A sztrájk az egy olyan állat, amely engem kettőssé tesz. Jó itthon pihenni, nem erőlködni azon, hogy munkába beérve izzadjak, teljesítsak.
Rossz tudni, hogy nem kapok fizetést, és hogy nem tudok bemenni a színházba, mert már avan jegyem.
Rossz szembesülni, hogy a színházat marhára nem érdekli ( ahogy másokat sem) mások nyomora, és nem váltják, cserélik vissza a jegyemet. Mert nem is a pénz, hanem hogy leszarnak...
Aztán amikor szembesülök azzal, hogy mégis kis erőfeszítéssel be tudtam volna jutni, de most már minek.
És szembesülök azzal, hogy talán a színházat is meg tudtam volna oldani.
A valahogy hazajutok hozzáállással.
No de nem úgy, hogy alig bírok felocsúdni 10 órás alvás után se.
Hát igen. Valamit valamiért. Mert no money, de legalább az áén elhatározásomból.
Magamba nyugszom bele.
Amúgy meg sztrájkolok én is. Akkoris. Na.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése