Ha mások társaságában vagyok, valahogy elvesztem az "én ezt akarom" lehetőségét. Sokszor megteszek olyan, amit valójában nem akarok, a fene se tudja miért. De egy a kapocs. Másokkal vagyok együtt. Vagy velük szemben, vagy a társaságukban veszítem el önmagam. A tudatos akarás és nem akarás eltűnik.
Belesodrom magam olyan helyzetekbe, amiket egyedül nem élnék meg, ha bizonyos emberek mellett vagyok.
Miért? Miért van az, hogy egyedül tudok önmagam lenni, mások mellett meg nem? MIért támaszkodom másokra?
Velencében megérzetem és tudtam, hogy az ember egyedül van. Az életemben is tudatosítani kéne, hogy egyedül vagyok, és nem eltérni az önmagam alakította képtől azért, mert van mellettem valaki.
Ha szeretem magam, akkor azt teszem, ami nekem jó, nem azt, amit szerintem kéne. Ki kellene kapcoslnom az agyam, és végre a belső tartalomra koncentrálni.
Csakis a saját magam áldozata vagyok.
Ha pedig nem úgy történik, ahogy elterveztem, akkor nem szabad csak állnom, végig kell gondolnom, hogy mit tehetek, hogy változtassak rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése