2011. augusztus 31., szerda

Munka, macska, menedék...

Jaj hát orrakoppintás okán újra jelentkezem. :-)

Államvizsga és diplomaosztó után ugye lett egy bébi cicám. Bébi cica mára 4 hónapos is elmúlt talán, hatalmas, még kicsit nővésben lévő férfiú lett belőle, képek publikálása később.

Cicuka imádja az új lakást, ugyanis július utolsó hétvégéjén végleg elköltöztem utóbbi időben nem szeretett társbérletemből. Egy kisebb balhé kíséretében, és hatalmas segítséggel elköltöztem, mert sarokba lettem szorítva anyagilag, és ezt eléggé rosszul tolerálom. Gyakorlatilag a lakótársam még ki akart préselni belőle, amikor érezte a vesztét, vagyis hogy költözöm egy kis pénzt.

A költözésben a két kolléganőm és a családom is hatalmas segítséget nyújtottak, ezért kérek mindenkit, hogy tapsolja meg őket :-D

Cicám élvezi a 92 négyzetmétert, és a nagy rohangálások meg a nagy együttalvások mellet is azt érzem, hogy nem vagyok vele eleget.

Nos a költözés után ugye nem volt net, aztán még takarítani, rendet rakni, ami egy idős ember után nem kis feladat. kb 3 hét telt el, mire azt mondtam, hogy ugen, belaktam a lakást.

Az utóbbi időben a munka sem volt az igazi, sokan szabin voltak, meló alig, feszültség a közelgő kirúgások miatt. Tegnap az én sorsom is eldőlt, az osztályunkról 6 embert rúgtak ki úgy, hogy a közvetlen főnökünk nem tudta.Én is benne voltam a szórásban. 7 év után örülök is, mert már rég el akartam menni, és anyagilag jól jártam egy időre, és mert nem voltam szabin, és mert hulla fáradt vagyok már, és mert rosszabb, ha végignézed, hogy kirúgnak mindenkit, mint az, hogy ezt te éled át.

Meg hát bánat is van, mert azért mégis 7 év, a legtöbb emberrel sok időt. Ma ovlt az utolsó napom, kicist nehéz volt, de túléltem. Még ennyi ember nem sírt a vállamon, persze azok sírtak, akik maradtak. Nosztalgiáztunk, az egyik lány cisnált pasírtot, hozott befőttet, beszélgettünk, nevettünk, sírtunk, elköszöntem akitől akartam, kaptunk virágot és búcsú képeslapot, és mondtuk, hogy nagyon sajnáljuk azokat, akik maradnak, mert iszonyat nehéz lesz most nekik. Én mindenkinek készültem egy-egy borítékkal, személyre szabott idézetekkel, az egyik lány nagyon ki is akadt, és mondta, h annak ellenére, hoyg nem kerültünk közel egymáshoz annyira, nem gondolta volna, hogy így ismer. Annak a személynek, akinek köszönhetem az elbocsátást, nyomtattam 3 idézetet a felesleges beszédről, a tisztességről és a becsületről.

Hát ennyi, a 7 éves periódus. A héten már (elnézést érte) szarok bele mindenbe, és lazulok, pihenek.

Jövő hétfőn kiveszik a másik bölcsesség fogamat, és közben ugyanazon a napon elkezdek intenzíven állást keresni.

Ebben az évben minden megváltozott az életemben.