Gondolatok!

Az ismerőseim, barátaim közül sokan változásokon mennek keresztül. Igazából én nem nagyon tudom hova tenni az egészet. Az egyiküknek megy tönkre az egészsége, ami nekem nagy fájdalom. A másiknak jó munkahelye van, de a barátjával nincsenek rendben a dolgok. Szerintem nem szeretik egymást, de nem tudják kimondani, és tisztán megbeszélni a dolgot.
Egy másikuk most szakított és költözött el, ami nagy bátorságra vall. Van, aki úgy nézett ki, egyenesbe jön az élete, de a családja anyagilag tönkrement, és most mindenki kezdhet magával, amit akar. Vannak, akik házasságban, párkapcsolatban élni, ki nem tud zzel mit kezdeni, de van, aki nem tud a párkapcsolatról átlépni a házasságra.

És zajlik az élet körülöttem is, bár persze nem ilyen nagy mértékben. Nekem csak egy jó munkahely kell, meg barátok, ennél többre most nem vágyom.

Járok mostanában Autogén Tréningre, aminek a relaxáció a lényege.
De közben beszélgetünk is a tréneremmel, olyan mintha pszichológussal beszélgetnék.
Valahogy megint felmerült, mit fürdővíz tetején a szappan, hogy nem kell túlagyalni, túlerőlködni mindent. Néha hagyni kell, hogy megtörténjenek bizonyos dolgok. Persze ez nem azt jelenti, hogy sodrotatom magam az árral, hanem alávetem magam tudatosan annak, ami történni fog. Visszaveszek a tempóból, kiélem magam a nyáron, és keresek munkát. Például erre is gondoltam.

Szóval a lényeg, hogy ez a gondolat mindig felmerült, és eddig nem tudtam vele mit kezdeni. Passzív szemlélődő, megfigyelő embernek tartom magam, aki ennek ellenére túlagyal mindent, mert gyorsan felismeri a problémát és a helyzetet, de nem tud vele mit kezdeni. Sokszor van ez így, ezér vannak a félelmeim és ezért blokkolok le, ha olyan történik, amire nem tudom a választ.
Ennek kapcsán jegyezte meg a trénerem, hogy néha hagyni kell, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek.

Nem véletlen, hogy körülöttem mindenki élete változik. Hiszen az élet lényege a változás, ugyanakkor maga a levés, vagyis a lét, ami egy viszonylag hosszabb állapot. A cél pedig a kettő kiegyenlítése.

Mondtam is, mennyire neház igazán passzívnak lenni egy felismert helyzetben. Tudni, hogy mit kell tennem, tudni, hogy nem tudom megtenni, és nem csinálni ellene semmit. Nem görcsösen akarni megoldani, hanem hagyni. Nagyon nehéz dolog, de biztos, hogy menni fog. Ha ez sikerül, akkor azt hiszem egy hatalmasat léptem előre az életben.