Levél Nemecsek Ernőnek!

Engem megfogott. Egy adott pillanatban. Szép. Kicsit hosszú. De szép.

***Cím: Nemecsek@grund.hu <mailto:Nemecsek@grund.hu>**

**Szia Ernő!**

**Képzeld, 100 éves lettél. Egy százéves kisfiú. Még szobrot is kaptál a
múlt héten a Práter utcában, amint a fiúkkal éppen golyót gurítasz abban
a legendás pillanatban, amelyben teremtőd - bizonyos Molnár Ferenc -
megállította feletted az égen a mulandóság napját.**

**Mondták már neked, hogy tulajdonképpen te vagy az első magyar
sorozathős, hiszen először sorozatban jelentél meg egy újságban? Egy
sorozathős, akinek olyan kicsi a lába nyoma, hogy üldözői se tudják
felfogni ésszel. Hiába, a nagyság átka.**

**Te, Ernő! Téged nem hívtak úgy, hogy Nemecsek úr, sem úgy, hogy
Nemecsek nemzettestvér, nem lettél sem Nemecsek bajtárs, elvtárs,
polgártárs, te megúsztad a XX. századot. Igaz, ehhez korábban bele
kellett halnod az életbe. Milyen fura, nem? A legendák halva születnek.**

**Tudsz valamit a többiekről? Képzeld, a jó Boka még 1916-ban meghalt,
az úgynevezett első világháborúban. Az elsőben, amelyben már gázzal
öltek a frontokon, s az utolsóban, amelyben a hadifoglyokat illett
életben hagyni. Boka János cs. kir. hadnagy - élt 30 évet.**

**Weisz, Geréb és Wendauer meg úgy tűnt el, hogy sárga csillagot kellett
a kabátjukra varrni, és felrakták őket vagonokba, olyanokba, amelyeken a
te korodban csak állatokat szállítottak. Soha nem tértek vissza. Ez már
az úgynevezett a második világháborúban történt, az első olyanban,
amelyben atombomba robbant, és az utolsóban, amelyikben még maradtak
túlélők. Mondják, a nagyobbik Pásztor is ott volt, amikor odaterelték
Weiszéket a szerelvényhez, csak nem vörös inget hordott, hanem feketét.**

**Aztán ott van a Csele. Csele elment az országból Amerikába, az unokái
már nem beszélnek magyarul, Clevelandban élnek, van egy kalapüzletük. Az
áll a cégtáblán: Csele and Csele, Hats and Caps.**

**Áts Ferit börtönbe csukták, és halálra ítélték, mert nagy forradalom
tört ki Pesten egy ködös októberben, és ő a jó oldalra állt, de később
kiderült, hogy az a rossz oldal. Ma megint jó. De ezt már nem érhette
meg. A körúton a Mária utcától nem messze volt egy mozgókép-színház. Na,
ott harcolt, pedig akkor már túl volt a hatvanon. Puskája is volt,
csapata is volt, de nem tudta megvédeni a zászlóját, azt a tépett, lukas
zászlót. A Barabás lett az ügyvédje, de nem tudta kihozni a rács mögül.
Nem olyan idők voltak.**

**Akkoriban végleg elveszni látszott a grund. Tudod, amikor egy egész
országot einstandolnak, bizony, az kemény.**

**Na és a Csónakos. Papuskám, az megúszott mindent. Melós lett a
Weisz-Mannfredban, aztán jöhettek-mehettek a kormányok, kommandók,
szervezetek, gittegyletek, az csak nem keveredett bele semmibe.
Megházasodott, lett nagy családja, aztán csak járt ki a Fradi meccsekre,
nagyokat fütyült, ha nyertek, ha vesztettek, megtanított minden
utcakölyköt szépen káromkodni, és köpködte a szotyit, amíg volt foga
megrágni. Ferencváros-Ferencváros, hééé Ferencváros!**

**Te, Ernő! Most, hogy így a fiúkról beszélünk, lehet, hogy jobb is,
hogy az az író háromszor megfürösztött téged abban a regényben? Talán
jobb volt eszmétől lázasan a hazáért meghalni, mint felnőni, és
elveszíteni benne a hitet, vagy megélni, hogy a haza elveszejt téged?**

**Haza, haza - nagy Há vagy kicsi? Hogy írjam, Ernő? Ha nagybetűvel
írom, manapság azt mondják, magyarkodok, ha kicsivel, rám fogják, hogy
áruló vagyok, és akkor az én nevemet is csupa kisbetűvel írják majd
valakik. A valakik sokan vannak, s valahogy mindig megtalálják egymást.
Nemrég óta van egy nagy találmány. Neked nagyon tetszene. Internetnek
hívják, mindenki használhatja, hogy híreket olvasson, tanuljon, vagy
üzenjen vele másoknak, és úgy van az, Ernő, hogy ma divat mindent
kisbetűvel írni. Neveket, címeket, és az emberek annyi ostobaságot és
aljasságot képesek írni egymásnak, egymásról - persze nem az igazi
nevükön - hogy tulajdonképpen mindegy is, kisbetűvel írják a nevüket
vagy nem, mert csak a név kötelez, a névtelenség semmire sem kötelez.
Lehet, hogy ez egy olyan kisbetűs kor, és ez a világ csak a valakiké?**

**Ugye, hogy nem úgy van az, Papuskám?! Ugye, hogy a HAZA nagybetű,
csupa-csupa erős, hatalmas írásjegy? És a GRUND is? És az is, hogy,
SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, meg, hogy BARÁTSÁG, BÁTORSÁG,
BECSÜLET, ÁLDOZAT, MEGBOCSÁJTÁS? Ugye, mi azért így írjuk? Ugye, így? Na
jól van, jól van. Te mindig meg tudsz nyugtatni ez ügyben. Látod, most
is te adod a bizonyosságot, mint ajándékot, pedig ez a te születésnapod.
Köszönöm neked.**

**Ami pedig a korodat illeti, a századik születésnapot, rá se ránts!
Tudod, halhatatlanoknál ez csak rigófütty. Boldog születésnapot, Ernő!
Éljenek a Pál utcai fiúk, éljen a grund! **

**Tisztelettel:**
**Geszti Péter **

ÁÁÁÁÁÁÁ!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Ma délután kettőtől nyelwizsgázom!

Kérek szépen mindenkitől egy pozitív gondolatot! :-D

Köszi!

Tényállás!

Szóval van egy laptopom. Kicsi "észerke".
Van azonban vele egy kis gond. Működés közben hirtelen, bármely előjel nélkül leáll. Na most, múlt hét pénteken hozták, után aznap, meg egész hétvégén csinálta. Elvittem a héten a szervízbe, de ott azt mondták, csak akkor cserélik vissza, ha találnak valami hibát. Mondták, nem találtak semmit. Hazahoztam, egy ideig minden jó volt, aztán megint csinálta.
Úgyhogy most majd telefonálok a márkaszervízbe, és elviszik.

Hüpp. és még semmit sem csináltam vele gyakorlatilag. Kétszer lett újra telepítve, már csak be van kapcsolva, hogy működjön, és előjöjjön a probléma...

és az a baj, hogy mindennek ellenére imádom. nem bántam meg, hogy megvettem, mert rögtön elkezdtem ragaszkodni hozzá. Mondhat bárki, amit akar, ez olyan, mint a szerelem. Hiába van jobb, tökéletesebb a közeledben, úgyis arra fogsz gondolni, az után fogsz vágyni, és az kell, amely a szerelmed tárgya. Márpedig ez a kis szerkentyű az én vágyaim netovábbja.

Megjegyzendő még zárójelben, hogy most tanulnom kell, mert 3 nap úlva nyelwizsga( labor és írásbeli), június első hetében meg a szakvizsgák, utána a nyelwizsga szóbelije.

Pfűűű.... ZZZZZZZZZZ Kicsit meg vagyok már zizzenve....

Olvass!

Khalil Gibran: A hét én

Az éjszaka legcsendesebb órájában - félálomban voltam - a hét énem összejött és így suttogtak egymás között:

Az első én: Itt lakom évek óta, ebben a bolondban és más dolgom sincs, mint egész nap a fájdalmait szítani és egész éjjel új gondokat kitalálni neki. Nem tudom már tovább ezt a sorsot elviselni és most szembeszállok vele!

A második én: Testvér, a te sorsod jobb az enyémnél, mert az én feladatom az, hogy vidám énje legyek a bolondnak. Én nevetek vígságában, én dalolok boldog óráiban, én táncolok jókedve könnyűléptű cipőiben. Én vagyok az, ki e terhes sorssal szembeszáll!

A harmadik én: És mi van velem, a szeretettől eszelős énnel, a vad szenvedélyek és a fantasztikus vágyak lángjával? Én, a szerelemtől beteg, én szállok szembe ezzel a bolonddal!

A negyedik én: A legnyomorultabb én vagyok közületek, mert én állandó gyűlölettel és utálattal mindent csak szétdúlni tudok. A pokol vihara vagyok a fekete sötétségből, nem akarok már tovább szolgálni ennek a bolondnak!

Az ötödik én: Nem, én vagyok az, a gondolkodó, a fantáziadús én, étlen-szomjan arra kárhoztatva, hogy szüntelenül az ismeretlent, a megnyilvánulatlant keressem. Nekem van egyedül vádolnivalóm, nem nektek!

A hatodik én: Én vagyok az, a nyomorult munkás, aki türelmes kézzel és vágyakozó szemmel a napokat először képekké formálom, s az anyagnak új és örök alakot kölcsönzök. Magányomban szembeszállok ezzel a nyugtalan bolonddal!

A hetedik én: Milyen érdekes, hogy ti szembeszálltok ezzel az emberrel, holott mindannyiótoknak van meghatározott feladata. Ó, bár csak nekem is lenne, mint nektek feladatom! De nekem nincs. Csak ülök a sötétben, tér és idő felett, és semmit sem csinálok, míg ti szorgosan új életet teremtetek. Én vagyok hát az, aki panaszkodhat, vagy ti, barátaim?

Miután a hetedik én így beszélt, a többi hat részvéttel nézte őt és hallgatott - és amint az éj tovaszállt, egyik a másik után aludt el, vidáman, hogy új feladatuk van.

A hetedik én pedig éberen tovább bámult a semmibe, ami minden dolgok mögött van.

Biegelbauer Pál írásaiból!

Az adás törvényei:

1. Csak szabad létező adhat.

2. Minden adás - ajándék.

Tehát ingyenes és viszonzást nem igénylő.

A viszonzás megsemmisíti az adás

lényegét. Cserévé silányítja.

3. Minden adásban önmagamat adom.

Ha nem "én" vagyok a tárgy,

ha nem "én" vagyok a cselekvés,

üres díszdobozt adtam. Cselekvésem a lét

malomköveinek üresjárata.

4. Minden adásban létem teljesedik ki.

Minden adás révén szegényebbé válok,

ám a szeretetben gazdagodom.

5. A folyamatos adás - áradás.

Minden egyes adás a teljesség fényének

villanása,

az áradás - a folyamatos ragyogás.

6. Csak a jót lehet adni.

Rosszat - lehetetlenség.

Mert a rossz - hiány, a nincs, a nemlétezés.

És ami hiány, ami nincs, az nem adható.

A rossz - adáshiány.

A rossz - áradáshiány.

A rossz: az adás fényvillanásai közti

sötétség.

7. Akkor vagyok, amikor áradok.

Az adás aktusai valóságom apró

megnyilvánulásai.

Az adások közti szünetek megvalósulásom

ígéretei,

fényre váró sötétség, áradáscsend.

A gonoszság elleni hatékony védekezés:

nem védekezni, hanem:

- tudni, hogy minden ellenünk irányuló

rossz szándék forrása a másik "semmi ágán

hangtalan vacogó" sebzett szívének torz

jajkiáltása;

- tudni, hogy minden veszteség csak

látszólagos, mert a valóság síkján semmim,

senkim nincs,

hogy éppen ezért vagyok szabad, mert

nincs veszítenivalóm,

hogy ami valójában az enyém - a lét

teljessége elvehetetlen, elveszíthetetlen,

hogy a valóságban végtelenül,

és kifoszthatatlanul gazdag vagyok,

hogy ez a gazdagság csak adható,

de el nem vehető.

Hogy minden fenyegetés csak hazugság,

hogy ami elveszíthető, ami elvehető,

annak elveszítése és elvétele révén

nemhogy szegényednék,

hanem valós gazdagságom

felismeréséhez jutok közelebb;

- tudni, hogy minden "ellenpraktikával"

csak a fenyegető hiányt növelem, nem

megoldom a bajt, hanem gyarapítom - mert

a harccal megvalósítom;

- tudni, hogy a hiányt csak a "vannal"

tölthetem be, hogy a rossz szándék mélyén

alig hallható könyörgést: ,,szeress engem"

csak a másik felé fordulásom teljesítheti,

hiányát a létem, önmagam őfelé árasztása

töltheti be.

...

Hát kicsit fáradt vagyok. Úgy mindentől. De majd ha túl leszek a vizsgákon, és meg lesz a nyelwizsgám, és felvesznek a főiskolára, és meg lesz az újságírós papírom, akkor nagyon nagyon jó lesz.

Vettem laptopot! pénteken szállítják ki, és végre ő lesz az enyém! :-))))

Maaaaaaaa is...

tanulok
és tanulok
és tan ulok
és tanul ok
és nagyon tanuuuuuulok

Tegnapelőtt franciaóra vadcsival, tegnap egésznapos francia tanulás, ma egésznapos francia tanulás, feladatmegoldás, olvasás ( azt is persze franciául) utóbbi két napon napozással egybekötve.

Itthon mindenki beteg( apu, anyu, tesó kicsit, macska- seggébe haraptak, és idebent tároljuk, kap gyógyszert meg ilyenek). Ezért, mindenki nyűgös, fáradt és türelmetlen. Mondjuk szerintem én nem, bár mivel körülöttem mindenki az, engem is annak látnak. Bár mindenki piszkálódik, nem tud érdekelni, és a napfényben hátradőlve élvezem a tanulást. Mert tudom, hogy sikerül.

És arra is rájöttem, hogy vlt egy probléma, amit családi szinten nem tudtam megoldani. azt hiszem, most, hogy tisztáztam magamban, már meg tudom. Röviden:

Kiskoromban, mivel óvodába nem jártam, sokat voltam itthon, ezért eltanultam tőle néhány dolgot. Anyukám eléggé nehezen boldogul bizonyos dolgokkal. Nem tudja érvényesíteni az akaratát, ezért sokszor belemegy kompromisszumos helyzetekbe, és azt csinálja, amit mások mondanak neki. Nem tud vitatkozni, mert nem tudja, mit akar, és nem tud érvelni, és ezért sokszor van kudarcélménye. Mert az esetek többségében nem az van, amit ő szeretne. Ezért inkább azt csinálja, amit mások mondanak neki. A baj ezzel csak az, hogy ezek őt bántják, nem tudja feldolgozni a kudarcait, ezért a sértődéssel vezeti le. Egyszerűen nem tanulta meg, hogy azt mondja " Ezt akarom, és ezt teszem meg érte, és nem érdekel más véleménye, és más döntése."
Szóval ilyenkor inkább behúzza fülét, farkát, és ilyenkor csak szaporodik benne a sok kudarc, és benne maradnak a tüskék. És ezt néha kisebb bosszúállásokkal vezeti le másokon.

Egy két dolgot én is eltanultam tőle, mivel azt láttam kicsinek, hogy egy nő nem tesz semmit, ha akar valamit, csak másoknak bólógat, sokáig ezt csináltam én is. Próbálom megtanulni, hogy bátor legyek, tudjak nemet mondani, el tudjam mondani, hogy mit akarok, és hogy másokkal ezt meg is tudjam értetni. vannak, akikkel szemben esélyem sincs, mert ők mindig olyannak szoktak meg, aki azt csinálja, amit ők akarnak. De ha megtanulom, hogy a kudarcaimat megfelelően, és ne sértődöttséggel kezeljem, ha megtanulom bátran és erősen érvényesíteni az akaratomat, akkor ez már nem fog érdekelni...
:-) Olyan jó ilyenekre rájönni.

Gondolatok!

Az, hogy itt ezt olvasod, nem biztos, hogy én vagyok.

Az, hogy én ezt NEKED írom, nem biztos, hogy létezel.

Néha elgondolkodom azon, hogy vajon én is létezem, vagy azzal teremtem meg magam, hogy leírom a gondolataimat...?

Néha csak azért írok, hogy teremtsek egy érzést vagy egy pillanatot. Mert ha leírom, akkor már úgy érzem, hogy tényleg megtörtént, és tényleg kézzelfogható a kézzelfoghatatlan, és tényleg létezik, amiről nem biztos, hogy létezik.

Olykor, mikor visszaolvasom egy írásom, vagy itt egy bejegyzést, úgy érzem, hogy hamis. Pedig nem az, csak akkor már nem érzem olyan erősen azt, amit akkor, mikor leírtam. Jobban mondva nem vezeti már az az érzés olyan határozottan a kezem, mint amikor megörökítettem.

Ha így utólag olvasok, nem hamis vagyok, csak egy megélt érzésemet látom magam előtt. Az már nem létezik, vagyis abban a pillanatban született meg, ahogy leírtam, és abban a pillanatban meg is halt. Az írással teremtettem meg, és ezért szeretek írni.

Van, hogy hetekig kavarog a fejemben egy gondolat, amely megoldásra vár, és egyszerűen nem hagyom, nem engedem. Ha leírom, akkor el tudom engedni, mert már nem az, ami eddig volt, és már nem nyomaszt.

Nem tudom, ezt mások hogyan oldják meg, de ahhoz, hogy normálisan tudjak élni, és gondolkodni, és érezni, nekem írnom kell. Hogy tovább tudjak léni, vagy hogy úgy érezhessen tovább tudok lépni. Amíg nem tudom ezt magamtól megtenni, addig írni fogok.

Olvass! nom. 2

Fél 11-kor kezdtem ma el a Holdparkot, és este 10-kor fejeztem be. Tegnap este olvastam belőle 60 oldalt, de a többi 460-at ma olvastam el, majd 12 óra alatt.

Hát igen. Ál önéletrajzi, fogyasztói társadalomellenes morálregény, amelynek fő témája mégis egy job minőségben megírt Stephen King sztorihoz hasonlít. De cizelláltabb, bonyolultabb, és komolyabb.

Mégegyszer nem olvasom el, és lehet, lesz pár álmatlan éjszakám, de megérte, mert nagyon jó dolgokat szűrtem le belőle. ( Tényleg igaz, hogy az ember mindenből a neki hasznos és tetsző tanulságokat szűri le.)

Újfent megtanultam belőle, hogy az ember saját maga teremti a körülötte létező világot, és annak történéseit. Ezért bármi megtörténhet velünk. Csak tudni kell kezelni azokat az érzelmeinket, amelyek előhívták őket.

Ünnep!

Boldog Anyák Napját!

Zenélj!

Most Őt hallgatom. Nagyon tetszik, lírai album, jazzes, rockos, kicist bluesos hangzással. Azt mindenki tudja, milyen jó hangja van, és a szövegek is tartalmasak, a zene is az ő tollából fakadt. Egy színvonalas album, vállalható, és eszembe jutott egy érdekes párhuzam.

Für Anikó Nőstényálmára emlékeztetett. Mindkettő témája a nő, egyik férfi szemszögből, másik női szemszögből mutat be különböző szerepeket. Mindekttő színészalbum, tartalmas, és egyszerre található bennük lírai dallam és pergő ritmus. Mindkettőt érdemes meghallgatni.

?

Nem tudom, hogy mi késztet egy embert, bárkit, akár engem is, hogy leírjon valamit...

Talán nyomot hagyni?

Gondolatok!

Sok félelmem van. Sok görcsöm. Lazítani meg kell tanulni. Meg félelem nélkül hozzáállni a dolgokhoz.

Annak idején, amikor még szorosabban tartottam a kapcsolatot a színház fórumos ismerőseimmel, egy este egyikükkel együtt vonatoztunk. Meséltem neki, hogy nem nagyon szeretek este hazamenni, mert ha gyalogolok, akkor nagy az esély rá, hogy kóborkutyába ütközöm. Nem nagyon kedvelem a gazdátlan ebeket, mert kiszámíthatatlanok.

Erre azt mondta, hogy volt már vele is ilyen, de arra gondolt " nehogy már féljek!"

Ez olyan nem várt érv volt, hogy elgondolkodtam rajta. És azóta próbálok így hozzáállni. Végülis jogos. nehoyg már féljek bármitől is. Mert ugye semmi értelme, és csak az én önbecsülésemen esik csorba. Gyakran emlékeztetem magam erre a mondatra, és sokszor beválik.

Írj!

Van egy sanda gyanúm, hogy ha nem vagyok botrányhős, elidegenedett, különc , vagyis ha nem vagyok kiemelkedő és egyedi, akkor nem is lehet belőlem író. Aztán az jutott eszembe, hogy itthon úgyis minden sz**t kiadnak, lehet, még nekem is sikerül egyszer. :-)

Van néhány jó kis sztorim, úgyhogy aki ismer, elkezdhet félni. :-)

Olvass!

Tudtam! Úgy tudtam. megígértem magamnak, hogy az egésznapos barátnőzés után, ha hazajövök, még tanulok egy kicsit. De mivel már túl fáradt vagyok, inkább B.E. Ellis féle Holdparkot olvasok.
Most könyvfesztivál, és vendég, és persze mindenki olvassa, ezért én is, mert engem minden érdekel, és tudni akarom, hogy mi érdekel másokat.

Van valami bizarr abban, hogy az általa leírt figurák milyen valóságosak a való életben is.

Ez gondolom azért van, mert Ellis az összes figurájában benne van. A Nullánál kevesebben, az Amerikai Psychoban vagy a Holdparkban( mondjuk utóbbinak a főszereplőjét is B. E. Ellisnek hívják). Meghasonlott fiatal, aki rossz viszonyban, sőt, elviselhetetlen viszonyban volt az apjával, ezért kevés írói vénával megáldva elvándorol, egyetemre jár, iszik, kábítózik és bulizik fékevesztettem, és megírja. És jönnek mások, és bekajálják, meg olvassák, és azt mondják, "Hé, én is ilyen vagyok! Én is meghasonlottam, undorodom az élettel, nem tudok mit kezdeni vele. Az én szüleim is szemetek, nem tudok zöld ágra vergődni magammal, gyere, álljunk össze, bulizzunk, tegyük tönkre magunkat együtt!"

És vannak, akik olvssák, és szintén bekajálják. Mert úgy gondolják " Hé, figyelj, én is ilyen vagyok. Szar az életem, utálom az őseimet. Eddig nem tudtam, mit tegyek, ezért kábítóztam, bulitam, ittam, és fura szexuális dolgokat műveltem, mert annyira nem értem magam, és annyira meghasonlottam, és annyira undorodtam az élettől. Tök jó, hogy végre látom, nem csak én vagyok ilyen."

Valahol fura lehet, hogy egy ember azért kap milliókat, mert próbálja megérteni önmagát. Végülis én is ezt csinálom, csak hobbiból. :-)

Azt hiszem, jó, hogy ilyen könyvek is vannak. egy csomóan magukra ismernek, még ha nem is oldódik meg a gondjuk, de érzik a közösséget. A kitaszítottak, vagy különcök közösségét. A morbid egységét azoknak, akik nem akarnak sehova tartozni, egyedül érzik magukat, és egyéniségek akarnak lenni. És valahol mégis tartoznak valahova.

Szerintem jó. Mellesleg nagyon is fogyasztható könyvek.

Pálya!

Neveztem egy képemet egy fotópályázatra. Itt lehet szavazni május 5-től:

Canon, a Megbízás

Íme a kép:
Ha tetszik, akkor lécci szavazzatok! Köszi!

Gondolatok!

Néha csak úgy szorongok. Az élet miatt. Ülök egy padon, és azt veszem észre, hogy hirtelen mellém ül a bánat, elkap, magához ölel. Úgy, hogy először jó. Finom és kellemes a bú, ami eltölt, és jó kicsit sajnálni magam. De utána elég, már sok, és nem kell több, csak a bánat már megszeretett, már úgy ölel, csókol, szorongat, mintha testvérek lennénk. Nekem ez a testvériség sok, de ő már úgy iméd engem, hogy elengedni sem akar. és a karjai úgy fonnak körbe, hogy észrevétlenül egyre kevesebb levegő jut a tüdőmbe, nem kapok levegőt és fulladni kezdek. A bánattól.

Ilyenkor pedig már tenni nem tudok ellene. Nézem a járókelőket, és azon töprengek, hogyők is fulladnak-e, miközben kézenfogva, savanyú arccal sétálnak a bánattal, vagy a bevásárlószatyrot vitetik vele. Mert a bánat segítőkész, készséges. Társat és barátot játszik az egyeüllétben. Ő megtesz mindent, hogy szeresd, és ne engedhesd el, és azt suttogja a füledbe, hogy szükséged van rá. van, aki tudja, vagy érzi, de nem tud, nem akar tenni ellene. Én titkon érzem, hogy ugyanúgy SZÜKSÉGEM van a bánatra, mint bárki másnak. Csak nem így, nem ilyen fullasztó, lélegezni nem engedő formában. Ezért időről időre harcolok vele.

Ez is baj, a harc. ha valóban szeretném a bánatot, nem lenne rá szükségem, és pont ezért tudnám igazán, elfogadón szeretni, úgy, ahogy van. Ez az, többek között, amit megtanultam TŐLE. Azzal, hogy egymás mellett vagyunk. Elfogadni bármit, olyannak, amilyen. Vagy legalább törekedni rá. Elfogadni, szeretni, nem bírálni, vagy megpróbálni nem bírálni.

Borzasztó nehéz. Eleinte lerágtam a körmeimet tövig, hogy vérzett. Kitéptem pár csomót a hajambók, és magamban őrjöngtem. Eleinte. Aztán valami változott, és meguntam ezt. A bánat is megunta, és már nem voltam a "társa", bábja. Még volt egy utolsó, mindent eldöntő harcom vele.
Ezután a bánattal kölcsönös megegyezéssel elhagytuk egymást. Néha még meglátogat, általában így, padon ülve. Hirtelen ott terem, és a fülembe önző, kegyetlen szépeket. Azt mondja, a múlt a fontos. Erre én azt suttogom, hogy a jelen a fontos, mert a múlt már megtörtént. Mert változunk, és mert az, aki voltam a múltban, és aki Ő volt a múltban, már nem léteznek.

Ekkor a bánat feláll, és köszönés nélkül megy tovább. Én tudok nélküle létezni, ő viszont nem tud egy másik fél ember nélkül. tudom, hogy ő fél embereket keres, mert így tud bánattá válni. Más mellett. Ezért elengedem. Ilyenek a mi harcaink. ma már egyre ritkábban látogat meg, és egyre rövidebb időre jön el hozzám...

Gondolatok!

engemmindenérdekel
engem mindenérdekel
engemminden érdekel
engem minden érdekel

(vajon melyik adag az elviselhető mennyiség?)