Mondták már, hogy ne játszam a terézanyát. Nem megy. Nem tudom nézni, hogy jó magyar szokás szerint, aki hülye, haljon meg! Nem megy. Mert nem így kell lennie.
Nem tehetek róla, de ha valaki rosszul érzi magát a közelemben, én attól szenvedek. Fáj látni, és tenni akarok ellene. Ha ő nem is.
Mondják, hogy idegesítő.
Hogy körmömszakadtáig próbálkozom bármilyen eszközzel, hogy más egy kicist jobban érezze magát. Akinél úgy érzem. Aki rászorul, és nem csak megjátssza magát.
Akit szeretek.
Megalázó? Néha nagyon. Őrülten és fájdalmasan.
Értelmetlen? Mindig.
Akkor mégis miért csinálom? Mert ez vagyok. És ezt nem akarja senki megérteni. Ez a lényem lényege. És mindennel, ami ez ellen irányul, a lényemet vonják kétségbe.
Nem ez emészt fel. Nem az, ha nem örülnek neki. Nem az, ha nem sikerül. Nem az, ha sikerül, és valaki jobban érzi magát, vagy megmentem önmagától ( Ó nagy szavak, Istenem, most drámai vagyok nagyon)
Az emészt fel, ha falba ütközök.
Nem kell már sok, és tényleg felőröl. Egyre jobban érzem.
Fáj, és megalázó. Nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése