FEL aztán LE!

Az örömujjongós bejegyzés után egy kissé negatívabb.
Borzasztó hétvégém volt. valószínűleg, mert már várom, ha megyek haza, hogy mi rossz fog velem megint történni. A rossz emlékek nem mőlnak el nyomtalanul, pedig csak a vonzás garantálja, hogy mégegyszer megtörténik az, ami már a múlt.
Az történt, hogy allergiás reakció hatására feldagadt a felső ajkam vasárnap hajnalra. Úgy néztem ki, mint egy plasztikázott felfőjt szájú valaki, akinek még be is vertek. Jaj hát szörnyű látvány volt, bőgtem már reggelre, mert nem mőlt el, és bementünk az ügyeletre. Apu hülyeségeket beszélt, ezen is kiakadtam.
De amíg vártunk anyuval, legalább tudtunk beszélgetni a tréningen történtekről. Sírtunk, kicsit lelkiztünk, de akkor, azon a napon olyan érzésem volt, mintha megint visszakaptam volna az anyukámat, aki valahogy jó régóta nem olyan volt, mintha az anyukám lenne.
Aztán hétfő reggelre jó taknyos is lettem. szerencsére kúrálom magam, hiszen oda kell figyelni az ilyesmire, ha már egyszer betegeskedik az ember.

Amire a két rosszullét alatt rájöttem, hogy annak az embernek van igaza, aki mindig azt mondja nekem, hogy így vagyok jó, ahogy vagyok. Ha nyavalyám van, az is én vagyok, és az embert, meg akit szeretsz, azt minden nyavalyályával együtt elfogadod és szereted.
A lerosszabb dolog a szájfeldagadásban az volt, hogy végiggondoltam, mit szólnak az emberek, ha így meglátnak. Nem az jutott először eszembe, hogy rosszabb is lehetett volna, vagy hogy mennyire súlyos, hanem hogy hogyan nézek ki, és mit fognak szólni hozzá mások.
alapvetően minden betegségemnek ez az alapja. Nem baj a nátha(kivéve ha a tüdőmre megy), de azt utálom, ha kipirosodik az orrom meg kisebesedik a szám.
Kicsinek az ekcémával is ez volt a bajom. Amikor már az 5-ik ember kérdezte meg, hogy fertőző-e akkor besokalltam. Tükör volt a másik ember, akire ha ránéztem, pontosan tudtam, mit lát, milyen vagyok, és ami róla tükröződött, az nagyon visszataszítónak tűnt. Nem jó dolog visszataszítónak lenni, mert az emberek hamar elkönyvelnek, és nem akarnak a környezetedben lenni. ha ezt egy olyan ember éli át, aki társaságkedvelő, akkor az még rosszabb. Egyre jönnek elő a régi emlékek és az érzet, hogy miket éltem át, és mi volt a nagyon rossz benne. Nem kimondottan jó érzés ilyeneket átélni, de azt hiszem van haszna. Igenis hogy nem szabad szégyellnem magam, sem a külsőmet, sem a belsőmet. Mert amikor a tréningen megfogadtam, hogy önmagamat adom, akkor az is benne volt, hogy elfogadom a sötét oldalamat is, ami néha megjelenik. Néha így jelenik meg a sötét oldalam, amit határozottan nem szeretek, de meg kell barátkoznom vele. Egyre kevesebbszer szégyellem magam, ha úgy viselkedek, amilyen régen nem szerettem lenni. Mert az is én vagyok. Ha majd minden egyes részemmel megbarátkoztam, az egy igazi önátlépés lesz.

Ön Tudat!

A két héttel ezelőtti hétvégi tréning felszabadított bennem dolgokat. Jobban mondva egy dolgot, amely nagy hatássla volt rám. Még utána is küzdöttem ellene sokáig, de hamar rájöttem, hoyg semmi értelme.
Gondoltam, belevágok az elgondolások megvalósításába. És azóta jobban érzem magam.

Gyakorlatilag nem változott sok minden, csak bennem. Ugyanúgy fáj a fejem, ha front van, meg van az aszthmám is még kicsit, de dolgozom rajta, hogy teljesen elmúljon. Meg van minden körülöttem, ami eddig is, de bennem valami megváltozott. Kijött, aminek ki kellett jönnie, felszínre került, úszott egy darabog, aztán utána szétoszlott a felszínen. És azóta, amióta mindent, amit eddig elrejtettem magamban, felszínre hoztam, és esélyt adtam a tisztázásra, egy jobb embernek érzem magam. Ugyanúgy gonsozkodom, ha épp egy ilyen gondolat jut eszembe, ha tehetem, hangot adok az érzéseimnek, jó dolgokat teszek vagy dicsérek másokat, kimondom amit gondolok, és élem az életem. A különbség csak az, hoyg most már nem szégyellek semmit, vállalom a sokmindenért a felelősséget, és tudom, hogy ha rossz vagyok az éppen ugyanúgy én vagyok, mint az, amikor jó vagyok. Nem ítélem el saját magam, nem akarok kényszeresen megfelelni, csak épp kiélem és megélem, ami jön.
Ez hatalmas különbség ahhoz képest, ami régen voltam. És szándékosan írtam, hoyg ami, nem pedig aki. Mert ami régen voltam, az egy nagy elváráshalmaz volt. Most már nincsen annyi elvárás, csak az, hogy tudjam, ki vagyok. Mert Én  Én vagyok. Egy magabiztos nő, aki mindent megél, ami megszületik benne. Ezt senki nem veheti el tőlem mostmár. Még Én sem.