Folyton gondolkodom, hogyan oldhatnám meg a problémáimat, de nem jutok dűlőre..
Felvillant most is egy időszak, amikor egy elég rosszindulatú kolléganőmmel volt sokáig konfliktusom. A lényeg az, hogy rám szállt. Azért, mert hagytam, hagytam hogy szemétkedhessen, hogy idegesítsen, hogy rossz legyen a közérzetem a megjegyzéseitől. Elég sok rosszat kapott az élettől, a saját hibáiból, és ezt ő úgy akarta kompenzálni, hogy próbálta mindenkinek elrontani a kedvét, hogy a sajátját ne érezze annyira rossznak.
És volt egy pont, amikor azt mondtam, hogy elég. Hogy nem hagyom magam. És onnantól kezdve nem érdekelt, hogy milyen, mert nem volt rám hatással.
Nem arról van szó, hogy nem vettem róla tudomást, bár volt olyan helyzet is. A lényeg, hogy nem engedtem meg MAGAMNAK, hogy rosszul érezzem magam tőle.
Azt hiszem, ez a dolgok kulcsa. A döntés. Az, hogy engedem-e, hogy egy adott dolog bekerüljön az életembe, az érzéseim közé, a lelkivilágomba.
Mert ha igen, vállalnom kel érte a felelősséget. Hogy azt én engedtem be, ezért én vagyok a felelős azért, amit kezdek vele. És ha nem akarom, hogy ott legyen, akkor tudnom kell először is, hogy mit nem akarok, és hogy vagyok-e annyira gerinces, hogy felvállaljam, ha már beengedtem azt dolgot vagy érzést az életembe, akkor engedem, hogy tegye a dolgát.
Ha szomorú vagyok, ha dühös, mérges, akkor tudnom kell, mitől vagyok az, tudnom kell, hogy akarok-e az lenni, és hogy ha igen, akkor tényleg dühösnek kell lennem, nem csak kicsit, hanem ki kell adnom magamból, mert ha elfojtom, akkor csak felemészt. Mert ezek a számunkra negatív érzelmek ebből nyerik az energiájukat. Az elfojtásból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése