Honnan is ismerném az embereket, amikor önmagamat sem ismerem? A fal, amit mindenkibe belelátok, valójában bennem van.
Nem várhatok barátokat az élettől, ha eltolom magamtól az embereket, valahányszor csalódás ér, amivel nem tudok megbirkózni.
Nem várhatok életet és szeretetet az élettől, mert eltolom magamtól az életet, valahányszor csalódás ér.
Szégyellem azt, hogy nem bírok megbírkózni sem a magam, sem mások érzelmeivel. Nem biztos, hogy meg kellene, de nem tudok velük mit kezdeni. Falba ütközöm, és ezt én építettem még nagyon régen.
Valahogy onnan tudom, hogy ez most igaz, hogy nem félek. Nem vagyok elkeseredve. Nem vagyok szomorú, sem dühös. Semmit sem érzek, csak a nagy tanácstalanságot.
Fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel. Nem érzek késztetést, hogy megváltoztassam, helyrehozzam magamban ezt. Nem érzek semmit. Csak hogy nem tudom, hogyan tovább?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése