Gondolatok!

Alapvetően a mester-tanítvány párosítással és kapcsolattal nincs semmi bajom.
Ha valaki abban a hitben él, hogy egyedül, segítség nélkül nem képes tanulni bizonyos dolgokat, akkor a hittel megteremti azt a befalazott tényt, hogy tényleg nem lesz képes. Ekkor, ha nagyon akarja, talál majd egy embert, akit tanítónak, szellemi vezetőnek nevezhet.

Nekem ezzel csak az a problémám, hogy nem érzem úgy, hogy saját magam ne tudnék önállóan tanulni. Mert a hitem az, hogy csak abból tanulhatok, amit ÉN tapasztalok, amit átélek, amit érzek. Mert a kérdés és a válasz is bennem van. A tanító csak abban segíthet, hogy rávezet bizonyos dolgokra, de nem mondhatja meg, hogy mit kell éreznem, átélnem. Mert nem vagyunk egyformák. Tény, hogy az ember, a habitusának megfelelő személyiségű tanítót választ majd magának, de akkor sem tudja Ő megadni azt a választ, amelyet keresek. Legfeljebb segítséget nyújt.

Olvastam nemrég egy könyvet, amelyben a mester és tanítvány kapcsolat hagyományával, fontosságával kapcsolatban írtak le bizonyos dolgokat. Nagyon sírkítottnak éreztem. Mert én úgy gondolom, ami persze nem saját gondolat, hogy nem csak a mestertől lehet tanulni. ha élek, tapasztalok, átélek dolgokat, érzéseket, annak sokkal több haszna van, mintha valakire mankóként támaszkodom. Mert olyan embertől nem fogok tudni elvonatkoztatni, akit istenként tisztelek, és nem lesznek tiszták a tapasztalásaim. Mindig kötni fogom a személyéhez a tapasztalást. És nem lesz meg a sikerélmény édes érzése, hogy egyedül, önállóan fedeztem fel a számomra hasznos tapasztalásokat.

Nem azt mondom, hogy haszontalan, csak nekem nem való. Mert én úgy gondolom, hogy a világ, az élet a legnagyobbmester. Ha az egész környezetemet tekintem annak, sokkal nyíltabban fogokmindent befogadni, mintha ezt csak egy, számomra fontosabb ember szájából hallom.
Ha látok, körbenézek, a világ a mai formájában sokkal több tapasztalatot tud nekem adni.

Mostanában is olyan érdekes tapasztalatokat szereztem. Vannak bizonyos visszatérő, engem foglalkoztató dolgok, amelyeket meg akarok oldani, ezért mindig szétnézek, hátha meg tudom találni rájuk a választ.
Egyik ilyen visszatérő problémám, a másoktól való függés. Sokszor vettem mostanában észre, hogy olyan emberek adnak tanácsot nekem a nem megoldott problémáimra, akik maguk félnek megtenni az élethez, a boldoguláshoz szükséges lépéseket. Tudom, hoyg én is félek sokmindentől, de ez frusztrál, ezért próbálok erőt venni ezen, és nem félni megtenni a lépéseket. Ezek az emberek viszont azt akarják látni, hogy én az Ő tanácsukat követve boldogulja. Mert akkor biztosak lehetnek benne, hogy amit tanácsoltak, beválik, és merhetnek ők is lépni.

Az ő hozzáállásukkal most nem foglalkozom. bennem ott a hiba, hogy nem veszem figyelembe, csak a saját bizonytalanságuk szköze vagyok. Ami nem baj, csak nem kéne komolyan vennem őket. Tudnom kell, hogy amit teszek, amit érzek, ahogyan élek, az helyes. Ne attól tartsak, hogy mások megszólnak. Magamra hallgassak, és a saját erőmből merjek lépni, vagy nem lépni. Vagy ha nem jó, akkor vállaljam a felelősséget érte.

Kezdek azt hiszem a jó úton járni. Addig viszont még egy vagy több fejfájásos, vállgörcsös időszaknak el kell telnie. Sajnos nem vagyok olyan rugalmas, és nem görcsölős, mint amilyen lenni szeretnék. De nesokára az lehetek majd. Ígérem.