És igeeen! Ismét kapható a Fanta bodza a boltokban.
Régen, amikor megszüntették, majdnem szívrohamot kaptam. De most egy kis üveggel vigasztalom magam.
Ugyanis hülye vagyok, nem figyelek a testem jelzéseire, görcsösen jól akarom érezni magam, amikor tudom, hogy valami nem stimmel, csak nem akarok tudomást venni róla.
Röviden, túlerőltettem magam, nem figyeltem, és felfáztam.
Csúnyán. Fáj a derekam, a hólyagom, satöbbi.
Ha rosszabb lesz, mert most már kúrálom magam ezo és természetgyógyász módon is, akkor megyek doki bácsihoz holnap. Vagyis helyesebb lenne a doki fiú kifejezés. :-) Fiúka. Sztem alig harminc.
Ja, újabb hír, hogy megtekintettem a Megint 17 című filmet. A pár percnyi blőd ellenére nagyon jó, nekem tetszett, nem tinifilm, inkább egy komoly, de néhol humoros mű, amelyben egy férfi rájön, hogy az élete úgy tökéletes, ahogy van. De ehhez vissza kell mennie oda, ahol úgy érezte, elrontotta.
Az Egy könnycsepp születése átértékelődött. Aki azt a blogot vezette, lezárt egy hosszú korszakot, és most szunnyadó álmából visszatért, mert grafomán énje nem hagyta nyugodni. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: negatív. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. szeptember 1., kedd
2009. július 14., kedd
Nyűg...
Nagyon nyűgös vagyok. És ingerlékeny. És sértődékeny. És folyton mindent magamra veszek. És az a legrosszabb, hogy nem akarok ilyen lenni. Mindenki azt mondja, hogy néha ilyennek is kell lenni, de én nem akarok. Attól félek, ha olyan kiállhatatlan leszek másokkal, mint amilyennek érzem magam, akkor megint mindenki el fog tőlem fordulni, és egyedül maradok.
Nem akarok egyedül maradni.
Amikor régen azt mondogattam, hogy egyedül akarok lenni, az egész félre sikerült, mert nem fogalmaztam meg elég jól. Én csak a családomtól akartam végre távol kerülni, hogy végre ne az legyen, amit ők rám erőltetnek, hanem az, amit én akarok. De sajnos az lett belőle, hogy tök egyedül voltam, és az nagyon rossz volt. Nem akarok megint íyg járni.
A legrosszabb, hogy fogalmam sincs, honnan jönnek ezek a gondolatok.
Lehet, abból indulok ki, h van néhány ember a környezetemben, akik nagyon elviselhetetlenek, és ilyenkor nem szeretem őket. Lehet, ezért indulok ki abból, hogy engem sem fognak szeretni, ha elviselhetetlen vagyok. Az a baj, hogy nem olyan környezetben vagyok, ahol jól érzem magam. Napi 8 óra olyan emberek társaságában, akikkel még egy jót sem lehet beszélgetni, mert semmi normális témájuk nincs. Házasság, jobban mondva a házastársra való panaszkodás, gyerekek, amihez marhára nem tudok hozzászólni. Vagyis nem is arról van szó, hogy nem szólok hozzá a témákhoz, de úgyis le vagyok szólva, mivel az enyém nem tapasztalat, cska vélemény. Néha a rokonok, barátok, egyéb elfoglaltságok a téma. De érezhető ebből az egész dumából, hogy csak jár a szájuk, és ez annyira nem bírom, mert semmi értelme. Ami meg engem érdekel, az a mások életébe nem fér bele. Annyira idegennek érzem ott magam. Három kolléganőm házas, egyik várandós, egy kollégámnak és kolléganőmnek gyereke van, a másiknak most van új barátja. És minden nap felteszem a kérdést magamban, hogy hogy kerülök mégis ide?
Eléggé kilógok a sorból, én a vagyok a legfiatalabb, se párkapcsolat, se család, se gyerek.
Tudom, a következő lépés az, hogy elképzelem, min szeretnék változtatni. De az a nagy harci helyzet, hogy nem sikerül. Csak vergődök, sajnálom magam, és nem vagyok képes meglátni az a pár lépést, amivel tovább tudok lépni. Meg hát nem akárhogy akarok. De ugye ez már egy másik történet.
Lehet, hogy azért vagyok ilyen nyűgös, mert fáradt vagyok. Sok volt ez az időszak, és még a vizsgákat sem tudtam kipihenni. De még messze van augusztus 14. Ez egy pénteki nap, és utána hivatalosan mondhatom, hogy szabin vagyok. Jaj hogy én mennyire várom már!!! csak ez tart életben!

2009. július 11., szombat
Reggel!
Az egyedüli, amit nagyon gyűlölök a hétvégi reggelekben, hogy az elmebeteg szomszéd már fél 9 előtt elkezd fúrni, kalapálni, és mivel alattunk lakik, nem hogy hangos, de még beleremeg a padló, a fal és a macska sem tudja, hogy mi van. Nem értem, hogy miért kell reggel, amikor a normális emberek még alszanak, vagy épp ébredeznek ilyen munkákat csinálni. És azt sem, hogy ha pont ekkor csinálja, akkor miért nem lehet előtte mondjuk egy cetlit bedobni a szomszédok postaládájába. Valami minimális kommunikációra nekem szükségem lenne, mert eléggé fájdalmas arra ébredni, vagyis legurulni a matracról, hogy a furás miatt beremeg a padló, és ráadásul hangos, mint az istennyil.
Vagy lehet, nekem vanak nagy igényeim.
Amúgy ma itthon vagyok...
Vagy lehet, nekem vanak nagy igényeim.
Amúgy ma itthon vagyok...
2009. július 8., szerda
!!!!.....!!!!
Nekem most elegem van a világból
Az okoskodókból, a tehetetlenekből, a keserűekből, az életunktakból, a félősekből, a gyávákból, a nagyravágyókból, a mártírokból és a hasonló "felnőttekből".
Mutassatok nekem egy olyan embert, aki elégedett, vagy ha nem az, akkor legalább jól érzi magát a bőrében! Miért én vagyok, akit megtalálnak ezek az emberek?
Miért nincs benne a kényszer a másik emberben, hogy ne csak rosszat zúdítson a másikra, hanem a jót is?
Komolyan mondom, most felrobbanok a dühtől! És most nem csalódott vagyok, depressziós, vagy hasonló önsajnálós baromság, hanem határozottan és konkrétan DÜHÖS vagyok. Mégpedig azokra az emberekre, akik a csökevényes és szerencsétlen életükkel és énjükkel traktálják a másikat, ahelyett hogy magukba néznének, és végre rájönnének, hogy az egészet maguknak köszönhetik.
Ezért frusztráltak és dühösek ők is.
De engem hagyjanak már a jó büdös fenébe! Én magamban elégedett vagyok. És magammal.
És marhára nem érdekel kinek milyen keserű élettapasztalata van.
Én tapasztalom meg az Én világomat.
És ha el is fog a páni félelem, és a rettegés, hogy pl. én egy új munkához kevés vagyok, vagy a végtelen elkeseredettség, hogy nem kapok olyan helyet jó fiztéssel, amilyet szeretnék, akkor is tudom, hogy egyszer sikerülni fog.
Akármiylen elszántsággal próbálja bárki lenyomni a torkomon, hoyg a világ egy szar hely.
A világ olyan, ameilyennek látom.
HUHH EZ JÓL ESETT :-))

2009. július 2., csütörtök
...
Tudom hogy csak és kizárólag rajtam múlik, hogy teszek-e a szabadságomért, vagy sem.
Boldognak kéne lennem, de nem vagyok.
Nem értem, miért esik nehezemre boldognak lenni.
Csak azt tudom, hogy most nagyon egyedül érzem magam.
Igen, most tényleg sajnálom magam, de azt hiszem, ez együttjár a hisztériás rohammal, amit fél órán keresztül szenvedtem el.
Nem tudom, miért volt, hogy jött, mert mondom, boldognak kellene lennem, ebben biztos vagyok.
De valami nem stimmel, mert mégsem vagyok. Nyúzottnak érzem magam, fél órán keresztül hisztérikusan bőgtem és nem bírtam abbahagyni.
És halvány segédfogalmam sincs, mitől jött elő.
Pont ez a félelmetes benne. És olyan nagy erejű volt, hogy egy pillanatra úgy éreztem, elsodor magával. Valami pánikroham szerűség, mert marhára féltem, hogy nem tudom, mi jött rám.
Utálom magam, amikor ilyen vagyok. Még ilyenkor is tud egy részem józan, kívülről szemlélő lenni, és látom, ahogy a földön ülök, és folyik a könny meg a takony az arcomon, fel van dagadva a szemem, beszélek magammal, próbálom magamat meggyőzni észérvekkel, és közben sípolva veszem a levegőt, köhögök, harákolok és eltorzul hangokat adok ki felváltva.
Szánalmasnak látom magam ilyenkor, de felmentem magam, mert nem tudom, miért volt. Hiszen azok a gondolatok, amelyek beindították, máskor csak átsuhannak rajtam.
Csak jó lenne nem egyedül lenni.
Bármenniyre intim, én ilyen is vagyok. És ezt is leírom. Mert ez vagyok. Ez is vagyok.
Kérlek ne írjatok sajnálós meg bátorítós kommenteket, ezt most tényleg nem azért írtam le, hogy sajnálatot csikarjak ki másokból. Csak le kellett írnom, hogy emlékeztessem magam, és itt legyen ez is, felírva könyvbe.

2009. június 24., szerda
Gon dolatok!
Kezdek megint megcsömörleni. Olyan jó üvöltözhetnékem van, de megakadályoznak a gátlásaim.
Nem tudom mibe, de megint kezdek összezuhanni. És nem segítenek a "Még mielőtt beledőlnél a kardodba." és hasonló megjegyzések. Egy kis megértés segítene. Egy kis hallgatás, és csendes megértés.
A tanácsra már nem is gondolok, hiszen nincs semmi értelme. Egy ember tanácsa arról az emberről szól, nem pedig rólam.
Kicsit félek, nem ez nem igaz, néhanapján egyenesen rettegek, hogy mi lesz velem. Nem akarok egyedül lenni a gondjaimmal, mert nem tudok őket kezelni. És sajnos az sem számít, meg tudom-e beszélni valakivel, vagy sem. Senki nem érti, mindenki csak a saját elképzeléseit , a saját véleményét sulykolja, és eszébe sem jut, hogy megkérdezze, hogyan segíthetne valójában.
Utálom, ha választanom kell. De most már tényleg itt az ideje, hogy válasszak.
És egyik megoldás sem jó. Nagyon félek tőle, mert amellett, hogy jó származik belőle, persze ebben nem vagyok biztos, amellett egy biztos rossz is származik belőle.
Az a baj, hogy tudom, mit akarok, és dühít, mégpedig nagyon, hogy nem vagyok képes megtenni, mert valami visszatart. Hát ez van. Így is, úgy is rosszul járok. A fene vinné el.

2009. június 16., kedd
Munka. Meg egyebek, de a végére jó lesz
A mai napom nem indult a legfényesebben.
Idegesít, ha az utolsó pillanatban a nyakunkba akasztanak olyan munkát, amit nem is nekünk kéne csinálni, és utána még a technika ördöge is belezogorázik.
Gyűlölöm, amikor a legnagyobb munka közben a többi ember fontoskodik, és azt hiszi, hogy én csak szórakozásból fénymásolok munkaidőben. Meg azt is, amikor nekem kell megszerelnem a nyomtatót, meg kiszedni belőle a lapokat, mert minden hónapban elromlik, pedig vadi új.
Már elbőgtem magam a fénymásolás közben, olyan ideges voltam.
Pedig tudom, nem éri meg, ráadásul kínos, mert mindenki látja.
De annyira idegesítő és megalázó dolgok történtek velem, hogy nem bírtam tartani magam.
Persze közben ott van a szó szerint "idióta" terhes kolléganő, aki nem csinál szinte semmit egész nap. Míg mi kidolgozzuk a belünket, ő tötyörög. Emberhiányban vagyunk, de neki eszébe sem jut megkérdezni, hogy mit is segíthetne. És nem rosszindulatból, úgyhogy még egy jót veszekedni sem lehet vele. Merő hülyeségből. Egyszerűen az alap dolgok nem jutnak eszébe, nem is figyel oda, nem foglalkozik vele, semmi nem jut az eszébe. Számtalanszor el lett mondva neki, a gépet kapcsolja ki, miután végez, írjon számot a napi jelentéshez, de nem csinálja. És nem azért, mert nem akarja, hanem mert HÜLYE!
Persze a nap végére felvidultam, de nagyon nehezen ment. Jó lenne értelmesebb emberekkel együtt dolgozni, akikkel lehet két szót váltani, és nem csak a bamba tekintetet és a 10 szókincsre korlátozódó válaszokat kapom.
Aztán megtudtam, hogy 3-as lett a pénteki szociológia vizsgám. :-) Pedig megint azt hittem, hogy elcsesztem.
Már csak egy vizsga van hátra, azt is meg tudom csinálni legalább 4-esre.
ha nem 5-ösre. :-))
Eddig nagyon jók lettek az eredményeim, az előző és a mostani félévem együtt pontosan 4-es átlagot ad. Tényleg nagyon remélem, hogy ez elég lesz ahhoz, h maradjak államin.
Tesóm megígérte, hogy ha nem, akkor seggberúgja magát. Mondtam, ebben benne vagyok. :-)
Meg rajta kívül van még egy őrangyalom is, aki lecseszett, h ne görcsöljek, hanem inkább legyek büszke magamra, hogy ilyen redményt értem el. :-D
Holnap lesz webkamerám! :-)))
És átmegyek a CIB bankhoz. Meg megyek könyvtárba, és kiveszek jó kis olvasnivalókat :-)

2009. június 10., szerda
márcsakegykicsmárcsakegykicsimárcsakegykicsi!
Igen. Hisztis vagyok! Marhára unom. Már komolyan a macskának nyavalygok, ami eléggé érdekes audiovizuális élmény.
De kitartok.
Már csak a pénteket kell elviselnem. A következő 2 hétben pedig egy egyszerű vizsgára kell készülnüm. Úgyhogy péntektől igazából vége.
Most esik az eső, villámlik, érdekesen nedves a szomszéd háztető. Valaki tuctuczenét hallgat. A macska az almot fedezi fel. Az auutók verik fel a vizet.
Én meg arra gondolok, hogy mindjárt vége, és olvashatok, filmet nézhetek, bulizhatok a barátaimmal(mert kezd kialakulóban lenni egy baráti társaság), fotózhatok, stálhatok, csavaroghatok, mehetek haza, úszhatok, jógázhatok, gitárórára járhatok, vásárolhatok, végre megvehetem a szobámba a fluoreszkáló égitesteket, amik anniyra hiányoznak a mennyezetről. Mindezt masszív bűntudat nélkül.
Már csak egy kicsi. Már csak egy kicsi. És várnak az olvasandó könyvek!

2009. június 9., kedd
Agyalá sokk!
Az a nagy bajom, hogy görcsölök azon, hogy fogok megélni jövőre.
A várható zero cafeteria miatt nekem most meg kell vennem a bérletet, ami 10ezer felett lesz. kajaegyet sem fogok kapni. Viszont bliccelni nem tudok, mert még jövőre is kell suliba járnom.
Fizuemelést sem fogunk kapni. Gondolom majd arra fogják, hogy úgyis kevesebb adót fognak levonni. Nem mintha ez az én fizumon anniyra látszódna.
Én szeretek egyedül lenni, de néha rossz, amikor az ember tudja, hogy se párja, se családja, akitől anyagi segítséget remélhet.
Nem is értem, de néha előjön bennem ez az érzés, és elfog a rettegés, hogy nem fogom bírni az anyagi terheket. És haza kell költöznöm, újrakezdeni az ingázást, a későig tartó sulibanlevést, még több szabit kell kivennem, nem fogom tudni majd az óráimat behozni, amiket lecsúsztattam, és egész nap fáradt leszek.
Ezek a rossz gondolatok néha annyira magam alá temetnek, hogy nem látom, hol itt az alternatíva.
Nem valami jó ilyeneken agyalni, de nem tudok ellene mit tenni.
Tudom, hoyg leghamarabb 6 hónap múlva kéne erre gondolnom, de marhára félek, hogy megint újra kell kezdenem az egészet, amit idáig felépítettem.
És jó, mert jól érzem magam, és nem akarom ezt feladni.

2009. április 25., szombat
Prob léma!
Körülbelül 2 hete megint sokat hallgatom a Kossuth rádiót, mert sok olyan műsor van délelőtt, ami beindítja a fantáziámat. Azt hiszem, 2 napja lehetett, hogy egy nagymama betelefonált, hogy segítsenek megoldani a problémáját. Ő vigyáz az unokájára, aki eléggé zsarnok vele, csúnyán viselkedik, agresszív és parancsolgató. A rádiós szakértők, és a pszichológus az elmondottak alapján azt a következtetést vonták le, hogy az anya elfoglalt, dolgozik, a gyerek pedig szívesen lenne vele, de "csak" a nagymama van ott, és ezt a csalódottságot, és a feszültséget, amit nem tud kezelni, a nagymamán tölti ki.
Azt is mondták, hogy pont azok a gyerekek viselkednek ilyen zsarnoki módon, akik nem érzik biztonságban magukat, nem érzik, hogy irányítani tudnák az életüket, ezért minden alkalmat megragadnak, hogy bebizonyítsák maguknak, igenis képesek rá. Ha pedig nem sikerül, akkor ez egy kudarcélmény, amit nem képesek feldolgozni.
Na most nekem ez azért nagyon érdekes, mert ilyen ismerősöm nekem is van a munkahelyemen. Pontosan olyan, aki kudarcnak éli meg, ha nem talál valaki "fogást". És már kezdem jobban megérteni, hogy miért viselkedik így, főleg a rádiós műsor volt nagyon jó erre, csak nem tudom, hogyan is kezeljem. Az ilyen fajta emberek, mivel nem tudják a kudarcot és a dühöt kezelni, arra zúdítják rá, aki épp a közelükben van. És az ugye lehetek én is. De hogy lehet ezt kezelni? Függetlenítsem magam? Mert sajnos azt érzem ilyenkor, hogy ez nekem szól, holott ésszel fel tudom fogni, hogy nem nekem, és csak éppen ott vagyok.
Valahogy fel kéne fognom, hogy nem én vagyok ebben a főszereplő, csak ez nehezen megy.
Ezért lehet az, hogy olyan dolgokat is magamra veszek, amiket nem kéne, és ezért számíthat jobban más emberek véleménye, mint kellene.
Érdekes azért, ahogy mások problémáiból kibontakozik a sajátod.

Címkék:
egész ség,
egyén,
gondolatok,
negatív,
probléma
2009. április 23., csütörtök
Lop ás...
Ma kirúgtam a hámból, vettem könyvet. Szótanulókártyát, Az emberi test atlaszát és Molnár Ferenc A zenélő angyalát, mert az a kedvenc könyvem.
Nem kértem zacskót, mert úgyis volt nálam egy szövet bevásárlószatyor, és védjük a környezetet.
A nagy A betűs áruház egyik boltjában vettem meg a könyveket, a második emeleten, és épp akartam kimenni, köszöntem, mire a biztonsági őr visszahívott, hogy lehet-e egy kérdése, meg várjak, és hogy akkor láthatná-e a számlát. Mert hogy nem volt zacskó a kezemben, és hogy könyvekkel akartam kimenni a könyvesboltból. Ezt ugyan nem mondta, csak utólag raktam össze. Persze még nem mentem túl az ajtón, úgyhogy nem is tudhatta, hogy pittyeg-e a könyv, ha kimegyek. Megnézte a számlát, és meg is számolta, hogy 3 könyv van a számlán, és 3 könyv van a kezemben...
És nem mondanám, hogy bocsánatot kért, vagy egy kicsit is kellemetlenül érezte magát. Csak megkérdezte, hogy akkor nem kértem zacskót? Pedig azzal sokkal kényelmesebb vinni a könyveket. Gondolom az észre sem vette, hogy a sajátom rikító pirosan ott lifeg a vállamon.
A méreg enyhe kifejezés erre.

Ön Meg Ismerés
Nem hittem volna, hogy a testi és lelki feszültség elengedése, és a lazítás megtanulása elsősorban azzal jár, hogy felszabadulnak a szellemi és érzelmi gátak.
Miután megismertem egy nagyon fontos, és sokáig elnyomott tulajdonságomat, az irigységet, kezdtem többet foglalkozni vele. Egyre többször vettem észre, ha beszélgetés közben irigykedtem, vagy ha kimondtam valamit, akkor tudtam, hogy ennek ez az alapja.
Most, hogy ezt az oldalamat is ismerem, a kezdeti ijedtség elmúlt. Nem félek ettől, nem is érzem, hogy szégyellnem kéne, és azt hiszem, könnyebben kezelem az ilyen irányú megnyilvánulásaimat. Remélem, ennek az lesz a következménye, hogy egy idő után elmúlik, és teljesen leválik rólam. Persze még most is sokszor előfordul, hogy irigykedve reagálok valamire, de már nem szégyellem, vagy ha igen, sokkal kevésbé, mint régen.
A másik tulajdonság, amit felfedeztem magamban, és nem szívesen szembesültem vele, az a mások lenézése. Rájöttem, hogy ha a környezetemben emberek nem "értékelnek" bizonyos "dolgokat"(ez lehet érzelem, gondolkodásmód, egy eszme, egy vélemény), akkor lenézem őket. Ennek a lenézésnek szerves részét képezi a magam felértékelése.
Az "én mennyivel különb vagyok, hiszen gyakorlom azt, amit X nem" típusú gondolkodás, amit sokszor veszek észre magamon, ugyancsak egy olyan emberi vonás, amivel más is rendelkezik. Ez persze még szégyellem rendesen, hiszen olyan embereken is gyakorolom nem tudatosan, akik fontosak nekem, de bőven találok bennük iy olyan dolgot, amit lenézhetek. Hozzáteszem, ez a viselkedés igazából szakaszosan jelenik meg. A kevésbé toleráns időszakaimban nem tudom kikapcsolni, máskor pedig szeretem az egész világot, és elfogadom olyannak, amilyen.
Szeretnék még ilyen dolgokat bűntetlenül felfedezni magamban. Elemezni, de nem rágódni rajta, és észrevenni adott helyzetekben. Szerintem ez az önmegfigyelés legjobb oldala.
És még egy kívánságom van. Vagyis kettő. Szeretnék rögtön reagálni olyan helyzetekben, amelyek rosszul hatnak rám, és lebénulok, nem tudok mit kezdeni, és legszívesebben elmenekülnék onnan. Az ellenkezőjét szeretném, kezelni a haragomat, dühömet sértettségemet, visszavágni, nem félni.
A másik...
Ajjajj, az nagyon hamar kiment a fejemből, lehet, nem is olyan fontos. :-)))

2009. április 14., kedd
Dönt..., és!
Eldöntöttem hétvégén, hogy másik munkát keresek. Több, mint 4 és fél évet lehúztam ezen a helyen, és bármennyire "ésszerű" még itt maradnom, nem hiszem, hogy sikerül.
Tudom, hogy válság van, hogy kevés az állás és még kevesebb lesz, képzetlen vagyok stb., de azt is tudom, hogy ezzel részben az emberek elégedetlenségét akarják elnyomni. Igenis vannak állások. Igenis vannak olyan helyek, ahova pont olyan embert keresnek, mint engem. Azzal kezdem, hogy írok egy önéletrajzot és egy motivációs levelet, és közben végiggondolom, hogy mi az a munka, a környezet és kik azok az emberek, szóval az a szituáció, amiben jól érzem magam. Először a kisebb igényekkel kezdem, aztán jöhetnek a pézügyi és konkrétabb elvárások, aztán pedig az, hogy tulajdonképpen milyen munkakör legyen.
Borzasztó félelmetes egy döntés ez egy olyan embernek, aki anniyra vágyik valami biztos kapaszkodóra, mint én, de tudom, hogy most már el kell határoznom maga. Ez egy döntés, és félve, de végig fogom csinálni, mert a lelkem fog tőle megnyugodni, ha végre nem csupa "beteg" emberrel leszek körbevéve. Persze van sok dolog, ami hiányozni is fog, de sokkal kevesebb és érdemben kevesebbet nyomnak a latba, mint az a negatívum, amely rosszul érint.
Nem menekülök, csak nem szállok szembe bizonyos dolgokkal. Azonkívül egy ilyen döntés elhatározása és véghezvitele jó gyakorlat lesz arra, hogy teszteljem az állhatatosságom, bátorságom, kitartásom, elsajátítsak egy eléggé laza és befogadó hangulatot, és hogy elkezdjem irányítani az életemet.
Amúgy felfázással küzdök, lehet némi köze ezekhez a gondolatokhoz. Majd kikúrálom magam.

döntés,
erő,
gondolatok,
negatív,
pozitív
2009. február 4., szerda
Napok...
Vége a két napon keresztül tartó depressziónak. Túléltem. Visszatértem.
Egy hét és egy nap múlva költözöm.
Találtam fekhelyet, szivacsmatracot.
Összepakoltam a fele cuccomat.
Eltörölték a nyelvi alapvizsgát a sulinban levelező szakon.
Fáradt vagyok és Szputnyik szivecsémet olvasok.

a jelen,
gondolatok,
könyv,
negatív,
pozitív
2009. január 30., péntek
2009. január 27., kedd
RIP!
Életének 76. évében elhunyt John Updike amerikai író. A Pulitzer-díjas novellaíró, költő, irodalomkritikus tüdőrákban halt meg a CNN keddi jelentése szerint. Updike több mint fél évszázados alkotó tevékenysége tucatnyi kisregényt és összeállításokat, és 25 novellát írt - köztük a Nyúl-regénsorozatot: Nyúlcipő, Nyúlketrec, Nyúlháj, Nyúlfark, Nyúlszív. Több művét is Göncz Árpád fordította magyarra.
Forrás: index.hu
2009. január 21., szerda
Gyász!
De nagyon szomorú vagyok, mert reggel elveszítettem a szőlőfürtöt mintázó fülbevalómat, amit a tesóm hozott nekem görögországból, és nagyon szerettem.
Szipp és hüpp.
Szipp és hüpp.
2009. január 20., kedd
Ítélet!
Engem irritál, ha megmondják, mi helyes, és mi nem.
A kategorikus kijelentés volta az, ami irritál. A véleményem kinyilvánítása az más. Végülis abban is benne van, hogy nekem ez az igaz, és a teljesen elfogadható, és más nézetett vonakodok elfogadni.
A "Szerintem ezt nem kéne." nem ugyanaz, mint az "Ezt nem szabad, ez csúnya dolog!" kifejezések.
MIndkettőnek hasonló az értelme, de egyik csak részleges ítéletet hirdet, a másik viszont kategorikus ítélettel súlyt.
És az is irritál, amikor egy gyereket így nevelnek, mert elveszik tőle a szabad választás és véleménye kinyilvánításának jogát.
A világot saját és nem egy kölcsönvett szemüvegen kell nézni.

2009. január 17., szombat
Tan!
Ma végre túl vagyok a filozófia vizsgákon.
Megtudtam, hogy a pénteki pszichológiám 3-as lett, ami tekintettel arra, hogy a tanár több ember szerint úgy osztályoz, ahogy akar, nem is rossz teljesítmény.
A ma délutáni filozófia nagyon jó lett, a két vizsga között összeültünk 3-an, és olyan jól össze tudtam szedni a gondolataimat, hogy szorgalmaztam az együtt tanulást méskor is.
A reggeli filó csak a tanár jószándékán múlik, annyira katasztrófa lett.
Most elég jól állok, még van hátra jövőhéten 3 vizsgám. Szerdán vallás és filozófia újrázás, pénteken kommunikáció.
Remélem, hogy a következő félév valamivel jobban fog sikerülni. Ha lesz még filozófiám, akkor annak előbb nekiállok, mint a többinek, mert nem akarok még egyszer ilyen parát végigélni. Amúgy csoda, hogy munka mellett még volt erőm így teljesíteni.

2009. január 11., vasárnap
Pánik a testemen kívül!
Gyönyörűen tanulok, és nagyon jól megy, csak még ez a reggel 10-től este 10-ig tanulás pisi és kajaszünetekkel sem elég.
Meg kell tanulnom úgy tanulni, hogy ne izzadjak vért a vizsgákon, különben minden félév végén ki fogok borulni. Bár szerintem nem minden félév végén leszek ilyen beteg.
Valahogy nagyon tiszta az elmém, és azok a pánikszerű érzelmek mintha a testemen kívül lennének. Lehet egy jót kéne sikongatnom vagy üvöltenem, és akkor jobb lenne. Inkább, mint hogy csendben felzabáljon.
Egyenesbe jövök. csak Husserlt érteném meg. Beletört a bicskám az időtudatba. Amit olvasok, értem, de visszamondani nem tudnám.
Új tanulási technikát fogok találni, vagy pedig elkezdek legközelebb előbb tanulni.
Pff. Kéne egy kis idő, meg energia. Meg egy nagy adag remény sem ártana.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)