A náthám javulóban.
Még minidg utálom a mazsolát a túrós táskában.
Megpályáztam egy állást. Remélem behívnak...Ja, több mint 10 szúnyogcsípésem van, Érdről hoztam őket... :-/
Nagyon örülök az Eszter barátnőmnek, teljesen ki van cserélve, kisimult az arca, és annyira jól érzi magát a bőrében. Jó, ha az ember tudja, mit akar az életben, és ezt el is tudja érni.
2010. július 28., szerda
2010. július 26., hétfő
2010. július 24., szombat
Hit Rend Szer!
Az utóbbi időben, valószínűleg egy elejtett nem tudatos kérdés hatására folyton az emberi hitrendszer témája kerül elém. Miben hisznek az emberek, maga a hitrendszer, amelyet egy-egy ember létrehoz, mennyire masszív, és a hittel lehet mindent megváltoztatni.
Ha ez végre kezd tudatosulni bennem, akkor azt hiszem minden kérdésemre meg fogom kapni a választ ezután.
Már kezdem felismerni ezt, és rájönni, hogy az emberek negatív hitrendszerét nem szabad megrendíteni, mert hogy nem is lehet. Legalábbis nem akarom. Ha akarnám, biztosan menne, de nem szeretek embereket megingatni bármiben is. Úgyhogy én ezzel nem foglalkozom. Csak figyelem, hogy milyen könnyen tudnak betonkeménnyé vélni egyes emberi hitek. Amit más, nagyobb emberek vagy szrvezetek mondanak, az sokkal nagyon volumenűnek is tűnik az emberek számára, és ezért inkább el is hiszik. És ez meghatározza az egész életüket.
Tegyük fel, gyerekként még valaki hiszi, hogy hatással van a saját életére. Aztán egyre nagyobb lesz, és egyre inkább úgy érzi, semmi hatása nincs arra, ami vele történik, csak kétféle rossz közül választhat. Mindenki munkát vállal, gyereket szül, szenvedi a lakása költségit, és közben irigykedve nézi a nála fiatalabb, sikeresebb, gazdagabb, szabadabb embereket. Nagyokat sóhajt, mert neki nem ez "jutott".
Az a legfurcsább, hogy az ilyen emberek feladják. Nem olyan életet élnek, amilyet szeretnének, de kompromisszumot kötöttek az élettel a félelmeik miatt, és inkább nem vállalnak köckázatot, mint hogy esetleg tenniük kelljen valamit. Van olyan kolléganőm, aki folyton arról mesél, hogy a férje nem segít neki, nincs otthon, nincs a gyerekekkel. De ha az ember szembesíti vele, hogy ugyanannyira ő is tehet róla, hiszen nem kéri meg a pasit, hoyg tegyen másképp, akkor mentegeti a férjét, hogy hát ő ilyen, és hogy a pasik ilyenek.
Van olyan kolléganőm, aki szidja a barátját, mert bunkó, és mert nem figyel rá, nem elég kedves, és sokat veszekednek, de amikor végre megkérte a kezét, a fellegekben érezte magát. Az a baj, hogy látom, 10 év múlva, ha még mindig együtt lesznek, a lány utálni fogja a fiút, és azt fogja érezni, hogy mellette keseredett bele az életbe. Mert a fiú nem fog megváltozni, és egyre inkább elkényelmesedik.
És így tovább. Furcsa figyelni, ahogy az emberek nem mernek semmit tenni, és a megkövesedés mit is hoz az életükben. Nagyjából keserűséget, és több semmit.
Mostanában én is félek, mert legalább 3 lépés van, amiket meg kéne tennem, hoyg jobban érezzem magam a bőrömben. A fejlődéshez kell, csak még nem érett meg teljesen, még jobban félek az ismeretlentől, mint hogy belevágjak. De ha eldöntöm magamban, hogy menni fog, és a hitrendszeremet soksok szellemi tréninggel úgy alakítom, hogy a hit minden, és abban kell hinnem, ami jó, akkor végre sikerülni fog az a néhány lépés, amit tudom, hogy meg kell lépnem.
Ha ez végre kezd tudatosulni bennem, akkor azt hiszem minden kérdésemre meg fogom kapni a választ ezután.
Már kezdem felismerni ezt, és rájönni, hogy az emberek negatív hitrendszerét nem szabad megrendíteni, mert hogy nem is lehet. Legalábbis nem akarom. Ha akarnám, biztosan menne, de nem szeretek embereket megingatni bármiben is. Úgyhogy én ezzel nem foglalkozom. Csak figyelem, hogy milyen könnyen tudnak betonkeménnyé vélni egyes emberi hitek. Amit más, nagyobb emberek vagy szrvezetek mondanak, az sokkal nagyon volumenűnek is tűnik az emberek számára, és ezért inkább el is hiszik. És ez meghatározza az egész életüket.
Tegyük fel, gyerekként még valaki hiszi, hogy hatással van a saját életére. Aztán egyre nagyobb lesz, és egyre inkább úgy érzi, semmi hatása nincs arra, ami vele történik, csak kétféle rossz közül választhat. Mindenki munkát vállal, gyereket szül, szenvedi a lakása költségit, és közben irigykedve nézi a nála fiatalabb, sikeresebb, gazdagabb, szabadabb embereket. Nagyokat sóhajt, mert neki nem ez "jutott".
Az a legfurcsább, hogy az ilyen emberek feladják. Nem olyan életet élnek, amilyet szeretnének, de kompromisszumot kötöttek az élettel a félelmeik miatt, és inkább nem vállalnak köckázatot, mint hogy esetleg tenniük kelljen valamit. Van olyan kolléganőm, aki folyton arról mesél, hogy a férje nem segít neki, nincs otthon, nincs a gyerekekkel. De ha az ember szembesíti vele, hogy ugyanannyira ő is tehet róla, hiszen nem kéri meg a pasit, hoyg tegyen másképp, akkor mentegeti a férjét, hogy hát ő ilyen, és hogy a pasik ilyenek.
Van olyan kolléganőm, aki szidja a barátját, mert bunkó, és mert nem figyel rá, nem elég kedves, és sokat veszekednek, de amikor végre megkérte a kezét, a fellegekben érezte magát. Az a baj, hogy látom, 10 év múlva, ha még mindig együtt lesznek, a lány utálni fogja a fiút, és azt fogja érezni, hogy mellette keseredett bele az életbe. Mert a fiú nem fog megváltozni, és egyre inkább elkényelmesedik.
És így tovább. Furcsa figyelni, ahogy az emberek nem mernek semmit tenni, és a megkövesedés mit is hoz az életükben. Nagyjából keserűséget, és több semmit.
Mostanában én is félek, mert legalább 3 lépés van, amiket meg kéne tennem, hoyg jobban érezzem magam a bőrömben. A fejlődéshez kell, csak még nem érett meg teljesen, még jobban félek az ismeretlentől, mint hogy belevágjak. De ha eldöntöm magamban, hogy menni fog, és a hitrendszeremet soksok szellemi tréninggel úgy alakítom, hogy a hit minden, és abban kell hinnem, ami jó, akkor végre sikerülni fog az a néhány lépés, amit tudom, hogy meg kell lépnem.
2010. július 21., szerda
Es őőőőőőőőőő....
Hát kellett nekem sétálni, meg törölközőre fekve a Ligetben domboldalon feküdni...
Amikor már nagyon dörgött, elindultam, és a trolin ültem már, amikor elkezdett szakadni az eső.
Ernő persze nem volt nálam(nem írtam el, az esernyőt Ernőnek szoktam hívni :-D), és mire leszállás után a Stadionok metróhoz értem, úgy a ruhám felületének fele elázott.
A másik fele akkor, amikor kiértem a metróból, átmentem a villamoshoz, ahol közölték, hogy nem jár az említett sárga jármű, mivel áram nincs. :-/ Vissza, megkeresni a pótlóbuszt, de nem találtam, végül elmentem fél útig egy másik busszal, és onnan gyalog. Végülis a bőrig ázás egy röhejes kifejezés arra, amikor az embert az eső áztatja. De tényleg. Otthon már csak az volt a vágyam, hoyg a sárleves cipőmből és az esős ruhámból kibújva végre szárazságot is érezzek.
Az emberi feléhez pedig hozzátartozik, hogy arra, aki csurom víz, furán néznek, bárhol is van. Csak tudnám miért, mikor szerintem egyenesen arányos, hogy "esernyőhiány+zuhogó eső=bőrigázás". Olyan szemeket meresztettek a metróban rám, hogy már szinte elszégyelltem magamat. :-)
Plusz ott van, hogy az emberek állatokká válnak, amikor egy kis eső kezd el esni. Az esernyős emberek nem figyelik, ki megy velük szembe, a magas pasik pedig képesek mindenkit fellökni, mert egy pár csepp eláztatja a szépen belőtt frizurájukat. Egy "mi autónk" tulaj, valamit egy Wolks tulaj olyan szépen belement az út szélén hömpölygő vízbe, hogy a levésbé vizes oldalam is eláztatta. Az emberek tulajdonképpen inkább állatok. :-(
Persze belőlem is kibújt az állat, és nem szégyelltem vadul káromkodni, amikor a sáros lötty betemetett, és a pirosnál álló sofőrnek be is mutattam. :-)
A nap végén még szétment a tus a kezemben. Hurrá, már azt hittem ennél nem lehet rosszabb.
Aztán tényleg nem lett :-) Letettem magam az ágyra, nem nyúltam semmihez, és eszembe jutott, h megnézzem a mobilom, mert Eszter barátnőmnek ma derült ki este, hogy a következő három évben Vásárhelyen fog-e élni és tanulni színművészetet. Hát persze, hogy persze. Megmondtam, hogy megérzem, nem lehetett másképp. Legalább olyan boldog vagyok, mint ő. :-) Persze rögtön az ovlt a válasza, hogy rohadt kevés ponttal vették fel. Ahh, nőőőők. :-)
Öröm a nap végén, olyan jó érzés, amikor másnak így sikerül a vágya. :-) És már van jelentkező a munkahelyére, egy másik osztálytársam, úgyhogy minden happy. :-)
Amikor már nagyon dörgött, elindultam, és a trolin ültem már, amikor elkezdett szakadni az eső.
Ernő persze nem volt nálam(nem írtam el, az esernyőt Ernőnek szoktam hívni :-D), és mire leszállás után a Stadionok metróhoz értem, úgy a ruhám felületének fele elázott.
A másik fele akkor, amikor kiértem a metróból, átmentem a villamoshoz, ahol közölték, hogy nem jár az említett sárga jármű, mivel áram nincs. :-/ Vissza, megkeresni a pótlóbuszt, de nem találtam, végül elmentem fél útig egy másik busszal, és onnan gyalog. Végülis a bőrig ázás egy röhejes kifejezés arra, amikor az embert az eső áztatja. De tényleg. Otthon már csak az volt a vágyam, hoyg a sárleves cipőmből és az esős ruhámból kibújva végre szárazságot is érezzek.
Az emberi feléhez pedig hozzátartozik, hogy arra, aki csurom víz, furán néznek, bárhol is van. Csak tudnám miért, mikor szerintem egyenesen arányos, hogy "esernyőhiány+zuhogó eső=bőrigázás". Olyan szemeket meresztettek a metróban rám, hogy már szinte elszégyelltem magamat. :-)
Plusz ott van, hogy az emberek állatokká válnak, amikor egy kis eső kezd el esni. Az esernyős emberek nem figyelik, ki megy velük szembe, a magas pasik pedig képesek mindenkit fellökni, mert egy pár csepp eláztatja a szépen belőtt frizurájukat. Egy "mi autónk" tulaj, valamit egy Wolks tulaj olyan szépen belement az út szélén hömpölygő vízbe, hogy a levésbé vizes oldalam is eláztatta. Az emberek tulajdonképpen inkább állatok. :-(
Persze belőlem is kibújt az állat, és nem szégyelltem vadul káromkodni, amikor a sáros lötty betemetett, és a pirosnál álló sofőrnek be is mutattam. :-)
A nap végén még szétment a tus a kezemben. Hurrá, már azt hittem ennél nem lehet rosszabb.
Aztán tényleg nem lett :-) Letettem magam az ágyra, nem nyúltam semmihez, és eszembe jutott, h megnézzem a mobilom, mert Eszter barátnőmnek ma derült ki este, hogy a következő három évben Vásárhelyen fog-e élni és tanulni színművészetet. Hát persze, hogy persze. Megmondtam, hogy megérzem, nem lehetett másképp. Legalább olyan boldog vagyok, mint ő. :-) Persze rögtön az ovlt a válasza, hogy rohadt kevés ponttal vették fel. Ahh, nőőőők. :-)
Öröm a nap végén, olyan jó érzés, amikor másnak így sikerül a vágya. :-) És már van jelentkező a munkahelyére, egy másik osztálytársam, úgyhogy minden happy. :-)
2010. július 19., hétfő
Múlt...jelen...Jövő!
Bevetettem magam délután a Ligetbe, miközben elnyaltam két gombóc fagyit.
Először a szokásos padon ücsörgős helyzetet próbáltam ki, közben olvastam.
De elzsibbadtam, és álmos is lettem. Sok baja van az embernek. :-)
Utána elindultam haza, de a zene, és a felismerés hogy George Washington szobránál vagyok kizökkentett, és "a fenének van még kedve hazamenni, hiszen nem vár senki" hangulatba rázott.
Találtam egy tökéletes, többléces, támla nélküli padot, és hol olvastam, hol a fejem felett lévő fákat néztem, hallgattam és éreztem a szelet, és arra gondoltam, hogy a suli vége óta nem voltam ennyire tökéletesen boldog és nyugodt. És remélem nem utoljára.
Holnapra végre sikeres Francia Intézet túrát szerveztem apámmal. Szerdán azt hiszem délután ellátogatok a Margit szigetre. Csütörtökön ottalvós, csajos napot tartok az egyik barátnőmmel. Pénteken még nem tudom, lehet rögtön megyek Érdre.
És már körvonalazódik a szabim alatti programtervezet. Először is hétvégén hatalmas pihenés. Aztán egy kisebb mászkálás, moziba menés. Lemegyek Fehárvárra Zoska barátnőmhöz. AZtán hosszú hétvége Balatonon. Aztán nagy valószínűséggel lelátogatok Parajdra és környékére. Max 4 napot terveztem erre a kiruccanásra. Aztán hazajövök, és a hosszú hétvégén elmegyek egy Önismeret és önbizalom tréningre, amit a volt lakótársam nővére ajánlott.
Ahh, csak győzzem. És még 4 hetet kell adiddig várnom.
A hétvégén elkezdtem egy tornát, ami öttvözi a hastánc elemeit a tornagyakorlatokkal. Érdekes, mindenesetre lazábbnak érzem tőle a hátizmaimat, uh biztos jó.
Hát kb ennyi. Herbert, a papagáj, akit az utcán szedtem fel jól van, és néha meglebbenti a szárnyait, hogy észerevegyem, ő is itt van. Meg hát a csótányok is néha kimásznak a sötétből. Csak tudnám hol lelnek sötétre?...
Remélhetőleg szombaton vége az összesnek.
Először a szokásos padon ücsörgős helyzetet próbáltam ki, közben olvastam.
De elzsibbadtam, és álmos is lettem. Sok baja van az embernek. :-)
Utána elindultam haza, de a zene, és a felismerés hogy George Washington szobránál vagyok kizökkentett, és "a fenének van még kedve hazamenni, hiszen nem vár senki" hangulatba rázott.
Találtam egy tökéletes, többléces, támla nélküli padot, és hol olvastam, hol a fejem felett lévő fákat néztem, hallgattam és éreztem a szelet, és arra gondoltam, hogy a suli vége óta nem voltam ennyire tökéletesen boldog és nyugodt. És remélem nem utoljára.
Holnapra végre sikeres Francia Intézet túrát szerveztem apámmal. Szerdán azt hiszem délután ellátogatok a Margit szigetre. Csütörtökön ottalvós, csajos napot tartok az egyik barátnőmmel. Pénteken még nem tudom, lehet rögtön megyek Érdre.
És már körvonalazódik a szabim alatti programtervezet. Először is hétvégén hatalmas pihenés. Aztán egy kisebb mászkálás, moziba menés. Lemegyek Fehárvárra Zoska barátnőmhöz. AZtán hosszú hétvége Balatonon. Aztán nagy valószínűséggel lelátogatok Parajdra és környékére. Max 4 napot terveztem erre a kiruccanásra. Aztán hazajövök, és a hosszú hétvégén elmegyek egy Önismeret és önbizalom tréningre, amit a volt lakótársam nővére ajánlott.
Ahh, csak győzzem. És még 4 hetet kell adiddig várnom.
A hétvégén elkezdtem egy tornát, ami öttvözi a hastánc elemeit a tornagyakorlatokkal. Érdekes, mindenesetre lazábbnak érzem tőle a hátizmaimat, uh biztos jó.
Hát kb ennyi. Herbert, a papagáj, akit az utcán szedtem fel jól van, és néha meglebbenti a szárnyait, hogy észerevegyem, ő is itt van. Meg hát a csótányok is néha kimásznak a sötétből. Csak tudnám hol lelnek sötétre?...
Remélhetőleg szombaton vége az összesnek.
2010. július 16., péntek
R.I.P
A héten hunyt el Kállai Ferenc, Kossuth díjas színművész, a nemzet színésze.85. életévét töltötte.
Nyugodjék békében!
Nyugodjék békében!
2010. július 14., szerda
PaPaGáj
Ahogy a Francia Intézet felé mentem, a járdán hevert egy plüss papagáj.
Nem akartam ott hagyni, úgyhogy most itt van velem, miután kibírta a meleget a táskámban.
Valahogy szomorúnak és magányosnak tűnt, akit fel kellett karolni, hogy valaki szeresse. :-)
Engem is karoljon fel valaki és szeressen!!!!!
Nem akartam ott hagyni, úgyhogy most itt van velem, miután kibírta a meleget a táskámban.
Valahogy szomorúnak és magányosnak tűnt, akit fel kellett karolni, hogy valaki szeresse. :-)
Engem is karoljon fel valaki és szeressen!!!!!
2010. július 7., szerda
Haj!
Fodrásznál jártam, és ezt csinálta :-)
Az első képen a vaki torzít, valójában nem vagyok ennyire sápadt. A második kép sokkal élethűbb. de hát most elsősorban a hajat kell nézni, ami szerintem nagyon jó lett. Újra piros vagyok, és most kevésbé kirívóan, szépen, vékonyan, igazi melírral.
És van benne barna is, és be is van szárítva, és igen, frufrut is vágattam. Az én ötletem volt, de nagyon hezitáltam, és a végén rébeszéltem saját magam. :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)