Gondolatok!

Egy rövid beszélgetésnek indult a kolléganőimmel a nyugdíjról, és érdekes következtetéseket vontam le a végén belőle.

Arra jöttem rá először is, hogy az egyetlen hiba, amit másokkal szemben elkövethetek, az az, ha kétségbe vonom a rossz helyzetét. Nem szabad soha senkit megingatni abban a hitben, hogy neki rossz. Ha igen, azzal egyértelműen sárba tiprom a meggyőződését, és ezt nem szabad. Ha valakit meggyőznék róla, hogy a jelene vagy a jövője nem olyan kilátástalan, mint amilyennek hiszi, akkor teljesen beleroppanna. Egyet kell érteni, mert ebből következik, hogy elindul bennem a megértés iránta. Ha megértem, miért gondolja úgy, akkor én boldog vagyok, mert tudok megértő lenni másokkal szemben.

Ma ez nem nagyon sikerült, csak hallgattam, néha vitáztam azzal, amit a másik mondott, és próbáltam elmondani neki, hogy miért nem olyan rossz. Lehet, kicsit félreérthetően magyaráztam, de rájöttem erre.

Soha nem szabad valakivel vitatni azt a véleményét, hogy neki rossz, és az ő jövője kilátástalan.

Igazából arról beszélgettünk, hogy megszűnik-e majd 10 vagy 20 év múlva a tb mert felváltja a magánnyugdíj pénztár. Én erre igennel válaszoltam, mások azt mondták, nem fog megszűnni, mert a tb-re szükség lesz, mindig lesz olyan, akinek szüksége lesz rá. Én a mondandómból azt akartam kihozni, hogy ha az embernek lesz saját befizetése, akkor a tb úgyis csak kiegészítést fizet, és nem lesz a sima nyugdíj esetében már akkora jelentősége. A vitából azt láttam, hogy a többiek kilátástalannak tartják a saját és hozzátartozóik helyzetét, és ezért szükségük van egy támpontra, amire lehet később számítani. Én azt szerettem volna, hogy lássák kicsit derűsebben a jövőjüket, de ez elég nehéz, ha csak az van a fejükben, hogy még 20 évig kell dolgozniuk, hogy nyugdíjba mehessenek.