Gondolatok!

Feltétlenül kellenek az életben a helyezkedések és a kisded játékok?

Megint nem értem az embereket, én látom az egyszerűbb megoldást, a békés együttélések módját, a szeretetteljes életet, az egymással való lojális viselkedésre a módot.

Nekem nincs erre erőm. Ha nekem rossz, legyen jó másnak? Vagy csak azért érzek részvétet, mert a saját nyomorom kisebbnek tűnik?

Hogy csak azért segítsek máson mert tárgyi hasznom van belőle, vagy érdekem? Persze érzelmi érdeke mindenkinek van, de hát az kit sért? Senkit.

Hogy csak azért kívánjak másnak rosszat, mert nekem is rossz?

Miért kell folyton helyezkedni? Véleményt alkotni, címkézni a dolgokat jóra és rosszra, elfogadottra és elfogadhatatlanra? Kritizálni, bírálni? Nem. Én elfogadok mindent, mert sok minden belefér abba, amit én elfogadhatónak érzek. És ez nem baj, akármennyire is így vélik mások. Sajnos nem a legtöbb dolog hatol be az elfogadható halmazomba, mert több is lehetne, de a lehetőségeimhez képest a legtöbb. Nem akarok véleményt alkot. Csak élni akarok zavartalanul, bírálás nélkül, negatív érzelmek nélkül.

Játsszuk a kisded játékokat, hazudozunk, elnyomunk magunkban egy csomó érzést. Miért? Hibás nevelés miatt? Ugyan, arra rá lehet jönni, vagy lázadni lehet ellene, ki lehet nőni, megnevelhetjük magunkat? Akkor mégis miért? Mert félünk különbözni a tömegtől. Mert kinéznek, ha boldogok, elégedettek vagyunk. De miért? Miért jobb az, ha magamhoz alacsonyítom a többi embert, és együtt panaszkodunk, mondjuk 5-en vagy 10-en, ahelyett, hogy megoldást keresnénk, és végre jól éreznénk magunkat. Kis dolgokkal kezdve el lehet jutni a nagyobbakig, és ha a berögzült dolgokat elhagyjuk, egyre nagyobb elégedettséggel tölt majd el, hogy igenis mi irányítjuk a sorsunkat.

Tudom, idealista, naív vagyok, aki túl egyszerűen látja a világot, és higgyem el, van egy csomó ember, akinek sokkal nehezebb, mint nekem.

Mindig ezt kapom. Azok, kiknek el merem mondani, hogy igenis működik az élet irányítása, folyton ott akadnak meg, hogy de a tapasztalat nem ezt mutatja, és hogy nekem biztos sokkal könnyebb.

Nem könnyebb. Csak van pár olyan tulajdonságom, amivel könnyebben veszem az életet. Mert könnyebben akarom venni a nagy részét. Független akarok lenni, főleg szellemileg. De ha úgy kell, tudok alkalmazkodni, és ezzel megkönnyítem mások, és a saját életemet is. Tudom, hogy van más megoldás, és nem csak az, amit mindenki úgy emleget, hogy „ Ilyen az élet”. Van úgy, hogy rájövök, az élet sokkal egyszerűbb, csak mi bonyolítjuk túl.

Hát ez van. Kívülállónak érzem magam. Olyannak, akit kinéznek, mert nem osztja a véleményüket.

De nem ez a baj, hiszen miért ne hagynám, hogy mások ezt gondolják róla. Az a bajom magammal, hogy zavar. Olyan ember akarok a legtöbb ember számára lenni megint, aki nem zavar sok vizet. Nem kéne, hogy mások véleménye hatással legyen rám. Nem kéne zavarni ennek.

Meg akarom tudni, hogy ez miért van. Választ akarok. Tudatosan akarom élni az életem, irányítani akarom, és meg akarom tapasztalni, hogy ezek az érzések miért vannak bennem. Tudni akarok. Az életről. A boldogulásról. És élni akarom. Nem feltétlenül megérteni, ha nem lehetséges, de meg akarom élni, átérezni, tudni, hogy ez helyes-e vagy nem. És nem félrekúszni mellékes ösvényeken, ha azt látom könnyebbnek.

Azt hiszem jól élem az életem, mégis érzem, hogy most valamin változtatnom kell. Valamin, ami továbbmozdít. De most még nem tudom, mia az. Majd remélem nemsokára megkapom a választ.