Rájöttem arra, hogy nem az a legnagyobb kihívás, hogy magad körül meg tudd teremteni a csendet, hanem az, hogy magadban.
A külső csendben lehet leginkább érzékelni, hogy a belső csenddel rendelkezem-e.
Az Egy könnycsepp születése átértékelődött. Aki azt a blogot vezette, lezárt egy hosszú korszakot, és most szunnyadó álmából visszatért, mert grafomán énje nem hagyta nyugodni. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
2010. május 29., szombat
2010. május 24., hétfő
A hét!
Egy idegbeteg hét után végre volt három nap pihenőm.
Na jó, csak 2 és fél, mert szombaton fél napot ját a fejem, amikor nem aludtam. Szerencsére Eszter barátnőm kirángatott a depresszív fejfájásból, hogy nézzem meg a tánckoreográfiát, amivel a felvétalire készül. Utáne elmentünk a Café Vianban, és grilles szendviccsel ünnepeltük meg, hogy sinen van az élete.
Tegnap kötelező filmeket néztem, és rájöttem, hogy a francia lírai realizmust nagyon, az olasz neorealizmust viszont nagyon nem szeretem.
Ma már inkább pihentető Gilmore Girls nézés volt, persze főzőcskéztem is egy kicsit és a kötelező filmnézés is meg volt.
Ha vége avizsgaidőszaknak, akkor beszerzek néhány sütőport, hogy süthessek muffint meg sütiket. És meg szeretnék tanulni rendesen főzni meg sütni.
Meg van 2 beadandóm eredménye is. Az egyikre értékelést is adott a tanár, ami eléggé jó lett, az írta okos dolgozat, jól megfogtam a téma lényegét. Az ELTÉN is tanít és tud szivatós is lenne a fiatalsága ellenére, uh ez nagyon jólesett. A feminista beadandóm is 5-ös lett, amit Hitchcock szédüléséből írtam. Nem is értem hogy lehet egy ilyen témából csak 10ezer karaktert írni szóköz nélkül. Túlléptem persze, de még így sem tudtam a felét sem elmondani annak, amit akartam.
Eddig az összes jegyem jó lett, nagyon örülök neki, bár ez a félév eddig nem volt olyan szivatós, csak egymásra torlódott sokminden. Mindenesetre eddig 5 ötösöm van. :-)
Most meg vihar van, gyakori ez mostanában
Azért szeretnék egy finom, napsütéses, eső és szél nélküli időt, amikor lehet érezni a virágok illatát. Vagy ilyen már nem is lesz? ...

2010. május 17., hétfő
R.I.P
Életének 73. életévében elhunyt Végvári Tamás.
Nyugodjék békében. Nagyon fog hiányozni az Örkény színpadáról.

2010. május 15., szombat
A héten már...!
A vizsgaidőszak kellős közepén vagyok. De a tegnapi zh-m sikerült, ma meg végre jó hosszan aludtam. Az nem mondom hogy olyan jót, de hosszan.
Beadandót írok, utána hétfőn lesz egy vizsgám, utána pénteken is, közben szerdán egy másik beadandó határideje.
A héten már volt egy kiborulásom a feszültség miatt. De túléltem. És mások is. :-)
Közben felkértem Báront, hogy ő legyen a konzulensem. A francia új hullám a témám, örült neki, már csak a formaságok vannak hátra. Ez is letudva. Közben szerveznem kéne nyárra a szakmai gyakorlatomat, már meg van hogy hova, csak meg kell keresnek a tanáromat, aki ott dolgozik. Remélhetőleg az ingyérmunka fejében örülni fognak nekem, és nem lesz zavaró, hogy napközben dolgozom.
Na most vissza a filmekhez.

2010. április 24., szombat
Lép és
Meglépni egy lépést nem olyan nehéz. De annak tudatában meglépni, hogy tudod, még utána hosszú kilométereket kell gyalogolnod, és a lépés csak elindít téged az úton, úgy már sokkal nehezebb. Néha inkább egy helyben ülni és nem csinálni semmit.
2010. április 22., csütörtök
Figyelem!
Amikor rájövök hogy a figyelmem még csak percekig tud éber és gondolkodás nélküli lenni, és a tudatpsság másodpercekre lobban csak fel bennem, minidg elkeseredek.
Aztán mindig egy olyan ember segít egy találó mondattal, hogy örülök, mert ezek szerint mindig újra kérem a segítséget, és ilyen formában kapom meg.
El kéne hagynom a logikus gondolkodást, és csakis a figyelmemre koncentrálnom.
Az emberi kapcsolataimben nekem a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem ismerem fel a különböző ego álarcokat. Vagyis nem minden esetben. Sokszor belelovallom magam valódinak tűnő helyzetekbe és csak később, valaki segítsége révén veszem észre, hogy ez csak egy színjáték, és az emberük beleragat egy adott személyiségbe.
Nekem is vannak ilyen játékaim, néha én is beleragadok, de mennyivel viccesebb az, ha az ember tudja, hogy legalább 10 módon tud különböző helyzetekben viselkedik, legalább 10 féle arcát látják az emberek. Sokkal jobb esélyem van arra, hogy egyszer tudatosan észrevegyem, megelőzzem vagy használjam ezeket. Mert mindenki használja, de nem tudnak róla.
MOst már tényleg szeretném a figyelmemet finomabb szinter helyezni.

2010. április 20., kedd
Séta!
Láttam este a 109-es buszon egy ölelkező nénit és bácsit. :-) Nagyon helyesk voltak, a bácsi csókolgatta a néni arcát, közben átkarolta a vállát és hozzásimult. A bácsi olyan fiatalos típusnak látszott, ősz, hosszúkás, nyúlánk és szálkás típus. A nénit nem láttam, de "Etus" frizurája volt(Szomszédok).
Borzasztó jó érzés volt látni, hogy nem csak válás meg megcsalások vannak még a világban, hanem ilyennel is találkozik az ember.
És olyan hálás vagyok, mert az Eszter barátnőmnek szenteltem a délutánomat és estémet, és egy könyvtári látogatás után olyan hatalmasat sétáltunk, hogy egyszercsak 10 óra lett. mindig nagy álmom volt, hogy egyszer céltalanul járhassam valakivel a belvárost, sétálva, beszélgetve, néha leülve egy padra, nevetgélve átélni az esteledés.
És most ez megvalósult, olyan nagy öröm ez, annyira köszönöm. :-D
Szép az élet minden csalódás ellenére is. :-)

2010. április 19., hétfő
hot
A barátnőmnek, aki színházban dolgozik, van egy meleg kollégája. Még csak kétszer találkoztam vele, de annyira helyesen le lehet vele dumálni, és rájöttem, hogy a legtöbb pasiban nekem ez hiányzik. Úgyhogy ha megint oda kerülök, akkor nem fogok ilyen tulajdonságokat keresni a pasikban, mert ez tipikusan női vonás, hogy valakivel ennyire nyitottan és feszengés nélkül el lehet csevegni. Azt hiszem ehhez az kell, hogy ne legyen meg a nemek közötti feszültség.
De hét ez a fiú annyira helyes, és olyan élénket éradozott arról, hogy neki tetszett a Kedves John és hogy megy majd Michael Bublé koncertre, hogy nem lehet miatta nem imádni. :-)))

2010. április 18., vasárnap
tőtés!
Egy fórumon találtam, nagyon tetszett :-):
"Az Letöltésekrül.....
Bizony mondom nektek szerelmes testvéreim, hogy nem kell annyit gubbasszatni a gep elűtt, ha okos kis mashénákat alkazmaztok magatok gyönyörűségére, az mely tsudálatos módon elvégzendi helyettetek munkátokat.
Mert mondá az Úr: Számos klikkeléssel és sok segédprogrammal keresd meg mindennapi letöltésedet..

2010. április 8., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)