Gáz!

Szarrá ment a bojlerünk. Gázbojler. Két és fél éves. És úgy néz ki több helyen folyik a tartály, belül iszta rozsda a vaslemez.
Vááááááá
Sikítani tudnék legszívesebben, főleg azért, mert a helyzet tipikus. Minden addig van használva nálunk, amíg ótvar szarrá nem megy. Kivéve az, ami eleve szar...
Na most az idegesít a legjobban, ha nem inkább azt kellene mondanom, hogy dühít, hogy nem tudom, hogy ez két napig fog-e tartani, vagy egy hétig, vagy több ideig. Mert akkor más fürdési módot kell találnom a lavoros helyett.
És nem az idegesít, hogy hozzá kell szoknom, hanem a bizonytalanság. Nem mondhatom, hogy két nap, és vége, mert nem tudni. De azt sem mondhatom, hogy két hét, mire lesz normális, használható bojlerünk, mert az meg túl pesszimista.
Ugyanis ha nem lehet a régivel abszolúte semmit kezdeni, akkor az új csakis átfolyós vízmelegítő lesz. Azt viszont engedélyeztetni kell...
Faszom, tökre elegem van. Főleg akkor, ha anyám még azzal jön, hogy:
" Hát mi régebben ilyen kicsi lavorban mosdottunk"
LESZAROM! NEM ÉRDEKEL! Had legyek már mérges, ha az akarok lenni! Engedtessék meg nekem, hogy jogosan háborodjak fel, ha valami ennyire szarul működik, és hogy legyenek igényeim, és ne beletörődve tűrjek főhajtással már sokadszorra!
Mérges vagyok! Igen! Rohadtul dühös vagyok! Mert az egyetlen alapigényem, amiről nem tudok lemondani, az a normális körülmények között való mosdás!
Bocsánat.
És ez nekem kell.
És most nem tudom, hogyan csináljam.
A fene vinné el ezt a rohadék helyzetet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ja, és utálom a bizonytalanságot.

Türelmes vagyok. Tudok várni. De csak ha tudom, mire.