Most értem haza, Eszterrel meg Nellivel találkoztam. Végül összejött, mind fáradtak voltunk, de jót beszélgettünk. :-)
Tegnap csak egy órát beszélgetett a lányokkal, uh most ez így, hogy 3 órán keresztül megint együtt lehettünk, sokkal jobban jött ki. Megint olyan volt mint régen.
Még mindig nem értem, h miért nem szólt, de már nem is fontos. Megmutatta az egyik gólyabálos szereplését, a tartuffe-ből vettek ki egy részletet. Jól áll neki a színpad, szép a hangja és ügyesen beszél. A rendezés nem volt jó, ezért nem tudott kiteljesedni. De érik rendesen, jó ezt látni. :-)
Visszajöttem délelőtt, a vonaton éreztem, h ahogy elhagytuk a nyomasztó környezetet, anyu és a nővérem is sokkal oldottabb lett. A vonatozásnak pszichológiája van, az ember érzi, hogy halad valahova, és ez megnyugvással tölti el. Szerintem ezt mindenki érzi, aki szokott rendszeresen utazni. Furcsa hogy az ember környezetébe a ház is bele tartozik, nincs benne látszólag semmi élő, mégis magába olvaszt mindent, ami benne zajlik. Rájöttem h a nem szeretek hazajárni érzésben a ház az egyik főszereplő. Nem szeretem azt a megmagyarázhatatlan jelenlétet, ami ott uralkodik. Mintha megfagyott volna az idő, és kicsit halál érzetet keltene az emberben.
Kicist kezdem normalizálni a hangulatomat, erősen gyakorolok jó ezo gondolkodásmódot.
Rossz szokásom belelovallni magam múltbéli sérelmekbe, rossz eseményekbe, és az is, hogy sokat rágódom azokon a dolgokon, amik rossz érzést keltenek bennem. Le kell róla szoknom, mert ha folyton arra figyelek, mai nem jó, akkor nem marad energiám figyelni arra, ami meg jó. Vagy ami jó lesz. Ezt hívják úgy, hyog elszalasztani a lehetőséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése