Sokk!

Matrackálváriámat leírom, okuljatok belőle.
Szóval. Vettem egy ágyat múlt hónapban. Szerettem volna bele egy rugós matracot, amin kényelmes a fekvés. De ne legyen 10ezer forint, mert annyit nem adok ki egy matracért.
Namármost. valaki mondta nekem, hogy ne is tegyem, mert Ő a gazdaságos áruházban vett egyet anno, 6 vagy 7ezer forintért. Jó, mondom, nézelődök. De sajnos ott a legolcsóbb is tízezer volt, és sima habszivacs. Annyiért nem veszek, mert hamar tönkremegy.
A minap találtam a madárral ellátott másik nagy multiáruház prospektusában egyet leárazva, 6ezerért, és pont olyan rugósat, ami nekem kell.
Első lépés, megnézni, hol van áruház. Második lépés, keresni valakit, aki hajlandó kivinni engem kocsival oda.
Na, ma reggel elzarándokoltam anyuval és barátosnéjával.
Első vészes előjel, nem tudták, hogy kell odamenni. Második vészes előjel, az útról felverődő esővizet nem lehetett letörölni, mert tönkrement az ablaktörlő.
Odaérünk. Megkeressük. Közben elviselni anyu sértődöttségét, mert ő nem is akart jönni.
Megtaláljuk. Tökéletes. Álmaim matraca. De ugye valahogy ki kéne vinni. Mire keresünk egy eladót, segítőt, vagy valakit. Mire megtaláljuk. Mire elmondja, hogy nem lehet összehajtani, mert abban a pillanatban elveszti a garanciát, és megtörik benne a rugó. De így nem fér be a kocsiba.
Házhozszállítás így nincs, csak ha veszünk még valamit, és különben is, mit akarunk, hogy majd ingyen. Akkor őrlődés, tépelődés, végül eljöttünk.
A matracom nélkül.
Ezt kellett hallgatnom visszafelé:
Potyára jöttünk.
Így megy ez, erről szól az élet, hogy mindig falakba ütközünk.
Majd te is meglátod, hogy így van, de még fiatal vagy.
Jaj de sajnálom, pedig milyen jó lett volna..
STB STB STB
Na igen. És akkor anyu arca, aki a sértődöttről a halál csalódottra vált.
És akkor szépen elültetik bennem, hogy olcsóbban úgysem kapok. Vagy keressünk valakit, akinak van csomagtartó a kocsiján, és akkor elhozza. Na jó. Itt betett nálam minden. Még másoknál is kuncsorogjak, hogy ugyan már léccike segítsenek.

Miért nem egyszerűbb? A fene vinné el, hogy se kocsink, se normális lehetőségünk sincs, hogy olcsón megússzuk a dolgokat.

Kiborultam. De ugye én még fiatal vagyok, nem is tudhatom, hogy milyen csalódásokkal van tele az élet. Ez az, ami kiborított. Nem is a hülye matrac. Akkor majd alszom még pár hónapg a szivacson, ami be lett téve az ágyamba szükségmegoldásként.

Hát ez az. Hogy megint azt láttam, hogy állatira csalódott emberek belém akarják ültetni, hogy az élet ilyen, ne is várjak mást, mert így igazolva érzik, hogy nem ők rontották el az életüket, hanem eleve ilyen szar. Kell ez nekem? A válasz egyértelmű. Már nincs bennem bizonyítási vágy. Hogy csakazért is megmutatom, hogy nem ilyen az életem. Mert most már csak a sajátom érdekel, és nem az én felelősségem, ha más nem érti meg. De az még fáj, hogy megint le vagyok szólva. Majd egyszer nem fog. Majd egyszer csak magammal fogok törődni, és nem fog bántani ha valaki a saját sérelmeit belém akarja ültetni. Nem lesz rám semmilyen hatással, és nem fog kibillenteni. De hát most még nem megy.

Ami másoknak nem érthető. A falakat mi teremtjük. És ez a jó benne. Mert van mit lerombolni. És van hogyan és miért megtanulni, hogy máskor hogyan ne építsünk falakat. Ezt a játék, amit mindenki véresen komolyan vesz. Néha én is. Pedig nem kéne...