagy teszek. Mert az nem engem minősít, ahnem őket. Az ő reakciójuk az nem az én dolgom. ha attól félek, hoyg valakit megbántok, ha mondok valamit, amit nem bántó szándékból mondok, akkor az félelem. Mert félek, hoyg a reakciója olyan lesz, hoyg kiesek a kegyeiből. De ha engem úgy szeret a másik ember, ahogy vagyok, akkor meg kell adnom neki a tiszteletet, hogy nem jétszom meg magam, és nem erőltetek magamra különböző álcákat, hanem kimondom, amit kell, megkönnyebbülök. A reakciója meg attól függ, hoyg valóban szeret-e engem, vagy csak a szerepet szerette, amit játszottam mellette.
Ha félek a szakdoga leadásától, az csak azért van, mert bűntudatom van. Mert tudom, hoyg nem tettem meg mindent azért, hogy ne csússzak ki a határidőből, és hogy legyen jó és olvasható munka az, amit kiadok a kezemből. Ha tudom, hoyg megtettem mindent, akkor már nincs bűntudat, nincs félelem, és akkor, ha valami mégis rosszul sül el, attól én még nyugodtan alhatok. Azt hiszem ez a felelősségvállalás. Hogy elmondom, megtettem mindent. Vagy elmondom, hoyg nem tettem meg mindent, de akkor nem nyavalygok, nem keresek kifogásokat, hanem felvállalom, és továbblépek, hogy legközelebb jobban csinálhassam.
A tetterő már más. Arra jutottam, hogy csak akkor lehetek nyugodt, és akkor nem fognak megviselni a változások, ha van elég energiám. Ha a sok energiát elpocsékolom azzal, hogy " Mi lett volna ha?" - t jétszom, annak nincs semmi értelme. Az elszalasztott lehetőségek úgyis visszajönnek, ha más formában is.
Megpróbálom kimondani amit érzek, és amit gondolok, mert ha nem, akkor nyomasztani fog, és soha nem tudok megszabadulni tőlük.
Hát ennyi, amire a héten rájöttem. :-)
Részben az idő volt a hibás, mert megvisel a hideg és a folytonos időjárásváltozás. Másoknál is észre vettem, hogy ingerültek, feszültek és türelmetlenek voltak.
De térjünk vissza rám.
A régi problémám, ami nyomasztott, és nem tudtam megoldani, ami még jobban nyomasztott, elég összetett. Valahogy előjött bennem, hogy nem tudni miért, nem tudom kimondani azt, amire gondolok. Amit érzek. Nem tudom kimondani, hangsúlyozom, ki és nem el, mert a megfogalmazéssal nincs problémám, szóval nem tudom kimondani azt, amit akarok.
Van bennem valami, ami meggátol abban, hogy elmondjam másnak amit gondolok, amit akarok. Egy fal, vagy mi.
Ebből továbbgörgettem azt, hogy nincs meg bennem a tetterő. Csak nyavalyogni tudok, de nem tudok elég erőt összegyűjteni, hogy cselekedjek is. Hogy megkérjek valakit, te, amiről beszéltünk, az érdekes, beszéljünk még róla. Egyszerűen azért, mert lemaradtam a pillanatról.
Vagy hogy abban a pillanatban, amikor mond nekem XY valamit, és nekem eszembe jut róla más, akkor ki is tudjam mondani neki a választ, és ne forgassam a fejemben hetekig, görcsös koncentrálással, hogy aztán addig keressem az alkalmat, amíg ki tudom mondani, és el nem engedtem azzal együtt az adott gondolatot.
Tudom, ez tömény. De nálam napi szinten ez megy, és hülye módon regeteg energiát von el tőlem. Nem tudom egészen átélni, megélni a mát, mert még mindig a tegnap jár a fejemben, és a tegnap reakciót, gondolatait akarom holna megvalósítani.
Hülyeség. És közben lemaradok egy csomó mindenről.
És akkor arra gondoltam, hogy általában azért nem mondom ki, amit gondolok, mert félek, hoyg megbántok vele másokat. Ami nagy hazugság, de arről majd később kicsit.
És aztán előjött, mennyire félek a szakdoga megírásától. Hogy nem tudom rávenni magam, hogy elkezdjem, pedig tudom, és érzem a témát. És félek, hoyg nem készülök el vele időre. És ezzel újra elodázom az alkalmat, és akkor végleg ki fogok csúszni az időből.
Most Csernus könyvet olvasok, és nagyon igaz dolgoat ír le benne. Mármint számomra igazakat. Volt benne néhány mondat, ami telibe talált, pedig nem is arról szólt, amire én később mégis gondoltam.
Haladjunk visszafelé. Miért várom el magamtól, hoyg harmonikus és kiegeynsúlyozott legyek, ha nem megy? Mert most nemmegy. Ez is egy görcsösség, mert olyanra törekszem, ami éppen nincs. De ha törekszem rá, akkor csináljam rendesen. Mert az olyan gyáva dolog, ha belesüppedek abba ahangulatba. ha akarom, ki is tudok onnan törni. De ahhoz teterő kell. És az nincs mindig meg. Vagyis van, csak nem tudom, hogyan kell. Nem szadbad félnem, hogy mit vált ki emberekből az, amit mondok, vagy teszek. Mert az nem engem minősít, ahnem őket. Az ő reakciójuk az nem az én dolgom. ha attól félek, hoyg valakit megbántok, ha mondok valamit, amit nem bántó szándékból mondok, akkor az félelem. Mert félek, hoyg a reakciója olyan lesz, hoyg kiesek a kegyeiből. De ha engem úgy szeret a másik ember, ahogy vagyok, akkor meg kell adnom neki a tiszteletet, hogy nem jétszom meg magam, és nem erőltetek magamra különböző álcákat, hanem kimondom, amit kell, megkönnyebbülök. A reakciója meg attól függ, hoyg valóban szeret-e engem, vagy csak a szerepet szerette, amit játszottam mellette.
Ha félek a szakdoga leadásától, az csak azért van, mert bűntudatom van. Mert tudom, hoyg nem tettem meg mindent azért, hogy ne csússzak ki a határidőből, és hogy legyen jó és olvasható munka az, amit kiadok a kezemből. Ha tudom, hoyg megtettem mindent, akkor már nincs bűntudat, nincs félelem, és akkor, ha valami mégis rosszul sül el, attól én még nyugodtan alhatok. Azt hiszem ez a felelősségvállalás. Hogy elmondom, megtettem mindent. Vagy elmondom, hoyg nem tettem meg mindent, de akkor nem nyavalygok, nem keresek kifogásokat, hanem felvállalom, és továbblépek, hogy legközelebb jobban csinálhassam.
A tetterő már más. Arra jutottam, hogy csak akkor lehetek nyugodt, és akkor nem fognak megviselni a változások, ha van elég energiám. Ha a sok energiát elpocsékolom azzal, hogy " Mi lett volna ha?" - t jétszom, annak nincs semmi értelme. Az elszalasztott lehetőségek úgyis visszajönnek, ha más formában is.
Megpróbálom kimondani amit érzek, és amit gondolok, mert ha nem, akkor nyomasztani fog, és soha nem tudok megszabadulni tőlük.
Hát ennyi, amire a héten rájöttem. :-)
2008. március 3., hétfő
Gondolatok!
Zoska azt írta, hogy kedveli bennem, hogy merek gondolkodni, és érezni.
Köszönöm, bátorító sorok, és jól esnek. Kicsit kiszakítanak a saját világomból, amikor megíjedek attól, hogy mi van, ha tényleg csak az létezik, ami az én elmémben van. Ami valahogy így is van, de mellette annyi elme létezik még, amelyek mind összekapcsolódnak.
Szóval tisztelem a gondolatokat, és azokat az embereket, akik gondolkodnak. Nagyra értékelem nem csak másokban, de magamban is. De be kell látnom, hogy tovább kell ezt vezetnem. Mert nagyon is hasznos, hogy elemző, gondolkodó, filozofáló lény vagyok, de van egy pont, ahova ez juttatott el, innen már viszont csak hátráltat.
Meg kell tanulnom úgy gondolkodni, hogy közben ne gondolkodjak. Hogy ne értékeljek, hogy tiszta fejjel lehessek csak magam, minden más ember lenyomatától mentesen.
Meg akarom tanulni, hogyan kell lazítani. Hogyan kell erőlködés nélkül létezni. Hogyan lehet teljes valójában befogadni a világot.
Nagy tervek. Még félek megvalósítani őket, de azt érzem, hogy nemsokára sikerül. Addig pedig figyelek, tanulok.
?
Ha valaki nagyon szeret engem, akkor majd valamikor megajándékoz egy könyvvel, valamelyikkel, amelyre vágyom. A könyvek szerzője Biegelbauer Pál, eltávozott már közülünk, de borzasztó fontos( legalábbis számomra) gondolatokat hagyott maga után.
Szeretném őt olvasni. És úgy, hogy valakitől kapom. mert ez nekem így lenne fontos.
2008. március 2., vasárnap
Figyelj!
Karinthy Frigyes: Elôszó
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Próbáltam súgni szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom,
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tôle,
Ô is sugni akart: csók lett belôle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ô égô csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy ôt higyjem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kinoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bûn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él.
Mindenkinek rokona, ismerôse,
Mindenkinek utódja, ôse.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgôt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsôjére, kérlek,
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.
(1926)
Sokk!
Matrackálváriámat leírom, okuljatok belőle.
Szóval. Vettem egy ágyat múlt hónapban. Szerettem volna bele egy rugós matracot, amin kényelmes a fekvés. De ne legyen 10ezer forint, mert annyit nem adok ki egy matracért.
Namármost. valaki mondta nekem, hogy ne is tegyem, mert Ő a gazdaságos áruházban vett egyet anno, 6 vagy 7ezer forintért. Jó, mondom, nézelődök. De sajnos ott a legolcsóbb is tízezer volt, és sima habszivacs. Annyiért nem veszek, mert hamar tönkremegy.
A minap találtam a madárral ellátott másik nagy multiáruház prospektusában egyet leárazva, 6ezerért, és pont olyan rugósat, ami nekem kell.
Első lépés, megnézni, hol van áruház. Második lépés, keresni valakit, aki hajlandó kivinni engem kocsival oda.
Na, ma reggel elzarándokoltam anyuval és barátosnéjával.
Első vészes előjel, nem tudták, hogy kell odamenni. Második vészes előjel, az útról felverődő esővizet nem lehetett letörölni, mert tönkrement az ablaktörlő.
Odaérünk. Megkeressük. Közben elviselni anyu sértődöttségét, mert ő nem is akart jönni.
Megtaláljuk. Tökéletes. Álmaim matraca. De ugye valahogy ki kéne vinni. Mire keresünk egy eladót, segítőt, vagy valakit. Mire megtaláljuk. Mire elmondja, hogy nem lehet összehajtani, mert abban a pillanatban elveszti a garanciát, és megtörik benne a rugó. De így nem fér be a kocsiba.
Házhozszállítás így nincs, csak ha veszünk még valamit, és különben is, mit akarunk, hogy majd ingyen. Akkor őrlődés, tépelődés, végül eljöttünk.
A matracom nélkül.
Ezt kellett hallgatnom visszafelé:
Potyára jöttünk.
Így megy ez, erről szól az élet, hogy mindig falakba ütközünk.
Majd te is meglátod, hogy így van, de még fiatal vagy.
Jaj de sajnálom, pedig milyen jó lett volna..
STB STB STB
Na igen. És akkor anyu arca, aki a sértődöttről a halál csalódottra vált.
És akkor szépen elültetik bennem, hogy olcsóbban úgysem kapok. Vagy keressünk valakit, akinak van csomagtartó a kocsiján, és akkor elhozza. Na jó. Itt betett nálam minden. Még másoknál is kuncsorogjak, hogy ugyan már léccike segítsenek.
Miért nem egyszerűbb? A fene vinné el, hogy se kocsink, se normális lehetőségünk sincs, hogy olcsón megússzuk a dolgokat.
Kiborultam. De ugye én még fiatal vagyok, nem is tudhatom, hogy milyen csalódásokkal van tele az élet. Ez az, ami kiborított. Nem is a hülye matrac. Akkor majd alszom még pár hónapg a szivacson, ami be lett téve az ágyamba szükségmegoldásként.
Hát ez az. Hogy megint azt láttam, hogy állatira csalódott emberek belém akarják ültetni, hogy az élet ilyen, ne is várjak mást, mert így igazolva érzik, hogy nem ők rontották el az életüket, hanem eleve ilyen szar. Kell ez nekem? A válasz egyértelmű. Már nincs bennem bizonyítási vágy. Hogy csakazért is megmutatom, hogy nem ilyen az életem. Mert most már csak a sajátom érdekel, és nem az én felelősségem, ha más nem érti meg. De az még fáj, hogy megint le vagyok szólva. Majd egyszer nem fog. Majd egyszer csak magammal fogok törődni, és nem fog bántani ha valaki a saját sérelmeit belém akarja ültetni. Nem lesz rám semmilyen hatással, és nem fog kibillenteni. De hát most még nem megy.
Ami másoknak nem érthető. A falakat mi teremtjük. És ez a jó benne. Mert van mit lerombolni. És van hogyan és miért megtanulni, hogy máskor hogyan ne építsünk falakat. Ezt a játék, amit mindenki véresen komolyan vesz. Néha én is. Pedig nem kéne...
Szóval. Vettem egy ágyat múlt hónapban. Szerettem volna bele egy rugós matracot, amin kényelmes a fekvés. De ne legyen 10ezer forint, mert annyit nem adok ki egy matracért.
Namármost. valaki mondta nekem, hogy ne is tegyem, mert Ő a gazdaságos áruházban vett egyet anno, 6 vagy 7ezer forintért. Jó, mondom, nézelődök. De sajnos ott a legolcsóbb is tízezer volt, és sima habszivacs. Annyiért nem veszek, mert hamar tönkremegy.
A minap találtam a madárral ellátott másik nagy multiáruház prospektusában egyet leárazva, 6ezerért, és pont olyan rugósat, ami nekem kell.
Első lépés, megnézni, hol van áruház. Második lépés, keresni valakit, aki hajlandó kivinni engem kocsival oda.
Na, ma reggel elzarándokoltam anyuval és barátosnéjával.
Első vészes előjel, nem tudták, hogy kell odamenni. Második vészes előjel, az útról felverődő esővizet nem lehetett letörölni, mert tönkrement az ablaktörlő.
Odaérünk. Megkeressük. Közben elviselni anyu sértődöttségét, mert ő nem is akart jönni.
Megtaláljuk. Tökéletes. Álmaim matraca. De ugye valahogy ki kéne vinni. Mire keresünk egy eladót, segítőt, vagy valakit. Mire megtaláljuk. Mire elmondja, hogy nem lehet összehajtani, mert abban a pillanatban elveszti a garanciát, és megtörik benne a rugó. De így nem fér be a kocsiba.
Házhozszállítás így nincs, csak ha veszünk még valamit, és különben is, mit akarunk, hogy majd ingyen. Akkor őrlődés, tépelődés, végül eljöttünk.
A matracom nélkül.
Ezt kellett hallgatnom visszafelé:
Potyára jöttünk.
Így megy ez, erről szól az élet, hogy mindig falakba ütközünk.
Majd te is meglátod, hogy így van, de még fiatal vagy.
Jaj de sajnálom, pedig milyen jó lett volna..
STB STB STB
Na igen. És akkor anyu arca, aki a sértődöttről a halál csalódottra vált.
És akkor szépen elültetik bennem, hogy olcsóbban úgysem kapok. Vagy keressünk valakit, akinak van csomagtartó a kocsiján, és akkor elhozza. Na jó. Itt betett nálam minden. Még másoknál is kuncsorogjak, hogy ugyan már léccike segítsenek.
Miért nem egyszerűbb? A fene vinné el, hogy se kocsink, se normális lehetőségünk sincs, hogy olcsón megússzuk a dolgokat.
Kiborultam. De ugye én még fiatal vagyok, nem is tudhatom, hogy milyen csalódásokkal van tele az élet. Ez az, ami kiborított. Nem is a hülye matrac. Akkor majd alszom még pár hónapg a szivacson, ami be lett téve az ágyamba szükségmegoldásként.
Hát ez az. Hogy megint azt láttam, hogy állatira csalódott emberek belém akarják ültetni, hogy az élet ilyen, ne is várjak mást, mert így igazolva érzik, hogy nem ők rontották el az életüket, hanem eleve ilyen szar. Kell ez nekem? A válasz egyértelmű. Már nincs bennem bizonyítási vágy. Hogy csakazért is megmutatom, hogy nem ilyen az életem. Mert most már csak a sajátom érdekel, és nem az én felelősségem, ha más nem érti meg. De az még fáj, hogy megint le vagyok szólva. Majd egyszer nem fog. Majd egyszer csak magammal fogok törődni, és nem fog bántani ha valaki a saját sérelmeit belém akarja ültetni. Nem lesz rám semmilyen hatással, és nem fog kibillenteni. De hát most még nem megy.
Ami másoknak nem érthető. A falakat mi teremtjük. És ez a jó benne. Mert van mit lerombolni. És van hogyan és miért megtanulni, hogy máskor hogyan ne építsünk falakat. Ezt a játék, amit mindenki véresen komolyan vesz. Néha én is. Pedig nem kéne...
2008. március 1., szombat
Szeress!
Rájöttem valamire. Nem az a szerelem fokmérője, hogy Ő mit tenne meg érted, mit gondol rólad, vagy hogy mennyire szeret.
Az a szerelem fokmérője, hogy te mit tennél meg érte, és mennyire szereted. Szereted-e annyira, hogy olyat tegyél, ami számára a legjobb. És nem csak szerinted a legjobb.
Szereted-e annyira, hogy tudd, mire gondol, anélkül, hogy kimondaná.
Hogy tudd, amit mondasz, vagy a mit teszel, az bántó számára, és meg tudod állni, hogy ne tedd.
Szereted-e annyira, hogy megváltoztasd magad, de úgy, hogy közben mégis ugyanaz maradsz, mert tudod, hogy ezzel teljesebb leszel.
Szereted-e annyira, hogy képes legyél nemet mondani akkor is, amikor Ő igent szeretne hallani.
Szereted-e annyira, mint magadat. Mert ez fontos.
Az a szerelem fokmérője, hogy te mit tennél meg érte, és mennyire szereted. Szereted-e annyira, hogy olyat tegyél, ami számára a legjobb. És nem csak szerinted a legjobb.
Szereted-e annyira, hogy tudd, mire gondol, anélkül, hogy kimondaná.
Hogy tudd, amit mondasz, vagy a mit teszel, az bántó számára, és meg tudod állni, hogy ne tedd.
Szereted-e annyira, hogy megváltoztasd magad, de úgy, hogy közben mégis ugyanaz maradsz, mert tudod, hogy ezzel teljesebb leszel.
Szereted-e annyira, hogy képes legyél nemet mondani akkor is, amikor Ő igent szeretne hallani.
Szereted-e annyira, mint magadat. Mert ez fontos.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)