Bár voltak utitársak, akikhez csapódhattam, de sokszor leváltam róluk és egyedül fedeztem fel a várost. Jó érzés volt egy idegen helyen egyedül barangolni, egy percre sem bántam meg az utat, még akkor sem, amikor fájó derékkal, átfagyva, a nap utolsó 2 órájában már semmit sem tudtam csinálni. Akkor azt a két órát a fázáson kívül az utcazenészek hallgatásával töltöttem.
Kétféle benyomást szereztem, az egyik amikor Olaszország számomra látható részein végigmentünk autóbusszal, a másik, amikor Velencében töltöttem a napot. Az első az volt, hogy az olaszoknál biztosan nagyon mélyen gyökerezhet a "valami új" és a "valami régi" szoros szimbiózisa.
A valami új az újépítésú házak, autópályák, építkezések és épületek látványában, a velencei turosták és árus bódék látványában ragadott meg. A valami régi a düledező házak romjai, a málló vakolatok, a kanális szag, és a jelmezekbe öltözött figurák képében talált rám. Az új házak a düledezők szomszédságában, a modern olaszok és turisták a jelmezbe öltözött helyi lakosokkal olyan gyönyörű egységet alkotott, hogy egyáltalán nem volt visszataszító, inkább természetes a látvány.
Murano szigetére is ellátogattunk, ahol ugyancsak láttam ezt a régi és új kettősséget, egy téglaház egyik oldala csodásan rendbehozva, a másik oldala düledező romokban heverve. A kettőt egy bejárat kötötte össze, "New Gallery" feliratú táblával megkoronázva. Mindez igazán megkapó látvány volt.
A másik benyomásom inkább önismereti. Rájöttem, hogy nekem a képek helyett a többi érzékszervemmel felfogott élmények sokkal intenzívebben maradnak meg. Egy-egy szagot, amit a piacon éreztem, a hangokat, énekeket az érdes márványt mindennél jobban fel tudom idézni, míg a képek homályosak, elhalványulnak.
Sokmindent átéltem, magamba szívtam a tömérdek embert és most fáradtan de feltöltődve, egy karneváli maszk és egy fülbevaló társaságában táplálkozom az élménnyel.
Az biztos, hogy valamikor nyáron visszatérek ide legalább 2 napra, mert Velence többi részét is látnom kell.
Most pedig íme az albumom, a képek beszéljenek és ne én:
Album Velencéről
Ja, a fülbevaló, amelyet beszereztem. Nehogy már a fülbevaló őrült pont Velencét hagyja ki nem? :-)
Ja, a fülbevaló, amelyet beszereztem. Nehogy már a fülbevaló őrült pont Velencét hagyja ki nem? :-)
2 megjegyzés:
Hali:)
Eléggé jó volt nézegetni a képeket!!Irto szép ez a Velence!
Remélem jól telt a szülinapod!!
Csak Neked murrogást küld Tóbi:)))
Bizony az, és még én is csak a tizedét láttam! :-)
Juuj, cuki Tóbi murrogás! Pusszantás a homlokára!!!!
Megjegyzés küldése