Agyalá sokk!

Az a nagy bajom, hogy görcsölök azon, hogy fogok megélni jövőre.
A várható zero cafeteria miatt nekem most meg kell vennem a bérletet, ami 10ezer felett lesz. kajaegyet sem fogok kapni. Viszont bliccelni nem tudok, mert még jövőre is kell suliba járnom.
Fizuemelést sem fogunk kapni. Gondolom majd arra fogják, hogy úgyis kevesebb adót fognak levonni. Nem mintha ez az én fizumon anniyra látszódna.
Én szeretek egyedül lenni, de néha rossz, amikor az ember tudja, hogy se párja, se családja, akitől anyagi segítséget remélhet.
Nem is értem, de néha előjön bennem ez az érzés, és elfog a rettegés, hogy nem fogom bírni az anyagi terheket. És haza kell költöznöm, újrakezdeni az ingázást, a későig tartó sulibanlevést, még több szabit kell kivennem, nem fogom tudni majd az óráimat behozni, amiket lecsúsztattam, és egész nap fáradt leszek.
Ezek a rossz gondolatok néha annyira magam alá temetnek, hogy nem látom, hol itt az alternatíva.
Nem valami jó ilyeneken agyalni, de nem tudok ellene mit tenni.
Tudom, hoyg leghamarabb 6 hónap múlva kéne erre gondolnom, de marhára félek, hogy megint újra kell kezdenem az egészet, amit idáig felépítettem.
És jó, mert jól érzem magam, és nem akarom ezt feladni.

Prob léma!

Körülbelül 2 hete megint sokat hallgatom a Kossuth rádiót, mert sok olyan műsor van délelőtt, ami beindítja a fantáziámat. Azt hiszem, 2 napja lehetett, hogy egy nagymama betelefonált, hogy segítsenek megoldani a problémáját. Ő vigyáz az unokájára, aki eléggé zsarnok vele, csúnyán viselkedik, agresszív és parancsolgató. A rádiós szakértők, és a pszichológus az elmondottak alapján azt a következtetést vonták le, hogy az anya elfoglalt, dolgozik, a gyerek pedig szívesen lenne vele, de "csak" a nagymama van ott, és ezt a csalódottságot, és a feszültséget, amit nem tud kezelni, a nagymamán tölti ki.
Azt is mondták, hogy pont azok a gyerekek viselkednek ilyen zsarnoki módon, akik nem érzik biztonságban magukat, nem érzik, hogy irányítani tudnák az életüket, ezért minden alkalmat megragadnak, hogy bebizonyítsák maguknak, igenis képesek rá. Ha pedig nem sikerül, akkor ez egy kudarcélmény, amit nem képesek feldolgozni.

Na most nekem ez azért nagyon érdekes, mert ilyen ismerősöm nekem is van a munkahelyemen. Pontosan olyan, aki kudarcnak éli meg, ha nem talál valaki "fogást". És már kezdem jobban megérteni, hogy miért viselkedik így, főleg a rádiós műsor volt nagyon jó erre, csak nem tudom, hogyan is kezeljem. Az ilyen fajta emberek, mivel nem tudják a kudarcot és a dühöt kezelni, arra zúdítják rá, aki épp a közelükben van. És az ugye lehetek én is. De hogy lehet ezt kezelni? Függetlenítsem magam? Mert sajnos azt érzem ilyenkor, hogy ez nekem szól, holott ésszel fel tudom fogni, hogy nem nekem, és csak éppen ott vagyok.
Valahogy fel kéne fognom, hogy nem én vagyok ebben a főszereplő, csak ez nehezen megy.
Ezért lehet az, hogy olyan dolgokat is magamra veszek, amiket nem kéne, és ezért számíthat jobban más emberek véleménye, mint kellene.
Érdekes azért, ahogy mások problémáiból kibontakozik a sajátod.