?

Van egy ember, akivel szemben mélységes undort és utálatot érzek. Egyszerűen nem tudom legyűrni, nem tehetek róla. Van valami ideges vibrálás, ami akkor tör rám, ha észreveszem, hogy létezik.
Régen már volt olyan, hogy valaki szó szerint terrorizált. Voltak miatta álmatlan éjszakáim, de valahogy soha nem hibáztattam miatta azt az embert, hogy pont engem pécézett ki, még mások szóvá is tették, hogy védem. De valahogy túljutottam rajta, és már csak őt mint jelenséget szoktam szemlélni.
De az a másik elviselhetetlen számomra. Vannak olyan reakciói, amelyeket azért nem bírok elviselni, mert emlékeztetnek az anyám viselkedésére. Persze ennél az embernél sokkal nagyobb dózisban. De mégis valahogy az zavar, ahogy megalázza magát. Ez a megalázás tulajdonképpen egy szellemi megalázkodás. Azokat az embereket tiszteli(?) csak, akik nála erősebbnek tűnnek, és akik mellett fél. Azokat "szolgálja", szó szerint fényesre nyalja a seggüket, hoyg szeressék és megbecsüljék őt, a többi emberrel szemben viszont semmilyen. Sőt, nagyon aljas is tud lenni, és nagyon sokszor kihasználja az, hogy az emberek neki nem szólnak, mert szellemileg nem éppen ép. Én az ilyen torz lelkű emberekkel, ez persze csak az én véleményem, nekem ez már torz, szóval az ilyen emberekkel nem tudok mit kezdeni.
Mélységesen lenézem, és utálom a megalázkodást, a szolgalelkűséget, a saját magam önbecsülésének sárbatiprását és a hízelgést. Van, ami bennem is meg volt, valószínűleg ezért nem szeretem.
És rájöttem, hogy mivel nem akarok tudomást venni róla, levegőnek nézem, és nem érdekel, ezért utál. Mivel a hízelgésével nem megy semmire, ezért undokul viselkedik, mert tudja, hogy arra felfigyelek. neki csak az kell, hogy figyeljenek rá, és ezt a lehető legtöbb módszerrel meg is teszi. Szívja minden ember figyelmét.

Aztán ma ezen gondolkodva rájöttem, hogy nem éri meg vele foglalkozni. Egyrészt azért, mert jobb dolgot is találhatok ennél, másrészt, mert mások hozzámállását megváltoztatni nem tudom, harmadrészt azért, mert nem akarok tökéletes lenni, és buli, ha valaki utál. Úgyhogy nézem, ahogy mások seggét fényesre nyalva csúszik előttük, akik még meg is jegyzik, hogy igazán lehetnék az adott személlyel elnézőbb, és közben elkönyvelem magamban, hogy ez is egy olyan dolog, amiben részt venni nincs erőm.
Nem ez lesz az első eset, hogy nem vagyok közkedvelt. nem is az utolsó. Nem az van megírva, hogy mindenki által tisztelt, körberajongott és szeretett ember legyek. :-) Egyik szemem sír, másik nevet? Lehet. Néha jó lenne, ha számomra fontos emberek kicsit többet foglalkoznának velem, és nem mindig én legyek, aki keresi őket. Meg hát nem mindig jó dolog az, hogy olyan emberek, akikkel beszéltem is már többször, fel sem ismernek. Néha nehezebb az ismeretlen senkinek lenni. De sajnos most erőm sincs ezzel foglalkozni, úgyhogy egyelőre egyedül vagyok, amit most nem mellesleg nagyon élvezek, aztán meg majd meglátjuk, hogy megmaradnak-e az állítólagos jó viszonyok. Egy emberi kapcsolat fenntartásához ketten kellenek.

Na de eltértem a témától. :-)