Mozizz!

Ezt néztem most éppen. Kedves, vicces, aranyos és nagyon szerethető, tipikus női film Jeane Austen hangulatban, jól megírt párbeszédekkel és nagyon jó színészekkel. érdemes legalább egyszer megnézni.

Nézz! Olvass! Művelődj!

Voltam ma végre valahára könyvtárban. Ezeket vettem ki:









Reményeim szerint még a suli igazi kezdete előtt el tudom legalább a felét olvasni. Majd nem alszom a vonaton munkába menet.
Voltam múzeumban is, a Ludwigban, megnéztük a Keith Haring kiállítást. Pár kép ízelítő gyanánt:

Hát igen érdekes volt. Még jó, hogy ingyenes nap volt, mert ha pénzt adtam volna érte, sztem most enyhén dühöngenék. Amúgy szórakoztató és tanulságos volt. A pasi, aki egy meleg 31 éves korában elhúnyt, kissé degenerált kinézetű manus, egy graffitis, képregény és szubkult stílust ötvözött egybe. Balrangrajzokhoz hasonló figurákból állította össze a képeit, fő motívumai között az egymást dugó figurák, kutyák és egyéb kellemes, szimbolikus értelmű rajzok találhatók. Halála után egy reklámhadjárat révén rettenetes módon felfuttatták és keresetté tették a nevét és rajzaival különböző pólókat, puzzke-okat és egyéb használati tárgyakat árulnak, és nem mellesleg óriási pénzeket kaszálnak belőle. No, azért halála előtt is volt egy kis sikere, Többek között a Sohoban állított ki.
Nekem annyira nem jön be, de jópofa a stílusa, bár erősen érezhető rajta a gay és a kábszeres hatás. További infó és képek itt.

Ja, és péntek este voltunk az utolsó Magyar Rádiós ingyenes koncerten. Illetve az utolsó előttin. Ma volt az utolsó, csak arra nem mentük el. A lényeg, hogy az évek óta fennálló lehetpőség, miszerint a Rádió által meghirdetett időpontban az adott koncertekre a közönség is elmehet, megszűnt. Szeptember elsejétől 1200 Forint a beléptidíj(ismétlem, az eddig teljesen ingyenes koncertekre). A legrosszabb ebben az, hogy most azokat az öregeket, diákokat, és egyéb műkedvelőket teljesen kiszorítják, akik eddig egy "normális" koncertjegyet nem tudtak megfizetni. Kénytelenek a rádióban hallgatni. Nno komment a továbbiakat.
A koncert borzasztó jó volt amúgy!
Az első rész fellépői, akiket mi is láttunk a Fábián Juli Jazz Riff nevű együttes volt. Borzasztó jó hangulatú, popfeldolgozásos imprós jazzt játszottak. Olyan dalokat dolgoztak fel, mint Sting Fragile vagy Seal Crazy című száma. Az egyik legjobb koncertélményem mostanában.

Suli

Meg volt a beiratkozás, felvettem a tantárgyaimat.
Megszívtam, mert péntek délelőtt 11-re tettek, minden sulis hétvégére egy informatika órát. Úgyhogy 2 órát tudok csak a munkában lenni, és aztán azt a 6-ot be ell méskor pótolnom. Eldöntöttem, fél 8-ra járok majd, a többit majd meglátom, hogy fog kijönni. A szeptember nem lesz húzós, az október sem nagyon, talán a november, december.
Aztán vizsgaidőszak. Kevés színház és mozi, és kevés magánélet. Elalvás a munkahelyen, kávé literekben számolva, rohanás ide, rohanás oda.
Most épp ez volt a vízióm, amiben láttam a jövőmet. Rémes. :-) És mámorító. Halott és boldog leszek egyszerre.
A nyelvi szintfelmérőre nem mentem el, pedig kiderült, hogy el kéne, mert általános információkat is közölnek, és nem csak a nyelvet tanulókat érinti, hanem mindenkit. Szerencsére van pótnap jövő hétfőn, arra elmegyek.
Az első félévben ezt fogom tanulni :

• vallástudomány és vallásfilozófia
• filozófiatörténet ( elmélet és gyakorlat)
• a filozófia diszciplinái ( elmélet és gyakorlat)
  
• társadalmi kommunikáció
• pszichológia
• művészettörténet
• film
• pszichológia
• informatika

Már alig várom. Azért próbáltam fejben beosztani az időmet, és örömmel jelentem, nem olyan veszélyes, és ki fogom bírni.
A suli szép, új, nagy, el lehet benne beszni, van klassz könyvtára, sok elit és fensőbbséges fejű diákja, és kávéautomatái, úgyhogy elégedett vagyok.

A...Y gond

Nehéz a pénzkeresés, ha lelkiismeretesen akarsz eljárni.
Nos, van egy színházba járó ismerősöm, aki beszervezett egy olyan céghez, amely a világon a legnagyobb és legsikeresebb módon adja el a termékeit az emberekhez. Szintlépős, pontrendszeres szisztéma alapján működik, tehát ha vásárolnak m, abból kicsi hasznom nekem is van, pontot is kapok érte, azért pedig valamennyi pénzt, az alattam belépőkből pedig szintén pénz áll a házhoz.
Az ismerősömet és a családját imádom. Jó fejek, középkorúak, de borzasztó szabad szelleműek, imádják a családjukat, és amiatt, hogy ebben a cégben tevékenykednek, nincs kötött munkaidejük, és több időt fordíthatnak a gyerekekre és egyéb elfoglaltságokra.
Szóval boldog, és sikeres üzletemberek. És ez nem klisé, tényleg így van, mindezt a saját szememmel láttam.
Csábító ez az életforma, és őket látva azt hiszem bárkinek menne. Persze nem egyik pillanatról a másikra, de a lényeg, hogy sikerült.

Nekem nem is ezzel van a bajom. Hanem azzal, hogy azok a termékek, amiket lehet kapni, borzasztó drágák. Nem csak nekem, de az összes ismerősöm pénztárcájának megterhelő lenne.
Krémek, táplálék kiegészítők, mosószerek, szépészeti termékek. Talán még a háztartási szerek, amelyek elérhető árral rendelkeznek, de ha az embernek van egy bevált márkája, nem fog váltani.
Nekem nincs olyan ember az ismerőseim között, aki könnyű szívvel áldozna ilyenekre, ergo, ha én bele is kezdek a bizniszbe, nem fogok sehova sem halad.
Másrészt én nem használom a termékeket, mert a kilencven százalékát feleslegesnek tartom, a többihez pedig saját háztartással kéne rendelkeznem, ami ugye még nincsen. Ezért nem ajánlhatom nyugodt szívvel a másiknak az 5 esetleg 10ezer forintos terméket, mert az becsapás és félrevezetés lenne.
Magam alá beszervezhetnék néhány embert, de ötletem sincs, hogy ki lenne az, aki ha meghallja a cég nevet, nem tart falat a két kezével közém és önmaga közé. A rossz hírnév ugye, meg hát a pénz hiány az embereket bizalmatlanságra készteti.
Egyrészt szívesen foglalkoznék vele, mert bár én feleslegesnek tartom ezeket, valahol mégis látok benne fantáziát, mert nem vagyunk egyformák, és ami nem kell az egyiknek, kellhet a másiknak. Csak hát se kezdő tőkém, se elegendő időm, se ismeretségem nincs.
Érdekes megoldandó probléma. És persze tetézi az egészet, hogy bár majdnem egy éve be vagyok lépve, többszöri próbálkozásra most kezdtem el vele igazán foglalkozni. Mindig lemondtam róla, és jött valami esemény, ami megváltoztatta a véleményemet. Most megint egy "nem tudom, mit kezdjek a helyzettel" korszakot élek.

Nézz!

Simon Boglárka: Úgy, mint Meryl Streep ( Fame)

Suli!

Ma voltam beiratkozáson. A tárgyfelvétel holnap lesz. Klassz a suli, el lehet benne veszni, no meg nagyon modern. Két srác próbált kedves és behízelgő mosollyal beszervezni a gólyatáborba. Majd húsz rongyot jobb dologra is tudok költeni. :-)

Gondolatok!

Valahogy mindig gondjaim voltam az elismeréssel, vagy annak hiányával.

Blogság!

Kedves mindenki! Indítottam freeblogon, a régi nevem alatt egy új, speciális malac blogot, melyre apu malacfigura gyűjteményét fogom képekben feltölteni. ha elfogynak a képek, és nincs új szerzemény, akkor a netem keresett malacfigurákkal folytatom tovább a gyűteményt. persze egyik blog nem zárja ki a másikat, a mostani tovább fog üzemelni.

Íme a link:

BigPigBlog

Jó nézegetést! Hozzáteszem, bár tudom, hogy egyértelmű, a linkfalamról majd ugyanúgy el lehet érni ezt a blogot is.

Nézz!

A nővérem csinált igazolványképet. Az itthoni egyik fehér ajtó előtt, photoshopolta, megvágta, és fotópapírra kinyomtatta. Voilá:
Jó nem? Persze hozott, anyag, de itt ugye nem a modellt, hanem a munkát dícsérem. :-) Köszi mewmew! Czupp.

Mellesleg apu azt mondta, hogy úgy nézek ki, mint egy eszelős boszorkány. Nagyon nem állhatja ezt a hajszínt, sem piros formában, sem kifakulva, mert mint mondja, neki a természetes színe tetszik. Hál istennek, már csak röhögök rajta, azért persze nem mulasztom el kicsit rendreutasítani néha, mert mégiscsak sértő, ha az emberre minidg azt mondja a másik, hogy nem tetszik neki rajta valami. Ha másoknak és magamnak tetszik, akkor egy szava sem lehet.

Blogság!

Olvasom vissza a régi bejegyzéseket. Már tavaly novemberhez képest is mennyit változtam! Csak azt nem értem, ez miért tölt el csodálattal minden alkalommal.

Blogfogadalom., csak mert legyek már kicsit igényesebb:

• nem vétek többet helyesírási és elütési hibákat
• átolvasom a publikálás előtt, amit írtam

Nyugodt vagyok, mert pihentető sétát tettem a városligetben, napozással, olvasással, és mások szemérmetlen bámulásával megkoronázva a napom. (persze nem csak az izmos, domboldalon napozó pasikat néztem, hanem a kutyát sétáltatókat, kisgyerekes szülőket és egyéb érdekes dolgokat)
Most itthon ülök, elégedett óvodás módjára kiflicsücsköt és hontalan kukoricát majszolok.

Sok sok gondolat!

Szörfölgettem kicsit a hálón, belebotlottam egy oldalba, és ott találtam egy cikket a szeretetről. Egy Táltos nevű pasi olyan konyhafilozófiai stílusban próbálta meg leírni az alap nyúédzses gondolatokat. Íme:
Ahogy érzed portál

Hogy is mondjam. Először is magamra ismertem az írásban, de nem a jó módon. Görcsösnek, okoskodónak találtam, ahogy később visszaolvasva, a saját írásaimat is néha annak látom, és visszatetszést keltett bennem. Alapvetően a gondolatok jók benne, de annyira eltorzítva jött át a pasi írásán keresztül az, amit közölni szeretett volna, hogy nem tudtam vele azonosulni.
És a vége dobogtatta meg végül a szívemet.

Az, amikor azt írta, amit többezerszer írtam már le én is, hogy még nem minden alkalommal megy neki, de igyekszik elérni a célt, hogy ne az egójával, hanem a szívével szeressen.

Ebből éreztem a görcsösséget. Hiszen milyen nevetséges, hogy eddig nem gondoltam bele, és én is számtalanszor így fogalmaztam meg ezt magamban. És most ugyanaz milyen hamisan cseng más klaviatúrájából. Űztem, hajtottam a célt. Azt, hogy tudjak szeretni.

De hiszen a szeretet épít fel minket. Szeretetből születtünk, és az a mozgatórugója az életnek. Ha a szeretet nem áramlik szabadon, nincs élet. A szeretet maga az élet. Szeretni legfeljebb újra tanulni kell. Hiszen mindenki képes rá. Mindenki tökéletesen tud szeretni a szívével. Arra nem kell törekedni, nem kell megtanulni, csak egyszerűen emlékezni rá, hogy hogyan kell. Eldöntöm, hogy mérpedig akármi történjék, képes vagyok rá. Aztán gyorsan elengedem a gondolatot, hogy ne legyen görcsös erőlködés belőle, mert azzal csak ártok magamnak.

Én pl. akkor szoktam ilyeneket írni, egyfajta bűnbocsánat képpen, ha valakire haragszom, vagy kiakadok rá, megbántódom, stb. Ilyenkor bűntudatom van, mert rendes kislányok nem átkozódnak magukban, hogy a másikat vigye el az ördög. Ami baj, mert a rendes kislányokban így nagyon nagyon sok komplexus alakul ki.

A lényeg, hogy az ilyen érzések nem a másik ellen irányulnak. Tény, hoyg vannak emberek, akik ilyen érzéseket váltanak ki belőlem, de nem azzal a konkrét személlyel van bajom, hanem azzal a viselkedési formával, amit a szememben képvisel az az ember. Sok esetben ennek a megnyilvánulásnak semmi köze magához a személyhez. A legtöbb esetben csak bennem kelt visszatetszést, engem zavar, tehát az egész reakció rólam szól.

Amikor pedig a gondolat megszületik bennem, hogy legszivesebben leüvölteném a másik fejéről a hajat, hogy kopasz legyen, akkor szépen elfolytom magamban, mert azt hiszem, hogy ezzel ŐT bántanám. Mondjuk valóban zokon venné, az esetek kilencven százalékában ezt zokon veszik az emberek, pedig megint csak nem róluk szól ez az egész, hanem rólam. Ezért szépen elfolytom, ami rátelepszik a szívemre, ki nem adott negatív élmény lesz belőle, és az emléke hasonló szituációkban újra és újra előjön. Erre mondta okos Táltos barátunk, hogy nem mindig sikerül neki a szívből való szeretet. Pedig csak a rossz élményeit kéne megtanulnia kezelni, és akkor azok többé nem nyomnák el a természetes folyamatot, hogy mindent be tud fogadni, magába tud zárni.

Nem egyes személyeket kell szeretni, hanem mindent. A növényeket, állatokat, a városokat és falvakat, az ízeket, szagokat, illatokat, a létet magát. Ez a szeretet igazából. Mert ha szeretek, magam vagyok az élet. És ha élek, maga vagyok a szeretet. Amikor nem a kölcsönös "szeretet" áramlásáról, az üzletelésről szól a helyzet, és nem csak emberek között. Hanem amikor vagyok, úgy, ahogy vagyok. Tisztán. Egyszerűen.

És ez az, amit a cikk írója nem tudott átadni.

Kicsit hosszú. Ha nem bírod a töményet, ne olvasd el!

Valamely saját magamban fel nem lelhető bizonyosság, tehát a bizonytalanság miatt lehet az, hogy folyton azon gondolkodom, mi mások rólam alkotott véleménye.
Hogy jön ez az én személyiségemhez, ha egyáltalán beszélhetek személyiségről.
És hogyan befolyásolhat engem. kezdek tisztában lenni azzal, hoyg nem csak engem, de másokat is ez motivál. Nem az a fő célom, hogy karattal kényszerítsem magam arra, hogy mások véleményét sutba dobjam, vagy erővel ellenszegüljek neki.
De tény, hogy eleddig minden egyes alkalommal a másokhoz való hozzáállásom és a cselekedeteimről alkotott véleményük motivált.

Amíg kicsi voltam, és a felelősség a szüleimen volt, bezárva éreztem magam. Folyton a hiányérzet dolgozott bennem, hogy amíg a szobámban kuksolok, addig lemaradok azokról az általam misztifikált tinédzser kori eseményekről, amelyekre mindig vágytam. Pizsama parti barátnőkkel, egy mozi, a nélkül, hogy bármelyik ősöm a nyakamban lihegett volna. nagyon nagy élmény volt például számomra, amikor végre nemkönyörögnöm kellett, hanem egy gimis osztálytársam magától hívott még néhény emberrel el mozib. Aztán lelohadt a lelkesedésem, amokor kiderült, hogy apám nem enged el. És ilyenkor a szégyent, amit éreztem, mindig egy ócska kifogással kellett elnyomnom. Micsoda szánalmas dolog, ha valakit 16 évesen sem engednek el valahová. Hát kitalátam valami más indokot.

Olyan folytogatónak éreztem ezt, olyan tehernek, hogy teljesen rám telepednek, amiről ők váltig hitték, teljesen természetes, és belőlük természetesen is jött. A félelmek, amelyek a betegséggemmel kapcsolatban bennük éltek, fokozatosan átvándoroltak belém. Lassan a személyiségem része lett a mindenből kibúvó, furcsa és különc viselkedés, egy olyan ember képe, akit betegként kezelnek, és emiatt betegnek is tartja magát. Sok minden függ azért ettől.

Ha bármit is tettem, azután, hogy leérettségiztem, csak az volt a cél, hogy meneküljek ebből a helyzetből. Utóbb kiderült, nem megy, de nincs is feltétlenül szükség a görcsös erőlködésre, hogy azt, ami olyan sok örömet és fájdalmat okozott nekem az életem első néhány évében, most eltaszítsam magamtól teljesen.

Az, hoyg menekültem otthonról, és próbáltam a régi személyiségemmel élni az életemet korántsem volt egyszerű. teljesen más életmódú, véleményű emberekkel ismerkedtem meg, akik persze ugyancsak különcnek tartottak. Hirtelen annyi élmény zúdult a nyakamba, amit eléggé nehéz volt olyan sok év "nélkülözése" után egyből feldolgozni. Régen különvnek láttam magam. Olyan embernek, aki vágyik arra, hogy kikerülhessen a világba, és egy rakás élményt megtapasztaljon, de közben fél is tőle, és ez a kettősség minden tettemre rányomta a bélyegét. hamarosan kiderült, hogy az a különc burok fel tud repedni. Ugyanúgy jó, mint rossz dolgok os történtek velem, de a hozzáállásom már kevésbé volt jó.

Amikor valami jó dolog történt, azt a különcségem, uram bocsá, a különlegességem számlájára írtam. ha valami rossz, akkor kétségbe estem, és magam rosszul lezeltem magam, azt hittem, hoyg valamit rosszul csináltam. A nagy szívdobogások az első vásárlások, postai csekk feladások előtt olyan intenzív élményt jelentettek számomra, ami meg is viselt. Olyan voltam, mint egy tudatos gyerek, akinek felnőtt fejjel kell megtanulnia mindent. Míg a kortársaimnál ez kisebb korban kezdődött el, konkrétan az önállósodás, ezért nem is tulajdonítottak neki akkora jelentőséget, és ezért nem is izgultak miatta annyira.

Nálam sokkal több energiát kértek ezek a helyzetek. Közben pedig görcsösen erőlködtem, hogy barátaim, ismerőseim legyenek, nagy tételben pótoljam be azt, ami kimaradt az életemből.
És mivel az otthoni környezet, kép és vélemény nem felelt meg nekem, az összes többi körülöttem lévő ember véleményéből, tanácsaiból raktam össze magamról egy hazugnak mondható énképet. persze a hazug erős szó, igazán csak nem volt igazi, mert csak erőlködtem, de ezekkel a képekkel soha nem tudtam azonosulni.

Nos ezért van az, hogy nem találom önmagam, és hogy mások véleményével foglalkozom. ma például rádöbbentem, hogy igenis lehet olyan ember, aki azt gondolja rólam , hogy tudásomból kiindulva gőgös vagyok, és erős jelzőkkel kritizálok más embereket, amiben bírálat is lehet. Nem annak szánom, de lehet, az ő szemében ez így van.

Itt most egy nagy választóvonalhoz kerültem. Ezer és egymilliószor megfogalmaztam már magamban ezt, mégsem tudatosult, csak a fejemben, a lelkemben nem.
A másik ember véleménye egy saját szűrön keresztül áramlik belé, és a külvilágból jövő élményeket szűri meg. olykor ugye ez egy másik emberről alkotott vélemény. De a vélemény, mivel saját szűrőn keresztül kerül a személybe, és társul azokkal az élményekkel, amiket ő addigi életében, nem igazi. Vagy igazi, de csak neki. Nekem nem, mert más vagyok. Egy ember csak azt adhatja át, amit tud, amit ismer. Vagy még azt sem, de legalább meg van rá az esély.
Ezért nincs értelme törődni és filozofálni rajta.

És az, hogy én hogyan reagálok erre a véleményre, az a belső bizonytalanságom mértékétől függ. Ha hagyom, hogy a számomra hamis vélemények befolyásoljanak, nem akarok önmagam lenni, csak egy másoknak tetsző élettelen báb.

Eldöntöttem, akármilyennehéz lesz, elengedem a régi énem darabjait. A fájdalmas lemondásokat és a rossz élményeket. Az elmúlt. és hozzájárult, hogy ilyen lehessek. Nincs értelme a múlton rágódni, hanem ki kell hozni ajelenből a legtöbbet. Amit merek.

Új dilemma...

Miért viselem olyan nehezen, ha valaki hisztis, meg nyűgös, és sokat okvetetlenkedik, akadékoskodik, és oly kevéssé tud rugalmasan hozzálállni másokhoz?

Gondolatok!

Olvasok egy nagyon jó könyvet, Marcel Aymé Csudapofa című regényét, ami borzasztóan filozofikus. Vadcsitól kaptam még karácsony illetve szilveszter környékén, de most érett meg arra, hogy elolvassam
Nagyon filozofikus, és érdekes olvasmány, igazán nekem való.

Ahogy elkezdtem rajta gondolkodni, eszembe jutott néhány érdekes gondolat.
Azon gondolkodtam, miért nem működnek a nők közötti barátságok annyira. Egy csomó nő képes hülyeségeken összeveszni, meg vetélytársnak tekinteni egymést, esetleg az aktuális pasi miatt háttérbe szorítani a barátnőjét stb.
Nem nagyon tudom átérezni a női hisztit sem. Ha egy nőnek valami baja van, miért nem szól? Miért kell a feszültséget gerjeszteni, puffogni, csapkodni, és éreztetnia mésikkal, hogy ő most menniyre meg lett bántva? A helyett, hoyg normálisan megbeszélné a másikkal a problémát.

Mondjuk nem magamról beszélek most, a saját hisztijeimet más lapra teszem.

Szóval nem értem, miért nem működnek a női barátságok. És akkor rájöttem, hogy a nők egy begyöpösödött gondolkodás miatt a mésik nőtől nem fogadják el a gyengédséget.
Azt hiszem, a gyengédség áradásának mértéke sok kapcsolatot tud értékelni. ha nem is az esetek nagy többségében, azért általában a férfi inkább elviseli, elfogadja, elvárja vagy viszonozza a gyengédséget amit egy nőtől kap. Egy nő ugyanígy van akkor, ha egy férfitől kapja.

De a nők nagy többsége miért nem képes elfogadni ezt egy másik nőtől? Ha gyöngédséget kapok a mésiktól, akkor tudom, hogy fontos vagyok neki. Hogy megért, és elfogad nagyjából olyannak, amilyen vagyok. A gyengédség egyfajta finom energia, amit nagyon nagyon jó adni és kapni is.

És nem is az adással van a gond, mert a nőkben valahol ez benne van, ha més miatt nem, hát a jövendő anyaságuk miatt. De azt nem értem, hogy miért nem képesek elfogadni?

Sok nő a nyers stílusából adódóan nem képes még gyengédséggel sem viseltetni, csak nagyon kevés ember iránt. De sem az adás, sem a kapás nem működik jól a nők között. Holott egy férfitől természetes módon elvárják, hogy gyengéd legyen velük. De ha egy csepp gyöngédséget kéne mutatniuk, vagy mástól kapnák meg, nem a párjuktól, rögtön felháborodnak.

Szóval tessenek már szivesek lenni megmondani nekem, hogy mi a fenéért nem tudnak a nők nyitni egy másik nő felé, miért csak azon nyavalyognak, hogy nekik senkijük sincs, mikor lenne, csak az nem kell? ( ha felindultságot éreztek, akkor ez nem személyes tapasztalat, inkább csak általános értetlenség)

Suli!

Hétfőn megyek a suliba beiratkozni, és aznap már megy is a tantárgy felvétel. Annyira izgalmas, még soha nem voltam fősulis, úgyhogy most minden újdonság. Annyira várom már! :-))

És a győztes...(dobpergés)!

Sony Ericsson R300.

Végülis ő lett a győztes, mert a rádió nem mindennapi benne. Most, hogy mindent beállítottam benne, a hangja oltári, a képernyő és a képek felbontása viszont nem olyan jó. De végülis a VGA kamera is elég, mert sem a képek sem a kamera szempontjából nem használtam volna ki a másikat. A csengőhangok állíti jól szólnak, a rádió is pompás, egyetlen szívfájdalmam, hogy a füles csatlakozója, ami antennaként szolgál, bumfordi. Csini fekete, hátul antik bronzos színű, lapos, kissé szögletes. Kéken világít az előlapja.
Helyes, kézbevaló, külön csengőhang, kép és sms hang állíthatő be egy-egy telefonszámhoz, sms-t könnyű vele írni, és a netről letöltött háttérképek nagyon szépen néznek ki benne. Jól bírja az aksija, 80%-os töltöttséggel vettem meg, több, mint 2 órán keresztül folyamatosan pötyögtem vele, és még mindig 30%-on van az aksija. A témák elég szegényesek, és sajnos nem lehet mást rátenninetről, mert erre a típusra nem nagyon csináltak még gyárit. Viszonyt van egy témaszerkesztő program, majd azzal csinálok rá kávés témát. :-)
Az ehhez a tecsihez letölthető blúcuccos adatkezelő progi kissé gyenge, nem ismeri fel a telót, de apu SE-jához adtak adatkábelt, úgyhogy egyelőre azt használom.
Na, meg vagyok elégedve vele, jó is az új telcsi, de remélem most legalább 3 évig nem kell új.
A régit eladom a SIM-el együtt, remélem azért egy 10-est fogok érte kapni.
S nektek hogy teccik? :-)

És?...

Van egy ember a munkahelyemen, akivel nem tudok zöld ágra vergődni. Régebben úgy éreztem nagyon jóban vagyunk, de mostanában egyre többször fedezem fel, hogy ez a jó kapcsolat hazugságokra épült. Nincs ezzel végülis baj, csak hát ha elhitetek magammal valamit, akkor utána elég rossz rájönni, hogy nem is olyan a helyzet, mint amilyennek képzeltem.
Levonandó következtetés, hogy ne a munkahelyemen keressek barátokat, mert főleg a kényszer hoz össze minket, és nem a szabad döntés, hogy mi most akkor együtt leszünk napi 8 órában.
Persze, ha jól érezzük magunkat együtt, az nem baj, de se többet, se kevesebbet nem várhatok az ilyen kapcsolatoktól.
Nos a lényeg, hogy azt hittem, nagyon jóban vagyunk a lánnyal. Csak aztán utóbb kiderült, amit addig nem láttam, hogy a kényszerbarátság sosem őszinte. Együtt lógunk, mert nincs értelmesebb ember egyikünk számára sem, és valamennyire jól is érezzük magunkat egymés társaságában.
Csak hát az a baj, hogy eléggé jól kiismertem, ráadásul az ember többet is megenged egy barátnak, nem is sokszor azért, mert nem akarja megbántani, hanem azért, mert nem veszi rossz névan azokat a tetteket, amelyeket mások igen.
Viszont, mostanában egyre kevésbé tudom tolerálni azt, amit régebben nem vettem tőle rossz néven. Hatalmas adag kisebbségi komplexusa van, de ezt nem tudja megemészteni, és próbálja kompenzálni azzal, hogy ha valami hozzá nem méltó dolgot észlel, akkor megsértődik, puffog, követelőzik, zsarnokoskodik és felhúzza az orrát.
Nem tudok vele mit kezdeni, és már nem is akarok.

Eljutottam odáig, hogy engem nem kötelező szeretni, ha van valmai, ami miatt engem nem kedvel p, vagy bárki més, akkor ez van. nem tudom, és már nem is akarom megváltoztatni magam mások kedvéért. Ez vagyok, ha kell, akkor tessék, ha nem, akkor nem. Már nem zavar az egyedüllét, és nem keresek csak azért barátokat, hogy ne unatkozzak, vagy ne érezzem magam egyedül. Jól meg vagyok, nagyjából kiegyensúlyozottnak érzem magam, és nem fogok változtatni senki kedvéért sem.

És hát rájöttem, hogy a lány sem olyan, akit nagyon érdekelnék. Sokszor mesélek neki arról, hogy mik történtek velem mostanában, de soha nem érdeklődik magától, vagy csak nagyon ritkán, nem szokottt dolgokra rákérdezni, és egyáltalán, érzem, hogy nem érdeklem igazán.

Mostanában is jól meg vagyunk, csak érzem azt, hogy nem az igazi. Ha elmegyek a munkahelyemről, tudom, hogy ő nem fog majd keresni, hogy találkozzunk. vagy ha igen, és egyszer nemet mondok, biztos, hogy többet nem fog keresni, mert ő olyan, hogy elvárja, hogy mésok keressék őt, és mások érdeklődjenek utána.

Hát ez van, lehet, hogy régen tényleg a barátomnak éreztem. De ma már ez nem az, amit barátságnak tudok nevezni. Vagy az is lehet, én nem vagyok alkalmas arra, hogy baráti kapcsolatokat ápoljak.

Gondolatok!

Rájöttem, hogy amióta csak nyár van, mindig csak várok arra, hogy történjenek a dolgok, és közben nagyjából mindent elhanyagolok, amire lenne időm.
Várom, hogy kezdődjön a suli, a színház, a jó filmkeket a moziban, azt, hogy legyen időm elmenni úszni, mozogni, hogy legyen másoknak rám ideje.
Közben pedig egy rakás dolgot, mint az olvasást, filmnézést és egyéb, itthon űzhető tevékenységeket elhanyagoltam.

Nem valami jó szokás az, ha az ember mindig a jövőbe tekint, mert akkor nem tud kellőképpen figyelni a jelen pillanatra. Van és lesz is sok olyan napom, amikor több elintéznivalót zsúfolok össze, és még be sem fejeztem az egyiket, de már gondolkozom, tervezem, hogy mi is legyen a másikkal.

Bizony, rossz szokás. Igyekszem nem ezt tenni. persze természetes, hogy az emberben mindig születnek vágyak, és szívesebben csinálna valami mást, mint amit épp a jelen pillanatban. De hát én úgy rendeztem be az életemet, hogy nem tudok kényelmesen, az általam kívánt dolgokra kell időt fordítani. Ez sajnos meg kell szoknom, és ha nem tudom, akkor változtatnom kell.

Ha meg nem vagyok rá képes, vagy nincs lehetőségem rá, akkor tudomásul kell vennem.

Nézz!

Olasz büféasztal

Klikkelj a címre, tapadj rá az egeredre, tartsd nyomva a gombját és mozgasd föl-le, balra-jobbra - minden irányba....!!! Zoomolhatsz is! A plafont okvetlenül nézzétek meg!

Lécci segítsetek!

Nagy valószínűséggel, mivel elegem van a szervízbe járásból, veszek egy új telefont. Nem mintha tele lennék pénzzel, de ha meg akarom úszni az idegeskedést, és a mérgelődést, hogy felveszem a mostani csúszkűs samsung e250-esemet, és nem hallok semmit, akkor fel kell áldoznom egy huszast érte.

E között a kettő között találgatok. Melyiket válasszam?

Sony Ericcson R300

Sony Ericsson T303

Otthon édes otthon!

Vasárnap van, ami azt jelenti, hogy anyuék hazajöttek a nyaralásból. Hoztak egy csomó izgi dolgot, úzót, likőrt, csigákat, dobozokat, meg édességet, jól bevásároltak. :-) Az utitársukróll kiderült, hogy idióta és dilis, amúgy tesóm általános sulis osztálytársa volt. ennek ellenére jól érezték magukat. Kaptam fülbevalót, gyönyörű szépeket! :-)))

Ezüst szőlőfürtök szvarofszky kristályokkal:



Halacska:


Gyönyörű szép lett a szobánk, fehér, friss, és a karni is a helyén van. Apu a redőnyzsinórt még nem tudta megcsinálni, mert a rugós rész tönkrement, és ha felhúzom, nem tartja meg. Jövő héten megy sólámpát venni a P betűs barkácsáruházba, és majd megejti a redőnyalkatrész vásárlását is.

Konklúzió!

Fej kitisztulva, görcs a hátból szűnik meg. Igyekszem tisztán gondolkodni és viselkedni, a körülményekhez képest.

Amit levontam következtetésként az utóbbi napokból:

• A beszéd nem a legjobb módszer, hogy megpróbáljam átadni valakinek az érzésimet vagy a gondolataimat, de nem is szabad túl komolyan vennem azt, amit mésok mondanak
• Ha ki vagyok merülve, és kell egy vagy két hét, amikor nem a megszokott módon gondolkodom, mert sajnos most a fáradtság oka a sok gondolkodás.
• Ha kimerült vagyok, akkor sok mindenta fáradtság szűrőjén keresztül érzékelek. Átmennek a szűrőn ezek a dolgok és úgy jutnak ell hozzám, ami nem fedi minden, sőt, a legtöbb alkalommal egyáltalán az igazságot. Ezért észre kell vennem, hogy mikor vagyok fáradt, és tudom kell valamivel feltöltődni, és tudnom kell ellazítani.
• Tudok olyan lenni, hogy még a hozzám legközelebb állók is megutáljanak. ha valami gondom van, ki kell beszélnem, ki kell adnom, vagy megpróbálnom értelmezni. De ha nem tudom konkrétan megfogalmazni még magamnak sem, hogy mi a bajom, akkor először meg kell állnom, és el kell gondolkodnom rajta. Különben felesleges helyzeteket teremtek magam és mások számára.
• Vállalnom kell a felelősséget az érzelmeimért. Ha úgy érzem, hogy valami elmúlt, szembenézni vele, és elengedni. Tudnom kell eldönteni, hogy mit akarok. Vagy tudnom kell mit akarok kihozni egy adott helyzetből. Úgyhogy a következő napokat arra szentelem, hogy végiggondoljam ezt. Bár fent megígértem, hogy nem fogok sokat és megterhelő módon gondolkodni, de néha lehet csalni egy kicsit ;-)
• És ahogy Nórika írta, bíznom kell magamban.
  

Nézz!

Fontos dolog a látvány. A világot a legtöbbször a szemünkön keresztül fogjuk fel.

Van valami fájdalmasan gyönyörű abban, ha a szerettedet nézheted, miközben ő csak teszi a dolgát. Én a filmeken is azokat a jeleneteket szeretem a legjobban, amikor egy embert, vagy sokat mutat a kamera, ahogy finoman úszik és figyel, miközben az emberek teszik a dolgukat. Nem is tudnak róla, hogy figyeli őket valaki, és pontosan ez a tudatlanság teremti a spontán és természetes helyzeteket.

Szeretek figyelni. Szeretem nézni, ha az, akit szeretek tőlem függetlenül teszi a dolgát, és én közben nézhetem. Ahogy elfoglalt és összeráncolt homlokkal néz maga elé, látni a sima vagy ráncos bőrét, ahogy belemélyed valamibe.

Ha lenne gyerekem, akkor biztosan fesztelenül nézhetném órákon keresztül, ahogy jár, néz, mászkál, játszik.

Feltöltődöm energiával, ha figyelhetek. Ha nézhetem, ki mit csinál. De főleg a szeretteimet. A látvány valahogy különös hatással van rám. Erővel tölt el.

Nem áll szándékomban átélni vagy utánozni, vagy csak nagyon néha, amit látok, hanem egyszerűen csak figyelek.

Azt hiszem ezért való nekem a film. Mert csak figyelnem kell. Csak nézek, és tőlem függetlenül történik minden.

Egyszerre érzek boldogságot, amiért belém költözik az energia, és valami megmagyarázhatatlan szívfacsaró fájdalmat.

Gondolatok!

Én erre nem vagyok képes.

Miért van az, hogy mindig olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiknek a szeretetéért véres verítékkle kell megdolgoznom?
Mindig mindenki azt mondja, hogy ha valami sérelmem van, vagy valami gondom, vagy fáj valami, adjam ki magamból. De pont azok nem viselik jól ennek a kiadását, akik mondják.
Én nem tehetek róla, ez nem rólam szól. Nem én gerjesztem a sérelmeket, én csak kérdezek, mégis mindig én vagyok a céltábla.
És ha elfogadom, akkor kis pulikutya vagyok, ha meg nem, akkor le is út, fel is út. Akkor egyedül maradok. Egész életemre.

Csak azt nem értem, hogy nem érdemlem meg, hogy könnyebb életem legyen? Néhány baráttal, akik nem érdekből, hanem igazán szeretnek? Hogy amikor nem is számítok rá, kapjak egy kis elimerést, egy kis meglepő és kellemes szeretetet és megértést?

Főleg ezt nem értem. Velem miért nem tudtok megétők lenni? Én én hisztimet nem lehet elviselni? Az én rosszkedvemet nem lehet feloldani vagy elviselni? Meg egyáltalán? Engem nem lehet elfogadni? Úgy, ahogy vagyok?

Mondd!

Azt mondtad, hogy eltorzul az arcom, ha mérges vagyok. Valószínűleg nem vagy hozzászokva, hogy ilyennek látsz, mert régen minden indulatot magamba folytottam, és csendes voltam. Akkor befelé sírtam.

Én annyira szeretném, hogy kedves, vidám és kiegyensúlyozott legyek, de már nem vagyok az, aki régen voltam. Már nem tudom csak úgy összeszorítani a fogaimat, és lenyelni mindent, mert nem vagyok képes rá.

Képes vagy ezt elfogadni? Mert ez is én vagyok! És mondtad már egyszer kétszer, hogy így vagyok jó, ahogy vagyok. Ez vajon akkorra is vonatkozik?

Kérlek fogadd el, hogy ilyen is tudok lenni, és ne bánts meg ilyen szavakkal. Annyira igyekszem, hogy ne legyen bennem fegyülemlett feszültség, de ennek ez az ára. Kérlek, fogadd el, hogy ilyen is vagyok! Nem tudok mást tenni.

Gondolatok!

Nagyon furcsa, megmagyarázhatatlan érzés rádöbbenni arra, hogy mennyire más a gondolkodásom, mint a többi embernek.
Ha történik valami, amit kudarcnak, vagy negatívumnak élek meg, vagy egyszerűen csak nem értek, képes vagyok egész nap azon töprengeni. Valaki azt mondta nekem, ha folyton mésok hülyeségével lenne tele a feje, akkor idő előtt megbolondulna.
Na de akkor én idő előtt fogok megbolondulni?

De akkor mások hogy csinálják? És egyáltalán mit csinálnak? És nekem is azt kéne csinálnom? Akkor mi van van mások fejében? Mit csinálnak ha nem gondolkodnak? És azt hogy kell?

Rossz szokás vajon, hogy még este az ágyban, elalvás előtt is mások problémáján, életén gondolkodom?
Azon tűnődőm, hogyan lehetne megoldani. Helyettük. Tudom, hogy úgysem hallgatnak majd rám, mert miért én adjam meg a megoldást, de akkor is belső kényszer alatt állok.
Ebben a pillanatban is azon töprengek, hogy a mai napon történt dolgokban milyen hibát vétettem, és mi az, amit máshogy kellene csinálnom.

Csak azt nem értem, miért teszem. Mert egyrészt már megtörtént, megváltoztatni nem tudom. Azzal, hogy biztosra akarok menni, hogy legközelebb ne forduljon elő a már megtörtént szituáció, csak azt bizonyítom, mennyire nem tudom elfogadni azt, ami történt.
Nem tudom elfogadni, hogy minden változik, ezért minden megtörténhet akármelyik nem várt pillanatban. Kényelmetlenül érzem magam a világban, hiszen megpróbálom irányítani a történéseket, amelyekre nincsen hatásom. Legalábbis egyelőre. És ezek szerint nem vagyok rugalmas. Ha történik valami, amire nem számítok, akkor leblokkolok, és nem tudok mit tenni. Egy séma szerint próbálok eljárni, amit előzőleg betanultam, hátha beválik.

Ezek a helyzetek, mint az élet általában, arra jók, hogy rájöjjek, min kkéne változtatnom. Egy szót sem szólnék, ha ez a sok görcs és félelem nem lenne bennem. Vagy ha velük érezném jól magam. De nem érzem jól magam a bőrömben, ezt egyre jobban érzem. A környezetem pedig arról árulkodik, mi lakozik odabent, úgyhogy ha változtatok, erőszakkal, csak azt érem el, hogy elmenekülök. Ha nem görcsölök, és simábban veszem az akadályokat, akkor a változás is könnyebben jön.

Figyelem. Ez az egyetlen esélyem. Hogy figyelem magam, a reakcióimat, és a végén levonom a következtetéseket.

El utazás!

Anyu meg a nővérem tegnap délben ültek buszra, hogy következő nap dében a napsütötte Nei Pori tengerpartján áztathassák habtestüket. Remélem jövőre lesz elég szabim, hogy én is mehessek, idénre már nem maradt. Eléggé sajnáltam, idán egy csomóan mentek nyaralni, vagy szabira, én meg hulla fáradtan irigyeltem őket. De azért örülök, hogy aki elmegy jól érzi magát. Ha már én nem mehetek, legalább pótolják be mésok is helyettem.
Kéne menni cserébe úszni, jövő héten úgyis olyan meleg lesz, akár kiülhetnék napozni is, és szaunázhatok, ami ját tesz fáradt izmaimnak. :-)

"While My Guitar Gently Weeps"...!

Nem is emléxem, hogy írtam-e, de tönkrement a gitárom. Hát ha az ember teszkó gazdaságos gitárt vesz, ne csodálkozzon, hogy nem bírja sokáig. Viszont így már nem akartam abbahagyni a tanulást, úgyhogy kellett vennek egy másikat. Nézelődtem neten, a tanárom is ajánlott helyeket, és ma végül elmenetm, és megvettem. A mester is jött, feleséggel és gyerekkel, hogy aztán mehessenek sétálni egyet. :-) tündéri tejfölszőke nyugis kisfia van, és ha mosolygok rá, visszamosolyog.
No, szóval kiválasztottam a nagy szerelmet. Egész jól jöttem ki anyagilag, szettet vettem, amibe egy gitár, egy tok 3 db pengető és egy A hangoló síp tartozott. Az egyik srác, aki segített választani, mondta, hogy az A síp elfogyott, de mivel úgyis szükségem volt hangolóra, a legegyszerűbbet beszámította az árba, így tök olcsón jöttem ki. Végülis fém húros mellett döntöttem, de még szóba jött egy színfekete, klasszikus formájú nejlonhúros is.
Végül Ő lett, íme:

Western gitár a típusneve, nagyon guszti, fémhúrokkal:


A kulcsok nagyon szépen vannak megoldva, nekem külön teccik, hogy nem az oldalsó, klasszikus, lyukacsos megoldást választották:


A fő érvem, amiért megvettem az volt, hogy keskenyebb a nyaka, mint a klasszikus akkusztikus gitároknak, és közelebb vannak a húrok. Ezért az én rövid ujjacskáim könnyebben fogják le az akkordokat:


Gitártest:



Hangoló és 3 fajta keménységű pengető( kis reklám a gyártónak):

Ünnep!

Nos, elmúlt a névnapom is, kaptam hajszárítót, kávéfőzőt meg egy isteni asztali lámpát. Kettő nagyon praktikus, az utolsó pedig mélyen a szívemhez közel áll. Imádom. :-)
Á la nature:

És bekapcsolva:


A névnap eseménytelenül telt el, meg voltak a kötelező kényszerköszöntések, az udvariassági telefonok, és néhány kedves üzenet. Amúgy nem sok ember volt a közvetlen környezetemben, aki emlékezett rá. :-(
Boldog névnapot utólag is minden Krisznek! :-)

Gondolatok!

Mai napi tanulságok, amellett, hogy borzalmas érzéseket éltem át.

A sikerttelenségen mindig kiakadok. valahogy nem tudom megemészteni, vagy mi. Mindegy, hogy a sikertelenség oka belőlem, vagy tőlem független körülmények miatt van.

Emésztem magam miatta, görcsölök. nem is az agyalás a rossz, hanem a módja. Olyan, mintha a gondolataim lennének a falatok a számban, és csak forgatom őket, de nem bírom lenyelni.

Viszont arra is rájöttem, hogy van egy nagyon fontos ember az életemben, aki iszonyatosan fontos szerepet tölt be mellettem, és nem csak segítségemre van, és mindig számíthatom rá, de tudom, hogy én is fontos vagyok neki. Attól függetlenül, hogy jó-e ennek az emberi kapcsolatnak a megítélése vagy nem, nem tudunk egymés nélkül meg lenni. Azt nem tudom még pontosan, hogy én mire vagyok jó neki, de valahogy ő az az énem, aki le akarja rázni magáról a régit, és végre kiteljesíteni az újat.

A lényeg, a régi énem. Kicsi, szerencsétlen, öntözetlen, bumfordi virágbimbó voltam, és eltüntem a sok szép nyíló virág között. Aztán kinyíltam, és rájöttem, mennyire jó ez.
Mostanában pedig azt érzem, hogy se napfényt nem kapok sem vizet, és kezdek visszacsukódni bimbóvá. De ez csak a régi énem haldoklása. Tudom, hogy az már nem én vagyok, csak valahol az ember még ragaszkodik a régihez, ami múlik el. Ha találok egy olyan munkát, amelyben véglegesen ki tudok teljesedni, akkor végleg levetem magamról a régi gúnyámat.

Tudom, hogy nem vagyok szerencsétlen. Erős, élettel teli, szabad és független nő vagyok, aki szeret, és akit szeretnek, és legalább 2 embernek fontos vagyok a világon.
Megbecsülöm magamat, és elfogadom, hogy vannak dolgok, amelyek nem sikerülhetnek, és vannak dolgok, amelyek igen. Nem futamodom meg a teendőim elől, és vállalom a tetteimért, az érzéseimért a felelősséget.

Nem bántok meg direkt másokat, de nem folytom magamba a dühömet, vagy legalábbis megpróbálom. Ha valami problémám van, megoldom, mert meg tudom oldani.

Ennyi. Se több, se kevesebb. Ja, és nem hiszem el többet azt, ha valaki azt mondja, hoyg valamit én nem vagyok képes megcsinálni. Vagyok olyan okos és ügyes, mint bárki más, és meg tudok oldani mindent.

Agyő régi énem, szeeretem ezt az újat! Szeretem magam.
De most egy hatalmas alvásra van szükségem.

Vásárolj! :-)

Lightosabb téma:

Bevásároltam!

Vettem egy hajszárítót, mert a régi elromlott, majd 2 év után. Hát nem volt egy minőségi, most elég olcsó bébilissze sikerült szert tennem, kiváncsi vagyok, meddig fog tartani.

Azért is vettem, mert a munkahelyi névnapozás pénzéből én akartam megvenni az ajándékom. Botor módon mindent vettem, csak éppen sütit meg sós rágcsát nem a többieknek, úgyhogy ezt holnap kell pótolnom( fene, mint a villám, most ütött be hirtelen, mert volt valami hiányérzetem)

Osztán vettem egy hímzőrámát, mert szeretek hímezni, de a nagyobb dolgokat nem tudom, csak rámával. Régen volt egy műanyag, de az elrepedt, és azóta fontolom, hogy kéne egy másik. Most vettem egyet, és jónak tűnik, szép fából van, és van rajta egy állítható csavar.

Osztán megleptem magam, most, hogy ugye több, mint egy hónapja ki van fúrva a fülem, egy fülbevaló szettel.

Hazaérve pedig egy levél várt, amiben az Exit magazin arról értesített, hogy sms játékon nyertem egy DVD-t, nevezetesen a Juno című filmet, amit anno amúgy is meg akartam nézni, mert a Cukorfalat óta nagy Ellen Page rajongó vagyok.

A hétvégén Fritz lang filmet néztem, edzem magam a filmelmélet szkra. :-) A bengáli tigris és A hindu síremlék című filmeket francia felirattal sikerült kihozni a könyvtárból, ráadásul ezek lang azon filmjei, amelyeket 1929-ben forgatott, és aztán színesben újraforgatta 1959-ben. Az utóbbi elég gyérre sikerült, viszont a fekete-fehér változat bombasztikusan modern az akkori filmes viszonyokhoz képest. Hab a tortán, hogy megtaláltam egy nagyon rég keresett René Claire filmet, a Felvonásközt is.

Üröm, hogy megint nem iskerült magam maradéktalanul kipihenni, amit a hétvégén összeszedtem, a mai hajtásban el is ment, mint többletenergia. De ma megfogadtam, hogy lógjon a bele annak havi 89 bruttóért, akinek két anyja van. Én aztán nem dolgozom ennyiért halálra magam.

Plussz üröm, hogy meghalt a gitárom. :-(
Elrepedt a gitártesten az a rész, ami rá van építve a fára, és bele kell hízni a húrokat. A csavarnál repedt meg, és tovább tört. Ki kellett belőle szednem a húrokat. Most van egy komplett húrkészletem, de nincs gitárom. Felhívtam a tanárom, aki eléggé belelkesült, és küldött nekem linkeket, mert bár nincs otthon, de megnézte a neten, hol lehetne gyakorló gitárt venni, és mondta, hogy segít, és eljön velem. Úgyhogy már nézegettem, és néhányat már ki is néztem magamnak.

Csak azt sajnálom, hogy ez a régi elvileg javítható lenne, de annyira nem minőségi, és tekintve, hogy anno 6ezer volt, majdnem ugyanennyibe kerülne megcsináltatni. Lehet, ha majd lesz pénzem, megcsináltatom. Addig viszont kell egy mésik, mert ha már belekezdtem a tanulásba, és gitár híján nem hagyhatom abba.

Csak az a baj, hogy anno a családomtól kaptam a gitárt, mert úgy vágytam rá, és ezt tudták. Hát most ez rossz nekik, meg csalódottak, hogy ilyen hamar tönkrement. :-( De majd ha eljátszom nekik egy-egy nótát, akkor helyrerázódnak. :-)

Gondolatok!

Hű, most ilyen megmondom, de meg ám pillanatok élednek fel, és ugyanolyan gyorsan halnak is el bennem. Nem bírok nem gondolkodni. Csak katt-katt az agyban. Amire már rájöttem, hogy így ugyanúgy tudok lazulni, mintha nem csinálnék semmit, mert ez nálam természetes. Csak a szüleő gondolatok kavarnak fel, mert nem tudok néha mit kezdeni velük.

És katt, és katt. Legalább háromféle bejegyzés-féleség ötlött már fel bennem, és mégsem volt az igazi, mert a fejemben lévő virtuális elvetés gombbal kitöröltem őket. Egyre inkább rájövök, hogy a szavak és gondolatok nem képesek teljes mértékben visszaadni, hogy mit érez az ember lánya. Ez már csak így van. Mondom ezt bölcsész létemre. Viszont ennek ellenére, vagy épp ezért a céltalanságért, szükségem van rájuk. Formálom, finomítom, csiszolgatom őket. Mert kellenek.

Ma például azon merengtem, hogy annyi féle ember olyan sokféle hatással van rám. Engem képesek az emberek egy pillanat alatt lehangolni, de ugynúgy felvidítani. Mind a két végletre vevő vagyok, és ugyanúgy tudok együtt ideges lenni egy mésik emberrel, vagy tudálékos is.
Persze akkor vagyok igazán önmagam, ha csendben magam elé nézek, vagy amikor szerelmes vagyok. Ez a két érzés igazi. A többit csak a másik ember generálja bennem. Régen úgy éreztem, hogy ez egy olyan domináns-nem domináns párharc, ahol az erősebb érzelmei győznek. Ma már tudom, hogy én emgedem be a kíváncsiságommal, a mindent megismerni akarásommal és a nyitottságommal ezeket az embereket magamba.

Belépnek az agyamba, a szívembe, kicsit toporognak, jól összesározzák a szőnyeget, és aztán elmennek. És minden egyes látogatás után úgy érzem, hogy a kosz az enyém, hogy én csináltam, belőlem jött. Pedig én csak helyet adtam nekik, hogy koszt csinálhassanak.

Tehát ezek az érzelmek, hangulatok nem a sajátjaim, hanem csak annak élem meg őket. csak míg a másik ember meg tudja élni mellettem ezt az érzelmet, addig én most egyelőre nem tudok mit kezdeni vele. Mert a sajátomnak és igazinak élem meg.

Majd csak megváltozik ez is, ha már ilyen dolgokat is felismertem.

Kreatív blogger díj!

Kreatív Blogger díjat kaptam!

Nórika, ahogy mások is olvashatják a kommentjét, kreatív blogger címmel ajándékozott meg. Nagyon köszönöm, meghatódtam, de tényleg, és nagyon jól esik, hogy ilyen apró, figyelmes és kedves dolgok keringenek a neten, amivel egy blogger örömet tud szerezni, egy apró kis kedvességet tud lopni egy másik blogger társának.

1.http://bloodflowerlife.blogspot.com/: feltöltődni járok hozzá,egy sikeres nő,akit csak ámulok,hogy mennyit képes harcolni,az álmaiért! - írta Nórika

Örülök, hogy ez a kép él bennem mások, vagy legalább egy ember szemében. Ha nem is ismerhetlek téged Nóri, vagy bárki mást, akit olvasok, akkor is fontos, hogy akár ilyen formában, de mégis vagyunk egymásnak. Mert bár lehet, hogy magunkat adjuk, aki olvas minket, úgyis a saját gondolatait olvassa vissza, és érzi meg a sorok között. Fontosak vagyunk egymásnak, mert azzal, hogy magunk vagyunk, mások is létezhetnek általunk.

"S hogy mi a teendom, ha mar dijazott lettem?
1. ki kell tennem a dij logojat a menusorba

2. az adomanyozót ki kell linkelnem:http://madness.blogol.hu/

3. tovabbi 5 blogbaratot kell kituntetni a dijjal es kilinkelni

4.a kivalasztottaknak uzenetet hagyni"

Nos, a választottaim, viszont nem tudtam dönteni, hogyan rangsoroljam őket, ezért

Halu : Mert úgy tartott ki mellettem a kltözéseim során, hogy nem is tudtam róla, tisztelem a vallásosságát, a hitét, és bár nem értek egyet minden tettével és gondolatával, de sorstársamnak érzem valahol, és nagyon kedvelem.

Nusz/vadcsi: Kreatív, vicces barátnő, már a gimi óta ismerem és kedvelem ezt a nőt. Tőle tudtam meg, mi az a blog, úgyhogy azt is mondhatnám, ő indított el a "pályámon" :-)

Nia : Igazi csaj, jó olvasni, mert az ember képet kap egy tipikus cserfes szingli életéről. Komolyan veszi a blogolást, és ez tiszteletreméltó, főleg nálam. :-)

zetor leila: Az egyik legrégebbi bloggerina, hatalmas rutinnal, gyönyörű szárnyaló irodalmi nyelvezettel, vicces, finom, groteszk történetekkel. Ő az, aki miatt vettem egy katicás szatyrot. :-) és persze nagy szerepe volt a szakdogám sikeres elkészítésében is. Köszönet érte.

Nos, az ötödik egy kicsit eltérő a többi díjazó álasztásától, mert erre a helyre én valamennyi rövidebb, hosszabb ideig a blogszférában tevékenykedő/ kedett bloggert és bloggerinát szeretnék megnevezni. A rövidebb, hosszabb villanykörtékért, amik az olvasás alatt a fejem fölött kigyúltak, és a szomorú sorokért, és a nevettető pillanatokért, és a fejfogos "úristen"-es pillanatokért. Jó veletek!

Nézz!

Ezt láttam a munkahelyemhez közel. generációk egymás mellett élése. :-)))

Alkoss!

Hulla fáradt vagyok, ezt abból vontam le, mint következtetést, hogy esik ki minden a kezemből.
Kaptam egy kávéfőzőt ajándékba tegnap, és széttörtem a kiöntőjét. :-(
Van valami pszichológiája az üvegek eltörésének. Olyan rossz érzésem marad utána...

Ami viszont jó, hogy a fáradtság ellenére alkottam. Múlt hétvégén végre kész lett a műselyem díszpárna, és ugyanabból az anyagból elkezdtem varrni egy mobiltartó tokocskát. Rávasaltam egy anyagra vasalható flittert is, és van tartója is hímzőcérnából, úgyhogy már ez is kész, és olyan büszke vagyok ilyenkor magamra, hogy szépeket alkotok. :-)

Illusztráció: