Az első, és legutóbbi, hogy leállamvizsgáztam. Még mindig hulla fáradt vagyok, de már legalább túl vagyok a nehezén. Azt hiszem az egyéb teendőkön kívül egy hétig fogom pihenni a dolgot.
Pénteken az elsők között mentem be, egy csöppet nehezebb bizottságot kaptam ki, mint a többiek, de helyt álltam. A tételekre összesítve 4-est, a szakdogára 5-öst kaptam :-D Hát nagyon jó már túl lenni rajta.
Ma már be is rögzítették a jegyet. Megvettem a sapkát meg a talárbérlőt is, jövő szombaton lesz a diplomaosztó, feszíthetünk a filmekből ismerős idétlen szerkóban :-D
Utána kis bulizgatás folyt, aztán a szüleimnél kötöttem ki. Néztünk bollywoodi filmeket, jó volt nagyon, és teletömtek minden jóval :-D
Miközben szanaszét tanultam az agyam, történtek más dolgok is. Pl. hogy a nővérem révén egy ismerősével készíttettem olyan fotókat, amiket csatolhatok az önéletrajzomba. Nagyon jók lettek, szerintem igazán jó arcomat mutatják.
Most már csak a munkakeresésnek kell nekiállni, persze egy kiadós pihenés után.Aztán még az is történt, h vettem magamnak egy e-book olvasót. Most végre ez az álmom is teljesült :-)
Aztán az is történt, h közben lesz egy újabb családtagom, egy cica személyében. Nóritól, volt lakótársamtól kapom, és jövő héten pénteken kerül hozzám. :-D Tappancs Félix lesz a neve, remélhetőleg kicsi kandúr, bár én mondtam, h mindegy, csak egészséges legyen. Majd egy rövid időre cicagyesre vonulok vele. :-D
Aztán az is történt, hogy valószínűleg augusztus végén ismét költözésbe fogok. Részben családi események miatt költözöm, a részletekbe az érintettek okán most nem megyek bele, a lényeg, h egy ideig egy nagyobb lakásban fogok élni, egyedül.
Ezzel a nyakamba szakadt egy csomó tennivaló, közben a munkakeresésre és a nyelvtanulásra kell ráállni, uh megint fenekestül felfordult az életem :-)
könyvolvasó:
Kép az önéletrajzhoz:
Tappancs Félix:
4 megjegyzés:
huhuu:)Tökjó! Feléd is legalább annyi felfordulás mint felém!:D
A költözést majd meséld el meszelés közben:))))kiváncsi vagyok nagyon!
csajmacska :Đ
láccik a pofiján #Đ
Gratulálok!
Mindkét cica gyönyörű. :)
Majdnem megkérdeztem melyik a másik :-D
Megjegyzés küldése