A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyén. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyén. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. április 25., szombat

Prob léma!

Körülbelül 2 hete megint sokat hallgatom a Kossuth rádiót, mert sok olyan műsor van délelőtt, ami beindítja a fantáziámat. Azt hiszem, 2 napja lehetett, hogy egy nagymama betelefonált, hogy segítsenek megoldani a problémáját. Ő vigyáz az unokájára, aki eléggé zsarnok vele, csúnyán viselkedik, agresszív és parancsolgató. A rádiós szakértők, és a pszichológus az elmondottak alapján azt a következtetést vonták le, hogy az anya elfoglalt, dolgozik, a gyerek pedig szívesen lenne vele, de "csak" a nagymama van ott, és ezt a csalódottságot, és a feszültséget, amit nem tud kezelni, a nagymamán tölti ki.
Azt is mondták, hogy pont azok a gyerekek viselkednek ilyen zsarnoki módon, akik nem érzik biztonságban magukat, nem érzik, hogy irányítani tudnák az életüket, ezért minden alkalmat megragadnak, hogy bebizonyítsák maguknak, igenis képesek rá. Ha pedig nem sikerül, akkor ez egy kudarcélmény, amit nem képesek feldolgozni.

Na most nekem ez azért nagyon érdekes, mert ilyen ismerősöm nekem is van a munkahelyemen. Pontosan olyan, aki kudarcnak éli meg, ha nem talál valaki "fogást". És már kezdem jobban megérteni, hogy miért viselkedik így, főleg a rádiós műsor volt nagyon jó erre, csak nem tudom, hogyan is kezeljem. Az ilyen fajta emberek, mivel nem tudják a kudarcot és a dühöt kezelni, arra zúdítják rá, aki épp a közelükben van. És az ugye lehetek én is. De hogy lehet ezt kezelni? Függetlenítsem magam? Mert sajnos azt érzem ilyenkor, hogy ez nekem szól, holott ésszel fel tudom fogni, hogy nem nekem, és csak éppen ott vagyok.
Valahogy fel kéne fognom, hogy nem én vagyok ebben a főszereplő, csak ez nehezen megy.
Ezért lehet az, hogy olyan dolgokat is magamra veszek, amiket nem kéne, és ezért számíthat jobban más emberek véleménye, mint kellene.
Érdekes azért, ahogy mások problémáiból kibontakozik a sajátod.

2009. április 23., csütörtök

Lop ás...

Ma kirúgtam a hámból, vettem könyvet. Szótanulókártyát, Az emberi test atlaszát és Molnár Ferenc A zenélő angyalát, mert az a kedvenc könyvem.
Nem kértem zacskót, mert úgyis volt nálam egy szövet bevásárlószatyor, és védjük a környezetet.
A nagy A betűs áruház egyik boltjában vettem meg a könyveket, a második emeleten, és épp akartam kimenni, köszöntem, mire a biztonsági őr visszahívott, hogy lehet-e egy kérdése, meg várjak, és hogy akkor láthatná-e a számlát. Mert hogy nem volt zacskó a kezemben, és hogy könyvekkel akartam kimenni a könyvesboltból. Ezt ugyan nem mondta, csak utólag raktam össze. Persze még nem mentem túl az ajtón, úgyhogy nem is tudhatta, hogy pittyeg-e a könyv, ha kimegyek. Megnézte a számlát, és meg is számolta, hogy 3 könyv van a számlán, és 3 könyv van a kezemben...
És nem mondanám, hogy bocsánatot kért, vagy egy kicsit is kellemetlenül érezte magát. Csak megkérdezte, hogy akkor nem kértem zacskót? Pedig azzal sokkal kényelmesebb vinni a könyveket. Gondolom az észre sem vette, hogy a sajátom rikító pirosan ott lifeg a vállamon.
A méreg enyhe kifejezés erre.

Ön Meg Ismerés

Nem hittem volna, hogy a testi és lelki feszültség elengedése, és a lazítás megtanulása elsősorban azzal jár, hogy felszabadulnak a szellemi és érzelmi gátak.
Miután megismertem egy nagyon fontos, és sokáig elnyomott tulajdonságomat, az irigységet, kezdtem többet foglalkozni vele. Egyre többször vettem észre, ha beszélgetés közben irigykedtem, vagy ha kimondtam valamit, akkor tudtam, hogy ennek ez az alapja.
Most, hogy ezt az oldalamat is ismerem, a kezdeti ijedtség elmúlt. Nem félek ettől, nem is érzem, hogy szégyellnem kéne, és azt hiszem, könnyebben kezelem az ilyen irányú megnyilvánulásaimat. Remélem, ennek az lesz a következménye, hogy egy idő után elmúlik, és teljesen leválik rólam. Persze még most is sokszor előfordul, hogy irigykedve reagálok valamire, de már nem szégyellem, vagy ha igen, sokkal kevésbé, mint régen.

A másik tulajdonság, amit felfedeztem magamban, és nem szívesen szembesültem vele, az a mások lenézése. Rájöttem, hogy ha a környezetemben emberek nem "értékelnek" bizonyos "dolgokat"(ez lehet érzelem, gondolkodásmód, egy eszme, egy vélemény), akkor lenézem őket. Ennek a lenézésnek szerves részét képezi a magam felértékelése.
Az "én mennyivel különb vagyok, hiszen gyakorlom azt, amit X nem" típusú gondolkodás, amit sokszor veszek észre magamon, ugyancsak egy olyan emberi vonás, amivel más is rendelkezik. Ez persze még szégyellem rendesen, hiszen olyan embereken is gyakorolom nem tudatosan, akik fontosak nekem, de bőven találok bennük iy olyan dolgot, amit lenézhetek. Hozzáteszem, ez a viselkedés igazából szakaszosan jelenik meg. A kevésbé toleráns időszakaimban nem tudom kikapcsolni, máskor pedig szeretem az egész világot, és elfogadom olyannak, amilyen.

Szeretnék még ilyen dolgokat bűntetlenül felfedezni magamban. Elemezni, de nem rágódni rajta, és észrevenni adott helyzetekben. Szerintem ez az önmegfigyelés legjobb oldala.

És még egy kívánságom van. Vagyis kettő. Szeretnék rögtön reagálni olyan helyzetekben, amelyek rosszul hatnak rám, és lebénulok, nem tudok mit kezdeni, és legszívesebben elmenekülnék onnan. Az ellenkezőjét szeretném, kezelni a haragomat, dühömet sértettségemet, visszavágni, nem félni.
A másik...
Ajjajj, az nagyon hamar kiment a fejemből, lehet, nem is olyan fontos. :-)))

2009. február 5., csütörtök

Gondolatok!

Az úgy van, hogy elég sok tulajdonságomat hibának veszem. De valahogy ezeket nem önmagukban, hanem csak viszonyítva, másokhoz képest érzem annak. Sokat fecsegek, sok dologba úgy tűnhet, beletüöm az orrom, néha túlbuzgó vagyok, szeretem ha igazam van, és ezt mások is elismerik. Szeretek pontosan fogalmazni, és kijavítok másokat, ha úgy érzem, hogy az, amit mondanak nem teljesen autentikus, vagy csak részben pontos fogalmazás. Ezt sokan kötözködésnek veszik, esetleg tudálékkoságnak, ellenük irányuló cselekedetnek. Nem mondom, hogy én nem veszem néha másoktól ezt rossz néven. Főleg ha a családom egyik tagja a hazajérkezésem után 5 perccel már azzal nyaggat, hogy "ezt nem így KELL", "ezt nem SZABAD", "de miért nem ÍGY csinálod".

Van egy olyan szokásom is, hogy ha valaki mond nekem valamit, teljesen mindegy, hogy mit, akkor hajlamos vagyok azt hinni, hogy a kimondott szó teljesmértékben fedi a gondolatait, a cselekedeteit. Én megszoktam, hogy csak akkor mondok ki valamit, ha komolyan gondolom, vagy ha tényleg, abban a pillanatban úgy érzem, igaz az, amit kimondtam.
A szó szerintem komoly dolog. Egy gondolat, bár teremtő erejű, mégsem érzékeli mindenki. A kimondott szó ad tartalmat egy gondolatnak, vési kőbe, teszi maradandóvá. Nem elég azt gondolni, hogy szeretem a másikat, valósággá tehetem ezt azzal, ha ki is mondom. Hány elvesztett pillanatom volt már az életben, mert úgy éreztem nem mondtam ki a gondolatomat egy adott pillanatban. A szó megkövesít. A szó valóságot teremt. Legalábbis nekem. A szó fontos dolog, ezért is rühellem az ostoba fecsegést, amikor a beszédnek nincs tartalma, és az emberek csak azért művelik, hogy beszéljenek. Amikor a beszédnek nincs semmi értelme, funkciója vagy tartalma, akkor hallgatni illik. Szép ez a törvény, de szinte senki nem tartja be.

Elkalandoztam, hisz ott tartottam, hogy vannak bizonyos tulajdonságok, amelyeket én hibaként értékelek. Ha sokan megjegyzést tesznek arra, hogy sokat beszélek, fecsegek vagy hasonló, akkor én ezt úgy vélem, felhívják a figyelmemet erre a tulajdonságra. De alapjában véve nem szeretem nagyon magamat ilyennek látni, mások poénjai vagy megjegyzései csak felnagyítják azt, amit nem akarok észrevenni, vagy amitől meg akarok szabadulni. Nekem ez PROBLÉMA. Hibának vélem, és rosszul érint, mert nem szeretem ha mások ilyennek látnak. Azt pedig még kevésbé, ha mások erre irányítják a figyelmet.

Még nem tudom, mi a megoldás. De valamit kell találnom. Valahogy meg kell értetnem magammal, hogy ez így jó, ahogy van.

2009. január 30., péntek

2009. január 11., vasárnap

Pánik a testemen kívül!


Gyönyörűen tanulok, és nagyon jól megy, csak még ez a reggel 10-től este 10-ig tanulás pisi és kajaszünetekkel sem elég.
Meg kell tanulnom úgy tanulni, hogy ne izzadjak vért a vizsgákon, különben minden félév végén ki fogok borulni. Bár szerintem nem minden félév végén leszek ilyen beteg.
Valahogy nagyon tiszta az elmém, és azok a pánikszerű érzelmek mintha a testemen kívül lennének. Lehet egy jót kéne sikongatnom vagy üvöltenem, és akkor jobb lenne. Inkább, mint hogy csendben felzabáljon.
Egyenesbe jövök. csak Husserlt érteném meg. Beletört a bicskám az időtudatba. Amit olvasok, értem, de visszamondani nem tudnám.
Új tanulási technikát fogok találni, vagy pedig elkezdek legközelebb előbb tanulni.
Pff. Kéne egy kis idő, meg energia. Meg egy nagy adag remény sem ártana.

2008. november 17., hétfő

R.I.P. !

Hetvenhét éves korában húnyt el Gyurkovics Tibor Kossuth - és József Attila díjas költő, író.
Béke poraira.


Gyurkovics Tibor

A májusi hold…

A májusi hold mint a kobold
ragyog a fekete éjben
mutatja hogy az ablakok
közül nem menekülök én sem

csak bolyongok és ragyogok
fekete vitrinében
tüzet gyújtok és jelt adok
arról hogy valaha éltem.

2008. szeptember 28., vasárnap

Meghalt Paul Newman!


Nyolcvanhárom éves korában szombaton New Havenben meghalt Paul Newman világhírű amerikai színész. A filmvászon legendás alakjával rákbetegség végzett.

Forrás: metropol.hu