Ez volt 2010... Ez lesz 2011!

Az évzárást ezúttal az év első, és nem az előző év utolsó napján teszem meg.
Munkás év áll mögöttem. Így hirtelen nem is tudom már, hogy kezdjem.

A 2010-es év a lelkemt tette leginkább próbára.
Egyszerre elvesztettem és megtaláltam az önbizalmam és a magamba vetett hitem.
Olyan barátokat szereztem, akiket soha nem fogok elfelejteni, olyan élményekkel gazdagodtam, amiket meg is oszthattam velük. Lett egy mentorom, aki segít, hogy mostantól nem magamat keressem, hanem a másokkal foglalkozás segítségével találjam meg önmagam. Ebben az évben lettem igazán nő, lettek barátaim, és jöttem rá arra, hogy nem szabad a vágyaink ellen cselekednünk, különben soha nincs esély arra, hoyg szeressük magunkat és boldogok legyünk. Nehéz egy év volt, sokat szenvedtem, de rájöttem, hogy ez az év egy híd volt, amely a kapuhoz vezetett. Most itt állok a kapuban, kicsit félek, sőt, reszketek is néha.
De tudom, hoyg most már nem fordulhatok vissza. Átmegyek a kapun, és ebben az évben nagyon sok dolog fog megváltozni az életemben. Körülbelül 5 éve kezd nagyon nagy iramokban változni az életem. A mostani év azért lesz más, mert eddig mindig csak egy dolog volt, amely más lett vagy kiegészült. Most minden meg fog változni, ebben biztos vagyok.
Az életem egyes szakaszai olyanok, mint az oldalukra állított dominók. Ahogy egy eldől, dönti a többit is. Na ez az, ami vár rám ebben az évben. Az összes dominóm le kell döntenem, utána pedig újraépíteni a sort.
Tudom, hogy elveszítek majd valakit, nem is értem hoyg lehet úgy élni, hogy tudod, egyszer valaki nem lesz az életed része. Én folyamatosan ezt érzem, tudom, hoyg ez be fog következni, és félek tőle. De nem szabad, hogy a félelem az egész lényemet átjárja, különben nem lesz erőm, hogy ledöntsem a dominóimat.
Megbarátkozom a döntéseimmel, a felelősséggel és az életemben végbemenő változásokkal. Mert van, hoyg Tróját le kell rombolni, hogy aztán újra építhessük.