Salem!

Arabul fogok tanulni! :-)
Szerdától. 14 héten keresztül.

R.I.P

62 éves korában elhunyt Kishonti Ildikó.
Nyugodjék békében!

Fotó: szinhaz.hu

Nézz!

Én annyira de annyira várom ezt a filmet!

A nyolcvanas évek ausztrál ifjúsági sci-fi sorozata mély nyomot hagyott bennem annak idején.

Ez a remake annyiból indul "for"-al, hogy most az alkotók kezében van egy nagyon fejlett látványtechnika. Maurice Gee regényéból készült adaptáció egy ikerpárról szól, bár az eredetiben gyerekek, itt a remake-ben pedig már fiatal felnőttek szerepelnek.
Az ikrek a rokonaiknál nyaralnak, ahol szembesülnek különleges képességeikkel, és útjukba kerülnek az alakváltó űrlényeknek, akiktől meg kell menteniük a bolygót.
Segítségüre van egy Mr Jones, a szintén földönkívüli férfi, aki évszázadok óta küzd a gonosz lények ellen, és most csak az ikrekre számíthat, ha meg akarja menteni a Földet.
Sam Neill húzónév, a fiatal színészek a tiniket fogják a mozikba vonzani, a történet jó, a látvány ígéretes. Kíváncsian várom, lesz-e annyira hatásos, és íjesztő ez a filmadaptáció, mint sorozat elődje.

Gondotatok!

Ha nem félek kimondani, amit adott pillanatban érzek vagy gondolok, vélek, akkor trenírozom magam arra, hogy egy idő után nem fog zavarni a butaságom miatti megszégyenülés, vagy a rossz információ miatti tudatlanság.
Csak az fog számítani, hogy nem fogok félni mások előtt véleményt mondani. Akár helyes, akár nem.

Gondolatok!

Kicist el kellett gondolkodnom, hogy miért van állandóan bekeményedve, begörcsölve a bal oldalam.
A bal a befogadó, elfogadó, megértő oldal.
Ha valami rossz van a bal oldalamon, akkor valami a befogadó és a cselekvő, vagyis a jobb oldalam egyensúlya között nem stimmel.
Nem a jobbal, tehát az aktív felemmel van a gond, tehát eléggé ki tudok állni magamért, és tudok cselekedi is, a jobb a hatalom, a világ megszelidítésének oldala. Tehát ezzel, legalábbis egyelőre nincs bajom, vagy csak mértékkel. Persze nem állok ki magamért mindenkor, de néha tudni kell, mikor nincs elég erőm hozzá, és olyankor visszakozni.
A befogadás, meghallgatás, elfogadás a gond.
Volt még a szabim előtt egy olyan megjegyzésem valakinek, hogy én már több ember baját nem vagyok képes meghallgatni.
Valahogy még most is így érzem, de nem is ezzel a móddal van a baj. Hanem azzal, hogyan fogadom at, amit elmondanak nekem.
Mást nem tudok, csak amit eddig is tettem. Egytt rágódom a másikkal azon, amit mond nekem. Másrt nem tehetk, egyik pohárból a másikba kerül, mikor elmondja, nem is tudja, mit csinál, de hát az onnantól bennem is van, nem csak benne.
Lehet, ez a baj. Hogy pohár vagyok. Néha nekem is ki kell öntenem, csak olyankor soha nem találok másik üres poharat(No lám, Erika, megint a víz szimbólum jött a képbe, örülnél ennek, ha olvasnád.)
Meg kell értenem, hogy nem szabad magamra vennem túlzottam azt, amit mások mondanak. Valahogy úgy, hogy nem azzal kell telítődnie a pohárnak, ami más vize, hanem csak az én vizemmel. Vagy mindennel telitődhet, mert folyton ürül?
Erre biztosan nem vagyok még képes.
Nem is tudom pontosan, mi a megoldás. Egyelőre még időnként telítődöm mindennel.
Tehát amíg nincs áramlás, csak telítődés, addig azt kell megtanulnom, telítődés után hogyan ürüljön ki az a pohár, hogy se nekem se másoknak ne származzon kára belőle.
A befogadás azért nehéz, mert véges az ember befogadása. Legalábbis az enyém. De hát ez az én felelősségem, nem másoké.
Mások nem figyelnek arra, hogy az ember mit mond, és közben hogy érzi magát. Mások csak a szavakra figyelnek.
Ezért meg kell tanulnom figyelni magamt, tudni, és nem letagadni, hogy érzem magam fizikailag, és tudni nemet mondani, az akaratom és mások akarata ellenére.
Ez kezdetnek nem is olyan rossz.

Fül!

Csináltam magamnak fülbevalókat! :-))))
Kávé és dobókocka :-)

Mos oly!

Ma mosolyogva mentem végig az utcán.
Jó dolog pihentnek lenni. :-)

Régiek...!

Találtam 2 régebbi piszkozatot, amiket valahogy elfelejtettem publikálni. Igazából érdekes, akkoriból való, amikor kissé frusztrált voltam a vizsgák miatt, és minden idegesített, minden szemet szúrt.

"A nőknek mindig van valami bajuk.

Ha nincs pasijuk, akkor az. Ha van, akkor az. A nők választanak, persze abból a készletből, ami az orruk előtt van, de csak ők választanak.

És utána megy a nyavalygás, hogy a férjemnek nincs kedve elmenni nyaralni, meg nem bírja a meleget, nem bírja a gyereksírást, nem segít a ház körül, nem ad pénzt stb."

A másik pedig egy párbeszéd:

"

- Én nem értem ti mitől féltek annyira! Ha hármas lenne az átlagotok sem dobnak ki benneteket államiről! Buknak annyian, hogy sztem ez a legkevesebb amitől tartanotok kellene!

- Épp most hallgatom a litániát mástól is, h miért vagyok olyan hülye, hogy itt görcsölök ilyen átlaggal.

- Sztem is fölösleges! Görcsölj más miatt! Van még egy csomó más lehetőséged! :-)"

Gondolatok!

Azt hiszem mostanában annyit beszéltem, anniyt hadonásztam, gesztikuláltam, mutattam meg énségem és lett egyre erősebb éhségem arra, hogy mindenki meglássa, én csakis én lehetek, hogy egy kicist belefáradtam.
Nem mondom, hogy örökre, de ha már tudom, hogy a papírlap az, amely a legőszintébben felissza mondanivalóm tintáját, akkor ez már csak másodlagos csatorna lesz nekem.
Régen még sokat sírtam, örültem, és nevettem, és megmutattam magam, de egyre jobban elsikkadt, és csak a görcsösség maradt meg belőle.
Vállalom a felelősséget, és igyekszem beszélni, amikor kell, és hallgatni, amikor legszívesebben beszélnék, tehát amikor a leginkább nem lenne szabad.
Vállalom magam, akárki is volnék, mert az állandó indentifikálással, csak még messzebbre jutottam ezzel.
Ami biztos, hogy magamban, de nem a beszédben fogom megtalálni azt, aki vagyok.
Biztosan nem a véletlen műve, hogy csak és kizárólag akkor érzem a lerosszabbul magam, amikor beszélek.
Ha hallgatok, nem értékelek, nincs vélemény, nincs cimke, nem mondom, hogy
" ez rossz, ez fekete, ez fehét, a pirosat szeretem, a sárgát nem, ez jó, ez rossz, ez megint nem úgy jött össze, ahogy elképzeltem"
akkor egy idő után csak megtalálom, hogy nekem mi a fekete és mi a fehér.

Ha azt mondom fehér, mások pedig azt hallják, hogy fekete, és egyre erősebben, és borzasztó intenzitással állítják, hogy za márpedig fekete, akkor én valahogy elvesztem a hitemet, hogy én fehéret mondtam, gondoltam, éreztem.
Nem szabad összekevernem, hogy a fehér nekem akkor is fehér, ha mások azt mondják, hogy fekete, mert az a mások feketéje, és nem az én fehérem.
Ha végre ezt egyszer megértem, akkor leszek csak boldog.
Addig is...

Fekete, fehér, fekete, fehér, fekete, fehér, fekete, fehér, fekete, fehér, fehér, fehér, fehér......

Húsz!

Tegnap voltam állatkertben és a Mesterségek ünnepén, a várban.
Jó volt, bár rég nem mászkáltam ennyit, reggel 9-tól, este 11-ig, szinte megállás nélkül.
Készültek képek is, ha lesz egy kis lelki erőm, akkor fel is rakok párat. Arra biztosan jók voltam, hogy megállapítottam, borzasztó széles a hátam, és a muszklimmal pedig egy férfi is vetekedhetne. :-( Hajh, hajh. Inkább anyu génjeit örököltem volna...
Most itthon henyélek, élvezem a semmittevést, anyut rávettem, hogy masszírozzon meg, és sokat fogok olvasni.
Kis nyugi nem árt.

Mindennapok

Rájöttem, hogy azért nem blogolok mostanában, mert soha nem hozza be a sima blogger.com oldalt a net rendesen. 10 frissítés után megunom.
Most is nagy nehezen engedett be.
Ráadásul az első két soromat véletlen Ctrl+A-val kitöröltem. :-S
Már fáradok.
Jó ez a szabi, csak vhogy amint érzem, hogy van egy pici energiám, ami alvásból vagy egyébből származik, azt rögtön fel akarom használni, és keresem, hogy "na mit lehetne most csinálni". Valahogy egyensúlyt kéne találnom.
És arra is rájöttem, hogy mostanában keveset fájt a fejem, de ez a szabi alatt kiegyenlítődött, mert mostanában többet fájt, mint kellett volna.

De este voltam lakótársnőmmel jazz koncerten, és nagyon nagyon jó volt.
A banda Depeche Mode feldolgozása, a Personal Jesus eszméletlen jó volt. Már annyira éreztem a zenét, hogy amikor eg ybravúros gitárhang jött ki a helyes gutáros hapsi kezei közül, ugyanúgy vigyorogtam, ahogy ő. :-)
Teljesen olyan érzésem volt, mintha szeretkeztem volna a zenével... Eszméletlen érzés volt.

Hét Vég!

A szabim első két napja teljes bezártsággal telt el.
A szombati nap azért, mert rá voltam kényszerűlve az iszonyatos fejfájás miatt, ami nem hogy szűnni nem akart, hanem még jobban erősödött. A több, mint 12 órás alvás kicsit segített rjta, de igazán a mai főzőcskézés és kisebb rendrakás volt az, ami rendbe rakott.
Este filmnézés és magunkat degeszre evés várt.
Elolvastam egy újabb Molnár könyvet, és borzasztó jót tett a lelkemnek. Még több jó könyvet akarok olvasni.

SZABI!!!!!!!

Most tudatosul csak bennem, hogy én mától szabin vagyok!!!!! :-))))))
2 egész hétig!!!!!
Holnapra pihit, barátnőzést és farmervadászatot terveztem.

Apu ma bent volt nálam, hozott szótárt a kolleginának, akit majd tanítani fogok francia nyelvre.
Rájöttem, hogy még nem is mondtam neki, hogy tanítani fogok. Furcsa volt, mennyire örült neki. Furcsa, hogy valamit ennyire élből támogat, amibe belekezdek.

Annyira de annyira jó lesz ez a két hetem, hogy hihetetlen!!!! :-)

Gondolatok!

Nem szeretem magam, amikor lehetetlenül viselkedek.
Meg szeretnék változni, de nem sikerül. Valószínűleg, mert annyira akarom. Eddig soha nem sikerült az, amit megszakadva akartam.
Csak az a baj, hogy nagyon félek tőle, hogy ha kiállhatatlan vagyok, márpedig mostanában egyre gyakrabban fordul elő, akkor nem fognak szeretni az emberek, és elveszítem azokat, akik fontosak nekem.
De ha egyszer nem tehetek róla! Nem az a baj, hogy magam körül mindent olyan intenzíven élek meg! Hanem hogy nincs időm elvonulni, hogy eszembe jusson, ezek az érzelmek nem az enyémek.

Alapvetően van egy jó életem, amivel elégedett vagyok, mert minden sikerült, amit szerettem volna. De ha körülöttem mindenki rosszul van, az engem is lehúz magával. Nekem alapvetően semmi bajom, de ha sokan mondják sokáig, mennyire rosszul érzik magukat, vagy mennyire dühíti őket valami, akkor én ettől belezuhanok a dühbe, meg rossz érzésbe. Pedig nem is az enyém.

Fogalmam sincs mit tegyek ellene. Nem tudom, van-e értelme ennyire harcolni ellene.
Ha talán engedem, akkor lehet, nem is lesz olyan fájdalmas.
Csak ne szűnjetek meg szeretni engem. Legalább pár ember maradjon, akit nem üldözök el magam mellől.

(Viszont az a nagy igazság, hogy belefáradtam, és úgy vagyok vele, más is tehet egy kis erőfeszítést értem, nem kell mindig nekem megfeszülnöm. És forgácsolódjon le nyugodtan néhány ember, legalább meg tudom, hogy ki az, akire nem számíthatok.)

Mainapság!

A fél napot végigdöglöttem és haldokoltam.
Semmi különös, csak meleg van, és ki vagyok merülve.

De aztán úgy döntöttem, hogy felkelek, és járok egyet.
Szert tettem a kedvenc kólámra, aminek sajátos szegfűszeges íze van, és csak maccsben lehet kapni, de ott sem, mert a boltból mindig ez fogy ez szerány ára miatt a leghamarabb.
Meg persze voltam könyvesboltban, és szert tettem szép könyvekre nagyon ócsón.
Érdekes, ahogy az akciós könyveket manapság hirdetik. Néha az az érzésem, a Szajna partján vagyok, és egy bouquiniste tolja a kezem alá pontosan azt a kötetet, amivel már fél perce szemezek

Franciát tanulok. Mert tanítani fogok, és fel kell frissítenem a tudásom.
nagyon várom már, ez egy hatalmas előrelépés lesz nekem minden szempontból.
Kiélvezem a 2 hetes szabimat, feltöltődöm, és utána belevetem magam a nagy tanulás-tanítás hadműveletbe. :-)

Meg kell írnom egy suliújságba beígért cikket az olvasóligetről, ahol tegnap voltunk B. barátnőmmel. Jó hogy mostanában ennyi ideje van rám. Az nem, ami miatt van, de az a tény, hogy van, az jó.

Na hát ilyen és hasonló elmetágító tervek szerepelnek ötlettáramban.
Remélhetőleg nem vállalom megint túl magam, mint ahogy eddig szoktam.
Most finom friss illat áramlik be a nyitott ablakon, és hallok mindent, ami körülöttem történik.

Hajts!

Nagyon nem kellemes érzés a léleknek, ha a macska torkán le kell tuszkolni az ominózus féreghajtó tablettát.
Meg kellett fognom a grabancát, és be kellett nyomnom a szájába, hogy ne legyen más választása. Közben folyamatosan hátrált, és leugrott a párkányról.
Hát úgy néz ki, lenyelte. Remélem legalábbis.
Mindent a cél érdekében.

Viszont az tény, hogy egyre inkább önellátó és macskaellátó lény kerekedik belőlem.
És az is tény, hogy most a legkedvesebb mozdulataimat sem fogadja szívesen. :-(

...

Péntek volt az utóbbi idő anti csúcspontja.
Hogy lehet ilyen időben megfázni? :-)
na jó, ez egy kis túlzás, de ha most nem vigyázok magamra, tuti le fogok robbanni.
Úgyhogy féligmeddig döglős hétvégét kell tartanom.

Néha nem tudom, hogy attól vagyok rossz hangulatban, hogy nem vagyok fizikailag sem jól, vagy attól vagyok fizikailag lemerülve, mert rossz hangulatban vagyok.

Itt!

Vegyetek már észre! Hallgasson már meg valaki engem is! Én is itt vagyok! Nem csak nektek vannak nyomasztó gondolataitok, hanem nekem is!
Vegye már a fáradtságot valaki, hogy ostoba tanácsokat nélkülözve, akár csak 20 percig intenzíven odafigyeljen rám.
És nem kell ám mindig megvárni, amikor én felbukkanok! Mert nekem is van e-mailem és mobilom, és szivesen veszem, ha nem mindig nekem kell erőlködnöm, hanem néha valaki megtalál. Mert az olyan jól esik, ha az emberre gondolnak.

Ma legalább ezt megkaptam valakitől. Lehet, hogy az időzítés volt jó, de az is lehet, hogy rokonlelkek vagyunk valahol. Mindkettőnk bőre érzékeny, csak más módon. Nem éreztem a beszélgetés alatt, hogy nem értek vele egyet, és hogy nem csinálnám úgy, ahogy ő. Csak egyszerűen és simán be tudtam fogadni, amit mondott, és ahogy mondta. Olyan jó érzés volt! És ugyanezt éreztem én is vele szemben, amikor én beszéltem.
És az a furcsa, hogy nem várok most semmit. Így volt tökéletes, és majd legközelebb is iszogatunk egy kis bort, és elmeséli, hogy éppen hogy alakul a kapcsolata a barátjával.

Gondolatok!

Nekem az kettősség volt azt hiszem mindig a fő problémám.
Hogy valahol, egy helyzetben nagyon ritka az, amikor nem legalább kétféle minőségben vagyok jelen.
Persze néha átbillen ez hol az egyik hol a másik minőség oladlára.
Ez azért hasznos, mert borzasztó sok szeletét meg tudm élni a világnak.
Ha például nézek egy filmet, akkor ott tudok lenni, mint kritikus, és ott tudok lenni, mint mozinéző.
És tudok élvezni egy tökéletlen filmet is, azzal együtt, hogy a hibákat, amelyek szakmai hibák, észreveszem.
De függetlenítve tudom élvezni mindkettőt.

Néha van, hogy csak a kritikus, és néha csak a néző ül ott de szerintem ez a néha is nagy tejesítmény.

Ha valami miatt hirtelen hangulatingadozásaim vannak, akkor ezzel bajom van. Mert ilyenkor a kettősség is megjelenik. Tehát ott vagyok én, mint egy olyan nő, aki magába van zuhanva, mert az élet igazságtalan vale, mert sodródik, mert nem sikerülnek a dolgai, és nem szeretik, és egyedül van, satöbbi.
És akkor ott vagyok más forméban, aki halkan, türelmesen, akár órákig is képes magyarázni az összezuhant nőnek, hogy de ne gyötörd magad, ez csak energiavesztés, és elpocsékolod az idődet. Mert hogy ez az egész önsajnálat nagy hazugság. Tény, hogy néha jó ha sajnálom magam, kicist levezetem a feszültséget, de alapvetően tudom, és sajnos ez az erősebb, szóval tudom, hogy ez egy eszméletlen hazugság.
mert hogy mindennek pontosan tudom az okát. Azért nem szeretnek, mert görcsösen ragaszkodom, hogy velem sokat foglalkozzanak. És pontosan olyan szeretetre vágyom, ami nem is szeretet, csak egy önző birtoklási vágy.
Azért nem sikerülnek a dolgaim, mert kishitű vagyok, és nem merek bízni abban, hogy ezek sikerülnek, stb.
Szóval sorolhatnám, ami persze nem ilyen formában van már jelen az életemben, hiszen hatalmas teljesítményeket értem el az életemben. Csak valahogy ha adot pillanatban nem sikerül valami, akkor ezeket az apró, mert tényleg már apró részleteket kiemelem, és adott hangulatban felhánytorgatom magamnak.
Fogalmam sincs miért teszem, hiszen az érzelmi életemen kívül semmi nincs már, amin per pillanat javíthatnék. Talán néhány bátorságpróbát még bevethetnék magamnak, de ezek csak önizalompróbák, és csak trenírozom magam velük.
De akkor mi is a probléma?
Hát hogy fogalmam sincs.
Csak hoyg időről időre előtörnek ezek a hazugságok, amiknek szinte semmi igazságtartalma nincs, és tudom, hogy tehetnék ellenük, csak pl. félek, kicist gyáva is vagyok, de annyi kellene, hogy aktivizálom magam, és felkészülök arra, amit ezek megoldásától várhatok.

A nem tudok mit kezdeni a bajom. Valahol megakadtam, és türelmetlen vagyok, szerintem ez a legfőbb problémám.
Nem lehet mindent azonnal, rögtön, és tömegesen megoldnai.
csak ennyi, amire rájöttem.
Meg hogy most egy kicsit úgy kell foglalkozzam magammal, hogy közbn egyedül vagyok és passzív. lehet, ez az, ami elől sokat menekültem mostanában mások társaságába. Az építő egyedüllét elől.

Gondolatok!

Tegnap IKEÁ-ban voltam, szert tettem szép cserepes növényre.
Kezd nagyon üde lenni a szobám, és azt hiszem végre szert tehetek egy jó árú, kényelmes kanapéra is. Még nem veszek rá mérget, de nagyon várom, és hiszem, hogy ez egy jó kanapé lesz.


Az utóbbi hetekben lelkem tengeréből fel-fel bukkannak olyan dolgok, amelyeket én el akartam sűlyeszteni. Ugyanakkor olyanok is, amelyekre rá akarok jönni. Valamikor azt kívántam, hogy megoldódjanak a problémáim, és a lelki életem egyenesbe kerüljön. Azt hiszem ez fájdalmasabb, mint gondoltam.
A hangulatom hullámzó. Mostanában naponta változik. Egyik nap még legszivesebben kardomba dőlnék, aztán meg másnap kicsattanok, és minden hülyeségnek örülök.
Ami eddig lehangolt, ezután is azt teszi. Csak valahogy nem értem magamat.

Az a helyzet, hogy az Autogén Tréninen felmerült egy kérdés. Mi a különbség a várakozás és az elvárás között?
És borzasztóan sokat kellett ezen töőrengenem és agyalnom, nekem, akinek az a legnagyobb büszkesége, hogy tökéletsre fejlesztettem magamban az elemzés művészetét.
Azt hiszem legalább másfél hetembe került, mire rájöttem, hogy minden ezen a két szón ál vagy bukik.
A különbség:
Várakozás - az a hozzáálás valamely dologhoz vagy eseményhez, mikor hiszen, vagy tudom, hogy az, amire várok, jó lesz számomra
Elvárás - az a hozzáállá valamely dologhoz vagy eseményhez, mikor remélem, de nem merem hinni, hogy amire várok, az jó lesz szémomra(félelem és kétségek tárulnak ehhez az érzelemhez és sokkal komplexebb szerintem)

A kettő között a elki hozzáálás is különbséget teremt Ha várakozom, nyitott vagyok. Ha elvárásom van, akkor csak az isránt vagyok nyitott, amit én remélek, de semmi más felé nem.

Egy halom problémámnak ez a gyökere. MOst, hogy erre rájöttem, változtatni kéne rajta. Már csak azt kell tudni, hogyan.

A másik "felismerésem", ami a hét eseményeiből következik szintén nagyon érdekes.
Ehhez tudni kell, hogy nagyon gyakran elfog a kétségbeesés rossz élmények hatásra, hogy engem nem szeret senki, lepattintanak, mindig én vagyok, aki nem kell senkinek, és egyedüllétra vagyok kárhoztatva.
Most tegyük félre, hoyg igaz-e ez vagy nem.
A lényeg, hogy a héten is átéltem egy ilyen dolgot. Részben az én hibám, de hát rá kell jönnöm, nem olyan a személyiségem, hogy az emberek nagyon erőlködnének, hogy keressék a társaságom.
Nem is erre jöttem rá, meg hát most felesleges annyi őrlődés után megint bűnbakkeresésbe kezdenem.
Az a fő tanulság ebből, hogy én mindig mások barátságára, szeretetére éheztem. Fogalmam sincs miért, de enkem ez mindig nagyon fontos volt, és soha nem kaptam meg belőle a kellő menniységet. Hozzájön még az ezzel ellentétes, szbadságigény, és kész az önmagának ellentmondó személyiség.
Ami viszont érdekes, és eddig nem mertem magamnak bevallani, hogy nazért szomjazom mások barátságára, szeretetére, mert ettől jobban rzem magam, jobb embernek érzem magam.
A baj csak az, hoyg ezekszerint így kihasználok másokat és ezt azárt teszm, mert nem szeretem a saját személyiségemet. Magamat kell először megszeretnem, hogy mások is úgy érezzék, jó velem lenni, jó engem szeretni. Azt hiszem ez a titok nyitja.