Rossz rájönni arra, hogy az apám nem sok mindent tenne meg értem. Elég nagy hiányérzet van bennem, rossz beismerni, de így van.
Folyton eszembe jut egy példa. A kollégám elmesélte egyszer, hogy egy figyelmetlen biciklis egyszer elütötte a mostohalányát a járdán, mert nem látta a kanyarban. majd továbbment, és otthagyta a síró kislányt. A kollégám pedig utánarohant, és addig üldözte, amíg el nem érte. Leszedte a bringáról és kicsit elkalapálta, arra kényszerítette, hogy bocsánatot kérjen.
Amíg ezt mesélte, nekem végig az kalapált az agyamban, hogy az én apám ezt nem tenné meg értem.
Mert egyrészt nem sportos alkat. Másrészt azért, mert csak a saját rétődöttsége miatt kerül konfliktusba másokkal. És mert mindig a könnyebb, kényelmesebb és egyszerűbb utat választotta.
Apám addig kísérgetett a suliba, amikor kicsi voltam, és addig mondogatta, hogy nem biciklizhetek az utcán, mert nagy a forgalom, és addig mondogatta, hogy ne mászkáljak a környéken, mert kóborkutyák vannak, hogy szépen cseppenként belémoltotta a félelmet, ami valójában a sajátja.
Maga mellett tartott, hogy szemmel tarthasson. Más szülők rohangálnak a gyerekeik után, hogy szemmel tarthassák őket. Én a sajátjaimtól pórázt kaptam, mert ez járt a legkevesebb erőfeszítéssel és kényelmes volt.
Egyetlen dologra volt szükségem, de ezt nem sikerült nekik megadni. A biztonságra. Arra a biztonságra, amit egy gyerek elvár a szüleitől. Helyette féltést, aggódást, és félelmet kaptam, mert csak ezt tudták átadni.
Mikor fogom már végre megemészteni ezeket az élményeket? Mikor fogok végre úgy visszaemlékezni a gyerekkoromra, ami még most sem tud rendesen feledésbe merülni, hogy ne legyen bennem hiányérzet?
Még minidg csak azt érzem, hogy nem vagyok biztonságban, ezért félek annyi mindentől, és ezért várom a külvilágtól a biztonságot és a megnyugvást. lehet, hoyg a szüleim sem érzik magukat biztonságban, és csak ezt tudták átadni, de ideje lenne már végre rájönnöm, hogyan tudom ezt, ami régen az ő problémájuk volt, mára viszont a saját, kezelni és megoldani.
Nagyon, nagyon nehéz.
3 megjegyzés:
Nagyon érdekes, amit írsz.
Ugyanis, ha engedtek volna, és nem "féltenek" vagy kevésbé, akkor lehet, most itt egy olyan írást találok, amit egy magabiztos nő írt és a téma az, hogy az ő szülei őt miért hagyták mindig kísérletzni, miközben tudták, hogy az veszélyes?
Tegnap néztem, ahogy Görög Zita főz, a kezében a gyereke és folyton odasúgta a gyereknek, hogy ahhoz nem nyúlunk, az meleg, stb. Miközban a picike kisfiú oda sem akart nyúlni.
Néha arra gondolok, hogy a saját bizonytalanságunk leginkább magunkból fakad és nem abból, hogy a szüleink mit mondtak, vagy mit nem tettek.
Ráadásul ahogy próbáltam megmutatni, azzal, ha nem ilyenek hanem olyanok, attól még egyáltalán nem biztos, hogy te olyanná érsz, amilyennek szívesen látnád magad.
Kétségtelen. Bár ha másképp viselkedtek volna, akor lehet,egy fokkal biztosabb alappal kezdek bele az életbe. vagy más gondok nyomasztanának. Ki tudja.
Csak hát az a biztonság, amit úgy hiányolok, nem innen jön. Bár ha jobban belegondolok, nem is kívülről kéne jönnie. Hanem belül kéne biztonságot éreznem. De ha a biztonságból csak annak hiányát érzékelem, akkor logikus, hogy máshol keresem...
Csak egy dologban vagyok biztos. Boldognak szívesen látnám magam.
szia!sajnos ezeket a dolgokat amit belenk nevelnek nehez ki noni!! olyanyira hogy en se tudtam meg ki noni a felelmeimet amit belem neveltek!! pl:esti setalas nekem nem megy!! sose szabadot kint lenem este jol meg magyaraztak hogy miert igy kesobb amikor mas lanyok mar kint voltak baratokkal en othon voltam es olvastam vagy anyunak segitettem.a hugom(11 ev kulombseg)mas nevelest kapot!! lehet ugy is mondani nem feltetek egyaltalan semitol!! nem is fel semmitol!1 o koncertekre jart buli es stb!! en ilyen helyek re nem nagyon mert mindig szorongtam hogy mi lesz amikor haza kell menem a sotetbe!!nem konyu ki noni!! igaz parom dolgozik rajta!! sok munkaja lessz!!
Megjegyzés küldése