azért legyen szép is!

Nem tetszett hogy olyan negatív az utolsó bejegyzés, ne legyen az, úgyhogy valami szépet is írjak ide.
Hogy ezt lássa az, aki olvas. :-)

Gabi kolléganőm meglepett a nap végén, miután mindketten kissé letargikus állapotba kerültünk, egy dobozt Smartiessal. :-) Egy embernek pedig a lelki támasza lehettem, ami nagyon jó érzés, és hálás vagyok hogy ilyen helyet foglalhatok el az életében. Amíg meg nem tapasztaljuk, nem tudhatjuk, milyen jó érzés, ha a másik embernek csak arra van szüksége, hogy ott legyünk mellette.

Hálás vagyok.

Rúg Ás!

Ma kirúgták az első adag embert. Külsősök voltak mind. Nem érdemelték meg hogy így bocsássák el őket.
Holnap megy a "második adag". :-(
Katika, az egyik legrégebbi külsősünk és a kolléganőm. Hat éve ismerem, számtalanszor voltunk színházban, beszélgettünk soksok komoly témáról. Nagyon szeretem.
A nyugdíjpénztári rendszer hozadéka...
Nem olyan jó érzés. Persze nem fogok karóba dőlni, mert az élet megy tovább. Meg hát nem álltunk olyan közel egymáshoz, legalábbis a legtöbbjükkel nem annyira. De mégis nehéz látni, hogy emberek( főleg É.) hülyesége miatt olyanok, akiket ismertem, ilyen módon lettek kirúgva. Hát ilyet is megéltem már.

Te Só!

Ma van a tesók világnapja. Tedd ki te is ha van
tesód és szereted! ♥♥

 

Azt nem tudom, h így van-e, de aranyos :-D

Az első hó idén télen!

Nagyon megörültem, bár éreztem, mint később a hideget is, hogy itt a tél.
Jaj nagyon jó, szeretem a havat, még akkor is ha senki más nem, és mindenki csak panaszkodik miatta. Én szeretem a fehérségét, a lucskosságát, azt, hogy tud csúszós lenni, hogy lehet vele játszani, ahogy esik, néha zuhog, és a macskák vadásszák a hulló hópelyheket. Alig várom, hogy essen még, és kitartson karácsonyig. Legyen fehér karácsonyunk!

Ma megcsináltam a családi mikulás csomagokat, és a benti kollégáimnak is már elkezdtem a kis mikulásokat gyártani. Tanulnom is kell, bár lassan, de az egyik kritikát már elkezdtem írni, holnap be is fejezem, és folytatom egy Haneke film elemzésével. Mostanság sűrű a programom, de szerintem be tudom majd osztani az időmet, hogy tanulni is tudjak: Januárban a szakdogával kell foglalkoznom, uh be kellett most a vizsgákat sűrítenem. Most egy kicsit szünetel az ezo könyv olvasás és a hobbi bollywoodi film nézés, és komolyan ráállok a tanulásra. Drukkoljatok!

Színház az egész!

Most értem haza, Eszterrel meg Nellivel találkoztam. Végül összejött, mind fáradtak voltunk, de jót beszélgettünk. :-)
Tegnap csak egy órát beszélgetett a lányokkal, uh most ez így, hogy 3 órán keresztül megint együtt lehettünk, sokkal jobban jött ki. Megint olyan volt mint régen.
Még mindig nem értem, h miért nem szólt, de már nem is fontos. Megmutatta az egyik gólyabálos szereplését, a tartuffe-ből vettek ki egy részletet. Jól áll neki a színpad, szép a hangja és ügyesen beszél. A rendezés nem volt jó, ezért nem tudott kiteljesedni. De érik rendesen, jó ezt látni. :-)

Visszajöttem délelőtt, a vonaton éreztem, h ahogy elhagytuk a nyomasztó környezetet, anyu és a nővérem is sokkal oldottabb lett. A vonatozásnak pszichológiája van, az ember érzi, hogy halad valahova, és ez megnyugvással tölti el. Szerintem ezt mindenki érzi, aki szokott rendszeresen utazni. Furcsa hogy az ember környezetébe a ház is bele tartozik, nincs benne látszólag semmi élő, mégis magába olvaszt mindent, ami benne zajlik. Rájöttem h a nem szeretek hazajárni érzésben a ház az egyik főszereplő. Nem szeretem azt a megmagyarázhatatlan jelenlétet, ami ott uralkodik. Mintha megfagyott volna az idő, és kicsit halál érzetet keltene az emberben.

Kicist kezdem normalizálni a hangulatomat, erősen gyakorolok jó ezo gondolkodásmódot.
Rossz szokásom belelovallni magam múltbéli sérelmekbe, rossz eseményekbe, és az is, hogy sokat rágódom azokon a dolgokon, amik rossz érzést keltenek bennem. Le kell róla szoknom, mert ha folyton arra figyelek, mai nem jó, akkor nem marad energiám figyelni arra, ami meg jó. Vagy ami jó lesz. Ezt hívják úgy, hyog elszalasztani a lehetőséget.

Mostanság!

Nemrég hívott Eszter barátnőm. Még pénteken ígért egy csomagot, hogy hazaküldi nekünk, és az anyukája átadja. Na hát kiderült, hogy a csomag ő, de nem mondta el, meg nem akart erősködni, mert meglepetést akart. Viszont mondtam neki, h én jövök haza.
Hát most mindenki oda lett csődítve, és örülnek neki, kivéve engem.
Nem hazudok, állati rosszul éreztem magam. Jól el is bőgtem magam, miután beszéltünk. Nagyon igazságtalannak éreztem.
De aztán rájöttem h vállalnom kell a felelősséget. Ha úgy döntöttem hogy hazajövök, és ő nem szólt és nem erőltette, hogy maradjak, akkor ez részben az ő baklövése is, mert nem hagyott nekem választási lehetőséget. Holnap estig marad, elvileg tudunk napközben találkozni. Remélem összejön, mert már nagyon hiányzik.
De ma még itthon vagyok. Hol van net, hol nincs. Találtam egy kósza vezeték nélküli hálózatot, mert itthon nincs beüzemelve a router. Egy darabig nem fogok gépet hozni, francnak van kedve cipelni, mikor nem is tudom használni.
Most indiai filmet nézek kivételesen ;-), és próbálom normalizálni a hangulatomat. Mindig úgy érzem, mikor hazajövök, hogy el vagyok szakítva a külvilágtól.
Holnap tanulnm is kéne, mert jövő hétre el kell készülnöm a beadandómmal. Hétközben fel kell kötnöm a gatyaszárat.

Bent a munkahelyen sincs nagyon jó hangulat. Mindenki arról beszél mikor és kit fognak kirúgni. Az ismert nyugdíjpénztári helyzet miatt nálunk is lesz majd leépítés, még szerencse, h nem olyan mértékben. Nem kirúgások, inkább munkaidő csökkentések lesznek. Persze mindenki a legkevésbé bizakodóbb. Ez rányomja a bélyegét a hangulatomra is, eléggé megvisel. Olyan, mintha mindenki negatív érzelmei belém áramlanának.

Csinálok gyakorlatokat erre, remélem menni fog.

Gondolat!

Mondd el, és elfelejtem.

Mutasd meg, és talán emlékezni fogok rá.

Engedd, hogy ÉN tegyem, és képes leszek rá.

Lao-ce

A little bit of India..

Azt szeretem a legjobban a bollywoodi filmekben, hogy többrétegűek. Egyik kedvenc megfigyelésem, hogy mivel a kézfogás a hindiknél eléggé intim dolognak számít a kézfogás, ami csak a zenés jelenetekben mutatnak meg a filmesek, a többi jelenetben, ahol látszik a színészek keze, ott a fiú a lány csuklóját ofgja meg, nem a kezét. Ez a legmodernebb filmekben is így van, és irtó érdekes ilyeneket megfigyelni, és rájönni az összefüggésekre.

Két kedvenc színészem:

Shahrukh Khan az elsőszámú bollywoodi szupersztár, Hrithik Roshan pedig az indiai Brad Pitt.
És kedvenc női színészem:

semmi különös...

Nos Nia kérdezte hogy mi a helyzet. Nem is tudom. Nem vagyok valami jól, azt is lehetne mondani, hogy mélypont ez. De minek a rosszról írni, mikor az csak kesergésnek tűnik? Ha normalizálódik a helyzet, úgyis jelentkezem.

Viszont az egy érdekesség, hogy van egy inidiai film, vagyis pontosabban bollywoodi film kurzusom. És jelenthetem, hogy teljesen bele vagyok szerelmesedve ebbe a tipusú kommersz moziba. Van már kedvencem is, nők és férfiak között is. :-) Bár nem sokan értik ezen irányú rajongásomat, de apukám előbb lett fanatikus, mint én, és nagy mennyiséggel nézünk meg mind a ketten ezen remekekből. :-)

Tükör!

Magadat láthatod Abban, ahogyan a világ megnyilvánul számodra.