Tele a fejem hülyeségekkel, és nem tudok kiüríteni. vagyis nem az üresség a cél, csak az, hogy az, ami a fejemben van, ne zavarjon.
Az előadáson, ahol szombaton voltam, azt mondta az előadó egy lánynak, hogy az emberek általában azért nem képesek megnyílni másoknak, mert nincs meg bennük a kellő figyelem a másik iránt. Azt hiszem ez rám is igaz. Ezt a képességemet az apámtól "kaptam". Neki került túl sok energiájába, hogy másokkal foglalkozzon. cserébe, hogy legyen társasága, itt vagyunk neki mi.
Eszembe jutott az, hogy régen mennyire más volt itthon. Valahogy, annak ellenére, hogy nem találtam a helyem, felhőtlenebb volt a hangulat. Arra mindenképpen emlékszem, hogy sokszor nagyon jókat nevettünk. Valahogy jobban egymásra voltunk hangolódva. Mondjuk a nővéremmel biztos. Most csak azt fogom fel belőle, hogy végtelenül erőszakos, követelőző, hisztizik ha valamit nem kap meg, és állandóan azt akarja, hogy mindenkinek az legyen a véleménye, mint neki.
Valahogy a szüleim is többet örültek a sikereimnek.
Vajon hazugság volt? Vagy én változtam meg? Vagy mind megváltoztunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése