2011. április 30., szombat

sulik...

Vettem késeket. És fel is avattam az egyiket, ahogy szépen beleszaladt az ujjamba. Nagyon alattomosak tudnak lenni ezek a felületi vágások. Hát folyt belőle a vér egy ideig.

Mostanra túl vagyok a legértelmetlenebb vizsgámon. Yuppi :-D A bácsi kicsit értetlen, nem tud beszélni, és nem tudja elmondani, mit akar. De jóindulatú volt. De azt nagyon sajnálom, hogy lekéstem miatta a bollywood filmklubról . :-(
Leadtam a szakmai gyakorlatos papíromat, meg Eszter barátnőmét is. Most írok egy beadandót, meg még kell egy másik, és azon kívül csak egy szóbelim lesz már. Kezdhetem kidolgozni az államvizsga tételeket.

Holnap anyuval megyünk mozizni.

Amúgy egyre jobban érzem magam. kezdek lelkileg is gyógyulni.

2011. április 22., péntek

Szakdoga!

Hát most iszonyat büszke vagyok magamra!
Meg van az opponens, akit a szakdogámhoz rendeltek, akit én egy bunkó faszkalapnak ismertem, aki mindenbe az égvilágon beleköt.

És láss csodát, meg van az értékelés, 93 pontot kaptam a százból, tehát 5-öst. És a két kérdés is meg van, amivel szemben meg kell védenem majd a dolgozatomat.

Olyan jó érzés, hogy ilyen sok pontot kaptam, nagyon örülök, és olyan büszke vagyok, hogy dagad a mellem. :-D

2011. április 19., kedd

Világosodj meg!

Rájöttem arra, hogy bár egyeseknek igaza lehet, önbizalom hiányos is lehetek, intellektuálisan azonban nem vagyok az. Tisztában vagyok azzal, mit tudok, és az nem kevés. Nem titkolom a hiányosságaimat, de érdeklődő és tanulékony vagyok, és szeretem a kihívásokat. Az agyam elemző, a nagy részegységeket tudom kisebbekre bontani.

Akinek intellektuálisan van önbizalom hiánya, az az olyan emberek társaságában, akiket ő saját maga (ez fontos) okosabbnak, intelligensebbnek, tanultabbnak értékel, rosszul érzi magát. Az átlagos entellektüel ember az ilyen egyének társaságában feltöltődik, az önbizalom hiányos lehangolódik, rosszul érzi magát. Úgy érzi a másik fitogtatja a tudását, becsmérlő szavakkal illeti, nagyképűnek titulálhatja, és folyton azt érzi, mintha a másik a jelenlétével, mondanivalójával éreztetné azt, hogy ő mennyivel kevesebb nála. Ha a másik ember az adott öbhiányos emberrel szorosabb kapcsolatban van, akkor az öbhiányos ember olyan helyzeteket alakít ki, hogy maga alá rendelhesse a másikat. Ilyen emberrel szemben tudatosan elnyomja magában a gondolatot, hogy esetleg félreértet valamit, hibázott, vagy valamit nem tud, nem ismer, és mindig abból a gondolatból indul ki, hogy a másik téved.

Furcsák az emberek...

Nézz! INK!

Jamin Winans rendező köszönetet mondott a kalózkodásért, miután annak hatására 2009-es INK című filmjének DVD forgalma megnőtt. Köszönjük mi is a kalózoknak, hogy magyar felirat gyártása és megosztás mellett nekünk is lehetővé tették, hogy megtekinthessük ezt a gyöngyszemet. A 2000-es évek egyik legütősebb, nálunk be nem mutatott független filmes fantasy produkciója az INK.


A történet alapvetően két síkon játszódik. Az egy valódi világban zajló családi dráma, melynek főszereplője John, aki egy feleségét gyászoló, stresszes életet élő yuppie. Kislánya, Emma a nagyszülőknél lakik, mivel apját eltiltották tőle. A másik sík egy jók és rosszak harcának színteréül szolgáló sík. A "storyteller" nevű jók szép álmokat adva vigyáznak az emberekre, az "inkubusok" pedig rémálmokkal próbálják az emberi lelkeket megkaparintani, és viszályt szítani. A probléma ott kezdődik, amikor Ink, az egyik párthoz sem tartozó kívülálló "szörnyeteg" elrabolja Emma lelkét, mivel az a belépő az inkubusok táborába. A jók és rosszak összecsapnak, és bár kezdetben azt hinnénk, Emma lelke a tét, később kiviláglik, jók és rosszak nem egyértelműen kategorizálható.

Az első látásra nyers, digitális kamerával forgatott képek élnek a technika lehetőségeivel, ennek köszönhetően a film maximálisan élvezhető vizuális élményt nyújt. A zene egyszerűen szívet tépő, az egy témát variáló zongorajáték hihetetlen ütős, megfelelő hangulatot ad a misztikus jeleneteknek. Az ismeretlen színészek, és a teljesen meseelemekből összeillesztett forgatókönyv csodálatos harmóniát mutat. Winans kis költségvetésből hollywoodi produkciókat megszégyenítő kultfilmet dobott össze. Aki hozzá tud jutni, érdemes megnézni, a borzongás, majd a filmvégi katarzis garantált

dumm dumm

Néha elmegy az életkedvem attól, hogy az emberek mennyire buták és primitívek tudnak lenni.
Intellektuális kihívásra vágyom!
Ez a vágyam részben már teljesült is! :-D

2011. április 10., vasárnap

Nézz! Filmet!

Hát nagyon régen volt olyan igazán ütős "hú baszki" élményem egy filmmel kapcsolatban.
Na most volt. Itt ülök a gép előtt, és egyszerűen képtelen vagyok magamhoz térni. Utoljára Kim-Ki-Duk Time című filmje, ami hasonló témát feszegetett, és Nolan Mementoja volt rám ilyen hatással.



Az ötlet egyszerű, és érdekes erkölcsi kérdéseket feszeget. A színészek briliánsak, főleg a Hectort játszó színész, egyszerűen frenetikus, ahogy laza idiótából ádáz őrültté vedlik át. A forgatókönyv tökéletes. Az operatőri munka letisztult és kellemes, teljesen thrillerhez méltó képi világot teremt.
És hoyg lehet klisékből egy tökéletes filmet felépíteni? Úgy, hoyg minden meg van benne, ami kell, és amit még Hitchcock apánk tudott. (meztelen) nő, feszültségkeltés, rejtély, kis misztikum, ugyanannyit tudunk, mint a főhős, a voyeur hajlamokra és a férfisovinizmusra épít, és az emberek a sors irányíthatatlansága ellenére cselekszenek, mert azt hiszik, tudnak irányítani. No hát ilyen egy tökéletes film.

No de hogy legyen ellenpont, íme egy olyan kritika, ami teljesen lehúzza a filmet:
http://kultblog.hu/archives/2009/06/05/Egy_rossz_spanyol_film_Los_cronocrimenes/

2011. április 7., csütörtök

La dolce vita!

Szép az élet. Süt a nap, csiripelnek a madarak, nyitva az ablak, ezért szellőzik a lakás. Javítom a szakdogámat nyomtatott formában, mint egy szigorú tanár néni. :-D
Szeretem ám ezt!

R.I.P.!

Április 5-én elhunyt Komlós Juci, mindenki Lenke nénije, Jászai Mari díjas érdemes művész.
Nyugodjék békében!

2011. április 5., kedd

Szak dolgozat!

Megírtam a szakdogát, az összegzés kivételével. A bibliográfiával együtt 45 oldal lett, sztem a végleges 47 lesz majd. Még nincs meg az absztrakt magyar és francia nyelven, az előbb említett összegzés, és néhány elírás is van benne. Még a formázással és az oldalszámozással bajlódom. De már kész.

Reggel nagyon stresszeltem, hogy mi lesz, ha nem ír a konzulensem, és vészforgatókönyveket találtam ki erre az esetre. Aztán rájöttem, milyen jó is a 3g-s okostelefon, mert megnézhetem a méljeimet :-D
És megkaptam a hőn áhított levelet fél 10-kor. Azt írta a dolgozat teljesen jó így, és mehet a köttetőbe :-D

És külön boldog vagyok, mivel nem kellett tőle segítséget kérni, nem lihegett a nyakamban, nem izélgetett, és teljesen korrekt volt végig. Önállóan dolgozhattam, nem kötött bele abba, amit írtam, az elírásokat javította ki csak, és ajánlott néhány forrást. És a végén, amikor megszültem az egészet egyedül, tetszett neki. :-D
Olyan jó érzés, hogy el sem tudom mondani. Az önálló munkám, és egy elismert szakembernek, aki feltehetően végigolvasta, tetszett a koncepció, az elgondolás és a kivitelezés. :-D Olyan büszke vagyok magamra!