Erkölcs

A soksok bejegyzés közé időközönként beszúrok majd egy adott tematikára rímelőt is.
Az lesz a címe, aminek örülök.
De mivel most fáradt vagyok, és olvasni meg aludni szeretnék, nem hiszem, hogy végig tudnám gondolni, minek is örülök éppen.
Momentán annak, hogy túl vagyok mindenen.

Mellesleg az is fontos az életben, hogy az ember, ha nem bírja, akkor ne erőltessen magára jókedvet. Én most kedvetlen vagyok, és nincs ingerem jókedvűnek lenni. Érzésem szerint sehogy nem tudnám előállítani magamban ezt az állapotot, csakis külső hatásra, de az is csak egy ideig tartana. De ebből az akartam levonni, mint lényeges következtetést, hogy az ember semmit ne akarjon magára erőltetni, hanem tegyen úgy, ahogy erejéből telik. Ha punnyadni akarok, akkor punnyadok, és semmi nem akadályoz meg benne. Még az sem, hogy mások azt várják el, mindig legyek pozitív, nyitott és nyugodt. Az ellenkezője már erőszak lenne, én pedig nem szeretem azt a fajta erőszakot, amelyet az ember saját magán követ el.

(És egyre inkább társadalomellenes lettem. Vagyis ez így nem teljesen igaz, az igazság árnyaltabb. Ahogy kezdek rácsodálkozni azzal a töménytelen ostoba, manipuláló és erőszaktevő mechanizmusra, amellyel a társadalom az átlagembereket irányítja, ezzel egyenes arányban nő a dühöm is. De persze ez csak az újdonság miatt van. Ha hozzászokom, akkor nem lesz majd akkora hatással rám. De akkor sem szeretem a társadalmi etikai és erkölcsi elvárásokat, mert hamisak és erőszakot tesznek az embereken. Bár van, hoyg szabályok nélkül nem létezünk, de mégis a legtöbb erkölcsi "tan" manapság borzasztóan felesleges és ostoba. De majd eljön az az idő - persze nem globálisan, hanem nálam - amikor mindez megváltozik. Csak Isten mentsen meg attól, hogy valaha azt a kényszert érezzem, amelyet a társadalom erőltet rám. Adj nekem Istenem erőt és szabad akaratot! Ámen.)