Gondolatok!

Asszem van ebben az időben valami, ami rosszat tesz az embereknek. De jót is. Csak nem mindegy, milyen sorrendben.
Vlem először rosszat. Megint belesüppedtem egy depreszív szürke masszába. A "miért én? már megint miért jött elő? nem történhet megint ez velem, hiszen elmúlt már! miért nem tudok most is felhőtlen, kedves és vidám lenni?" és egyéb kérdések. Én sem értem. Ez olyan, hogy egy hónapig tök jól érzem magam, és nem kell az aszthma gyógyszerem használnom, aztán meg egyik napról a másikra begöcsöl a hátam, meg a vállam, és nem kapok levegőt. A lelkem olyan, mint a testem. Néha jól megy minden, néha meg varázsütése elromlik.

A héten telihold volt. És nem csak nálam volt ennek hatása. Máson is látszott, hogy rosszul érzi magát, nyomasztják dolgok, csak nem beszél róla. Mások idegesítőbbek voltak számomra, és a környezetük számára, megint mások kivetkőztek önmagukból.

Én olcsón megúsztam, mert a fenti kérdések mellett elgondolkodtam azon is, hogy " na jó, de hogyan tudom megoldani?"

Nem világrengető kérdésekről van szó, olyan dolgokról, amik sok embert nyomasztanak, ez kétségtelen. Nem célom, hogy a problémáimmal tűnjek ki a kritikus tömegből. Hasonulni sem akarok, csak megérteni magam. Ezárt figyelek másokra. Öncélú ez is, de legalább segít másokon. Magamba programoztam. Ha figyelek másokra, megértem magamat is. És közben ez másoknak is jó.

Csak ilyenkor nha úgy érzem egyedül vagyok. Mert amíg figyelek, addig a figyelem nem rám összpontosul. Ami nem is baj, mert hogy őszint legyek, kinek kell az olyan ember figyelme, aki magán kívül nem tud mással foglalkozni, és akit én abszolút nem is érdekelek? Dögunalom.

Momentán 2 ember van a világon, akit valóban érdeklek, és ismer, illetve meg akar ismerni. lehet, van több is, de én csak erről a kettőről tudok. És jó. melegséggel tölt el, hogy ketten is vannak. Szerintem ez igenis nagy szám.

Lám, már megint eltévedtem a gondolatok útvesztőjében. Azt hiszem lassan megnyugszom, vissza találok ahhoz, aki eddig is voltam. Nincs olyan zaklatottság, vagy ha mégis, akkor rövidebb, mélyebb persze, de hamar kitalálok belőle. Jó ez. Jó normálisnak lenni. És ebben a két emberből az egyik nagyon segít. Önmagamnak lenni. Figyelem őt, miközben önmagam vagyok. Mélyen zakatol a szívem, mert tudom, hogy mindig számíthatok rá. Mindig. 20 év múlva is, lehet, hogy már fel sem ismerjük majd egymást, de tudom, hogy akkor is számíthatok majd rá. Mert ő része lett az életemnek.
Önmagamnak. A részem lett, belém épült, és ez nagy dolog. Világraszóló. És nem hiszem, hoyg sok ember átélné ezt.

Látjátok, ezért jó a másik emberre figyelni. Mert abban is önmagad találod meg, ha jól fegyelsz.
Ott vagyunk mindenben. Csak észre kell venni. És meg is éri, ha észreveszed.

És ez a jó, amit tett velem az idő. A hét elején a telihold hazavágott, szó szerint. És ugyanaz volt, aki ezeket a gondolatokat megfogalmaztatta velem. Azzal, hoyg akkor nem ilyen oltam, hanem más. Mélyen voltam, és ez vezetett oda, hogy belegondoljak, ki kéne kerülni. És hogy ki is tudok, ha akarok.

Jó és rossz. Fordítva persze. Ez történt velem a héten. És tudom, hoyg csak jobb lesz. Remélem másnak is ebben a sorrendben történt.

folyt. köv.