Gondolatok!

Nagyon furcsa, megmagyarázhatatlan érzés rádöbbenni arra, hogy mennyire más a gondolkodásom, mint a többi embernek.
Ha történik valami, amit kudarcnak, vagy negatívumnak élek meg, vagy egyszerűen csak nem értek, képes vagyok egész nap azon töprengeni. Valaki azt mondta nekem, ha folyton mésok hülyeségével lenne tele a feje, akkor idő előtt megbolondulna.
Na de akkor én idő előtt fogok megbolondulni?

De akkor mások hogy csinálják? És egyáltalán mit csinálnak? És nekem is azt kéne csinálnom? Akkor mi van van mások fejében? Mit csinálnak ha nem gondolkodnak? És azt hogy kell?

Rossz szokás vajon, hogy még este az ágyban, elalvás előtt is mások problémáján, életén gondolkodom?
Azon tűnődőm, hogyan lehetne megoldani. Helyettük. Tudom, hogy úgysem hallgatnak majd rám, mert miért én adjam meg a megoldást, de akkor is belső kényszer alatt állok.
Ebben a pillanatban is azon töprengek, hogy a mai napon történt dolgokban milyen hibát vétettem, és mi az, amit máshogy kellene csinálnom.

Csak azt nem értem, miért teszem. Mert egyrészt már megtörtént, megváltoztatni nem tudom. Azzal, hogy biztosra akarok menni, hogy legközelebb ne forduljon elő a már megtörtént szituáció, csak azt bizonyítom, mennyire nem tudom elfogadni azt, ami történt.
Nem tudom elfogadni, hogy minden változik, ezért minden megtörténhet akármelyik nem várt pillanatban. Kényelmetlenül érzem magam a világban, hiszen megpróbálom irányítani a történéseket, amelyekre nincsen hatásom. Legalábbis egyelőre. És ezek szerint nem vagyok rugalmas. Ha történik valami, amire nem számítok, akkor leblokkolok, és nem tudok mit tenni. Egy séma szerint próbálok eljárni, amit előzőleg betanultam, hátha beválik.

Ezek a helyzetek, mint az élet általában, arra jók, hogy rájöjjek, min kkéne változtatnom. Egy szót sem szólnék, ha ez a sok görcs és félelem nem lenne bennem. Vagy ha velük érezném jól magam. De nem érzem jól magam a bőrömben, ezt egyre jobban érzem. A környezetem pedig arról árulkodik, mi lakozik odabent, úgyhogy ha változtatok, erőszakkal, csak azt érem el, hogy elmenekülök. Ha nem görcsölök, és simábban veszem az akadályokat, akkor a változás is könnyebben jön.

Figyelem. Ez az egyetlen esélyem. Hogy figyelem magam, a reakcióimat, és a végén levonom a következtetéseket.