Néha azt hiszem csak a csodára várok. Aztán rájövök, hogy csak félek, és ezért nem jön a csoda. Pedig az igenis van. De ha az ember fél, akkor nem jön ám.
És rájöttem, hogy az emberek alapvetően figyelemhiányban szenvednek. Olyan sok emberi kapcsolatuk van, amik mégis felszínesek. Ki azért tartja fenn ezeket, mert ez kényelmes, ki meg azért, mert nincs jobb. A gyerekek és a felnőttek is arra vágynak, hogy végül valaki odafigyeljen rájuk. Hogy valaki ítélet és erőszak nélkül egyszerűen csak megértse őket.
Nem nagyon ismerek olyan embert, aki ítélkezés és véleménynyilvánítás nélkül bármikor végighallgatott volna. Azt hiszem addig ketten voltak. Pedig meg kéne már érteni, hogy a beszélgetés alapvetően nem a beszélőről és nem a hallgatóról szól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése