Sokat küszködtem, de végre rájöttem, hogy be kell fejeznem az életem egyik fejezetét. Fájdalmas, és csak a nyugalmat várom, amikor érzem, hogy így lesz a legjobb. Mert most nem jó, és tudom, hogy így a helyes. Sokat sírok. Mintha csak árnyéka lennék önmagamnak, de nem áltathatom tovább magam. nem hazudhatok, mert az csak megmérgez engem és a másikat is. csak még nem vagyok nyugodt, és azért, mert tudom, hogy még nincs lerendezve. De most meg van a bizonyosság, hogy sokáig próbáltam olyan lenni, amilyen nem tudtam. Csak akkor érzi jól magát egy ember a bőrében, ha olyat mond, tesz, és annak felel meg, ami a személyiségéhez és az egész lényével harmóniában van. Az én hibám, hogy áltattam magam, és egyszerűen hazudtam, és fentartottam egy olyan állapotot, amelyet már nem kellett volna. Túlságosan félek, hogy fájdalmat okozok másoknak, akiket szeretek, és ezért sokáig szoktam ilyen állapotokat fenntartani.
Nem mondhatom, hogy nem voltam boldog, de a boldogság nem volt teljes, mert nem önmagamat adtam.
Boldog voltam, nagyon is, de az a helyzet, amelyben régen boldog voltam, mára már nem időszerű, mert megváltoztam. Erősnek kell lennem, és elengednem. Lelkileg. Nem fizikailag.
Mert csak így lehetek ismét boldog a bőrömben és teljes. Akármennyire is fáj, tudnom kell, és tudom is, hogy jól cselekszem. Mert mindennél fontosabb, hogy a saját boldogságommal törődjek, még akkor is, ha az a tett másokból nem ezt váltja ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése