Elefánt a Felvonulási téren és lila haj!

Itt még pirosan és ápolatlan hajjal az elefáni popsijánál :-)))

Fény a szembe. Elkelne egy napszemcsi. Amúgy www.elephant.hu.


Itt pedig már a fodrász után:




Szabadban, természetes fénynál jobb képek is lesznek. Meg tény, hogy a fodrászom bármennyire ügyes, nem tud beszáírtani. Így majd akkor lesz igazán , ha a töve egy kicsit fel lesz tolva, és nem lapul a fejemre annyira. De nagyon szeretem, nagyon jó munkát végez, és ugazán jól vagyok most a bőrömben, köszönöm szépen.

Celebhír!

Rebecca Romijn, aki John Stamos felesége és a Femme fatale nevű film főszereplője volt, 2004-ben találkozott Jerry O'Connellel, a Sliders című filmsorozat Quinn Malloryjával, és 2007-ben összeházasodtak. Késői jelentés, de nem tudtam eddig a dologról. Most saját sorozatot készítettek, az Eastwicki boszorkányok remake-jét.

N Ő?

Valahogy eszembe jutott, hogy amikor a nőknek nincs párjuk, és ez bántja őket, mindig így siránkoznak:
"Nekem nincs senkim, nem kellek senkinek, nem szeret senki."

Vajon mi lenne, ha egyszer fordítva történne, és ezt mondanák:

"Nekem nem kell senki, nem szeretek senkit."

Miért mindig a nőknek kell várni, hogy megjelenjen az a bizonyos? Miért kell arra vágyni, hogy valaki szeresse őket? A szeretet nem kétirányú? Ha én szeretek az nem feltételezi, hogy engem is szeret valaki? Vagy ha nem így van, ahhoz minek kell egy másik ember, hogy szeressek? És miért van ez a birtokviszony? Miért törvény, hogy egy nő VALAKIÉ? Miért nem lehet valaki mellett? Miért kell a kiegészítés?

A férfiakat nem szokták megszólni, ha önmagukban vannak, ha egy nő nincs viszonyítva valakihez, valamihez, már nem is tudja senki meghatározni, hogy mitől nő.

Alv ás!

Hajnal 5 óta fent vagyok. :-( Valami front lehet, mert olyan zaklatottan aludtam.

Fél Re Hallás!

Néha esténkénk, amikor dörgést és esőzést hallok, valójában csak turisták bőröndje görög az aszfalton.

Gondolatok!

Nincs mitől félnem. Hiszen én irányítok.
Nálam a döntés.

Prob léma!

Körülbelül 2 hete megint sokat hallgatom a Kossuth rádiót, mert sok olyan műsor van délelőtt, ami beindítja a fantáziámat. Azt hiszem, 2 napja lehetett, hogy egy nagymama betelefonált, hogy segítsenek megoldani a problémáját. Ő vigyáz az unokájára, aki eléggé zsarnok vele, csúnyán viselkedik, agresszív és parancsolgató. A rádiós szakértők, és a pszichológus az elmondottak alapján azt a következtetést vonták le, hogy az anya elfoglalt, dolgozik, a gyerek pedig szívesen lenne vele, de "csak" a nagymama van ott, és ezt a csalódottságot, és a feszültséget, amit nem tud kezelni, a nagymamán tölti ki.
Azt is mondták, hogy pont azok a gyerekek viselkednek ilyen zsarnoki módon, akik nem érzik biztonságban magukat, nem érzik, hogy irányítani tudnák az életüket, ezért minden alkalmat megragadnak, hogy bebizonyítsák maguknak, igenis képesek rá. Ha pedig nem sikerül, akkor ez egy kudarcélmény, amit nem képesek feldolgozni.

Na most nekem ez azért nagyon érdekes, mert ilyen ismerősöm nekem is van a munkahelyemen. Pontosan olyan, aki kudarcnak éli meg, ha nem talál valaki "fogást". És már kezdem jobban megérteni, hogy miért viselkedik így, főleg a rádiós műsor volt nagyon jó erre, csak nem tudom, hogyan is kezeljem. Az ilyen fajta emberek, mivel nem tudják a kudarcot és a dühöt kezelni, arra zúdítják rá, aki épp a közelükben van. És az ugye lehetek én is. De hogy lehet ezt kezelni? Függetlenítsem magam? Mert sajnos azt érzem ilyenkor, hogy ez nekem szól, holott ésszel fel tudom fogni, hogy nem nekem, és csak éppen ott vagyok.
Valahogy fel kéne fognom, hogy nem én vagyok ebben a főszereplő, csak ez nehezen megy.
Ezért lehet az, hogy olyan dolgokat is magamra veszek, amiket nem kéne, és ezért számíthat jobban más emberek véleménye, mint kellene.
Érdekes azért, ahogy mások problémáiból kibontakozik a sajátod.

Lop ás...

Ma kirúgtam a hámból, vettem könyvet. Szótanulókártyát, Az emberi test atlaszát és Molnár Ferenc A zenélő angyalát, mert az a kedvenc könyvem.
Nem kértem zacskót, mert úgyis volt nálam egy szövet bevásárlószatyor, és védjük a környezetet.
A nagy A betűs áruház egyik boltjában vettem meg a könyveket, a második emeleten, és épp akartam kimenni, köszöntem, mire a biztonsági őr visszahívott, hogy lehet-e egy kérdése, meg várjak, és hogy akkor láthatná-e a számlát. Mert hogy nem volt zacskó a kezemben, és hogy könyvekkel akartam kimenni a könyvesboltból. Ezt ugyan nem mondta, csak utólag raktam össze. Persze még nem mentem túl az ajtón, úgyhogy nem is tudhatta, hogy pittyeg-e a könyv, ha kimegyek. Megnézte a számlát, és meg is számolta, hogy 3 könyv van a számlán, és 3 könyv van a kezemben...
És nem mondanám, hogy bocsánatot kért, vagy egy kicsit is kellemetlenül érezte magát. Csak megkérdezte, hogy akkor nem kértem zacskót? Pedig azzal sokkal kényelmesebb vinni a könyveket. Gondolom az észre sem vette, hogy a sajátom rikító pirosan ott lifeg a vállamon.
A méreg enyhe kifejezés erre.

Ön Meg Ismerés

Nem hittem volna, hogy a testi és lelki feszültség elengedése, és a lazítás megtanulása elsősorban azzal jár, hogy felszabadulnak a szellemi és érzelmi gátak.
Miután megismertem egy nagyon fontos, és sokáig elnyomott tulajdonságomat, az irigységet, kezdtem többet foglalkozni vele. Egyre többször vettem észre, ha beszélgetés közben irigykedtem, vagy ha kimondtam valamit, akkor tudtam, hogy ennek ez az alapja.
Most, hogy ezt az oldalamat is ismerem, a kezdeti ijedtség elmúlt. Nem félek ettől, nem is érzem, hogy szégyellnem kéne, és azt hiszem, könnyebben kezelem az ilyen irányú megnyilvánulásaimat. Remélem, ennek az lesz a következménye, hogy egy idő után elmúlik, és teljesen leválik rólam. Persze még most is sokszor előfordul, hogy irigykedve reagálok valamire, de már nem szégyellem, vagy ha igen, sokkal kevésbé, mint régen.

A másik tulajdonság, amit felfedeztem magamban, és nem szívesen szembesültem vele, az a mások lenézése. Rájöttem, hogy ha a környezetemben emberek nem "értékelnek" bizonyos "dolgokat"(ez lehet érzelem, gondolkodásmód, egy eszme, egy vélemény), akkor lenézem őket. Ennek a lenézésnek szerves részét képezi a magam felértékelése.
Az "én mennyivel különb vagyok, hiszen gyakorlom azt, amit X nem" típusú gondolkodás, amit sokszor veszek észre magamon, ugyancsak egy olyan emberi vonás, amivel más is rendelkezik. Ez persze még szégyellem rendesen, hiszen olyan embereken is gyakorolom nem tudatosan, akik fontosak nekem, de bőven találok bennük iy olyan dolgot, amit lenézhetek. Hozzáteszem, ez a viselkedés igazából szakaszosan jelenik meg. A kevésbé toleráns időszakaimban nem tudom kikapcsolni, máskor pedig szeretem az egész világot, és elfogadom olyannak, amilyen.

Szeretnék még ilyen dolgokat bűntetlenül felfedezni magamban. Elemezni, de nem rágódni rajta, és észrevenni adott helyzetekben. Szerintem ez az önmegfigyelés legjobb oldala.

És még egy kívánságom van. Vagyis kettő. Szeretnék rögtön reagálni olyan helyzetekben, amelyek rosszul hatnak rám, és lebénulok, nem tudok mit kezdeni, és legszívesebben elmenekülnék onnan. Az ellenkezőjét szeretném, kezelni a haragomat, dühömet sértettségemet, visszavágni, nem félni.
A másik...
Ajjajj, az nagyon hamar kiment a fejemből, lehet, nem is olyan fontos. :-)))

Élem az életem!

Nem kevés stresszes helyzet ért engem mostanság.
Sztem eleve bújkálhatott bennem valami, mert nehezen tűrtem az utóbbi időben a munkahelyi "hülyeségeket". Meg amúgy is nehezen tűröm azokat, akik kiskirálynak képzelik magukat, és osztják az észt. A pénteki munkanap után nem bírtam lenyugodni. Utána ugye a műtött kiscica jött haza, úgyhogy szegényke is ébren tartott. A hétvégét nem tudtam pihenéssel tölteni, mert bújkált bennem egy jó kis felfázás, ami ki is jött rajtam tegnap, és eléggé rosszul voltam. Mindebben az a jó, hogy most legalább elmentem háziorvost keresni, és találtam is nagy stresszelések és "hova forduljak", "mit csináljak" idegeskedés után mert ugye érdemi infókkal senki nem tudott szolgálni. Na egy telefonba került, és elirányítottak a közeli Ferenc térre, ahol az eddigi legfiatalabb dokit ismertem meg, nagyon liberális, és örülök, hogy ő fog majd kezelni, bármi bajom lesz, mert jó fejnek bizonyult.
Mára már jól voltam, és ami régen befelhősítette a homlokom, az most napfényt varázsolt fejem fölé.
Viszont lakótársam hívására jöttem, aki aggódott, nincs-e semmi bajom, ugyanis a zuhanykabin egyik ajtajának üvege ripityára tört. Nem kis harcok árán nagyjából kivertünk minden üveget, fel lett takarítva a nagyja, de az ajtó nem mozdul, úgyhogy holnap remélhetőleg jön a segítség. Mindenesetre ma nem itthon fürödtem, ami annyiból jó, hogy legalább megismertem jobban lakótársam tesóját. :-)
Hát, mindenben van üröm, meg öröm is, még a fárasztó sulis hetet kell kibírnom, jövőhéten meg megyek haza, tüdőgondozós fárasztó gyógyszerfeliratást elintézni, hétvégén meg végre családozni. Szép a kerzünk, legalább is így hallottam. Jó lesz kicist otthon lenni, hiányzik már a két macsek, meg az otthoni teraszos, kávés dumálások. :-)
Ja, és a legjobb, hogy két hét múlva, az újabb csonka héten már lila hajjal fogok tündökölni. :-)
Remélem nem lesz túl durva, és tetszeni fog.