Gondolatok!

Az a baj, hogy folyton azt hiszem, a világ csak bántani akar.
Pedig nem kéne, mert valószínűleg nem így van.
Ha azt érzem, hogy meg tudom magam védeni, akkor ez a hit nincs jelen.
Tehát meg kell tanulnom, hogyan védejm meg magam szellemileg és fizikailag.

Basszuskulcs, hogy erre 24 év kellett, mire megfogalmaztam.
De legalább nem, vagy csak nyomokban izgatom magam azért, hogy amíg eljutok ezen felismerésig, és már tudom is, hogy mit kell csinálni, addig menniy embertől távolodom el, és hányat bántok meg akaratlanul. Gondoljon mindenki, amit akar, nekem a lelki életem a legfontosabb.

Amúgy ma egyik pillanatról a másikra náthás lettem. Minden előjel nélkül. Reggel kicsit kapart a torkom, és fáztam, mert nem volt fűtés, vagy csak alig. De most meg olyan buci a fejem, és úgy fújom az orrom, mint a fene. Valszin a fogam miatt vagyok megint taknyos, és azért voltam az pontosan ugyanekkor 1 hónapja is.

Fog! Meg egyéb...

Az van, hogy voltam a Ludwig múzeumban, nagyon izgi Amerigo Tot kiállításon.
Eg yott dolgozó lány odajött hozzám, és megkérdezte, elmondhatja-e pár szóban, hogy miről szól a kiállítás. Mondtam persze, azt már nem elmlítettem, h külön jól jön, mert dolgozatot írok belőle :-)))
Elmesélte az összeállítás alapját, struktúráját, és aztán mondott néhány izgi történetet.
Ez a Tot tudott élni :-)

Utána 2-es villamossal indultam haza, telítődtem a múzeumos élménnyel, amit csak most éreztem, mennyire hiányzott eddig. Csodáltam a Duna paartjűt, ezért is választottam a 2-es villamost, és teljesen meghökkentem, amikor megláttam, hogy a Fővám téri aluljáró tényleg kész van, csak ugye még nem lehet bemenni a metróba. Már sehol a sok régi graffiti a villamosmegálló falán, csak egy régi francia művészfilm őrzi még az emlékét :-)

A metrón hangos, éneklő és kissé irritáló írekkel utaztam, akik sört ittak. Épp a meccsre mentek.

Ja, a múzeumban megtaláltam a kedvenc magazinom, a Unit egy új példányát.

Itthon meg eszembe jutott, hogy jövő héten szerdán reggel 9-kor már a fogorvosi székben ülök. :-(
Merthogy voltam tegnap reggel a dokinál, a röntgennel a kezemben. Megnézte, nem teccett neki, azt mondta ideget ér, és meg kéne tőle szabadulni, mert ha mér iylen fiatalon bajt okoz, nem kéne megvárni, h később rosszabb legyen.
Az állakapocsájásom meg a szorítás, lüktetés az elmúlt, maradt viszont a para, ami azért mostanra alábbhagyott, mert legalább márt tudom, mire számíthatok.
Jövő szerda műtét, amire azt mondta, h azért komplikált egy kicsit, mert úgy nőtt, h ideget ér, nyom valamit, és nem kéne mást megsebezni, ha kiszedi.
De utána legalább egy hétig nem dolgozhatok, mert elmondta, h a koplikációk, amik azért nem biztos hogy lesznek, szal ezek miatt vigyázni kéne.
Azt most nem mondanám el, h mi lehet a komplikéció, de kicist félelmetes.
Szerencsére volt egy jócsomó ember, aki még jobban megíjesztett, és pár, aki megnyugtatott.
Uh most egy hét nuku meló, nem tudom mire lesz erőm, mennyire fog fájni, de végre megszabadulok attól a fogamtól, ami ellenem fordult. És ez valahol nyugalommal tölt el.

csak lennék már túl rajta...

ÍrJ!

Rájöttem, hogy az origo egyik újságírója akarok lenni, olyan rovatokba akarok írni, amikben vállalható kritikákat, interjúkat és riportookat készítenek hazai és külföldi színészekről és színésznőkről.
Vállalható a szubjektivitás, érezhető, hogy a szerzők szeretik csinálni, ott az összes "örkényes" ismerős színész a cikkekben, villog a pezsgéstől az összes interjú és riport, és imádnivaló, ahogy felvállalják a merőben szubjektív, de okos, értelmes és laza véleményüket a szerzők.
És megfelelően keveredik a bulvár és a minőségi újságírás. Teljesen vállalható.
Én is vállalni akarom.

Csak ez a feszülés múlna már el az állkapcosmból...

Fog!

Az utóbbi idők depressziója, sok sírása, fáradékonysága, görcsei értelmet nyertek.
Ezen értelem neve bölcsességfog.
Mert hogy van ilyenem, csak elbújva.
Szerdán begyulladt, fájt, feszített, minden bajom volt. Nagy valószínűséggel egy erőspaprika irritálta az ínyem, amiatt gyulladhatott be. A gyulladás elmúlt, ha volt is egyáltalán, a betontömb érzés az állkapcsom két végén nem.
Ma reggel fogdoki, aki nem csinált igazán semmit, csak elküldött röntgenre. Jó tudni, ogy a Jánosban épp nem működik a szájsebászeti röntgen, mert szerelik.
Nos végül elmentem. Megszületett a kép, és kissé kiakadtam.
Így néz ki a bal oldali, elvileg legutolsó őrlőfogam, és ami rejtve mellette van, balra, az egy marhára vízszintesnek kinéző bölcsességfog:Hát nem tudom, mi lesz. Remélem semmi komoly.
vagy kihúzzák, vagy kivésik, valami lesz. De már legalább tudom, mitől érzem magam rosszul elég régóta. Az Univerzum megint teljesítette a kívánságom, és rájöttem, mi a baj.
És még nem is túl későn.

sznyüpp

Tényleg valami van velem. Nem érzem azt, hogy önmagam vagyok.
Fáradt vagyok, kedvtelen, nyűgös, hisztériázom.
De a legtöbbször magamban. Van mikor néha kiborul, de az sem olyan jó.

Valahogy ki kéne rántanom magam ebből, ezért ha minden jól megy, hétfőn és kedden elmegyek szabira. A hétvégét is idefent töltöm, uh lesz egy filmnézős, tanulgatós hosszabbított hétvégém.

Ja, és nem kompatibilis a gépem a Win 7 oprendszerrel, uh nem tudom majd feltelepíteni. :-(
de megtaláltam a nyugalmat és békességet a Szent László téri tepmlom tövében. Gyönyörűséges, magas, és égbenyúló harangtornyai vannak, és nagyon jól érzem magam, amikor ott ülök.
oda fogok járni, ha végképp nem bírom ki a világot.

Amúgy meg vizsga para van!!!!! Mingyá kezdőik!!!

Gondolatok!

Annyira fáradt vagyok már legalább 3 hete, hogy el nem tudom mondani. Nem értem miért nem tudom magam rendesen kipihenni. vagy hogy miért nem adom meg magamnak az esélyt, hogy kiihenhessem magam.
Nem elég az a napi 6 óra alvás, aztán a munka, aztán még haza, vagy vásárolni, vagy tanulni, tanítani vagy egyéb dolgot művelni. Olyan jó lenne valamit csak azért tenni amivel magamnak teszek jót. Nem pénzt keresni vele, nem csak regenerálódni, nem azért mert kötelesség, vagy mert kell, hanem mert csakis kizárólag magamért teszem.
Mikor tudok végre nemet mondani?

...

Anyu meg a nővérem ásványbörze után meglátogattak az új lakhelyemen.
Hirtelen ötlettől vezérelve lángost csináltam nekik. Meg salátát, hát mit ne mondjak, szinte zabáltak, annyira éhesek voltak, és annyira ízlett nekik. :-)
A végén a kávé és a nem konzerv ananász pedig cseresznye volt a tejszínhabon. :-)
Idefelé kimentem eléjük az Örsig, és mikor jöttünk vissza villamossal, egy néni eggyel előbb szállt le, telefonált, és elejtette a kesztyűjét. Pont ráesett a lépcsőre, én meg észrevettem, de nem hallotta, hogy szóltam neki. Ledobtam, de a hátára pottyant, onnan meg bele egy sáros tócsába. :-) A jószándék hülyeséggel van kikövezve. Mentségemül, épp csukódott az ajtó, mert sípolt a jelzőhang, és elfelejtettem, hogy ha rálépek a lépcsőre, nyitva marad az ajtó. Az összes utas, aki látta, beleértve engem és a rokonaimat is röhögött rajta, mit is tudtunk volna csinálni... :-)))

Most, hogy elmentek anyuék, érzem, fáradt vagyok. De jó csend, nyugalom és béke van itt, ahová még az autók hangja sem ér el. Jó érzés végre olyan szobában lenni, ahol be vagyok rendezkedve, nem dobozokban van a cuccom, és minden szép, meleg, kellemes sznű, illatú, és tudok fürdeni is.
És az ágy milyen kellemes... :-)

nyakas!

Hogy tud az ember szervezete egyik pillanatról a másikra így átbillenni?
Előbb még megropogtattam egy kicsit a vállaimat, ahogy szoktam, hátrahúzva, utána meg úgy de úgy elkezdett fájni, hogy majd megőrültem.
Csak lehajtott fejjel tudtam közlekedni, és jobbra meg hátra nem akart mozdulni a nyakam, vagy ha igen, minden alkalommal fájdalom nyilallt bele, de olyan, hogy majd összeisiltem magam.
Még a könnyem is kicsordult, úgy fájt. :-(
MOst, hogy a földalattin meg a metrón is elaludtam, és végre hazaértem, már csak az alvás hiányzik.

Lak!

Az amber smith birthsday girl című száma megy most a laptopomon, amely történetesen péntek késő este óta egy szép asztalkán foglal helyet.
Ezen az estén nem kis nehézségek árán beköltöztem az új lakba.
Jótt a költöztető. Lementem. Morgott, hogy nem tud hova állni. Be a garázsbejáróba. Felmegyünk, mutatom, leviszi, harcolunk a lifttel, sötét van, mert a lámpa kiégett.
Harcolunk az esővel, újra a lifttel, pakolunk, Nóri is pakol, kiállni a garázsbejáróból, utca szélére, újra pakolunk, stresszelek, hogy a virágaimnak semmi baja ne legyen.
Végre vége, Nóritól elköszönök, Tóbiástól nem tudtam, gondolatban küldök a puha tarkójára egy búcsúpuszit. Beülök, megyünk, kérdez, én válaszolok, udvarias társalgás folyik.
Megérkezünk, Kata le, pakolunk, nehezeket felcipeltetem, utána elengedem.

Katával ketten pakolunk. Megérkezik apukája, hárman cipelünk. A negyedikre. Ahol nincs lift. De jó, hogy van férfi, aki fitt és segítőkész.
Én már hulla vagyok, a többiek polcot szerelnek fel a falra, amit az elődöm leszedett.
Beteszem a dobozokat. Beszélgetés, punnyadás, alvás.

Nos, ez volt a péntek. Szombaton ugyancsak beszélgettünk, elvégre meg kell ismerni az új embert, aztán visszamentem a régi albiba, és elhoztam még a maradék, futtában ottfelejtett holmimat. Nem mellesleg elköszöntem a macskától, aki kissé ideges volt, mert összesen 4 ember volt a lakásban, és nem tudta, kihez menjen.
Hiányzik, de majd megszokom, és legalább nem leszek macsekszőr és az ajtót is kinyithatom, anélkül, h félnék, most szökik ki egy szőrbunda a lábaim között.
Finn bútormogul látogatás is betervezve, és végre meg tudtam venni álmaim tároló dobozait.
Végülis délután 4-től pakoltam este 11-ig.
De minden a helyére került.

Az éjszakák a fejfájást leszámítva mennyeiek. Kényeztettem is magam, miközben az arabbal zárkózom fel. Itt nincs olyan meleg, de valahogy jobban fog az agyam. Habfürdőt is vettem és szépítkeztem, és tulajdonképpen abban is el lehet fáradni.

A környék még felfedezésre vár, de már 5 kilóméteres körzetben kiismerem magam.

Ja, és csend van. :-) Nagyon fura érzés, hogy a nyers csöndet csak a madarak távoli ricsaja és az esőkopogás zavarja meg néhol.

Gond olatok!

Ez a két nap a legeslegszörnyűbb élményeket adta nekem az utóbbi időben.
Nem elég, hogy úgy éreztem magamat és viselkedtem, mint egy sárkány, de közben jól megutáltam magam.
Ennek fejében a drága univerzum szép dolgokat adott nekem mára.
A barátnőm, aki költöztetett volna, a D rádiónál dolgozik, és mivel nem lesz nemsokára munkahelye, bevállalt szombatra klönmelót. Pont, amikor költöztem volna. Vasárnap már késő, mert akkor meg a helyem jön már a másik lány, a Nóri leendő lakótársa.
Ekkor kezdtem pánikolni, és felhajtottam egy fiút, aki nálunk dolgozik a cégnél, és jóban van a kolleginával. Nagy nehezen beleegyezett, hogy akkor jön 5-re.
Persze lemondtam a masszázst, hogy tudunk rendesen végezni.
Aztán fél órával azelőtt, hogy indultam volna, felhív, hogy valami lemondhatatlan dolga akadt.
A kollegina mondta, hogy meghalt a nagymamája.
Aztán végül felhívtam egy költöztetőt, merthogy a leendő lakótársnak meg már mondtam, hogy akkor mégis ma költözöm.
Most itt ülök a szatyrok, csomagok, dobozok között az üres lakásban, és már csak húsz perc kell, hogy jöjjenek.

El nem tudom mondani, hogy mennyire csalódott vagyok. Így is nehezen kérek szívességet, mert nem szeretek másokra hagyatkozni.
De ezek után még jobban meggondolom, hogy kitől és mit kérek. És még csak azt sem mondhatom, h ők tehetnek róla. Bár ez nem kisebbít azon, hogy szarban hagytak.
Mindenkinek saját maga a legfontosabb. Én meg itt ülök egyedül az üres szobában...

Gondolatok!

Néha komolyan és szörnyen el tudok borzadni az engem körülvevő mennyiségeken.
Például nagyon nagy mennyiségeket eszem. Azt hiszem nem is magamhoz, hanem másokhoz képest. Ami vagy tényleg igaz, vagy csak mások eltitkolják, hogy valójában mennyit esznek.
Nos az tény, hogy ha én nem ehetek legalább napi háromszor, akkor tényleg rosszul vagyok. Ahhoz képest azt hiszem nem látszik rajtam. Vagy legalábbis remélem ;-)

A másik mennyiség az összepakolt cuccaim halma, ami épp körülvesz. Nagyon íjesztő látni, hogy ennyi minden volt szétszórva egy ilyen kis szobában... Jujj, jujj, és ugye a méretek is, ugye...
Babzsák és matrac a legnagyobbak a szobában. A könyveim viszont a legnehezebbek.

szombaton takarítok, aztán költözök.
Most pedig fő a zöldséglevesem. Ha gondolkodásra vagy a nap összegzésére érzek hajlamot, akkor mostanában mindig főzök vagy sütök valamit. Egészen jó levezető. Mindig olyan dolgok jutnak olyankor eszembe, amiket legszívesebben eltitkolnék még saját magam elől is. Tehát hasznos.

Hét!

Bepakoltam mindent.
Na jó, nem mindent, de a legtöbb dolgot, ami mobil és mozdítható, azt igen.

A héten iszonyú sok dolog történt velem.
Voltam koncerten, helyettesítettem, ebből kifolyólag én lettem az utált és magasztalt személy is a csoportban. Na nem mindenkinél. Voltam Christian kurzuson, suliban, színházban, megnéztem egy barátnőm új albérletét. Voltam otthon tüdőgondozóban is és 3/4-ed óra alatt végeztem, ami egyszerűen hihetetlen számomra.

Testileg most nem érzem magam a legjobban, lelkileg pedig hatalmas kilengéseim vannak. Ilyenkor általában arra gondolok, milyen különleges élményt éltem át csütörtökön, a kurzuson. felidézem a látottakat, hallottakat, meg azt, amit éreztem. Valamit megindított bennem, mert azóta valahogy élesebben érzékelem magamat és másokat is. Kíváncsi leszek, mi a folytatása.