Én?

Alapvetően azt hiszem, hogy én egy eléggé irigy és bosszúálló ember vagyok.

Amúgy meg most magam
alatt vagyok.

Hét vég!

Kultúrcsaj voltam, de amilyen pörgős volt a hetem, plusz ahogy lüktetett a tegnapi napom, olyan "lekvár" vagyok ma. Nem bírok felébredni, két alvás között eszem, és egyéb szükségleteket végzek. Most egy picit jobb a helyzet, de ez a nemlétező front engem igenis padlóra küldött.

Jó lenne egy kis eső, hogy változzon egy kicsit az idő.

Néztem Dr. Házat, meg Beugrót, tegnap eszméletlen sokat sétáltam, néztem kiállítást, már tudom hol van és hogy néz ki. Vettem egy könyvet, főztem, ettem nem kis mennyiséget, láttam Rudolf Pétert és Györgyi Annát a Centrál színház környékén, vettem magamnak egy szál szépséges rózsát, megreparálom az összetört lámpámat.

Ennyi a hétvégére, jövő hétre megpróbálom betervezni a legkevesebb dolgot, mert megint kezdődik a koncentrálképességem visszafejlődése, és esik ki minden a kezemből.

Kult!

A kultúrális ingerek dömpingje ezen a héten kezd ellenem fordulni. :-) Színház, mozi, dumaszínház, bábelőadás, könyvtár, kiállítás, újabb bábelőadások.
Mindezt egy hét alatt.
Ember legyen a talpamon...

Dilemma!

Mi lenne velünk jelzők nélkül?!!

Nézz!

Satoshi Kon, a Perfect Blue című anime thriller rendezőjének második filmje leírhatatlan. Mély, intenzív, drámai barangolások az emberi agyban, íjesztő képsorok, és mindezt egy remek minőségű letöltésben élvezhettem.
Csodálatosak, és lélegzetelállítóak a Kon filmek, bár csak kettőt láttam eddig, de majd szerzek még többet is, mert nem hogy animének, de filmnek is kitűnő, hála a csavaros forgatókönyvnek, és annak a különleges érzésnek, ami a hatalmába kerít.

Paprika egy doktornő másodlagos énje, aki segíteni próbál pácienseinek, egy különleges álomfejtő módszerrel. Míg Chiba doktornő merev és rideg, nehezen mutatja ki érzéseit, Paprika kislányos és felhőtlen énje mindenkit rabul ejt környezetében, és segítséget nyújt a gyógyulásban. Egy forradalmi találmány elrablásakor azonban elszabadul az álmok birodalma, és Paprika elindul, hogy megtalálja azt, aki a saját álmát mindenki másévá akarja tenni...

Magány!

Ma "hazafelé" menet elkapott és torkon ragadott egy érzés. Olyan szörnyen vágytam arra, hogy valaki egy kapualjból szóljon hozzám, nem akarok-e felmenni, cserébe ő megmelegíti a lelkemet. Néha nem is veszem észre, és csak úgy hirtelen rám tör a csendből az a viszketős és torokkaparós érzés, hogy most valaki melegítse meg a lelkemet.
És közben mindent olyan szomorúnak láttam, és megöleltem volna, mint a járda szélén azt a fát, amelyik ráhajol a lámpaoszlopra, mintha ő nyújtaná azt a magányos fényt felém a csupasz ágaival.

Ha lenne bátorságom, megölelnék minden, utcán szembejövő embert, aki kicist is kedvesnek tűnik.

Ilyenkor mindig viszketek belül. Mintha a húsom(ban)...

Gondolatok!

Ma volt sok okos, szép és esztétikus gondolatom, de nem volt a kezem ügyében toll. Meg papír sem. A fejem nem jó jegyzettömb, hamar kiesik belőle minden. Még akkor is, ha tudom, mennyire jó a memóráim. A gondolatokat akkor kell megfogni, amikor még frissek és ropogósak. Felmelegítve már nem jó. De örülök, mert most termékenynek érzem magam. Függetlenül a végeredménytől.

Szóval tisztában voltam azzal, hogy ez az állapot, és az érzések nem tartanak sokáig, ezért a megtartás és a későbbi felejtés helyett elengedtem őket.
Azt nem tudom, hogy létezhetnek-e magukban. Ha nem, akkor most valaki más fejében/szívében kell lenniük. Remélem örül nekik.

Idézz!

A fitnesz következménye a wellness.
:-)
Származási hely apu szája. :-)))

Itthon!

Ma hazavetettem magam Érdet megszemlélni, és tátva maradt a szám! Buszjegyre nem volt apróm, úgyhogy hazasétáltam, szerencsére nem voltam nagyon megpakolva csomagokkal. És csicseregtek a madarak, sütött a nap, na jó, kicsi mókusok nem rohangáltak előttem, de azon kívül minden teljesült, ami egy tökéletes tavaszi délutánhoz szükséges. Mikor hazaértem, a cicusokat is megleltem a kertben, és kávét is ittam, miközben a teraszonnapoztattam az arcomat. :-)

Időszakosan nem megterhelő hazajárni, de azt persze nem mondanám, hogy most kezdett honvágyam lenni. De jó itthon, az kétségtelen.

reggel volt egy órám, arra bementem. Egy osztálytársammal, aki közel lakik hozzám, megbeszéltük, hogy találkozunk, de elaludt, úgyhogy egyedül mentem be. Szegány utólag küldött nekem csokit vezeklésül :-) A vonatozást is kibírtam, sőt, még el is pilledtem. Egyet sajnálok a pestilakban, hogy nincs már a reggeli vonatozás, amik alatt olyan jókat tudtam szunyálni. Vagyis a szunyák hiányoznak. :-)

Anyuék is örültek nekem, már előre tervezte, hogy milyen kaját csomagol nekem, apuval meg természetesen filmekről dumálunk, tesómmal meg filmeket néztünk, a 8 tanút meg a Silent Hillt.

És az is bebizonyosodott, hogy van objektív önismeretem, hiszen minidg mondom, hogy el kell távolodnom egy problémától, ha meg akarom oldani. Mert ha távolról szemlélem, és lecsengenek a vele kapcsolatos mindennemű érzelmek, akkor sokkal jobban átlátom a dolgokat.
Nos már nem idegesítenek annyira az itthoni dolgok, amiket régen napi szinten nem tudtam feldolgozni a családommal kapcsolatban. Látom, hogy mi az, ami nem tetszett, vagy tetszik, de már értem, hogy miért mondják és hogy hogyan reagáljak rá. Vagyis értem az összefüggéseket. Kár, hogy az ember mindig csak utólag lesz okos.

Végre kialhatom magam! Egész héten erre vártam! :-)

És jó ez a tavaszi újjászületés, amit én is érzek a csontjaimban.

Biztonság!

Egy nő nem tud annyit nyújtani a környezetének, amenniyt elvárnak tőle, ha nem érzi magát biztonságban.