Hűsítő ital!

Nos, a jegeskávé tesztelés, melyet tavaly nyáron indítottam el, egy újabb darabjához érkezett.
Nekem új ez a termék, és mint kiderült, nem is tévedtem nagyot.

http://monahungary.hu/site/termekeink/nom_termekek/nom_caffe

A Nöm Caffé kávéitalai kellemes aromájúak. Én magam a latte macchiato ízesítést kóstoltam meg. Egy hangyányit édesebb a kelleténél, de nem kellemetlen, ha jobban lehűtöm, akkor talán még pont jó is lehet az édes íz érzés. Nagyon kellemes csalódás, hogy semmilyen mellékíze nincs az italnak. Finom aromájú, nincs erőteljes kávé íze, a palackon lévő leírás szerint 0,5 % kávékivonatot tartalmaz, eszerint a készítők inkább az ízt, mint a valódi kávétartalmat részesítették előnyben. Jó pont azért is jár, mert nincs tele kellemetlen aromákkal és ízfokozókkal. Szinte alig található benne adalék, és főleg a tej és annak íze dominál az italban.
Kíváncsi vagyok a többi fajtára, mindenesetre ez a fajta megnyerte a tetszésemet, és bár a Completta jegeskávéjának első helyét nem tudta bitorolni, a szoros verseny második helyét megszerezte nálam.

Mozizz!

Jaj de jó volt, kellett nekem most ez a film, iszonyatosan kikapcsolt, vicces volt, drámai, nevettetett és elgondolkodtatott. Mindig megállapítom, hogy  franciák tudnak valamit, és h Audrey Tautou nem tehetséges, valahogy mégis el tudja magát adni ezekben a filmekben.

Émilie fiatal üzletasszony, saját fodrász szalont vezet. Kotnyeles, makacs, mindenbe beleüti az orrát, és erőszakos, de csak azért, mert szeretné, ha mindenki jól érezné magát körülötte, és hogy minden flottul menjen. Kicsiben ezek a tulajdonságok még megbocsáthatók, nagyban azonban már katasztrófálisak is lehetnek. Émilie egy nap kap egy évtelen szerelmes levelet, amelyet egyik alkalmazottja, Jean ír neki. A lány nem vesz tudomást a levélről addig, amíg nem látja apja által elhagyott édesanyját, Maddyt mély depresszióban. Lemásolja a levelet, és elküldi anyjának, ezzel pedig megindul a katasztrófák sorozata. Jean, Émilie és Maddy furcsa szerelmi háromszögbe keverednek...

Én babám =(^.^)=

Nyak...Nyekk

Reggel, amikor a valóban pihentető álmomból felébredtem, egy reccsenést hallottam a tarkómból.
Beállt a nyakam, a feszültségek, görcsök és csúnyaságok és a frontok  már lassan 2 hete kínoznak, és úgy látszik, ma tetőztek.
Egy csomó alvás, vitaminok és ásványi anyagok segítettek, most már nem olyan rossz. Sztem most már tényleg ideje ezeknek eltűnniük a nyakamból, mert már unom ezt a satuba fogott érzést a tarkóm körül.



Közben jó sokat alszom, ha már nem tudok feküdni, felülök és filmet nézek.
Excelt tanulok.

Furcsa dolog egyébként, az emberek mennyire megérzik, hogy távolodunk tőlük. Erre is a nyakam világított rá. :-)

Mese

Egyszer történt, mikor még az emberek kívül hordták a szívüket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött a parányi tó partján. Kezeit teletömködte mindenféle kaviccsal, azután egyesével a hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb és messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek el - újból és újból.

- Miért búsulsz Funo? - A kisgyerek ijedten fordította figyelmét a mögé lopódzott alakra, de ijedelme rögvest alább hagyott, mikor a vén remete barázdált vonásaira ismert. Miért is félt volna tőle, hisz akárhányszor meglátogatta, Halerum mindig kedvesen, minden földi jóval kínálta.
- Elhagytam a szívem. - pityeregte, és bánatában újabb kövecske suhant a tóba.
- A szíved? - csodálkozott a vén Halerum.
- Igen - azt! - Hüppögte. - Elveszítettem, pedig úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére! - könnycseppet törölt ki a szeme sarkaiból. A remete lehuppant mellé botját letámasztva és kedvesen rámosolygott. Kezeit összekulcsolta s azok fényáradatban tündöklöttek fel. Funo szeme nagyra kerekedett el. Nem tartott sokáig a varázslat, de akár órákig is elnézte volna a varázsló kezeit. És mikor azok széttárultak - lám a fiú csodás szíve ragyogott fel benne.

- Megtaláltad! - kiáltott fel boldogan, és átölelte a remetét. - Szeretlek Halerum! Ezt rá is vésem! Csupa nagy betűkkel! Add ide kérlek! Ezen túl a legjobban látható helyen fogom hordani, hogy lássák, milyen jó vagy!

Funo vidámsága felhőket szétoszlató sugárként villant fel.
- Tudod mit? - töprengett a remete. - Hadd válasszam meg én a helyét.
- Rendben. - egyezett bele Funo. Halerum elmosolyodott és a parányi szívecske, mint egyetlen fénypont felemelkedett a tenyeréből - és a fiú mellkasa felé haladt. Funo leplezetlen boldogsággal, csillogó szemekkel bámult közeledő szíve után, hogy mennyire szép helye is lesz ott, ám amikor az eltűnt mellkasában, elpityeredett.
- Hééé! De ott nem látja senki sem! Hogyan fogják megtudni az emberek, hogy mennyire szeretlek? - értetlenkedett.
- Figyelj rám Funo. - az öreg megérintette a könnyes arcot és elmosolyodott. - Nem kell, hogy tudja a világ, mennyire szeretsz. Elég, ha te tudod és az, akit a szívedbe zársz. Mondd el bátran annak, akit belevésel: Szeretlek! Így már nem fogod elveszíteni sosem, mert benned él tovább - és ezt már nem veheti el senki sem.
Funo eltöprengett a remete válaszán, majd az utolsó kavicsot is eldobta és vidáman felugrott.
- Köszönöm Halerum! - nagy puszit nyomott az öreg vénséges arcára, majd egy pillangót meglátva utána futott. Halerum pedig csak bámult a távolodó gyermek után és mosolygott - majd egyszer megérti.

Azóta szív nem hordatik kívül, csak a csendes mélyben vésődnek fel rá a nevek - újból és újból.

Soksoksokminden...

Megtörtént a diplomaosztó is.
Ahhoz képest, hogy az elején nyűgnek éreztem, nagyon jó élmény volt. A családom az utolsók között érkezett, hiába, messze az a fránya HÉV megálló. Gondoltam, nem is jönnek el, aztán gyakorlatilag rájuk csukták az ajtót :-D
A talár és a talárkalap, mint kötelező kellék, nagyon vicces volt, az ültetést és a próbát meg élveztem. Az ünnepség a szokásos volt, az önfényező beszédekkel és felesleges ceremóniával, de azért volt pár kedves mondata is az Intézetvezető úrnak.
Olyan jó volt utána ölelkezni, és önfeledten örülni a diplomának. Hiába szólja le mindenki, hogy bölcsész, meg ZSKF, ez az enyém, megdolgoztam érte, munka mellett néha véres verítékkel hoztam össze, és nagyon büszke vagyok magamra, a teljesítményemre meg az egészen jó átlagomra.

Hiába no, a fáradtság, a görcsök, a testi feszültség, az "egy ideig semmit és pihenni akarok" fogadkozások és ígéretek közepette csak megnéztem az államvizsga után egy héttel az ELTE filmes mesterszakának felvételikövetelményeit. Nagyon jólesett a lelkemnek, hoyg még a doktori címét is kitaláltam, meg van a személy, akihez fordulnék, és elterveztem az új lakásban, a cicámmal együtt tanulásos, havas téli vizsgaidőszakokat. Ez persze csak álom marad, mert sem levelező, sem állami nem indul ezen a szakon, és sem időm sem pénzem, a kettő egyszerre meg pláne nincs, hogy ebbe most belefektessem. De álomnak nagyon jó, és ezzel látom az esélyt, hogy a szakmában helyezkedhessek el. Olyan jót tett a lelkemnek ez, és a fantáziálás, és hogy újra van egy, ha még most elérhetetlen cél is az életemben. Remélem egyszer valóra válik.

De előbb a munka! Lassan belefogok a nagyobb volumenű álláskeresésbe.

A menetrend változott, a cicám még mindig pénteken jön, azonban egy hónap múlva, július végén költözök.
Nagyon várom már, iszonyat jó lesz szerintem. Újra belvárosi lány leszek! :-D

Egyébként nagyon jó dolgok történnek körülöttem az emberekkel, és telik meg a szívem hálával és szeretettel irántuk, és a jó dolgok iránt! Annyira hálás vagyok, hogy nem csak nekem megy jól a sorom, és egyre jobban, hanem lassan, aki fogékony rá, azoknak is szebb és jobb lesz az élete.

Ma volta