Az Egy könnycsepp születése átértékelődött. Aki azt a blogot vezette, lezárt egy hosszú korszakot, és most szunnyadó álmából visszatért, mert grafomán énje nem hagyta nyugodni. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
2011. szeptember 15., csütörtök
Egy tökéletes nap tökéletes vége.
Ma voltam a volt lakótársam nővére által szervezett önismereti-relaxásciós-örömtréning foglalkozásán.
Úgy szeretek oda járni, jó dolgokat tanulok, klassz emberekkel ismerkedek meg, és pont azt adja nekem, amire szükségem van.
Miután vége lett a foglalkozásnak, hazafelé menet úgy döntöttem tovább megyek, és lementem a Duna korzóra, mert az ugyanezen nevű étteremben minden csütörtökön élőben játszik a Hot Jazz Band.
Az étterem előtti Vigadó téren egy csapat swing őrült táncolt az éppen játsott számokra. Annyira helyesek voltak, olyna ügyesen táncoltak, ha nem lett volna már hideg így, hogy lement a nap, amíg az étterem be nem zár, elnéztem volna őket.
Nagyon jó érzés volt, és a csoportból is mosolyogva, sőt, ragyogva és vidáman jöttem el, és amióta kirúgtak, egyre többen mondják, hogy milyen pihent vagyok, és milyen jót tesz nekem :-)
Hát igen, kellett ez, már gyakolratilag 5 éve, hogy nem pihentem ki magamat rendesen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése